Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-07-01 / 27. szám

HETI SZEMLE“ (27 ik szám.) 3 gyanánt va'ó feladását, a lakások átalakítá­sával járó munkákat, mégha az ily munkák sürgőseknek is minősíttetnek, a cimfestéssel foglalkozó iparosok munkáját, a nyomda­iparnál az állami és hatósági nyomtatványok, szinlapok es műsorok kinyomatását. Mind­ezek nem esnek a halasztást nem tűrő mun­kák fogalma alá, mert ha igazán sürgősek, végeztessenek el korábban, mi kellő idő­beosztás mellett nem boszorkányság. De legkárosabbnak tartjuk a rendelet­nek azt az intézkedését, mely a sör-, bor- és pálinka-mérésekben megengedi az ital kiszolgáltatását. A vasárnapokon üdülést és szórakozást kereső városi közönség igényeinek kielégí­tésére teljesen elégséges lett volna egyszerűen csak annyit megengedni, hogy a vendéglők és szállodákban, úgyszintén a kerti helyisé­gekben az étel- és ital kiszolgáltatása vasár­napokon sem esik megszorítás alá, de a ki­mérő helyiségekben az ital árusítását és ki­szolgáltatását feltétlenül be kellett volna til­tani, mert azt a közönség közszükséglete éppen nem indokolja. Ezek a kimérő helyiségek, a hírhedt pálinkás boltokkal, alkotják azokat a városi lebujokat, melyek a részegeskedésnek és mindennemű erkölcstelenségnek tanyái, itt pocsékolja el egész heti keresetét az a nép- osztály, melyet a bűnös alkalom veszélyei ellen a törvény és a hatóság intézkedéseinek kellene védeniük. Ezekben a helyiségekben köznapokon is csak az ital kimérését volna szabad megengedni, semmikép sem aunak ott a helyiségben vuló fogyasztását. Szóval nem volna szabad megengedni, hogy a ki­mérések, különösen a pálinkás boltok korcs­mákká alakuljanak át, mert ez a legelter­jedtebb oka a mórtéktelenségnek és közegósz- ségi szempontból is súlyos kifogás alá esik. Sajnáljuk, hogy az uj rendelet nem elevenítette fel legalább azt a nagyon helyes intézkedést, raelylyel Baross Gábor az 1891. XIII. törvónyczikket óletbelóptette, t. i. a pálinkás boltok bezárásának tilalmát. Baross meghátrált a pálinkás boltok urainak lármázó deputácziói előtt, okos és helyes rendeletét visszavonta s azóta a pálinkás lebujok a liberális kormány nebántsvirágai. Pedig hiába adunk a munkásnak pihenő napot, hiába részesítjük őt egyik kezünkkel a nyugalom jótéteményében, ha a másikkal oda toljuk eléje a testi és lelki romlásnak alkalmát és veszélyeit Van tehát elég-kifogásolható intézkedés az uj rendeletben is, bár másrészről szívesen megengedjük, hogy ez a rendelet közelebb viszi a megvalósulás felé a teljes vasárnapi munkaszünet iránt táplált jogos kívánságokat. Ennek az útját egyengeti a rendelet azon pontja, mely szerint azon iparnemeknél, melyeknél az ipari munka vasárnapokon is végezhető lesz, köteles az illető iparűző az ezen munkánál alkalmazott munkások fel­váltásáról gondoskodni, olyképen, hogy a munkások legalább minden hóban egy teljes, vagy minden két hétben egy fél vasárnapon munkaszünetet élvezzenek. H I R E K. Az uj kardinálisok. Ö Szentsége a múlt hó 22-én tartott titkos konzisztoriumban kardinálisokká kreálta : Nocella Károly kons- tántinápolyi pátriárkát, Cavicchioni Benjamin naiuzi érseket, Aiuti András damiatai érseket és portugáliai apostoli nunciust, TalliániEmil sebastai érseket, Ausztria és Magyarország apostoli nunciusát, Herreroy Espinoza de les Monteres Sebestyén szevillai oratoriánus szer­zetest, Katschthaler János salzburgi érseket és Fischer Antal kölni érseket. A kardinálisok római sz. kollégiuma igy jelenleg 64 élő tagot számlál, kik közül 40 olasz, 8 franczia, 6 spanyol, 4 osztrák, 3 német, 1 magyar, 1 belga, 1 amerikai. A teljes szám 70, tehát jelenleg üresedésben van 6 kardinális kalap. O Szentsége, a 26 év óta dicsőségesen ural­kodó XIII. Leo pápa alatt 147 kardinális halt meg, ugyanannyi kreáltatott. Személyi hir. A püspök ur ő Nagy- méltósága szombaton reggel indul Pemp Antal prépost-kanonok, Szabó István iroda- igazgato es Hámon R,obert szentszék! jegyző kíséretében Máramarosba, hol a már meg­állapított és lapunkban közölt terv szerint a bérmálás szentségét fogja a híveknek ki­szolgáltatni. Székhelyére e hó 13. án érkezik vissza. — Múlt csütörtökön püspök ő exellen- tiájánál látogatást tett báró Jósika Samu ő nagyméltósága, ki néhány óv előtt 0 felsége személye körül volt miniszter. Fivérével, báró Jósika Lajossal együtt a püspöknél ebédelt. — Mertens Károly báró, cs. és kir. altábornagy, kassai hadtestparancsnok vizsgálatot tartott városunk cs. és kir. helyőrsége felett. — Kiss Zsigmond ezredes, dandárparancsnok e héten a munkácsi helyőrség felett szemlét tartott, Nagykárolyban pedig a tavaszi szemle meg­tartásán volt jelen. A dandárnok ott időzése alatt a piaristák vendége volt. Megáldott prépost. Szombaton, szt. László király ünnepén a papneveldéi kápol­nában két áldozár felszentelése után áldotta meg püspök ur Ő Excellentiája Pemp Antal, székesegyházi kanonokot, mint legújabban kinevezett ez. prépostot. Uj közjegyző. Az igazságügyminiszter, Szabó Zoltán helybeli kir. közjegyzői helyet­test Tenkére közjegyzőnek nevezte ki. Szabó már régibb idő óta működik városunkban, szorgalmával és szakismeretével sok tisztelőt szerzett magának. Hymen. Oehm Tivadar cs. és kir. hu­szárkapitány szombaton esküdött örök hű­séget Dienes Lajos nagydobosi nagybirtokos leányának, Erzsiké kisasszonynak. — Vida Sándor dr., zalaegerszegi állami főgimná­ziumi tanár, ki egyideig városunkban is állomásozott, jegyet váltott Udvardy lgnácz zalaegerszegi állami felső kereskedelmi igaz­gató leányával, Ilonka kisasszonynyal. — Hirschberg Sándor gilvácsi m. kir. államva- suti tiszt eljegyezte Gyene Zsófika kisasszonyt, Gyene Bertalan nyug. körjegyző s tatárfalvi földbirtokos leányát. Lemondott főhadnagy. Ablonczy László helybeli honvédgyalogezredbeli főhadnagy lemondott tiszti rangjáról s a honvédelmi mi­niszter lemondását elfogadta. Gyászhir. Mertz József helybeli keres-* kedő fiatal neje, szül. Koós Emilia szombaton reggel 4 órakor pár pillanatnyi szenvedés után, életének 31-ik, boldog házasságának 10-ik évében szivszólhüdés következtében elhunyt. Földi maradványait vasárnap délu­tán helyezték örök nyugalomra. Korai halá­lát férjén és kiterjedt rokonságán kivül négy kis gyermeke siratja. — Özv. Morgen- thál Ignáczné, szül. Kugler Katalin múlt hó 24 án esteli 8 órakor életének 80-ik évében hosszas szenvedés után városunkban elhunyt. A boldogult Morgenthal Antalnak, a kath. legényegylet világi elnökének és Molnár Mihály helybeli tekintélyes kereskedőnek édes anyja volt. — Dómján Gyula Komlód- tótfalu körjegyzője vasárnap reggel elhalálo­zott. Az általános tiszteletnek örvendő kör­jegyző elhunyta széles körben mély részvétet keltett. — Klintók Ágoston oláh-meddesi kör­jegyzőt és családját súlyos csapás érte. Fia, a 15 ik évében levő Titusz János Adorján, főgymn. IV. oszt. tanuló múlt hó 28 án meg­hall. Temetése tegnap délután volt Oláh- Meddesen. Huszonöt év után. Holnap, csütörtö­kön délelőtt 10 órakor fognak találkozni vá­rosunkban azok az ifjak, ma már a férfikor delén levő emberek, kik 25 évvel ezelőtt tették le az érettséget a kir. kath. főgimná­ziumban. Az ismerkedés után a délelőtt folya­mán tisztelgések lesznek, délben társas ebéd, délután kivonulás a temetőbe Jandrisics és Gyűrűs tanárok sírjához, este társas vacsora, másnap reggel gyászmise az elhunyt taná­rokért és osztálytársakért, kedvező idő esetén kirándulás a szatmári hegyre. A főpásztor jótékonysága. — ŐNagy- méltósága a megyés püspök ur jótékony bő­kezűsége újabban a következő nemes ado­mányokban nyilvánult : A berog-szolyvai templom építésének befejezésére 1400, a nán- tüi templom kifestésére 200,a szürthei templom tornyának építésére 200, Rómába zarándokló egyháziaknak, világiaknak és kispapoknak 1060, a szatmári elemi iskolásoknak jutalmul a tanév végén 50, a szatmári főgymnásium tanulóinak 60, ugyanazon intézet rajzkiálli- tása alkalmából jutalmul 20, a székesegyház részére beszerzett fehér-sárga diszmentékre 140, a sáros-oroszii templom fedelének javí­tására 1000, az egyházmegye több szegényebb templomának megfelelő kehely beszerzésére 740, a nevetlenfalusi ev. ref. templom építé­sére 30, a Fiume melletti Tersatoban építendő Boldogasszony templomra 100, a kegyesren­diek sátoraljaújhelyi régi templom helyre­állítására 50, a kath. egyesületek országos szövetségének 200, a vakok és siketnémák egyesületének Jolsván 20, a nagyváradi és biharmegyei nőegyletnek 40, a kolozsvári siketnémák intézetének 30, a tornallyai r. k. templom építésére 30, a lomnai kath. isko­lára 20, a vasmegyei pinkafői irg. nővérek­nek 40, az aradi tanulók segélyezésére 30, a nagyölvedi tüzkárosultaknak (Esztergom mellett) 50, a zentai apáczák szegényházára 20, a kolozsvári jogász segélyegyletnek 40, a proszéki r. k. iskola építésére 40, a mino­riták miskolezi templomára 20, az eperjesi apáczáknak20, a felső-széki templomópitésóre 20 a budapesti lazarista atyáknak 200, a fehér- megyei iváncsói iskolára 40, a kolozsvári sz. György szoborra 40, a Drezdában épí­tendő uj kath. templomra 100, a jeruzsálemi zarándokházra 50, a bjelmiai templomra Bosz­niában 20, az assissii olasz apáczáknak 20, a wickersi r. kath. templomra Németország­ban 20, a sarajevoi apáczáknak 20, a bécsi rokkant katonák intézetének 40, egy amerikai templomra 20, a bukaresti papnevelő inté­zetnek 40, a keleti kopt missióra 30, Faisten tiroli városban egy zárda építésére második Ízben 400, több templomra, iskolára és jóté­kony egyesületre 300, összesen 7030 koro­nát kegyeskedett magánpénztárából adomá­nyozni. Két lemondás. Uray Árpád kir. tör­vényszéki aljegyző és Husovszky László jog­gyakornok állásukról lemondottak. Rákóczi ünnepe. A tiszabecsi győze­lem 200 éves évfordulójának megünneplése mozgalomba hozta úgy a vármegye, mint városunk közönségét, s a jelekből ítélve az ünnepség méltó lesz Szatmár közönségéhez. Az e tárgyban tartott értekezlet, melyen a

Next

/
Thumbnails
Contents