Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-09-02 / 36. szám

HETI

__S Z E M L E“ (36-ik szám.)

3

Ba

tizon Krausz Herman született árvagyám és korlátlan korcsmájának, Vasváriban a falu kovácsának sértés ólja és illemhelyének közvetlen szomszédságában rangjukhoz illő- leg ríiszlenek.

Az egyházilag egyesitett grk. hitközség képviseletében Napoián Dániel lelkész a közrend, közerkölcstség és közegészség szempontjából megtette hivatalos óvását ezen miniszeriális rendeletekbe ütköző építkezések ellen, minthogy a nm. minisztérium 1897 évi 72470. sz. rendelete értelmében : a tantermek környezetére ügyelni kell, hogy ne legyen zajos kovácsmühely, bordélyház és effélék közelében. Szemfényvesztésül ezen reményteljes közigazgatási hatósági végzést nyerte.

Másolat, ad 548-900. Napoián Dániel batizvasvári g. k. lelkész elpanaszolja, hogy a községi elüljáróság a gör. kath. népiskola szomszédságában egy vigadóul szolgáló épületet épittetett.

Végzés. Miután panaszoló jelentése tévedésen alapul, mert a kérdéses épület nem vigadóul, hanem a tűzfecskendő befogadásául szolgál s az iskolától mintegy 75 öl távolságra esik, s így közrendészeti szempontból nem kifogásolható, annak eltávolitását a közigazgatási hatóság indokoltnak nem tartja. Szatmártt, 1900. február 14. — Csaba s. k. föszolgabiró.

Hogy mily tiszteletben, tekintélyben részesülnek Vasváriban a közigazgatósági hatóságoknak végzései, kézzel foghatóleg bebizonyítja csakugyan batizi levelezője a Szatmári Hírlapnak, a ki 183 sz. szóról-szóra ezeket közli: Vasárnap este is nagyban folyt a táncz a puskaszinben, persze hamar össze kaptak. Egyik felkapott egy padot s úgy vágta oda a tömeg közzé, hogy két társát elborította a vér. Az albirót is véresre verték és leharapták az orrát, akarom mondani az ujját.

Tehát, lehetőleg épen azon jegyző és főbíró urak, a kik hivatalosan bizonyitották azt: hogy a lelkész jelentése tévedésen alapul — kérdés alatti épület nem vigadóul csak is tűzfecskendő befogadására fog szolgálni — az iskolától hetvenöt — jóllehet csak is 14 — öl távolságra esik, azok engedélyezik és rendezgetik a fiatalság táncz - estélyét, — jegyző és főbirő urak, tiszti esküjök megszegésével szolgáltatják az alszerencsésen lekeritette a tornácz oszlopáról az odaszegzetl — hőmérőt. Ezzel mint a ki jól végezte dolgát, haza ment várni Szalay Györgyöt.

Ez nem is soká váratott magára, hanem hamarosan megérkezett a biró uram portájára.

— No öcsém, hát mehetünk. Aztán a szerszámot itthon ne felejtse.

Bizony Izrit majd a hideg rázta ki, mikor meghallotta, hogy miféle járatba vannak Boryék. Váltig hívta őket „csak egy“ pohár borra a belső szobába, Bory András azonban> (ha már belefogott), nem tágított egyköny- nyen.

Nagy fontoskodva lementek Szalayval a pinezébe, de Izrit természetesen visszaparancsolták.

A pinezében váltig kérte Szalay György a bírót.

— Ugyan öcsém, mutassa meg mán azt a grádot, én még soh’se láttam életemben olyat.

Mikor aztán jól megtapasztaltak, s mindenképen konstatálták, hogy a fokok is rendkaimat arra, hogy a vasvári fiatalság, a tánezra eltiltott helyen, a puskaszinben agyba- főbe verhesse egymást lehető sűrűén.

Nem ősi, csakis négy éves sorrendje a fiatalságnak az, hogy minden tánezdarab után korcsmába menjen, ottan magát leigya. Kijövet a munka után pihenőket óbégatásaik- kal álmaikból fölriasztják, s azután egymást agyba-főbe verik, csak is a huszadik század szabadelvüségével párosított zsidószellem folyománya, diadala ez.

Dixi.

Szorul a pénztár.

Az ex-lex ideje alatt sokan hazafiság- ból, mások szorult helyzetűk miatt éltek azzal a törvényadta jogukkal, hogy nem fizették be az állam kasszájába az esedékes adókat.

Kezdetben pedig nagyhanggal hirdették a liberális lapok, hogy ez a körülmény nem lesz semmi visszahatással az állampénztárra, most azonban úgy látszik, hogy nagy baj van odabent, ürül a kassza.

Apónzügyigazgatóságok, a legnagyobb valószínűség szerint felsőbb utasításra szelíd nyomást akarnak gyakorolni az adózó közönségre, a polgármesterek és főszolgabirák utján felszólítván őket, hogy tegyenek eleget ezen állampolgári kötelességnek, mert éppen most van itt a betakarítás ideje, mikor a gazdának pénze szokott lenni.

A felhíváshoz egy kis fenyegetés is van hozzácsatolva. Azt mondják a pénzügyigazgatók, hogy majd baj lesz, ha bekövetkezik a törvényes állapot, mikor az állam megszorítja a csavarokat, milyen káros hatással lesz a közönségre, ha a helyett, hogy az adópénztárba vinné, most elkölti a pénzét s akkor majd nem lesz képes a fizetést teljesíteni.

Ez szent igaz, ha igy volna, ha elköl- tené csakugyan, mert az állam bizonyosan nem fog kegyelmezni senkinek. Hiszen alig várják, hogy mozgósíthassák a végrehajtókat Csakhogy a magyar embernek vau annyi esze, hogy számitásba veszi azt az eshetőséget, mikor a megváltozott viszonyok folytán kénytelen lesz a telhetetlen államkincstár étvágyát keserves munka után szerzett filléreivel kielégíteni.

ben vannak, a „kónyeső“ is rendbe van? beleeresztették a nagy kétszázliteres hordóba.

Itt aztán addig piszkálták, addig lóbál- ták, mig eltört az üvegje, s a „kónyeső“ mind belefolyt a pálinkába.

Szalay György szörnyen megijedt.

— No öcsém, ezt ugyan jól rneggrá- doltuk.

Bory András sehogyse akarta hagyni a tekintélyt. Kivágta hát magát.

— Ne beszéljen bátyám, hisz ez csak azt bizonyítja, hogy még túlságosan is jó ez az ital. Sok benne a spiritusz, és — felrobbant benne a grád. Ennyi az egész.

Odafent a kétségbeesett Izrit természetesen még jól meg is dicsérték.

Hanem mikor a következő vasárnap után azt jelentette a kis biró Andrásnak, hogy : „nemzetes uram, mióta a hivatalomba vagyok, még soha se láttam vasárnap se annyi részeg embert, mint az éjszaka,“ — Bory András csak ennyit mormogott rá :

— Nem csoda, ha elment az eszök. Mert bizony, nehéz dolog az a — kényeső 1

Reviczky János.

De azért most nem fizet még se. Ennek az egyik oka az, hogy joga van hozzá, a másik pedig az a vérébe oltott sajátság, hogy az adót csak akkor hajlandó leróni, ha látja, hogy most már csakugyan kenyér- törésre kerül a dolog. De még akkor is jobban esik neki elébb megkeresztelni amúgy magyar miskásan a jegyzőt, bírót, meg a végrehajtókat.

Az a szelíd nyomás tehát a pénzügyigazgatóságok részéről teljesen kárbaveszett buzgóság. Csak a papirost fogyasztják vele.

Ha az ex-lex állapot megszűnik, a fizetőképes egyéneknek akkor nem fog kelleni semmi figyelmeztetés, mert a végrehajtót mégis csak nem szeretik bebocsátani a portájokra, akik pedig a nyomorúsággal küzdenek, azok se most, se akkor.

Hanem más itt a dolog bibéje. Nem annyire az adófizető polgárok bőrét féltik a jóakaratu pónzügyigazgatók, hanem inkább szomorúan kell tapasztalniok, hogy a kaszsza fizetőképessége napról-napra csökken, ezt a bajt szeretnék elhárítani, nehogy katasztrófa következzék be.

Nem ülünk fel neki. Nagyon jól tudjuk, hogy ez az egyik hatalmas fegyver, amely- lyel engedékenységre lehet szorítani a ke meny nyakokat, ezt a fegyvert tehát nem adjuk ki a kezünkből.

Tessék teljesíteni a nemzeti kívánságokat, akkor a nemzet is meg fogja tenni a maga kötelességét.

Zarándoklat Rákóczi sírjához

Konstantinápolyba!

II. Rákóczi Ferencz és szabadságharcza emlékezetének ünneplésétől zeng az ország, Kárpátoktól az Adriáig.

Dicsőítjük a magyar szabadság legeszményibb vezérlő fejedelmének a világtörténelemben páratlan nemes jellemét; kiállítást rendeztünk a daliás kuruez korszak ereklyéiből; szobrot emelünk nemzeti eszményképünknek ; törvóuyczikkbe óhajtjuk megörökíteni hazánk és nemzetünk megmentése körül szerzett elévülhetetlen érdemeit.

De érezzük, hogy mindezzel nem róttuk le a hála és kegyelet adóját Rákóczi emléke iránt. A nemzeti ünneplés teljességéből hiányzik valami : a legmagasztosabb kegyelet- nyilvánítás, — és sóhajtásunk elszáll messze keletre, hol a dicső szabadsághős és vértanú- társai idegen földben porladoznak.

„Megújulnak a nemes magyar nemzet régi sebei“ Ó9 felujul a nemzet régi hő kívánsága, hogy a szentelt hamvak haza hozassanak és nemzeti pantheonban őriztessenek. De mig ez beteljesedik : Rákóczi konstantinápolyi sírja legyen a magyar nemzet búcsújáró helye.

A szabadságbarcz emlékünnepe mindenfelől kegyeletes vágyakozást kelt a honfiszivekben elzarándokolni a szentelt hamvakhoz, hogy ott ihletet ós uj erőt merítsünk nemzeti eszméinkért folytatott küzdelmeinkre, s hogy sirja fölött imát rebegjünk a legdicsőbb szabadsághős nemes lelke dicső eszméinek teljesedéséért.

Ezen országszerte érzett óhaj megvalósítása végett f. é. október elején nemzeti zarándoklatot rendezünk Konstantinápolyba, hol a lazaristák galatai templomában, a magasztos lelkű Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferencz és fia József, valamint gróf Bercsényi Miklósné, gróf Csáky Krisztina stb. aluszszák örök álmukat.