Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-08-04 / 32. szám

H E T 1 S Z E M L E (32-ik szám.) 3 Héderváryval naponkint sűrűn bizalmas tár­gyalásokat folytatott. Hédervárynak tehát buk­nia kell, mert olyan ember nem ülhet a magyar miniszter elnöki székben, a ihez az ilyen aljasságok gyanújának csak a legkisebb ár­nyéka is fór. íme a korrupcziónak Superlativ usa. Erre még Bánffy sem mert vetemedni, ő csak a nép alsóbb rétegeiben halászott, most fel­csapott a gyalázat parlament termeibe. A magyar nemzet nem tűrheti meg, hogy fiainak becsületét piaczi áruezikknek tartsák, amelyet meg kell venni, hogy agyon­gázolhassák a nemzet jogait, államiságát, alkotmányát. Ki fogjuk irtani közülünk az imposztorokat, mert ez a világraszóló botrány a legnyomorultabb szinben tünteti fel a kül­föld előtt a magyar nemzetet. Mágnások, sőt a gyanú szerint maga a miniszterelnök ku- fárl'odik a nemzeti becsülettel, hogy annak jogait elkobozhassa, nemzeti méltóságát és ellenállását “letörje. Ilyen kormánynak egy óráig sem volna szabad állani az ország élén. Ki lesz a kormány elnöke. Hédervdrybukása megpecsételt dolognak tekinthető. E felett ma már nem kételkedik senki, sőt inkább az foglalkoztatja a közvé­leményt, hogy az ilyen nyomorultul végzett rövid szereplés után folytatása legyen annak a tisztességesebb kormányrendszernek, me­lyet Széli Kálmán honosított meg. Keressük az embert, akibe teljes garancziát lehetne találni, hogy bátran a kezére bizható Ma­gyarország sorsának vezetése. Persze nem bécsi szempontból, hanem a magyarság he­lyesen felfogott érdekében. Csáky és We/cerle miniszterelnökségéről suttognak, akik mellett azonban rohamosan nyomul előtérbe az a kombináczió, hogy a mai nehéz viszonyok közt az Apponyi erős karakterére van szükség. A másik kettő már megpróbálkozott ezen a téren. Csáky kultuszminiszter volt, Wekerle a pénzügyei adminisztrálta, majd előrukkolt az elnöki székbe. Mindakettő ug­rott, ahol nem volt volna muszáj. Kormány­zásukból nem domborodik ki az a határozott mutatkozik. A rideg szivű férj még jobban elhidegül családjával szemben. Szivéből a szeretet utol ó szikrája is kialudt. Mióta jó anyja meghalt, azóta nincs maradása. Kerüli az Isten házát s a boldog családi életet. Mit neki a csalad szentélye, mit neki a vallás ! Ha csendes boldog családi körben élne, talán elitólué a világ, hogy zsugori vagy fösvény. De igy ő az ünnepelt férfiú társai előtt. Csendes nyári este van. A hold mosolygó arczával tekint a puszta tájra. Minden nyug­szik már. A lámpák fénye is kialudt; csak a Tury kastély egy szobácskájának ablaka fónylett a rá eső, pislogó gyertya világosságától. A távolból kocsi zörgés hallatszik. Mind közelebb érkezik s egyszerre megáll a kastély előtt. Tury lép ki a kocsiból s bizonytalan léptekkel tart az ajtó felé. Nyitni akarja; de be van zárva .... Csenget .... Végre kinyílik az ajtó s ő mérgesen megy szobájába. Nincsen senki. A háló szobában csak kis fia alszik. Kinek két kis arcza mosolyog. Talán a tündérekről s angyalokról álmodik 1 Neje a kis szobában van, hol imádkozni tipus, amely minden vészszel, viharral meg tud birkózni, amely belásson az intrikák szövevényébe, és biztos kézzel legyen képes szóttépni a hálónak ama szálait, melyeket megejtésére szőttek a furfang labirintjában járatos elmék. Ellenben Apponyinak a múltja valósá­gos epocha politikai életünkben. Pályafutása tele a nagy jellem erény virágaival. Szivében a haza ól mindenekfelett. Mély itólőtehetsóg, erős akarat, magas műveltség, a szó hatal­mának alig megközelíthető fegyvei alkotják keretét annak a képnek, melyben hajlitha- tatlan jelleme tükröződik le. Mióta a képviselőház elnöki sítekében ül, pártatlan igazságszeretete és mindenkivel szemben egyformán alkalmazott erélye biz­tosították számára az egész ország tiszteletét és elismerését. Tehát ime az ember !... Nóm sokáig kell rajta gondolkozni, ki méltó elsősorban a mi­niszterelnöki székre, ha az eldöntésnél nem idegen akarat, hanem a nemzeti érdekek érvé­nyesülnek. Apponyi miniszterelnökségében a Tisza-Bánffy-fóle ma már elenyésző gárdán kívül nincs az az ember Magyarországon, aki meg ne nyugodjék, sőt örömmel ne üd­vözölné őt azon a helyen. Kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt. Olyan nymbus övezi az ő halantékait, mely egy hosszú politikai életpálya küzdelmeinek tüzében tisztult meg minden salaktól. Jobban mondva, amelyet salak nem érinthetett soha. Ez az ember az, akinek kezébe nyugodtan tehetné le a kor­mány gyeplőjét minden jó hazafi. Ez, egye­dül ez a döntés lehetne olyan, mely expiálná a kedélyeket, s azt a hullámverést, mely immár felkorbácsolta az egész vonalon a szenvedélyeket, egy csapással elsimítaná. Természetes dolog, 1 ogy akkor a nem­zet igazainak érvényesülni kell, mert Apponyi másként nem vállal miniszteri tárczát. Az egész ország szivszorongva lesi tehát, mi következik ez után a szerencsétlen kísérlet után, mely a horvát bánt hozta a nemzet nyakára. A hatalom kezében ő az utolsó ütőkártya volt, kijátszása azonban a legczu- darabb balsikerrel végződött. Él tehát az erős remény a nemzetben, hogy most már az uralkodó be fogja látni a hízelgők go­szokott. A kulcslyukon átszürődő világosság árulja el ott létét. Megy . . . s benyit. Neje rémülve tekint az emberi alakból majdnem kivetkőzött férjére. — Mit csinálsz itt? — Kérdó durva hangon a férj. — Imádkozom érted — feleié neje. Mintha egyszerre az ördög szállotta volna meg Turyt. Féktelen haragra lobbant nejének eme bátor kijelentésére s durva ke­zével megragadta a feszületet, mely alatt neje az imazsámolyon térdelt — s földhöz csapta . . . — Ne ... ne imádkozzál többet értem ... Neje elsikoltja magát. Sir, könyhulla­tásai között szedi össze a darabokra tört keresztet. — Oh te pogány — mondja neje. Majd lesz még szükséged az Istenre! Eltörted . . . . . . eltörted . . . — Mit nekem az Isten — dörmögó a kegyetlen ember. Segitek ón magamon. Nincs reá szükségem . . . A csendben csak a nő zokogása hal­latszott. Ott állt férje előtt védtelenül, kezei közt szorongatva tartotta a kereszt darabjait. Arczárói a félelem s az izgalom tükröződött vissza. noszságait, kik rósz tanácsaikkal éket akar­tak állítani a korona és nemzete közzé, el­távolítja maga elől a méltatlanokat, s olyan férfiút állít a kormány élére, aki a trónnak, a dinasztiának épen olyan erős támasza le- end, mint amilyen bátor előharczosa a nem­zet jogainak. Hiszen a trón ereje a nemzet erejében rejlik. A legkisebb loyalitásra a magyar min­dig hüperloyalitással* felelt, az alattvalói hűség pedig páratlanul áll nála a nemzetek történetében. Olyan férfiú kell tehát ide, aki képes leend még szorosabbra fűzni azokat az ér­zelmeket, melyekkel a nemzet királya iránt viseltetik. Aki képes lesz elhárítani azt a bizalmatlanságot, melyet alávaló intrikusok a dinasztiában keltettek. Aki egyedül a nemzet érdekeit hordozza szivén, és elfogja oszlatni a kételyt, hogy ezek az érdekek nemhogy ellentétesek volnának a korona érdekeivel, hanem azoknak legszilárdabb fun­damentumát képezik. Erre a hivatásra pedig par excellens alkalmas egyén Apponyi Albert. Ezért nyo­mul most az ő miniszterelnöksége oly hatal­masan előtérbe nemcsak a magyar közvéle­ményben, de ő felsége szemeiben is. Keresztény Szocziális Kurzus. A szocziáldemokráczia terjedésének út­ját állani, a hazát, társadalmat, egyházat felforgatással fenyegető szocziálista tanok ellen védekezni : ez ma főkötelessége a katholikus, a keresztény társadalmi tevékeny­ségnek, ez ma főkötelessége minden hazáját, egyházát szerető becsületes embernek. Hogy azonban ennek a kötelességnek eleget tudjunk tenni, hogy a rohanó piszkos áradat elé alapos és rendszeres gátakat tud­junk emelni, szükségünk van a szocziális kérdés alapos, minden oldalra kiterjedő el­méleti ismeretére, hogy ismerjük azokat az utakat és módokat, intézményeket, munkás­jóléti szervezeteket, melyek segélyével a forradalmi szocziálismussal diadalmasan küzd­hetünk meg. — Hogy is lehet ő egy ily istentelen férjnek a neje?) Szerencsétlen egy nő. Oh dehogy is szerencsétlen, hisz él még keb­lén a hit, mely szenvedései között enyhítő balzsam. Tovább is folyt a dorbézolás. Tury eltévedt útjáról nem fordult vissza. A jóakaró emberek fájdalommal nézték, hogy miként kell elpusztulni egy ily szép birtoknak és oly jó hirnóvnek, mint az öreg Tury bá­csié volt. — Az utó nemzedék meggyalázza ősét s nyomorultul sárba tiporja az ősi erényeket. Mikor már teljesen tönkre ment, egy reggel eltávozott a kastélyból. Egy levelet hagyott hátra, melyben tudatja nejét, hogy ne keresse többé. Elment azért, mert nem akarta, hogy birtokából kidobják. Gyáván elmenekült. Nejét s egyetlen gyermekét védtelenül hagyta. Nem sokára a dob megperdült az ősi birtok előtt. A mohos falak tompán verték vissza hangját. Olyan minden, mintha régi urát siratná. S most már mit tegyen a szegény nő ? Csakugyan oda kellett jutnia ? 1 Most már el van hagyatva mindenkitől. Egyedül áll, mert

Next

/
Thumbnails
Contents