Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-07-22 / 30. szám

2 HETI Z E M L E (30 ik szám.) solya, mely már szemeiből kisugár­zik, valódi mosolylyá lesz a tiszta ajkakon. Ez az ember türelmes, ér­telmes, megbocsátó és mindenkiért imádkozó és szemeiből azt lehet olvasni, hogy ez az ember mindent a legjobbra tud fordítani.“ Ha valaki nem tudta, hogy ki­csoda és mily nagy férfiú XIII. Leo pápa, most betegsége alkalmá­val megtudhatta, mivel az egész világ részvéte impozáns módon nyi­latkozott meg iránta, nemcsak a katholikusoké, hanem a más vallá- suaké is. A világ minden részéből halomszámra érkeztek a kérdezős- ködések; a római táviró hivatal naponta 12—15 ezer lírát vett be az alkalmi sürgönyökért. Az újság­írók és más érdeklődők, a bíboro­sok, a diplomaták és sok más elő­kelőség folytonosan tudakozódtak a Szentatya állapota felől s a ró­maiak is mindegyre eme kérdéssel ostromolták egymást: hogy van a Szentatya? Egyháziak és világiak imádkoztak érette, némelyek az életüket is felajánlották felgyógyu­lásáért. A leggonoszabb nyelv, a leg­istentelenebb sajtó is érintetlenül hagyta XIII. Leó nevét, mintha érezte volna azt az erkölcsi kötelességet, hogy ahhoz a nymbushoz, mely ott tündököl az anyaszentegyház trónu­sán, illetéktelen kezekkel nem sza­bad nyúlni. Olyan volt az ő magasztos alakja, mint az üstökös, mely midőn meg­jelenik az ég azúrján, hatalmas ará­nyaival mintegy tiszteletteljes féle­lemre ösztönzi az embert, ki önfe­ledten merül bele szépségeinek szem­léletébe. Csodáltuk, rajongtunk, lelkesed­tünk érette, kinek úgy lelki mint szellemi nagyságában csak gyönyör­ködni lehetett, de halandó megkö­zelíteni sem vala képes. Most már ott fekszik a ravatalon élettelenül. Ott fekszik a világ leg­nagyobb embere. Megrendülve állják körül e ravatalt az összes nemzetek. Hiszen arra tanít, hogy a legnagyobb hatalmak, a szellemóriások is porba omlanak. Alkotásaik azonban élnek időtlen időkig, emlékezetüket meg­őrzi a hálás utókor. 0 meghalt, de működése évszázadokra kiható, az a lökés, melyet szellemének erejével adott az emberiségnek, hajtani fogja azt az általa tervezett irániban. Ez a históriai nagy alakok privilégi­uma más közönséges halandóval szemben. „Az öreg Pecci meghal, de a pápa örökké élni fog,“ ezt a nagy -kijelentést tette néhány nappal ez­előtt a halállal vívódva. Tudta, érezte, hogy annak a szellemnek, melyet ő képviselt, évezredekre, örökre ki­ható értéke van. Boruljunk le ravatala mellett s imádkozzunk lelke nyugalmáért! ... A világ legnagyobb halottjának életrajzi adatait a következőkben adjuk: Családi neve Pecci Joachim volt. Carpineto de’ Anagniban szüle­tett 1810. márczius 2-án, tehát ez idén 93-dik évét töltötte be. Már ifjú korában jelentkeztek azok a rend­kívüli tehetségek, melyeknek fény­űimében gyorsan haladt előre, míg­nem a világon elérhető legnagyobb méltóságra emelkedett. Erényei, magas műveltsége, nagy tudománya, eszményi czélokért he- vülő költői lelke, apostoli szelídsége, melylyel az adminisztratív szigort rendkívüli tapintattal tudta egye­síteni, mindenütt tiszteletet paran­csolt neki, jellemének tüneményes jelenségei előtt kénytelenek voltak meghajolni ellenségei is. Az első nagyobb feltűnést akkor keltette, midőn Beneventóban mint pápai delegátus működött. E pro- vincziában annyira napirenden vol­tak a rablások, hogy a személy és vagyonbiztonság a legnagyobb mér­tékben veszélyeztetve volt. Midőn átvette a tartomány kormányzását, ritka erélylyel s vasszigorral fordult az elszaporodott rablólovagok ellen, kiket rövid idő alatt az egész pro- vincziából kiirtott. Hasonló szép ered­mény koronázta működését Spala- tóban és Perugiában, hol az a nem mindennapi esett állott be uralma alatt, hogy a Döríönök teljesen üre­sek voltak. E kiváló érdemeit akarván meg­jutalmazni XVI.’ü'ergefy pápa, 1843- ban damiatai érsekké nevezte ki, egyúttal a belga udvarhoz küldötte pápai nuncziusnak. Lipót belga ki­rály el volt ragadtatva a fiatal nun- czius fellépésétől, s három évi apos­toli munkálkodása alatt kegyeinek és elismerésének gyakran halmozta el kiváló jeleivel. Peccit azonban hivatása csakhamar magasabb, de egyszersmind terhesebb állásba szó­lította, midőn XVI. Gergely 1846-ban Perugia érsekévé praekonizálta. Har- minczkét esztendeig viselte ezt a magas méltóságot. Időközben kar­dinális lett. IX. Pius az 1853. decz. 19-én tartott konsistoriumban a szent Chrisogonusról nevezett bibornoki méltóságra emelte. A pápa ez alka­lommal kibocsátott allokucziójában rendkívüli dicséretekkel halmozta el az uj kardinálist, ki érseki szé­kében a megpróbáltatások e nehéz ideje alatt a bölcseséget és erélyt az egyház magasztos czéljainak el­érésére finuman distingvaló elmével tudta kihasználni. Két nevezetes levelet irt a hat­vanas években Viktor Emmánuel olasz királyhoz. Az egyikben vétót mondott azon törekvés ellen, hogy a polgári házasságot az ő egyház- megy éjére is reá akarták erőszakolni, a másikban az üldözött szerzetes rendeket vette védelmébe. Ugyan­abban az időben a liberalizmus ellen irt egy hatalmas encyelicát, mely­ben kíméletlenül ostorozta főleg a gonosz sajtót és a káronkodást. E lángbuzgalmu tevékenysége közt az a dicsőség érte 1862-ben a nagy főpapot, hogy perbe idézték mint izgatót, ki lázit a király tör­vényei ellen. Sem az első bíróság, sem a fellebbezési fórum nem találta vétkesnek, s felmentette a vád alól. Rendkívüli érdemei 1877-ben hozták meg neki a legnagyobb pá­pai kitüntetést, melyet az egyház fejétől nyerhetett. IX. Pius a sajtó és az egész közvélemény tetszés­nyilvánítása közt a szeptember 21-én tartott konsistoriumban az elhalt de Angelis bibornok helyére az anyaszentegyház camerlengójává ne­vezte ki. Ez a pápa után az anyaszent- egy házban a legelső méltóság, innen tehát csak egy lépést kellett már tennie, hogy eljusson arra a leg­magasabb fokra, melyre csak maga az anyaszentegyház emelhette fel. És ő eljutott. A halhatatlan em­lékű Pius már a következő 1878-ik év február 7-én elköltözött az élők sorából. Mesés dolgokról, a bibor­noki testület meghasonlásáról, ellen­pápáról beszéltek akkor. Mindezen híreszteléseket fényesen hazudtolta meg a csupán másfél napig tartott conclave, mely a camerlengó-kardi- nálist, Pecci Joachim bibornokot vá­lasztotta meg az anyaszentegyház fejévé. Mig néha 40—50 napig is eltartottak a conclávék, most oly bámulatra méltó volt az összhang, hiszen mindenki őt tekintette a leg­méltóbbnak arra a helyre, melyről 25 éven át rendkívüli akaraterővel, meg nem közelíthető bölcseséggel kormányozta az egyház hajóját. Február 18-án este ült össze a kardinálisok területe, február 20-án a déli órákban már meg volt választva az uj pápa, ki azóta XIII. Leó néven uralkodott a mai napig, midőn az Ur hűséges szolgájának földi ko­ronáját a mennyei örök koronával cserélte fel. A ház elnöke. Olyan nehéz időkben aligha ült valaki a képviselőház elnöki székében mint Apponyi Albert gróf, és mégsem állotta meg úgy a helyét senki mint ő. Sötét fellegek vonul­tak át a politikai élet egén, melyek­ből a ki-kitörő villámcsapások resz- kettették meg a levegőt. Nemcsak odafent, de a nép minden rétegében fel voltak korbácsolva a szenvedé­lyek, olyan izzó volt a hőség, mint mikor közeli vihar van kitörőben. Rendkívüli politikai bölcseségre volt szükség, hogy gátat vessen az általános felfordulásnak. Mérhetet­len energiára, mely megzabolázza a háborgó szenvedélyeket. Hami­FERENCZ JÓZSEF KESERÜVIZ az egyedül elismert kellemes izü b természetes hashajtószer. b

Next

/
Thumbnails
Contents