Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-08-04 / 32. szám

4 Ezen ismeretek terjesztésére szolgálnak a külföldön, Németországban, Ausztriában a keresztény szoeziális kurzusok, melyeket évről-évre nagyszámú, tanulni vágyó közön­ség előtt szoktak megtartani s melyek kü­lönösen a gyakorlatot, az életben kifejtendő tevékenységet tartják szem előtt. Ilyen szoeziális kurzust rendezett ná­lunk is 1901-ben a Katholikus Egyesületek Országos Szövetsége, melynek ha számra nézve nem is volt sok hallgatója, eredmé­nyeit, hatását nem lehetett kétségbe vonni. Országos Szövetségünk legutóbb készí­tette elő a Második Keresztény Szoeziális Kurzust, melyet augusztus 17., 18., 19-ik napjain fog megtartani s amelyre vonatkozó felhívások már megjelentek a katholikus la­pok hasábjain. Kívánatos, hogy a katholikus közönség, a keresztény társadalom legnagyobb érdek­lődéssel és lelkesedéssel karolja fel ennek a szoeziális kurzusnak ügyét. Kívánatos, hogy a hallgatók száma, akik tanulni, okulni, is­mereteiket bővíteni akarják, sokkal felül­múlja az elsőn résztvettek számát. És külö­nösen kívánatos, hogy a szoeziális kurzuson első sorban azok legyenek jelen, akik első sorban vehetik annak hasznát: a nép között ólő földbirtokosok, a nép vezetésére hivatott papok, a tanítók s a népnek leendő vezérei, a növendókpapság. Igen, a nép vezetésére hivatott ténye­zőket, a földbirtokosokat, a lelkószkedő pap­ságot, a tanítókat, a növendékpapokat akarjuk együtt látni a Második Keresztény Szoeziális Kurzuson, hogy itt megismerkedjenek a szo- cziális tevékenység gyakorlati módozataival, hogy itt megértsék ennek a tevékenyzégnek fontosságát, hatását a társadalmi viszonyokra s hogy visszatérve népük közé, buzgó mun­kásai, apostolai legyenek a keresztény szo- cziálizmusnak, mely egyedül képes lecsen- desiteni a fenyegető társadalmi harezot, mely legféltettebb és legdrágább kincseink meg­semmisítését tűzte ki feladatául. Várjuk tehát a keresztény magyar nép vezetőit a Második Keresztény Szoeziális Kurzusra ! Dr. Gyiirky Ödön. a nyomorban és szenvedésben még vigasz­talója sincs az embernek Nem, ott nem maradhat többé. Az em­berek gúnyos tekintete és mosolya úgy esik neki, mintha szivének sebeit tépdesuék. A jó barátok csak addig voltak. El is megy. Messze a kastélytól más városba. Oda, hol nem ismeri senki, hol nem mutatnak ujjal utána : hogy im itt megy a pazarló felesége. A fájdalom, mely szivét nyomta : majd­nem megölte. Egész testét megtörte a szen­vedés. De lelke erős, mert a hit aczé- lozza. Ez az, mi nem engedi elcsüggedni, szivében él még a remény. Bánatos lelkének csak az imádság ad gyógyulás'. A távolban egy kis szobácskát bérelt. Ott dolgozott reggeltől késő, estig. Kézi munkákat készít, melyre még jó édes anyja tanította. S im most mily hasznát veszi! Nem is fél a munkától. Hisz ezután úgy is ezzel kell megkeresnie kenyerét. Tury elment; de maga sem tudta, hogy hová. Messze földön járt már. A pénzből éldegélt, melyet legutójára vett birtokára. Mit csináljon? Mihez fogjon? Ilyen gondolatok forogtak agyában. Most is vendéglőben ül. Lelke nyugtá­Miért nem boldogul a* magyar? Sok szó esett már arról úgy a sajtó­ban mint a társadalomban, hogy miért nem tud boldogulni a kézi munkára utalt szegény ember. Legtöbbnyire a gépekre, a munka­adókra, vagy a viszonyokra szeretik hárí­tani az ódiumot és keresik a kulcsát annak a rébusnak, melylyel a nehéz megélhetés problémáját meg kellene oldani. Mig ezen elmélkednek a szocialistikus bajok igazi orvosai és igyekeznek megtalálni azt a gyógyszert, melylyel a társadalmi be­tegségnek ezen a quintessencziáliter súlyos diagnózisán keresztül a javulás útjára lehetne törni, az alatt az internacziónális szociális- mus kontárai összegyülekeznek az Istvántér közepén, leszidnak papot, vakot, s a jól végzett munka mán a „Szőllőfürt“ árnyas lugasában alaposan megobstruálva a ven­déglős pálinkás hordóját, az urakat látják a nagy veszedelem központjának, kiknek vagyona kecsegtető zsákmánynak kínálkozik. Pedig ime itt a szociálistikus bajok legfőbb forrása 1! . . . Itt van magában az emberben, amely ellen hiába keresünk gyógy­szert akár a gépeknél, akár a munkaadóknál. A múlt napokban alkalmunk volt a szatmári mesterek egyik-másikának munká­jánál a passiv szemlélő szerepét végig ját­szani, jobban mondva, mivel félig meddig érdekelt felek valánk, boszankodni azon slendrián mód felett, amelylyel munkájok szolgálatában állanak. Két ács vállalkozott egy ház befedésére. Az első nap még úgy ahogy ment a munka, másnap reggel azonban az egyik vitéznek se Ilire, se hamva. A társa is csak ott ónyál- gott idébb-odább, ő már bizonyosan sejtette, hogy baj van. Hót óra után előkerül az ipse, mint Pilátusnak az a sokszor emlegetett macskája, ügy dűlt belőle a pálinkaszag, mint a masina kéményéből a füst, a lábai pedig molólát járlak. Felkapaszkodott azért a háztetőre, s vagy egy óra hosszat ott dü­höngött a zsindelyek között, ezeken a sze­gény jószágokon töltve kemény haragját, ügy repültek szerteszét a keze alatt, mint ja ÉTI SZEMLE (32 i k lan. Talán lelkiismerete nem engedi nyu­godni. A zajt tovább nem tűri ............. Megy sza badulni egy kissé a zajtól kívül a városon, hol nem zavarja senki. Most kezd már gondolkozni. Valami kimond­hatatlan érzés vesz rajta erőt. Feje szédül s majd meg háborodik. A mint kiért a város végére, egyszere megáll s összerázkódik . . . szeme előtt össze­futnak a tárgyak; csak a keresztet latja fenséges alakjával. Oda rohan és térdére omlik. A kereszt száraz fáját mintegy ön- kénytelenül magához öleli. Lelke háborog mini a vihartól felkorbácsolt tenger vize, szive hangosan dobog. Imádkozni akar — de nem tud. El fej t ette már azt is. Ajkával a keresztet csókolgatja, szeméből könyek hullnak alá s e szavakat mormogja : — Oh Istenem ! . . . Oh Istenem bo­csáss meg nekem! Mit, tettem én szerencsét­len?! Feleségem s gyermekeimet a nyomor­ba döntöttem . . . Büntess meg Istenem mert még az életet sem érdemiem meg! Sírt mint a gyermek. Szive inegiágyult s úgy érezte, mintha megköuyebbült volna. Egy éve már, hogy bolyongott. S most feltette magában, hogy vissza megy szülő­földjére s felkeresi családját. Hadd lehessen a pozdorja. Nem sokáig állotta azonban a dicsőséget, mert épen azoknak a múlt heti meleg napoknak egyike volt, midőn az a tűzgolyó onnan felülről pazarul szórta lefele forró sugarait. A mi emberünk is csakha­mar szédelegni kezdett, le is mászott a ház tetejéről, s befeküdve a féleresz alá, ott aludta át az egész napot. A czimborája, aki különben józan volt, megirigyelvén ezt az édeni kényelmet, osztozott társa véleményé­ben és — aludtak mutyiban. Két kis szobácskát kellett kifesteni. A piktor elvállalta és egy reggel bele is állott a munkába. Az egyik szobát bemázolta fe­hérre, amelyre aztán a festésnek kellett volna jönni. Mikor ennyiben volt magával, mit gondolt, mit nem, ki tudná megmondani, elég az hozzá, hogy búcsút vett a kapufél­fától és még most sem bizonyos, hogy a város melyik részében hüsöt. Rósz nyelvek azt mondják, hogy inkább kefekötőnek szü­letett őkigyelme is, s erősen pályát tévesztett. Az ötödik napon estefelé ismét sikerült előkeriteni a házigazdának. Eljött tehát, de nem cselekedett semmit, csak körül nézett a szobában. A hatodik napon beállított reggel 8 óra tájban, de olyan részeg volt, mint egy csap. Gondolt is egyet magában nagyhamar, s annak kijelentése mellett, hogy ő addig egy krikket sem dolgozik, mig nem fizetnek, szedte a sátorfáját és elillant. Végre is a fő­kapitánynak kellett előállítani. Ki nem tudná elképzelni azt a boszu- ságot, ami az ilyen gyalázatos munkával járt.. Két kis szoba kifestése 8 nap alatt . . . Addig természetesen szerteszéjjel volt a házban minden, takarításhoz vagy berendezéshez fogni nem lehetett, mert ott éktelenkedtek az újonnan bevakolt falak. Az ilyen esetek után vájjon kinek van kedve mesteremberekkel fogózni. Inkább fe­detlen, vakolatlan szobában volna képes meg­húzódni az ember, ha tudná, hogy még egy­szer ilyen tortúrán kell keresztül esnie. Ebből a két esetből elég világos, hogy a szociálisztikus bajok okát és forrását nem az urakban, meg — gépekben, hanem főleg magokban a munkás emberekben kell keresni. Láttunk mestereket, kik slendrián anyagból s még slendriánabb módon állítják szám A_______________ _ még egyszer azzal, ki őt oly nagyon szerette. Másnap már el is ment. Éppen este volt, mikor szülővárosába érkezett. Így is akarta ő, hogy megne ismerjék az emberek 1: De im, iit nem találja családját. Míg végre a hosszú tudakozódás után megtudja hollétét. Még azon éjjel elment, hogy minél előbb föltalálhassa övéit. Most már tért. vissza eltévedt útjáról. Ahhoz akar menni, ktn-k egész életét ke­serűvé tette. Altói akar bocsánatot kérni, hogy nyugodtan halhasson meg. Óit is volt már, hol nemsokára felta­lálja csaladját. Bemegy egy szegényes külsejű házba, hogy ott hátha megtudnák mondani nejének iakasát. _ Kopogtat s belülről egy gyenge női hang mondja : szabad . . . Bolép s itu maga- előtt látja nejéi és gyermekét. Gondolatai össze zavarodnak, nem tudja, hogy mit szól­jon. Oda roham nejéhez, ki szintén e pillanat­ban ismerie fel: egymás nyakába borulva zo­kognak mindketten. Tury egy székre rogyik, mert lábai nem bírják. Ekkor pillantja meg a falon függő keresztet, mely az eltört darab­káiból van összeszegezve. Magához szorítja. — Oh Istenem bocsáss meg ! — e sza­vakat utoljára rebegó ajka .............

Next

/
Thumbnails
Contents