Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-06-24 / 26. szám

HETI

^ Z E M L E (26-ik szám.)

A viszonyokból az látszik, hogy pozicziója Tisza Pista csúf bukása után sem változott meg. 0 Bécsben maradt. Járt-kelt egyik minisztertől a másikig, a felségtől ki s be. Ő informált, ő fűzte az újabb kombiná- ezió szálait, ő hozta felszínre Héder- váry bánt, ki habár kerülő utón, hajlandó volna feltámasztani a régi Dasarendszer boldog napjait.

Ha Héderváry megkapja a megbízatást, az örökminiszter jön vele, ő olyan kelletlen örökségíele, akit minden kormánynak a nyakába varrnak Bécsből.'

^ A bán kerdetben tapintatos fellépésével, kezében a béke olajágával leszerelte az ellenzéket, akik kormány ralépése elé nem akartak legyőzhetetlen akadályokat gördíteni. Nagyot fordult azonban a koczka, mert kiderüli, hogy ő se hoz Bécsből engedményeket, mézes szavaival csak csábítani akart. Most már fenyeget. De másrészt nem is lehetett

tőle várni semmit.

»

0 a régi Tiszapárt embere, kreatúrája Fejérváry bárónak, felszinre- jöttekor nem a magyar politikusok, hanem az osztok miniszterek tartottak tanácsot 0 felségénél. Ezeknek bizonyára nem az volt a czéljok, hogy kielégítsék a magyarok kívánságait, hogy minisztériumot adjanak az országnak annak szive szerint.

Sejteni engedte ezt a régi liberálisok örömharsonája, kik valóságos applauzussal fogadták jöttében a bánt, körülrajongták, mint az ő emberüket. Az uj aera sírját lázas tevékenységgel ásták, hogy a régi barbár korszak megtarthassa bevonulását az országházba.

Az osztrák korifeusok titkos terve, melynek szövevényébe azonban be lehet tekinteni, ideiglenesen visszavonni a katonai javaslatokat, megszavaztatni a rendes ujonczlét- szárnot, letárgyalni a költségvetést,

azután rendezni egy irtó választást, melynek küzdelmeiből mind a régi rendszer leibhuszárai kerülnek a képviselőházba. Akkor aztán alásszolgája, — nemzeti aspirá- cziók ! . . .

Kettőzött éberségre van tehát szükség ezekben a súlyos időkben az ellenzék részéről, nehogy készületlenül találja az a cselszövés, melyiket az osztrák politikusok kieszelték a nemzet kijátszására.

A szálkái vasút.

Nagykároly városa lázas tevékenységgel sietett megvalósítani vasúti összeköttetését Mátészalkával. Tervök előtt immár alig van akadály, mert néhány ezer korona híjával a törzsrészvények jegyezve vannak, a még hiányzó összeget pedig Nagykároly városa bizonynyal meg fogja szavazni.

Kétségtelen dolog, hogy minden városnak jogában áll összes erőinek latbavetésé- vel közreműködni ama kulturális, kereskedelmi vagy gazdasági tényezők megteremtésében, melyek a további fejlődésnek garan- cziául szolgálnak. Legyünk tehát tárgyilagosak, ne vessünk Nagykároly szemére semmit, ha eme vasútnak a kiépítésében gazdasági és kereskedelmi fellendülésének biztosítékát látta.

Igaz, hogy ő azt tudta, hogy erre Szat- már is törekszik, dehát azt a saját álláspontjából figyelembe vennie nem lehetett annyival inkább, mert tervének megvalósítása esetén abban a reményben volt, hogy Szat- már el fog állani vállalkozásától. Akkor pedig kétségtelenül nyert pere van.

De épen itt számitotta el magát Nagykároly. Mert Szatmár minden utógondolata nélkül annak, hogy Nagykároly fejlődésének ártani kívánjon, mivel földrajzi fekvésénél fogva is mintegy természetes góczpontja a vármegyének, Mátészalkával mintegy morá- liter kényszerítve van megvalósítani a közvetlen vasúti összeköttetést, részben azért, hogy azt a nagy vidéket érdekkörébe vonja, részben azért, hogy saját haladásának is egy jelentősebb lökést adjon.

tát.. A két kis kacsó még mindig fogva tartotta.

Most jutott eszébe, hogy Erzsiké lesz, ki ezt a tréfát űzi vele. Végre néhány pillanatnyi várakozás után megszólal :

— Erzsiké 1 . . . maga az ? . . .

A két kis kéz azonnal enged. S im előtte áll egy tündéri alak. Alig tud szóhoz jutni. Elpirul s arcza egyszerre kigyulad az öröm tüzétől.

— Isten hozta! — mondja Józsi, elragadtatva a nagy örömtől. Jaj, alig ismerem meg magát. Hogy megváltozott egy hosszú év alatt.

— Ugy-e megváltoztam ? mondja szelíden Erzsiké.

Egy rövid ideig még társalogtak, hogy miről, azt csak a búgó gerle tudná megmondani.

Ezután mindennap a kerben voltak. Józsi ismét olvasgatott, Erzsiké pedig vagy a virágágyat gyomlálta, vagy kézi munkájával foglalkozott. De mig fél szeme a könyv betűin sorakozott: addig a másikat Erzsikén legeltette. Egy röpke szó, egy jóleső pillantás teljesen megnyugtatta.

Erzsiké oly szép volt a százféle virágok között, mint a fakadó rózsabimbó, melyet a

szellő lágy fuvalma csókjával melenget ; Üde, mint reggeli tiszta harmatcsepp, melyben a nap aranysugarai megtörnek.

Most is ott volt a virágágyak között. Ott pirongatta meg a vén Sári néni, házuknak régi, hü cselédje. Felfedezte titkukat.

Hej, ezeknek az öreg néniknek oda is elér a szemük, a hova nem kellene — gondolá Erzsiké. — Biztosan meglátta tegnap, mikor a kerítés mellett virágott adott Józsinak.

Nem nyughatott tovább. Szivének egyedüli titkát már más is tudta. Azon töprengett, hogy legalább más meg ne tudja már. De mit csináljon ? . . . Elhatározta végre, hogy megkéri az öreg nénit. Hisz akkor senkinek sem fogja mondani.

De hogy mondja ? . . . Hátha még nem tud mindent ? . . . Kezével még mindig ott babrált, a virágok között. Megkérje-e, ne kérje? Végre elhatározta, hogy akármiként lesz is, megkéri . . .

Meg is tette. Az öreg néni arczán egy nyugalmas, megelégedett mosoly vonult át. Száraz kezével végig simította Erzsikének hevülő arczát s fejével igenlőleg intett.

Múlt egyik nap a másik után. A virágágy gazos lett. Erzsiké ismét gyomlálgatta. Reggel, este langyos vízzel öntözgette. Mily

Szatmár tehát daczára a nagykárolyi vasútnak, tervét keresztül fogja vinni és akkor tönkre van téve a nagykárolyi vasút jövője.

Ez a körülmény az, melylyel számolnia kell Nagykároly városának és az ottani érdekeltségnek, mielőtt a vasút kiópitését tényleg megkezdenék. Nem szabad az ilyen nagyszabású vállalkozásba meggondolatlanul, a biztos jövő kilátása nélkül belekergetni a közönséget, melyben ezeren és ezeren veszthetik el vagyonukat, vagy oly terhet vetnek egyesek és községek nyakéba, melyet nemzedékeken keresztül sinyleni fognak.

Szatmár piaczával, kereskedelmének fejlettségével, czentralizáló erejével Nagykároly lépést tartani nem tud. Az a vidék, mihelyt meglesz a szatmári vasút, ide fog gravitálni, hol minden körülmények közt előnyösebben értékesítheti termékeit, mint Nagykárolyban.

Tessék tehát oda át figyelembe venni azt a helyzetet, melyet a szatmári vasút kiépítése fog teremteni, s ha igazán a közönség és a város érdekét tartják szem előtt, bizonyára le fognak mondani arról a vállalkozásról, melyben az érdekeltség bukása előre látható.

öröme volt, ha észrevett egy-egy fakadó rózsabimbói. Egyiket Józsinak szánta, másikat pedig önmaga mellére tűzte fel.

Mindig egy láthatatlan valami vonzotta a kertbe. Érzett valamit bensőjében ; de ezen érzés öntudatlanul vezette. Ifjú szivében felébredt a szerelem. Szeretni azt, ki őt viszont szereti. Oh, mily boldog az ifjúkor! A tiszta, üde szerelem bimbójának fakadása 1

Nem ismerte a világnak ezer bajait; csak a múlt s jelen képe ragyogott előtte. A gyermekből serdülő leányka lett. Előtte csak a boldogság volt ismeretes. Látott másokat szenvedni; de ő maga még nem ismerte a fájdalmat. Életének talán ez a legboldogabb korszaka. Nem tudta, hogy a jövendő mit hozhat. But-e, örömet-e vagy fájdalmat? . . .

Ott vannak most is a terebélyes vén fának az árnyékában. E helyhez gyemekkori emlékek fűzik. Beszélgetésükben a múltat idézik vissza.

— De mily jó is magának — mondja Erzsiké.

— Ugyan miért ? — Kérdő Józsi kíváncsian.

— Magok szabadok. De mi olyanok vagyunk, mint a kalitkába zárt madarak. A

Rákoczy emléke.

Annak a szép indítványnak, melyet Nagy Sándor vármegyei tb. főjegyző vetett fel, megvan a kívánt eredménye. Városunk épenugy, mint a vármegye törvényhatósága lelkesen karolta fel a nemes eszmét, hogy a nagy idők daliás bajnokának, II. Rákóczy Ferencznek méltó emlék állittassék azon a helyen, ahol vármegyénk területén a szabadság zászlója alatt győzelemre vezette kisded, de elszánt seregét.

Az eredmény immár biztositva van. A mozgalom általánossá lett, a két törvényhatóság hozzájárulása súlyt adott neki, melytől a kívánt siker el nem maradhat. A tisza- becsi határon nemsokára ott fog állani az emlék, hirdetvén a világnak a romántikus idők kurucz hőseinek önfeláldozó vitézségét.

Városunk tanácsa Tankóczy Gyula főkapitányt, dr. Lénárcl István közgyámot ég