Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-04-15 / 16. szám

I

XII. évfolyam.

Szatmár, 19C3. Április 15.

16-ik szám.

HETI SZEMLE

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

ELŐFIZETÉSI ARAK :

Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér

Félévre — — — — — — — 3 „ —

Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „

Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér.

Felelős szerkesztő

BÁTHORY ENDKE.

A lap kiadója:

A „PÁZMÁNY SAJTÓ“

A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Rákóczy-utcza 25. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel.

Nyllttér sora 40 fillér.

A lap megjelenik minden szerdán.

A pécsi botrány.

Kicsapott kadétok.

Nem lehet napirendre térnünk azon vérlázitó eset rövid registrá- lásával, melyet lapunk múlt számában hirül adtunk, amely minden nemzeti érzés arczulütésével a legdurvább támadást intézi a magyarság ellen. Magyar honvéd hadapródiskolából magyar ifjakat csapnak ki, amiért márczius 15-én, nagy nemzeti ünnepünkön nem akarták a Gotterhaltét, azt a hóhérdalt énekelni, melynek hangjai mellett gyijkolták le az aradi tizenhármat. És ez történik most, épen abban az időben, midőn a nemzet szenvedélye fel van korbácsolva az egész vonalon, s hangosan követeli, hogy hadserege, a magyar hadsereg szabadittassék fel az átkos osztrák szellem igája alól.

íme a tizenhárom mellé még három vértanú: a három kicsapott pécsi hadapród. Mert vértanuk ők a szó legvalódibb értelmében, kiket azon a ponton fosztanak meg pályájuktól, mikor már ki kellett volna az életbe lépniök. Kidobják őket a magyar hadseregből, mert úgy mertek tenni és érezni, amint magyar embernek dukál. Nem méltók a magyar honvéd tiszti bojtra, mert a dölyfös osztrák katonai parancsszó kedvéért nem bírták megtagadni magyar voltukat.

Azt az iskolaparancsnokot kell elcsapni, aki ilyen követelésekkel

áll elő magyar ifjakkal szemben és azt a honvédminisztert, ki magyar katonai iskolában olyan tanárokat alkalmaz, akik a magyar ifjakból ki akarják a nemzeti érzést és szellemet ölni. Más elégtételt sem nem kérünk, sem el nem fogadunk. A megbántott nemzeti érzést másként kiengesztelni nem lehet. Adják visz- sza azoknak az ifjaknak elvett kardjukat, a svarczgelb tisztek pedig pusztuljanak közülünk apátriájokba.

Lehet-e ennél vakmerőbb, ennél gyalázatosabb merényletre csak gondolni is!.. Nincs a magyar nyelv szótárában kifejezés, mely ezt a kvalifikálhatlan tettet érdeme szerint tudná megbélyegezni. Most, mikor a magyar nemzeti szellem megmentéséért folyik a hősi küzdelem, egy magyar hadapród iskolának osztrák parancsnoka azzal felel rá, hogy márczius 15-én magyar ifjakkal Gotterheltét akar éaekeltetni.

Es mit csinál Magyarország honvédelmi minisztere ? Elégtételt vesz a megsértett nemzeti önérzetnek ?. . Kidobja a magyar katonai akadémiából az osztrák soldatisztikának ezt a nyomorult leibhuszárját ?.. Nem!.. Rádupláz hőstetteire!... Kicsapja a magyar ifjakat, mert magyar földön, magyar iskolában magyarok merészeltek lenni.

Olyan eklatáns példa ez, melynél fényesebben mi sem tudná megvilágítani a magyar nemzeti szellem eltiprását. Azt a szánalomra méltó helyzetet, mellben a magyar

ifjúság a katonaságnál görnyedez. Nem szabad ebben egy enervált rendszer tehetetlen vergődésének symptomáit keresnünk, — a hatalom hadüzenete ez a legvadabb formában a nemzeti törekvések ellen.

Ilyen körülmények közt engednünk egy jottát sem szabad. Oda kell állani az egész nemzetnek a fiatal mártírok oldala mellé. Meg kell mutatni őket a müveit nemzeteknek: ime magyarföldön a haza- fiságnak legújabb áldozatai!..

Ezen a példán is okulva itt az ideje, hogy végre kiküzdjük a törvények által már rég biztosított, de az életbe át nem vitt jogainkat. Itt az ideje, hogy a magyar hadsereg végre csakugyan magyar legyen, magyar legyen nyelvében, magyar szellemében.

Egy közös érzésnek kell dobogtatni ezekben a nehéz időkben minden igaz hazafi keblét, egy szívvel lélekkel törekedjünk az osztrák uralomnak nyakára hágni.

Éljen a magyar nemzeti hadsereg !. ..

A szocziálisták.

Folytatás.

A gyermeknevelést a socziális állam nem ragadhatja ki a szülők kezeiből. Az a gyermek elsősorban az Istené. Istennek van joga hozzá. És Isten mindenek előtt a vallással és a vallásban bírja a gyermeket. Azért az első nevelő jog Istent illeti meg — Isten a vallással neveli az embert. — Ezt el kell ismernie mindenkinek, a kinek még hite van.

' TÁR CZ A. *

Az imádság1.

(Egy kis fiú naplójából)

Irta: Godányi Zoltán.

I.

. . . Édes apánk ma is egész nap nagyon szomorú volt. Amikor fáradtan, elcsigázva hazajött a hivatalból, azonnal dolgozószobájába sietett és ott maradt késő éjfélig. így folyik ez már hónapok óta. Ugyanaz a sáp- padt, fehér arc, az a szomorú tekintet. Ebédközben, hallgatagon szórakozottan ül az asztalnál, néha egy-egy szóra, egy-egy hangra felriad, egészen megijed. Nem mosolyog, nem tréfálkozik velünk mint eddig tette. Ebéd után, vacsora után azonnal felkel és éjfélelőttig el sem mozdul az Íróasztaltól.

Anyus is oly szomorú. A múltkor rajtakaptam — sirt.

II.

Egy kövér ur volt ma nálunk. Szörnyen kiabált; s olyan furcsán hadonázott a

kezeivel. Nem tudom, miért jött, csak annyit értettem, hogy pénzt akar. Apa nagyon szó- talan volt és szomorú, anyus sirt. Az idegen ur végre mérgesen távozott.

Lefekvés előtt édes anyánk hosszan megcsókolt bennünket. Azt mondta :

— Szegény gyermekek !

Sokáig nem tudtam elaludni. Folyton az járt az eszemben, hogy miért oly szomorúak a szüleim ? Vájjon meddig tart ez a szörnyű állapot ? Oly csendes, kihalt az egész ház, miníha nem is volna benne élet! Még a kis testvérkéim: a szöszke Juliska s a selypitő Pista is egészen megváltoztak. Olyan komolyan ülnek az asztalnál, hogy alig lehet rajok ismerni.

III.

Ma ismét nálunk volt a kövér, haragos ur. Megint kiabálni kezdett, de mikor apa egy csomó pénzt olvasott le a kezeibe — egyszerre nagyon nyájas lett. Hajlongva távozott s elmenőben megcsipkedte arcunkat az előszobában.

Édes anyánk ezután egészen felvidult,

szinte jó kedve kerekedett ; de az apám arca, úgy vettem észre, talán még komorabbá vált. És azt a tapasztalást tettem, hogy valahányszor apám észreveszi, hogy anyus nézi őt, — ilyenkor mindig vidám arcot igyekszik ölteni ; — ám ez rendesen nem sikerül neki.

Ma egész nap nagyon sok idegen ur járt nálunk. Valamennyi mérgesen jött, de igen alázatosan távozott, mert édes apánk pénzt adott nekik. Én Istenem, milyen rosz- szak az emberek. Egy kis pénzért a legnagyobb ellenségből a legédesebb jó barát lesz!

— Anyusnak teljesen visszajött a régi jó kedve. Lefekvés előtt oda vitt bennünket a szűz Mária képéhez és együtt imádkozott velünk. Mikor vége volt az imádságnak, megölelt, megcsókolt valamennyiünket és ezt mondta :

Adjatok hálát a jóistennek, mert nagy szomorúságtól szabadított meg bennünket. És kérjétek az Istenkét, hogy tartsa meg még sokáig apátokat. Nagyon sokat fáradj dolgozik értetek szegény I . . .