Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-08-26 / 35. szám
HETI SZEMLE'1 (35-ik szám.) 7 Egy sóbánya veszedelme. Végveszély fenyegeti az aknaszlalinai 114 éves és 180 méter mélységű Kunigunda bányát. Utat talált bele a Tisza vize, mely óránkint mintegy 600 hl. vizet önt a bányába. A munkát beszüntették. A bánya felett halad épen az országút keresztül, mely már minden pillanatban beomlással fenyeget. Tűzvész pusztitott vasárnap este Jó- zsefházán, mely a Selyeby Gyula gázában keletkezett. Pár perez alatt lángokban állott az épület s átcsapott a szomszédos házakra is, melyek szintén leégtek. A kár több ezer koronára megy. A tűz gondatlanságból keletkezett. A helybeli ev. ref. tanitónő-képző- intézet 1. osztályában, a felsőbb leányiskolában, a kapcsolatos elemi és varró iskolában az 1903—1904. isk. évben a beiratások szept. 1—5-ig tartanak, naponkint d. e. 9—12 ig. Harmadikán délután, a magánvizsgálatokat, negyedikén délután a felvételi vizsgálatokat tartjuk. 6-án, az iskolai évet megnyitó istenitiszteletre gyűlünk össze a szatmári ev. ref. templomban, 7-én kezdődik a tanítás. A beiratás alkalmával minden idegen iskolából jött növendék tartozik utolsó évi iskolai bizonyítványát, keresztlevelét és himlőoltási-bizonyitványát bemutatni. A felsőbb leányiskola első osztályába felvétetnek az elemi IV. osztályát végzett és életük 10 évét betöltött növendékek. A tanitónő-képző- intézet I. osztályába., felvétetnek a polgárivagy felsőbb leányiskola IV. osztályát végzett, életek 14 évét betöltött növendékek. Hat havi korhiány esetén az ev. ref. püspökség kérvényre korengedélyt ad. Tandíjaié: a) A felsőbb leányiskola osztályaiban. Havon kint 6 kor. Beiratási díj 4 kor. Könyvtárdíj 2 kor. Felügyelői dij I kor. b) A kapcsolatos elemi iskolában. Havonkénti díj 6 kor. felszerelési dij 4 kor. Könyvtárdij 1 kor. c) A tanítónő képzőintózetben. Havonként 6 kor. Beirási- és könyvtárdij 12 kor. d) A kézimunka-osztályban. Havonként 2 kor. Beirási dij 2 korona. Iskolai értesítés. A szatmári róm. kath. elemi fiu-népiskolába a tanulók beírása az 1903 — 1904. iskolai évre szeptember hó 1., 2., 3. és 4-én történik délelőttönkint 8 órától 11 és fél óráig. — Felkéretnek a szülők és gyámok, hogy iskolaköteles gyermekeiket és gyámoltjaikat szíveskedjenek ezen idő alatt beiratni, mert azon időn túl csak fontos okok alapján vehetők fel a növendékek. Az iskolai év ünnepies megnyitása szeptember hó 5 én lesz és az nap délután kezdetét veszi a rendes tanítás. Az elemi népiskola első osztályába nem vehető fel azon gyermek, ki életének hatodik évét még nem töl löt te be. Az első osztályba való beírásnál szatmári születésű róm. kaib. vallásu gyermekek születési bizonyítványát, (anyakönyvi igazolványát) nem szükséges bemutatni, mivel ezek születésére vonatkozó adatok hivatalból jutnak el az iskola igazgatóságához. A tanítás teljesen ingyenes. A tanulók sem felvételi, sem tandíjat, sőt a 30 fillér hozzájárulást, az orsz. t. nyugdíj alaphoz sem fizetik. A más iskolából jött tanulók nyilvános bizonyítványuk és anyakönyvi kivonatuk, valamint oltási bizonyítványuk felmutatása után, — a bizonyítvány nélkül jelentkezők a felvételi vizsgálat sikeres kiállása után vétetnek fel bizonyítványuknak, illetve ismereteiknek megfelelő osztályba. — A felvételi vizsgálat is teljesen díjmentes. — Javító és magánvizsgálatok a beírás napjain tartatnak. Szatmár- Németi, 1903. augusztus hó 19. A róm. kath. elemi fiu-népiskola igazgatósága. Intő jel a kivándorlóknak. Egy magyar kivándorló Írja Durbanból, Dél-Afrika egyik városából, hogy szomorú sors vár azokra, a kik Dél-Afrikába kivándorolnak. Egész Dél-Afrikába lehetetlenség munkát kapni s most is körülbelül húszezer európai iparos van munka nélkül. Azért tehát óva inti a magyar munkásokat a kivándorlástól. Elhalasztott sorsjáték. — Miután a Borszéken építendő róm. kath. templom és papi sanatorium javára engedélyezett sorsjáték sorsjegyei el nem keltek, illetve a sorsjegyeket, vagy azoknak ellenértékét azok, a kiknek sorsjegyek elküldettek, a sorsjegy- iro iának be nem szolgáltatták : a nagymél* tóságu m. kir. Pónzügyministerium folyó év julius 11-én, 58,870. sz. alatt kelt magas rendeletével megengedte, hogy a tárgysorsjáték húzása a folyó óv végére halasztassék. Egyúttal felkéretik a t. pártoló közönség, hogy a megtartott sorsjegyek ellenértékét minél előbb beküldeni kegyeskedjék. — A borszéki tárgysorsjáték rendező bizottsága. Kettős gyilkosság. Kleinmann Moskó beregmegyei malmosi lakos még két évvel ez előtt megölte az apját; de szörnyű tette soká nem derült ki. A múlt őszszel pedig a feleségétől is meg akart szabadulni, azért előbb meg akarta gyaláztatni, hogy elválhasson ; majd később meg akarta öletni, hogy megszabadulhasson tőle; de mivel „vállalkozót“ nem talalt, végre elvégezte ő maga a dolgot; a feleségét ugyanis egy éjjel belefojtotta a vízbe, hogy azt higyjék, hogy öngyilkos, vagy baleset áldozala lett, ő pedig másnap korán elutazott, igy gondolván, hogy alibijét igazolni tudja. A vizsgálat azonban a napokban kiderítette a turpiságot s most a törvényszék fog leszámolni ez emberi szörnyeteggel. Vakmerő betörés. Páratlan vakmerőséggel akart f. hó 19-én 3, eddig még ismeretlen ember betörést, végrehajtani. Este fél 8 órakor állítottak be id. Rabár János magyar-komjáti gör. kath. főespereshez s a házbeliekre revorvert szegezve, pénzt követeltek. Ifj. Rabár János lélekjelenlétének és bátórságának köszönhető, hogy a gaztett meghiúsult, ki a rablókkal bátran bírókra kelve, elűzte őket. A három bekormozott képű rablót nem sikerült még elfogni, de a csendőrsóg már nyomukban van. Augusztus 16-án tartott p.-daróczi tánezmuiatságon felülfizettek : Lázári Nagy György 10 kor. Darócz. Pál Endre 3 kor. Atya. Renger Gyula 3 kor. Darócz. Salamon Sándor 3 kor. Darócz. Horváth Mór, 2 kor. Szatmár. Lengyel Istvánná 1 kor. Csenget’. Melegh Gyula 1 kor. Darócz. Sáfár Imié 1 kor. Atya. Szeőke Kálmán 1 kor. Gécz. Selyeby Ferencz 1 kor. Atya. Kanizsay Imre 1 kor. Darócz. Borsos Gergely 1 kor. Darócz. Katona Borbála 1 kor. Darócz. Ezekért a felülfizetésekórt hálás köszönetét fejezi ki a rendezőség. Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferencz József keserüviz valamennyi halonló vizet, tartós hashajtó hatása és említésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferencz József keserüvizet. Tisztességes családnál 2—3 alsó osztályú tanuló mindkét gymnásium közelében teljes ellátásra elfogadtatik. Hol? megtudható a kiadóhivatalban. IRODALOM. Az Egyházi Közlöny, (szerkeszti Gerely József) e heti 32 ik, ismét 20 oldalas száma, mint a két megelőző, szintén kizárólag a római nagy eseményeknek s a hozzájuk fűződő kérdéseknek van szentelve. Valóban, szinte meglep bennünket az a nálunk eddig szokatlan, a legkisebb apróságokban is nyilvánuló tájékozottság, frisseség, ügyes feldolgozás, melylyel ez a kitűnő egyházi hetilap a vatikáni eseményeket tárgyalja. Most is alig néhány nappal X. Pius pápa megválasztása után részletesen közli már az uj egyházfőnek teljes életrajzát. Bátran forrásul szolgálhat az egész magyar sajtó számára. Mert ez a meglepő választás az egész világ sajlót készületlenül találta. Ha ezt a lapot nem karolja föl egy akarattal az egész magyar klérus, kinek szánva van, akkor nem s érdemes számára jó lapot csinálni. $M ÜHÜ A „STAR" életbiztositó-társ. föügynöksége. Aki házat, birtokot, gőzmalmot S és erdőt venni vagy eladni, laka.2, sokat bérbe adni vagy bérbe venni-o kényelmesen (mérsékelt közvetitési S3 dij melett) óhajt, ugyszinte birtok co fc■ca vagy házra olcsó törlesztéses jelcu zálogkölcsönt akar, vagy bárminő oa **-a> helybeli vagy vidéki részvényre van p= cJT szüksége, vagy azokat eladni akarja, CO e czéggel lépjen érintkezésbe és meg 2i O w fog róla győződni, hogy kiterjedt O: ZZ előnyös ismerettsége folytán hivatáoa N3 sának megfelel. *-3 C=: esa o Birtokokat bérletre vagy elPO. —3 S adásra sürgősen keres. esa o' cd cd Vidékre azonnal válaszol. ocd N C/D Szigeti József cd. esa CD u 22 év óta fennálló hat. eng. ház- és £== CTO. birtok eladási, törlesztéses jelzálogE=3 O: u. cd kölcsön közvetitési irodája. 5*r 03 CDIroda : Szatmár, Eötvös-utcza 5. sz. CD B Unger István-féle ház. Lakásom : Rákóczy-utcza 10. P8fi Az első oszt. betörés ellen bizt.-t. föügyn. r A szatmári volt g*. k. iskolánál az összes iskolai felszerelvények úgymint padok, táblák stb. jutányos árban eladók. Értekezhetni lehet PA PPL AJOS (/kath. lelkészszel Szécsényi utcza 10. sz. alatt gk. plébánia.