Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-09-09 / 37. szám
„HÉT I SZEMLE“ (37-ik szám.) család méltó utódának, Pista grófnak fenyegetőzése, aki golyótésakasztófát ajánl a kibontakozás eszközei gyanánt. És az ilyen söpredék magyar kenyeret eszik, magyar levegőt szív, magyar domíniumai vannak. Annak az akasztófának kétségkívül ő lehetne a legérettebb gyümölcse. Szóval a próbálkozás halad a régi csapáson. Nemhogy tisztulna a levegő, de napról-napra bonyolultabbá lesz a helyzet. Pedig beláthatták volna, hogy azt a csapást betemették már a hegytetőkről be- omló szakadékok, életveszélyes törekvés azokon keresztül gázolni. Felettök azonban uj virány terül, melyet egy megmozdult nemzet lelke rajzol jövendő boldogsága felől. Ámde e virányra csak az fogja tenni a lábát, aki annak a régi csapásnak omladékai közt a nemzet szivének dobbanásaiból csinál sima utat ma- gának. _________________________ 2 Os ztrák zubbony. Megemlékeztünk arról az imfámis rendeletről, melyet a hadügyminiszter kegyes volt kibocsátani, hogy továbbra is visszatartsa a három évöket kiszolgált katonákat. Jeleztük akkor, hogy ez óriási konsternécziót fog kelteni első sorban a hadseregnél, s aztán a nép körében az egész országban. Elvégre is az a rendelet igazságtalan, kijátszása a parlamentnek, s mintegy büntetéssel sújt olyan egyéneket, akik egyáltalában nem szolgáltak reá. Az a szegény baka nem oka legtávolabbról sem, hogy az idén nem lehetett ujonczot szedni, sőt az oka épen maga a hadügyminisztérium, mely most olyan nagy grandezzával osztja törvénybe ütköző parancsait. Mert ez a parancs nemcsak igazságtalan, de törvénytelen is, nincs olyan paragrafus, mely béke idején, minden komoly ok híján jogot adna reá a hadvezetőségnek. Természetesen a balkáni mozgalmakkal hozakodnak elő, sőt mozgósitásról szóló híreket is terjesztenek. Ez ürügy. A valódi oka az, hogy kényszerzubbonyt húzzanak a magyar képviselőházra, ki akarván tőle a fegyverletételt csikarni. A számítás azonban nem válik be, sőt a puska épen visszafelé sül el, mert ez az ukáz is azt bizonyítja, hogy itt az ideje végre- valahára leszámolni az osztrák zsarnoksággal. De ki számoljon le ? ... A parlament, jobban mondva az egész országnak sorompóba kell lépni, hogy ez a zaklatás ne mehessen teljesedésbe. A szegény katonák már lázonganak, de mit érnek vele ? Minden moczczanásra fogház a felelet, sőt nem lehetetlen, hogy embervér is fog folyni miatta. Egy néhány bakával több, vagy kevesebb, — mit számit az ott. Fődolog, hogy meg kell lenni, amit a hadügyminiszter akar. A szegény baka nem segíthet rajta, sőt minden renitentiával csak súlyosbítja különben sem rózsás helyzetét. A magyar nemzeten áll, hogy ne legyen meg a hadügyminiszter drákói akarata. Igaz, hogy most nincsenek parlamenti ülések, de amint lesznek, első kötelesség fellépni az ellen a vérlázitó rendelet ellen. Hiszszük, meg is fog történni. De nemcsak a parlamentnek, hanem magának a nemzetnek is meg kell nyilatkoznia, s felemelni tiltakozó szavát azon hallatlan gonoszság ellen, melylyel ezereket akarnak megfosztani szabadságuktól. Várjuk a törvényhatóságok szavát. Ennek a testületnek erkölcsi kötelessége óvást tenni minden oly intézkedés ellen, mely törvényes szin alá bujtatva a brutális erőszak karjával sújt a védtelen alattvalókra. Városunk törvényhatóságának a jövő hétfőn lesz a rendes havi közgyűlése. Figyelmébe ajánljuk az ügyet minden* jóravaló gondolkozásu városatyának. Azt hiszszük, nem is lesz közöttük nézeteltérés. Mert aki ezt a rendeletet helyeselni, vagy bármi uton-módon csak mentegetni is tudná, az nem magyar ember, az nem érdemli, hogy ennek az őseink vérétől megszentelt hazának levegőjét szívja. Ezer meg ezer magyar fiúnak panaszhangjai kiáltanak a magyar ember szivéhez, ezer meg ezer ifjúnak, kik életűket és vérüket hozták áldozatul a haza oltárára, kik szivvel-lélekkel tettek eleget annak a kötelezettségnek, melyet a nemzet egyaránt ró minden fiára. Ezer meg ezer magyar ifjúnak panaszhangjai vegyülnek a szellők susogá- sába, kiket három esztendei zaklatás után önhibájukon kívül továbbra is rabszijon akarnak tartani. Hallgassátok meg, mert nagyon valószínű, hogy rettenetes sors várakozik azokra a szegény bakákra, kik ezt a zsarnokságot nem lesznek képesek jajkiáltás nélkül elviselni. A börtönökben éhen és szomjan, bilincsekbe verve fognak sínylődni véreitek, sőt az embertelenség a jogos felháborodás láttára talán még a golyótól sem riad majd vissza. Elvárjuk városunk törvényhatóságától, hogy megbotránkozásának erélyes hangon fog kifejezést adni az említett rendelet miatt és visszautasítja azt a merényletet, melyet a már védkötelezettségüknek eleget tett fiaink szabadsága ellen intéznek. Felvilágosítás. A „Szamos“ ez. helyi lapnak folyó évi szeptember 6-án megjelent 72. számában dr. Hanté Jenő, felelős szerkesztő ur által irt „Nyílt válasz Lukácsy László Mátyás zenetanár urnák szerkesztőségünkhöz intézett levelére,“ — szolgáljon felvilágosításul az, ami itt következik : Fennevezett zenetanár urnák, aki mint székesegyházi orgonista és a férfitanitóképző intézetben ének és zenetanár gyanánt volt két óv óta alkalmazva, már ezelőtt egy évvel felmondott a fótisztelendő egyházmegyei Hatóság. A felmondásnak okai, rövid szabatossággal kifejezve, imezek valának: Fennevezett orgonista önfejüleg járt el, a sokszoros, jóakaratu tanácsot, figyelmeztetést soha sem fogadta meg, soha sem teljesítette. Ha az orgona mellett szerepelt, oly rapszódikusan játszott, hogy orgonajátókával épen nem Istennek dicsőségét és a hallgatók buzgalmát, áhítatát emelte, hanem ellenkezőleg izgatottá tette hallgatóit. Előtte voltak az általa meg- rendeltettni óhajtott és a főt. káptalan által barátságosan a kémény. Bár az időjárást is úgy ki tudná szagolni a magam fajta falusi gazda, mert akkor, sohasem rothadna el renden a szénája, markon a gabonája. Először is jelzem, hogy nagy örömünkre megjött a helybeli kasznár ur. Panaszkodott, hogy nagyon melege van. Nem csoda. Mint afféle' szorgalmas gazdatiszt egész nap a mezőt futja, dombnak is jött, meg azután, mi ta- gadásbenne, velem együtt kissé nagy a pakkja. Nem sokáig várakoztatott magára a helybeli jó nótárius ur sem. Hivatalos vendég, nem akarja, hogy elmaradásáért rágódjanak rajta a szóval. Jó emberek mind valameny- nyien, szeretetteljesen, békességben, mint a falu elei és nyelei együtt intézik el a község házánál az ügyes bajos felek ügyót-dolgát. A hosszú téli estéken együtt kergetik a pa- gátot, alkalomadtán semmiféle mulatságból, legyen az névnap vagy disztótor, el nem hagynák egymást. — De Druszám, hozz már egy kis bort, a jó Isten áldjon meg 1 Szólok oda házigazdánknak, ki mint az ilyen szüreti alkalommal szokott lenni, maga volt az ur is, meg az asszony is, ki — mintha azt akarná, hogy ne fogyjon a bora, — eddig csak .szóbeszéddel tartott bennünket, mert elszomorodunk ám itt a hosszú asztal mellett, ebben a boldog semmittevésben. Pár perez alatt meg lett rakva az asztal Isten áldásával. Előszedtük familiáriasan bicsakjainkat, — nem mintha kések nem lettek volna, — de mert ilyen alkalommal igy tanultuk öregapáinktól. Birkóztunk azután közös akarattal jó étvágygyal a szép pirosra sült récze és libaczombokkal, úgy hogy a kasznár urnák az asztal alatt settenkedő „Pagát“ vizslája alig bírt a sok csonttal. — Hogyne!-- Ur Isten, lesz-e majd benne nóta? mert azt állítják, hogy csak a somlyaiban van nóta. — Majd meglátjuk. Sok kevóly embert meggyalázott már a b . . . h . . ai, azért vigyázz magadra I Ez alatt vígan telt az idő. A sok szives kinálgatás folytán ittunk. Ha nem is nagyokat, de sűrűén és gyakran, mi közben megvitattuk az idő járását, a világ fólyását. Szidtuk a kormányt, mindegyikünknek volt rá oka az újra fölemelt adóink miatt s előhozakodtunk régi élményeinkkel Egyszer csak ószreveszszük ám,hogy a kasznár urnák úgy jár a lába az asztal alatt sdudulgatja magában — „Mikorén még legény voltam...“ De erre már házi-gazdánk is neszre fogja a dolgot s adja a taktust, folytatva: „A kapuba kiállottam, Akárhányat kurjantottam, Mindjárt tudták, hogy ón voltam.“ — „De erre, atyafiak, már az ón nótám következik. — Mondja nekilelkesülve a nótárius ur is, kezébe kapva poharát. „Fiuk az Isten áldjon meg! Én is iszom, igyatok I — Ejnye a nyüstyit, van ám ebben a b . . . h . . aiban mégis nóta, — mondom, követni akarva a jó példát. — Halljuk ! Halljuk 1 Mi van benne ? Melyik az a nóta ? „Igyunk egyet kicsit, kicsit, kicsit, kicsit. Ne sajnáljuk ha jól esik, esik, esik. Hiszen egy, két, pohár bortól, Ez a világ föl nem fordul; Ha fölfordul, azt sem bánom, Úgy sincs benne semmi károm I Semmi károm!“ — Hogyan volt? Újra! Élőről! Kezdtünk tehát újra élőről. Hogy hányszor? jó Isten a megmondhatója. Azután
