Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-07-01 / 27. szám

2

HETI SZEMLE. (27 i k szára.)

akkor az egész országban, nemcsak titokban suttogták, hanem a sajtó nyíltan is kifejezést adott neki, s ostorozta az alattomos kormánypárt ravasz fortélyait. Úgy tekintették őket, mint a hamis kártyást a kompániában, a ki akkor vágja ki a slagért, mikor nem is sejti az ellenfél.

Az ellenük fordult közvélemény akkor kezdett gyöngülni, mikor megobstruálták Bánffyt. Ámult-bámult rajta az egész ország. De amint ma már világos, az a harcz nem a rendszer, hanem csak a személy ellen irányult. Törhetetlen volt már nekik is Bánffy. Azt persze nem tudták, hogy mit hoz a jövő, Széli Kálmánt és Apponyit pedig leg- kevésbbé várták. Tehát elszámitot- ták magokat, akaratlanul működtek közre a régi liberális uralom megdöntésében.

Megbánták!... Megmutatták a következmények!... Egy darabig csak simuláltak, mintha tetszenék nekik a megváltozott rendszer, végre felvették a harczot Széli ellen az egész vonalon. Távolról sem mondjuk, hagy az adott viszonyok közt nem érdemelte meg. Megérdemelte. Tapsolt is Kossuthéknak az egész ország, sőt azt hitte mindenki, hogy ők is megérdemlik. Most aztán kibújt a szeg a zsákból.

Ha nem rakta le Széli Kálmán előtt a fegyvert, miért rakja le Héderváry előtt, aki egy hajszállal sem ad többet a nemzetnek, mint Széli?... Megmondjuk miért. Mert Héderváryban a régi liberális világ apostolára ismertek.

Hogy Tiszát nem fogadták el, ezen a meggyőződésen nem változtat semmit. A Tisza személye nem tetszett nekik; mint a Bánffyé.

Ebben az összejátszásban most már csakis a nemzet erejére és józanságára lehet appellálni. Hiszen az Ugron-féle töredék s vele együtt a néppárt parlamenti képviselete oly kevés, hogy ők nagyobb ráz- kódtatásokat, melyeknek nyomán a nemzeti jogok és a közszabadság virágai nyílnának, aligha képesek előidézni. A nemzeten a sor, hogy a bekövetkező választások alatt ezeknek a poziczióját erősítse meg.

A függetlenségi párt másik árnyalata, melynek hajdan Ugrón Gábor volt a vezére, ma pedig Szederkényi Nándor vezetése alatt áll és a néppárt most is el„van tökélve a végső küzdelemre. Ok nem rakták le a fegyvert, de nem is akarják. Ezekhez kell sorakozni a nemzeti közvéleménynek, mert most látszik meg, hogy kik az önzetlen bajnokok és kik csupán a hazafias törekvések jegyében utazók.

Az álarcz leesett, a Kossuth- párt kivágta a slágert, mikor leg- kevésbbé számítottunk reá.

De ez mind nem elég! .... Még hozzá félre is akarják vezetni a szegény magyar népet. Kiáltványt intéznek a nemzethez, melyben u- gyancsak nekigyürkőznek fehérre mosni kétszínű eljárásukat. Újságaik valami nagy győzelemről beszélnek,

persze, hogy mi az a győzelem, azt ebben az országban senki se tudja. Hát olyan naivnak tartják a magyar közönséget, hogy a megfutamodást is győzelemnek fogja minősíteni? Vagy lesz-e olyan bárgyú ebben az országban, aki még egyszer hitelt fog adni Kossuthéknak? . . .

Hol az a győzelem? . . . Hogy Héderváry meglátogatta Eötvös Károlyt és Kossuth Ferenczet!! .. Hogy összeölelkeztek a régi kenyeres pajtások ! ... Ez nem győzelem a magyar embernek, hanem elszorul a szive, hogy sorsát ilyen könyel- miien kótyavetyélik el a gyarló epigonok. És ő bennük még bízni is tudott! . . .

Csúf játék! Megérdemlik a hamis kártyások, hogy a nemzet megvetésével sújtsa le őket.

Az uj minisztérium.

Héderváry Károly miniszterelnök meg alakította az uj kabinetet, mely hétfőn már le Í9 tette az esküt a király kezébe, tegnap pedig bemutatkozott az országgyűlés mindkét házában.

Az eredményt mindössze annyiban lehet összegezni, hogy Fejórváry báró, a magyar nemzeti aspirácziók esküdt ellensége, örökké az udvari körökben bolygó intrikus kimaradt a kabinetből, de ezért az árért elvesztette a nemzet Széli Kálmán miniszter- elnököt, aki épen Fejérváry cselszövéseinek esett áldozatul.

Szól! helyett fféderváryt kaptuk, a régi rendszer egyik kipróbált emberét. Jöttében az uj irányelvek harczosának, Széli Kálmán politikája örökösének nevezi ugyan magát, ehhez azonban alapos kétely fór, mert kijelentéseire személyesen ráczáfol azzal, hogy sajátjává teszi mindazt, amit Széli Kálmántól át lehet venni.

A régi miniszterek közül Lukács, Darányi, Láng, Wlassics és Plósz bent maradtak az uj kabinetben, melynek tagjai a következők :

Miniszterelnök, belügy és ideiglenesen a király személye körüli miniszter Khaen- Héderváry Károly gróf.

Pénzügyminiszter Lukács László,

Földraivelósi miniszter Darányi Ignácz,

Kereskedelmi miniszter Láng Lajos,

Vallás és közoktatásügyi miniszter Wlassics Gyula,

Igazságügyminiszter Plósz Sándor,

Honvédelmi miniszter Kolozsváry Dezső,

Horvát miniszter Tomasits Miklós.

Az államtitkárok szintén megmaradtak helyeiken. Az uj honvédelmi miniszter, Kolozsváry Dezső tábornok 46 éves ember. A bécsi műszaki akadémiából mint hadnagy 1876 ban került ki, nemsokára a vezérkarhoz ment át, s gyorsan emelkedett a ranglétrán. Ez óv tavaszán a honvédlovassághoz helyezték át, s legutóbb a budapesti hon- védhuszárdandár parancsnoka volt. Tomasits, az uj horvát miniszter nem valami erős sym- pathiával viseltetik a magyar nemzet jogos aspiráczióival szemben. A vita folyamán tartott parlamenti beszédében keményen kikelt a nemzeti követelések ellen. A báni székben Héderváry utódja Pejacsevich Tivadar gróf lesz.

Khuen-Héderváry Károly gróf született Friewaldauban (Felső Szilézia) 1849 május

23-án mint belási Khuen Antal Szlavónia földbirtokos és báró Izdénczy Angelika fia. Jogi tanulmányait a zágrábi jogakadémián végezte és erre rövid ideig a zágrábi törvényszéknél gyakornokoskodott. — Nyilvános pályáját a hetvenes évek elején Verőcze vármegyében kezdette. Korán megválasztották a horvát országgyűlésbe, honnét Horvátország képviseletében 8 magyar országgyűlésbe küldötték fel. Mint viczai és hóder- vári gróf Viczay Hóder családja utolsó fisarjának örököse, egy 1874. deczember 5-ón Bécsben kelt legfelsőbb elhatározás alapján családneve mellé a Héderváry nevet vette fel, „belási“ előnevót a „hódervári“ előnóvvel cserélte fel és végre czimerét a Viczay-család czimerevel egyesítette. A jog- és államtudományi szakban szerzett ismereteit csakhamar a közigazgatás gyakorlat terein érvényesítette, mert 1879-ben Győr vármegye főispánja lett, hol a vizáradások idején adminisztratív tehetségnek bizonyult. 1883. deczember l ón Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok bánjává nevezték ki. Mint bán, a kezdetben mutatkozó nehézségekkel megküzdött, a felizgatott kedélyeket lecsillapította, a zilált pártviszonyokat rendezte és reformokat létesített különösen a közigazgatás és a tanügy terén. Ezen érdemeiért a király az elsőosztályú vaskoronarenddel tüntette ki. A bán azonkívül valóságos belső titkos tanácsos és cs. és kir. kamarás. A későbbi időben igen jelentékeny részt vett a magyarországi politikában. 1894. májusban a főrendiházban a kormány egyházpolitikai javaslatai mellett szólalt fel, de némileg mérséklő szellemben. 1894. junius elején a koronától megbízást nyert magyar minisztérium alakítására, — de a szabadelvüpárt ellenzése miatt e megbizása nem vezetett czélhoz. Hasonló 9orsra jutott 1895 elején is midőn a Wekerle minisztérium elbocsátásakor szintén ő volt megbízva a kabinet alakításával.

A vasárnapi munkaszünet.

A budapesti kereskedelmi alkalmazottak kitartó mozgalma eredménynyel végződött. Elérték azt, hogy a kereskedelmi miniszter az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről szóló 1901. évi XIII. törvényczikk lalapján eddig kiadott összes rendeleteket hatályon kívül helyezte, s az időközben változott viszonyok és kívánalmak figyelembe vételével uj, az ipari munkát vasárnapokon megszorító rendeletet bocsátott ki.

E rendeletet,sok iparosnak biztosítja a vasárnapi pihenést, közrehat a vasárnap megszenteléséhez, de azért még mindkét tekintetben sok kívánni valót hagyott hátra.

Mindenekelőtt feltűnik az a sok kivétel, melyet a miniszteri rendelet megállapít azon a címen, hogy az ipari munkának végzése az üzem félbeszakítása miatt lehetetlen. Megengedjük, hogy a rendeletben felsorolt kivételes munkák tóuyleg szükségesek, ha már az üzem folyamatban van, de számtalan esetben az üzemmel járó munkát úgy be lehet osztani, hogy az a hét végén teljes befejezést nyerjen, Lehetséges ez az anyag és kőedény iparnál, a bőriparnál, a malmoknál, a vas és aczólgyárak egyes üzemágainál. Ezeknél a munka megengedése a felesleges kivételek számába megy.

A fogyasztó közönség igényeire való tekintettel szükségtelen volt megengedni élő állatoknak felhajtását, gyors és teherárú