Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-09-02 / 36. szám
„HETI S _Z_ E M L E“ (36-ik szám.) Az uralkodó bölcsesóge azonban ugylátszik mégis belenyúlt a darázsfészekbe. E hét folyamán ismét Budavárába érkezik. Szemügyre akarja venni a méhkast, a melyben már reá nézve is oly kellemetlenül zsonga- nak az ellentétes elemek. Szemügyre akarja venni, melyik részen vannak a munkások és hol a herék. Es ha szemügyre veszi, látni fogja, hogy azok az osztrák talpnyalók legnagyobb ellenségei a magyar nemzet fejlődésének és a dinasztia erejének, akik szűkkeblű hatalmi czéljaikért félre akarják vezetni a királyt. Be fogja látni, hogy ezekkel a politikai szélhámosokkal a legtávolabbról sem ért egyet a nemzet többsége. Elszigetelten állanak ők, súlypontjuk a bécsi aknamunkások műhelyében van és nem ebben a hazában. Ridegen fordul el tőlök minden magyar ember, szégyenfoltjai ők ennek a nemzetnek, akik el akarják hoiná- lyositani a korona fényét, be akarják szennyezni azt a gyönyörű palástot, melyet az örök emlékű Gizella királyné saját kezeivel szőtt a magyar királyok vállaira. Es ha belátja, mi sem áll útjában, hogy a legalkotmányosabb király kimondhassa azt az alkotmányos szót, melytől magyar népének nyugalma, fejlődése, boldogsága függ. És csakugyan egy kis idő múlva már odavitte Szalay uram a beszélgetés fonalát, kirukkolhatott a szándékával. Persze lehetőig óvatosan akarta csinálni. — Hallja András öcsém, szól oda Bory- nak, igazán nem értem, hogy tudja biró lettére eltűrni, hogy ez az Izri “ ennyire lelki- ismeretlenül bánjon a’szegény néppel. Ma is hogy kimértem a részt az aratóimnak, egy- től-egyig panaszkodott, hogy lehet lelke; annak az Izrinek a szegény ember drága pénzért megvett ki erősítő italát annyira megrontani. Nem, sehogy se jól van ez igy, fcsinálni kék már vele valamit. — De hát mi az ördögöt tuijunk vele csinálni, felelte Bory, ha egyszer annyira tág a lelkiismerete ? Szalay György uram ekkor kivágta a nagy szót, amelynek bár az értelmével ő maga sem volt tisztában, de bízott a biró tudományában. — Hát öcsém, egyszerű a módja. — Grádoljuk meg! Bory Andrásnak tetszett is az eszme, A börtönre Ítélt rabot aligha érinthetné kellemetlenebből az ilyen meglepetés, mert a börtönben is több a nyugalom, mint amilyen sorsa van a szegény bakának. Isten a megmondhatója szenvedéseinek, melyeket napról- napra ki kell állania. A kurtavastól kezdve le a káplári pofonig egész kálvária-ut áll előtte naponkint, melyet gyakran nem is sejt, melyik pillanatban kell megtennie. Mit sem lehet tehát csudálkozni azon az elkeseredésen, melyet ez az igazságtalan rendelet keltett a katonaság körében. Hiszen ha ez igy mehet, akkor teljesen ki vannak szolgáltatva a hadvezetőség önkényének, mely tetszése szerint róhatja a nyakokba a büntetés számba vehető meghosszabbított szolgálati időt. Igaz, hogy rendkívüli esetekben felhatalmazása van az or-zággyülóstől a hadve- zetőségnek ezt az intézkedést megtenni. De ez csakis rendkívüli esetekben, háború vagy mozgósítás idején lehetséges. Most ezek a rendkívüli esetek el vannak raktározva, csak úgy dühöng a béke az európai udvarok között, csókolózva járnak a fejedelmek egyik udvartól a másikig, még a Balkánon sincs semmi kilátás, daczára az aprólékos fészkelődésnek, hogy komolyabb dolgokra kerüljön a sor. És mégis a rendkívüli esetekre adott felhatalmazás jogával él a hadügyi kormány. Azt semmiféle nyakatokért okoskodással nem lehet rendkívüli helyzetnek tekinteni, hogy az idén nem lehetett ujonczot szedni. Volta- képen nincsen is rájok semmi szükség, csak parádéra valók volnának ott a kaszárnyákban, meg arra, hogy a svarczgelb tisztek kényök- kedvök szerint nyakalják őket. Semmi egyéb, tromf akar ez lenni a magyar képviselőháznak, amiért nem tartotta oda a hátát, hogy tetszése szerint páholhassa el az osztrák sógort A játék azonban részükről szerfelett veszedelmes, mert igen alkalmas arra, hogy nemcsak a benmaradó legénységben, de ma- a népben is fokozza az elkeseredést, amelytől gyermekeithárom hónapra ismét elrabolják. A népharagja pedig rettenetes szokott lenni, hogyha dühöngeni kezd. A magyar parlamentnek becsületbeli kötelessége lesz, mihelyt összeül, megostromolni ezt az igazságtalan intézkedést, mely korántsem arra való, hogy a békés kiegyenlitós útjára terelje a már-már lángralobbanó szenvedélyeket, hanem izzó parázs, melyet épen a legkedvezőtlenebb pillanatban vetnek a robbanó anyagok közzé. De hát a világ kezdete óta ilyen bölcs volt az osztrák generál észjárás, épen ott puskázták el a dolgot, ahol kenyériörósre került a sor. A baklövés után természetesen nem maradt nekik egyéb hátra, mint hátat fordítani a batalionnak és vitézül futni legelői. A magyar kópviselőházon áll, hogy most is ez a sors érje erőszakos és lelketlen rendeletével. Mult és Jelen. Batlzvasvariból a következő sorokat veszszük: A Szatmári Hírlapnak 183. ik számában megjelent azon állítást, hogy a Batizvas- vári fiatalság a hányszor tánczvigalmakat rendez, annyiszor „Ősi szokás szerint aggba- föbe veri egymást“ a múltra nézve tagadom, a jelenre azonban, fájdalommal, konczedálom Ugyanis : A batizi és vasvári-i fiatalság vallás- különbség nélkül, emberi emlékezetet meghaladó időktől fogva csakis egyházi elöljáróinak felelőssége és felügyelete mellett rendezte tánczestólyeit, rendesen tantermeikben, ritkán előkelőbb, tekintélyesebb gazdák udvaraiban; s ily módon s rendszer mellett lelkészeik, tanítóik jelenléte, szemléletejered- ményezte azon üdvös körülményt, hogy az ő tánczvigalmaikban soha, de soha a legcsekélyebb szabálytalanság sem fordult elő; mi több, fedett helyeken, Dánku József csürjében, Fényes Péter akkori főbíró magtárában vagy Fényes Elek nagybirtokos uj díszes lakásában nem is szivaroztak. A huszadik század első éveiben azonban a szabadelvűig sűrített levegőjében — a nagyon is tehetséges fajnak született zsidóság — a felekezetiség, antiszemitizmus és egyéb ily jelszavak — melyek ma csak a félke- gyelmüek szájába valók — szüntelen óbóga- tásaival, képesek lettek oda terelni mindkét község képviseletét, hogy szakítva az annyi századokon át testvériesen együtt vigadni és szenvedni szerető népszokással — községi terhek fedezésére külön tánczterme- ket állítanak föl és a Sátánnak, akarom mondani a zsidóságnak ezen lebzselései bolondgomba módjára kikeltek s táncztermei: Igazságtalan utón. A hadügyminiszter azt a rendkívül sérelmes rendeletet bocsátotta ki, hogy a harmadik évöket kiszolgált katonákat, kik október i-én szabadságolandók volnának, vissza kell tartani deczember 3l-ig a szolgálatban. A három nyomorúságos esztendőt tehát az idén még meg toldják a szegény bakáknak bárom hónappal. Azokra,akik alig várták, hogy meneküljenek abból a tanyából, ahol csak magyar kutyát látnak bennök fellebbvalóik, szomorú napok virradtak, mikor ezt a kriminális rendeletet tudtokra adták. Három hosszú és saranyaru esztendő tetejébe még három hónap, egyenlő nekik az örökkévalósággal. Annak a három hónapnak még a végére sem tudnak látni. meg nem is. Tetszeni t. i.' azért tetszett., mert úgy fólfüllel nagyon sokat hallott ő már ilyen műveletről, s tudva azt, hogy ilyent még nem igen tapasztalt a falu, nagyban számíthatott rá, hogy ez hatalmasan fogja öregbíteni a birói tekintélyt. Ami pediglen a nem tetszést illeti, hát annak az volt az egyszerű oka, hogy bizony, őszintén szólva, ő maga se igen tudta, hogyj voltaképen miben is áll hát a „grádolás“ mestersége. Mégis csak úgy gondolkozott magában: mindegy, hacsak lehet, Szalay uram előtt se veszítjük el a tekintélyt. Ki mondta hát nagy fontoskodva a feletet. — Ha csak az kell, én nem bánom. Grádoljuk meg. — És lesve-leste ezután Szalay uram szájából a szót : majd csak mond az valami okosat a grádolásról. Szalay György azonban a bírónak ugyancsak biztos meggyőződés hangján mondott szavaira nagyon elkezdte az őszintéskedóst. — Hiszen jól van, jól öcsém uram, én is ezt szeretném. Hanem megvallom őszintén, én nem nagyon értek ehhez a mesterséghez. No, de az nem igen baj, tudom, annál jobban ért hozzá ami birónak I Bory Andrásnak most már akarva, nem akarva ki kellett vágni a becsületet, meg kellett menteni a tekintélyt. — Jól van bátyám, legyen nálam úgy este fele, ón majd várom már otthon a grá- doló eszközzel, oszt átnézünk Izrihez. Ezzel elment. Az utón azonban szörnyen főtt a feje. Az ördög vitte volna el ezt a Szalay Györgyöt grádostul meg Izristől! Mit csináljon már most ő velük? És addig törte, törte rajta a fejét, még egyszer csak a homlokára ütött: hogy megvan. — Es befordult a tiszteletes ur portájára. A tiszteletes urók szerencsére nem voltak otthon. Jól van, gondolta Bory, legalább megszabadultam egy magyarázattól. Az istálló előtt egy cseléd áesorgott, de látva, hogy a biró babrál valamit a tornáczon, nem sok ügyet vetett oda. Bory András uram pedig ugyancsak babrált. Addig, addig, mig
