Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-08-26 / 35. szám

6 „HETI S Z E M L E“ (35-ik szám.) „Dier bácsit,“ aki városunkban is huzamosabb időn keresztül mint tanár működött a kir. kath. főgymnáziumnál. Kiváló geológus volt, s e téren ismert nevet vívott ki magának. Később a zaklatott tanári pályát elhagyván, egyideig mint lelkész működött Tur-Terebe- sen, végre nyugalomba vonult, s Ungváron töltötte csendes elvonultságban napjait. Ha­láláról a felső-ungi esperest kerület a követ­kező gyászjelentést bocsátotta ki : A felső- ungi esperesi kerület róm. kath. papsága Isten akaratán való megnyugvással tudatja, hogy szeretett kartársa Dier Lajos, aranymi- sés áldozó pap, szentszéki tanácsos, nyug. gymn. tanár és nyug. plébános, f. hó 18-án életének 77-ik évében a halotti szentségek ájtatos felvétele után az Urban csendesen elhunyt. Az Istenben boldogult halott földi maradványai f. hó 21.-én d. e. € órakor a halottas háznál beszenteltetni, onnan a róm. kath. plébániai templomba, majd az engesz­telő szt. mise áldozat bemutatása után a kálváriái sirkertbe vitetni s a boldog feltá­madás reményében nyugalomra helyeztetni fognak. Ungvár, 1903. augusztus hó 19.-én. R. I. P. Katonai kinevezés. Király Ő Felsége Majos László honvéd akadémikust, Majos Károly állami anyakönyvi felügyelő fiát, a III. Frigyes Vilmos porosz király 10. huszár­ezredhez hadnagygyá nevezte ki. Áthelyezett írnokok. Az igazságügy­miniszter Mayer Béla szinórváraljai és Ehren- gruber Rezső huszti járásbirósági Írnokot kölcsönösen áthelyezte. Uj közigazgatási gyakornok. Vár­megyénk főispánja Nemestóthi Szabó István nagykárolyi lakost díjtalan közigazgatási gya­kornoknak nevezte ki. Felvétel a Ludovikaba. A honvédelmi miniszter arról értesítette a városi tanácsot, hogy korengedélyezés esetén a város alapít­ványi helyére a Ludovikába Szűcs Elemért elfogadja, ellenben Kuszkó Dezsőt veszi fel. Kereszt a szellőben. Özv. Ruprecht Antalnó nemes szivében vallásos érzületének benső meggyőződéséből azon szép eszme fogamzott meg, hogy Isten dicsőségére, a jó érzésű lelkek örömére és vigasztalására a szatmári Csillag-hegyen levő szőllőjében az országút mentén kőalapon díszes vaskeresz­tet állíttat fel. Az engedélyt reá már meg is adta a városi tanács a múlt szombaton tartott ülésében, igy nemeskeblü s tiszteletre­méltó polgártársnőnk óhajtóba már a közel jövőben teljesedésbe megy, a szatmári hegy pedig egy olyan szép emlékművel lesz gaz­dagabb,amelynél magásztosabb históriai tényt nem örökíthet meg semminemű művészi alkotás. |Pénzes Lajos 48-49-ki| honvéd fő­hadnagy 78 éves korában elhunyt Nyíregy­házán. F. hó 22-én d. u. 5 órakor temették el a szatmári honvédezred zenekara kísére­tével mint köztiszteletben álló öreg harezost általános részvét mellett. Az inpozáns ka­tonai temetésen látható volt az intelligens közönség soraiban a Szatmárou és Nyíregy­házán állomásozó honvédezred tisztikara, teljes számbari. A szatmári honvéd tisztikar egy gyönyörű koszorúval rótta le kegyeletét. A megboldogult városunk köztisztviselője volt, a honnan az akkor óleibeléptetett hon­védséghez mint tényleges szolgálatú főhad­nagy lépett át. Az elhunytat neje, özvegy Pénzes Lajos né szül. Brand Anna és szélesen elterjedt rokonság gyászolja. Tanítók nagygyűlése. A magyar katholikus tanitók e hó 19-én tartották Budapesten dr. Steinberger Ferencz budapesti papnöveldéi rektor elnöklete alatt nagyülé- söket. Steinberger dr. magas szárnyalásu be­széddel nyitotta meg a gyűlést, melyben az elhunyt nagy pápa érdemeit méltatta. .,Ugy van alkotva, úgymond, az emberi szív, hogy nem tud hallgatni arról, ami megsebezte. Omló könyeiben, a mélyről felszakadó sóha­jokban és a kegyeletes megemlékezés tagolt kifejezésében önti ki fájdalmát. Azóta, hogy az országos bizottság együtt ülésezett, mér­hetetlen veszteség csapása sújtott le a ke­resztény világra. Egy tüneményes fényforrás, melynek ragyogásában annyiszor gyönyör­ködtünk, hirtelen kialudt. XIII. Leo, a leg­nagyobb pápák egyike, pár hót előtt lehunyta szemeit a hosszú álomra. Psychologiai lehe­tetlenség, hogy most, midőn a veszteség után először találkozunk, közös bánatunkról szó ne essék köztünk. Szavaimnak, úgymond az elnök, az a czélja, hogy a katholikus tanítóság hozza meg a kegyelet adóját XIII. Leo pápa emlékének. Indítványozza tehát, hogy az elhunyt pápa iránt érzett kegyele­tének kifejezésére ez óv október hónapjában a katholikus közönségnek is a keretbe vo­násával Budapesten emlékünnepet rendezzen. Az elnök megnyitó beszédét és indítványát éljenzéssel fogadta a gyűlés. Ezután az is­kolák tantervével foglalkozott a közgyűlés és kimondta, hogy bár szeretettel fogadja az általános tani tóegyletek szövetségének mun­káját, de tiltakozik az ellen, hogy az a kath. iskolák jogkörébe avatkozzék. Végül egy- küldöttséget kértek fel, hogy dr. Steinberger vezetése alatt a nagygyűlés nevében a her- czegprimást üdvözölje. A munkácsi róm. kath. egyházta­nács a múlt vasárnap tartott ülésében elhatározta, hogy a templomópitóshez még hiányzó összeg előteremtése végett, a Kossuth-utczai egyházi telken, 30 év alatt törlesztendő 40.000 korona amortizácziós köl­csön felvételével, 9 bolthelyisógből (és ha­rangozol lakásból) álló bazárépületet ópit, melynek az építkezése után fönmaradó, közel 30 ezer koronás részletével fogja pó­tolni a hiányt s az építkezést; a kölcsön felvételének egyházmegyei jóváhagyása s a műemlékek orsz.; bizottságának a régi temp­lom lebontására vonatkozó engedélyének leérkezése után azonnal megkezdi, úgy hogy az uj templom alapja is még ez ősz folya­mán elkészüljön. Kiállításunk. Rohamos gyorsasággal közeledik az idő, midőn a gyümölcs és ker­tészeti kiállítás termékeiben lesz alkalma gyönyörködni a közönségnek. Az érdeklődés nap-nap mellett nagyobb hullámokat ver, az eddigi jelentkezések után Ítélve több mint 10 pavilion felállítására lesz szükség, me­lyekben a szatmármegyei kertészeti termékek legkülönbözőbb válfajai lesznek elhelyezve. Estenkint a pavillonok és a Kossuth-kert villanyfénynyel lesznek pompásan kivilágítva, s a közönség szórakoztatására a honvédze­nekar fog játszani. A döntés küszöbén. Az egész ország sajtóját foglalkoztatta a nagykárolyi gör. katholikusok ügye, kik nem akarnak tovább a nagyváradi román püspökség fenhatósága alatt maradni, mivel onnan mindig román papot kapnak, holott ők teljesen magyar ajkú ruthónek. Somosy Miklós vezetése alatt a múlt napokban tisztelgett a nagyváradi gör. kath. püspöknél egy nagykárolyi kül­döttség, kérve e rég húzódó ügynek végle­ges elintézését. Radu Demeter dr., az uj püspök lekötelező nyájassággal fogadta a küldöttség tagjait, s megígérte, hogy az ügyet tanulmányozni fogja és a kérelem értelmé­ben kívánja elintézni. A nagy versenydij nyerője. A szent István napján tartott budapesti lóversenyen az első dijat, mely 60 ezer koronát tesz ki, gróf Károlyi István Szélcsend lova nyerte el. Nagy dicsőség érte ez által a Somáéi mé- ne-t, mely most jelenik meg először mint főgyőző a porondon. A nagy hadgyakorlatok. Honvéd helyőrségünk e hó 21-ón utazott el Nyíregy­házára, hogy az ott tartandó hadgyakorla­tokon részt vegyen. Szept. 12-ón érkeznek vissza városunkba. A zenekar szintén velők ment, igy közönségünk ez idő alatt a tér­zenéket nélkülözni lesz kénytelen. A népünnepély. Vasárnap délután tartotta meg a tüzoltóegylel a szent István napra tervezett népünnepélyét, mely akkor a kedvezőtlen idő miatt lehetetlenné vált. A siker meglepően fényes. Óriási közönség volt ott, mely teljes gyönyörrel élvezte a külön­féle ügyes produkciókat. Az egylet pénztá­rának a bevétel igen szép összeget hozott. Tánczmulatság jótékonyczélra. Csengerben a jövő vasárnap tánczmulatságot rendeznek a róm. kath. iskola javára a Burger-fóle vendéglőben. A meghívók már ki vannak bocsátva, s a rendezőség tevéke­nyen működik, hogy a jelenlevőkre kelle­messé tegye az estély emlékeit. Épen ezért, de meg a jótékonyczól érdekében is kéri a közönség minél szólesebbkörü pártfogását. Belépőjegy szemólyenkint egy korona, csa­ládjegy 3 korona. Jegyek előre is válthatók Kozma György gondnoknál vagy a kath. iskolánál. Lakásváltoztatás. Kovács Jázon ál­dozópap, a „Szent olvasmányok az év külön­böző ünnepeire“ és a „Szűz Mária, a mi anyánk“ czimü müvek szerzője lakását Mária- Pócsról Huszt-Baranyára helyezte át. Felkéri tehát müveinek megrendelőit, hogy uj lak­helyére (u. p. Huszt, Máramaros m.) szíves­kedjenek fordulni, mivel sok kellemetlen­séget és késedelmet okoz, hogy a megren­delések -még mindig Mária-Pócsra intéz­teinek. Kisiklott vonat. A tegnapelőtt dél­után Fehérgyarmetról elindult vonat Nagy- peleske és Zajta között elgázolt egy a pályán legelésző ökröt, minek következtében a vonat egy kocsija kisiklott. A megrémült utasoknak szerencsére — az ijjedségen kívül egyéb bajuk nem történt. A vonat négy órai ké­séssel érkezett be Szatmárra. A batizvasvári bál. Batizvasváriból a köv. sorok közlésére kértek fel bennünket: A „Szatmári Hírlap“ megemlíti Batizvas- váriban aug. 9-én megtartott tánczvigalom- ról azon esetet, hogy: Lakatos János felkapva egy padot, a tömeg közzé úgy vágta, hogy két legény társát elborította a vér, az albi- rót pediglen jól el verték, s rangjához illő- leg az ujját elharapták. De igenis azt, hogy az ev. ref.Fekete ispán ur három, án'rót nem is fizető fiával megittasodva, karókat fog­tak s veszettekként agyabugyálták a jó eleve el nem menekülő tánezoló közönséget, vala­mint azon körülményt is, jóllehet a leglénye­gesebbje volt, hogy azon tánczestélyt a batizvasvári glc. fiatalság a Rákóczy-emlék alap­nak javára rendezte, és hogy körülbelül 45- koronát jövedelmezett, szemita szelleméhez illőleg elhallgatni méltóztatott. S amit a t. közönség becses tudomására van szerencsém hozni.

Next

/
Thumbnails
Contents