Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-03-19 / 12. szám
2 E T I S Z E M L E (12 ik szám.) dalmi termelés pedig jelenleg egyesek subjektiv véleményére van alapítva, nem tervszerű ; ennél fogva a termelés egyszer óriási mérveket ölt: az összes piaczok megtelnek az előállított árukkal, mit a nagy tömeg még legjobbnak vélt anyagi helyzete mellett is képes elfogyasztani, mert munkabére sohasem emelkedik fölül a megélhetési minimumon annyival, hogy gondoskodni tudna kellőképp csak a közel jövőről is; máskor pedig a rohamos termelésből kifolyólag, melyben semmi tervszerűség nem volt, beáll a gazdasági válság, vagyis az a furcsa társadalmi állapot, mikora tömeg szükséglete rendkívül nagy, a munkanélküliek munkáért tüntetnek, nincs ruhájuk, nincs lakásuk,nincs óleluiök; az áruraktárak pedig telve vannak mindennel, tulajdonosaik panaszkodnak, hogy nincs forgalom, nem tudnak eladni; pedig a legcsekélyebb figyelmességgel is látja mindenki, hogy a kereslet óriási, csak az ut hiányzik, mi a szükségben szenvedőket az eladni szándékozó kereskedő raktáráig vezetné. Ez az ut a pénz! A munkásság nem tud munkaidején megtakarítani béréből annyit, hogy szükséget soha ne szenvedne, mert ha tesz is valamicskét félre, azt a legelső munkanélkülisége alkalmával fölemészti. A mit félretehetne, az vállkozói nyereség czimén a gyáros zsebébe vándorol. A mankabérek pedig nemhogy emelkednének, hanem még a legnagyobb munkaidőben is napról-napra alább szöknek, okai: a gépek fejlődése, a nők alkalmazása és a tulhosszu munkaidő ; nálunk Magyar- országon a törvény 16 órai munkaidőt enged meg 1 Ámde a nők nemcsak az iparban, kereskedelemben, és földmi velősben kelnek ver senyre a férfi munkaerővel, hanem a társadalmi munka minden ágában. — Budapesten a múlt esztendőben 43 kisasszony tett érettségi vizsgálatot, hogy magasabb kiképzést nyerjenek. Megnyílnak előttük az egye tem kapui s hová ezelőtt csak férfiak jártak, hogy ott kenyérkereső pályára képezzék ki magukat, most belépnek a nők is. Lesznek orvosok, gyógyszerészek, tanárok, ügyvédek ; pedig senki se mondja, hogy ezeken a pá lyákon kevesen vannak. Itt is versenyre kél a női munkaerő a férfi munkaerővel : és ez a verseny szül azuián oly társadalmi álla potot, mely magában rejii a forradalmak csiráit. A nő már régen elhagyta a maga helyét, sajat akarata nélkül, a fejlődés kényszere alait. Elhagyta abban a pillanatban, mi or az első nő bérmunkát vállalt, azóta csak a proczesszus fej ődött ; tehát későn ébredtek azok, kik csak ma látják, hogy a nő többé nem női Az egyetlen közép ősz tály az, melyben a nő megmaradt anya nak és feleségnek. Az űrt o-ztályban (ertve ezalatt a nagyúri osztályt) már régen nem anya és feleseg a nő, mert a gyermek- nevelést és háziteendőket fizetett alkalmazottak végzik ; a munkásosztálynál pedig a társadalmi kényszer tiltja el a nőt attól, hogy egyedüli természetes hivatásának éljen. A középosztály pedig, hol még anya és feleség a nő, naponta pusztul és szaporítja a proletarhadsereg szamát. A társadalmi életnek ez a fejlődése rettenetes napokat rejt magaban. A komoly elemeknek, kik ezt látják s érzékkel bírnak a társadalmi mozgalmak iránt, nem -zabad tétlenül nézniük. Ma azon a ponton állunk, különösen nálunk Magyarországon, mikor lelkiismeretes munkára es tettre van szükség úgy a törvényhozásban, mint a társadalmi élet további irányításában. Ne feledjék ezt a jók 1 Felhívás és kérelem. A Budapesti Pulik linikai Egyesület, mely a szegény sorsban levő emberek leg nagyobb nyomorúságának, a betegségnek — ingyenes gyógyítását és az orvosi tudomány művelését és fejlesztését, tűzte ki emberba ráti föladatául, — fennállásának ideje alatt 2 millió ingyenes orvosi rendeiés es gyógyszerek nyújtása által segített embertársainkon és több mint 5000 orvosnövendek iratkozott be a Poiiklinikán tartott egyetem előadásokra. Egyesületünk rendelő intézetét,—'mely 13 főosztályból áll és mely osztályok min danikének élén az egyetemi orvostanári testületnek egy tagja áll, — az u o só évek H szintek s a szabad versenyre alapított ipar főíleívdült, odakerültek a férfi munkások mellé a nők. Nem volt többé otthonuk, melyben gyermekeiket nevelhették. Reggel mennek és csak késő este térnek meg. A gyermeknevelést részben az öregek, a nagymamák s a nagyobbacska gyermekek teljesitik, akik még maguk is neveletlenek ; részben pedig a kisdedóvók és az iskolák. A nők munkaköre pedig a feudális társadalmi rendszer felbomlása után rohamosan szélesedett; naponta több és több nő kerül a munkaeszközök mellé s a vállalkozók, a gyárosok nagy előszeretettel alkalmazzák őket, mert sokkal olcsóbb munkaerőt kapnak, mintha férfiakat alkalmaznának. A gépek fejlődése pedig elősegiti a nők alkalmazását, mert azok mellett nincs szükség tanult munkásokra, csak ügyes és figyelmes lényekre, kik egyszerűen be tudnak illeszkedni a gép részeibe, vagyis élő munkaeszközökké tudnak válni. Erre pedig nagyon alkalmasak a nők, ha ugyan a technika már annyira nem fejlődött, hogy gyermekeket is alkalmazhatnak, mert az utóbbi időben a gyermekmunkát is kezdik igénybe venni, annál nagyobb mértékben, minél jobban fejlődnek egy-egy iparágban az alkalmazható gépek. A nők munkaereje versenyre kél a férfiak munkaerejével. S a mai termelési módok és formák mellett természetesen a nőké a győzelem, mert kisebb igényűek és sok tekintetben finomabb érzékekkel bírnak, miért is oly iparágaknál, hol többó-kevósbbó szükség van finomult érzékre, a férfi munkát már teljesen kiszorították. Papir- és csipkegyárakban csakis nőket alkalmaznak, csak a nehezebb munkákat, hol nagyobb fizikai erőre van szükség, végzi egy-egy férfi munkás. És minél több nőt alkalmaznak az iparban, kereskedelemben, földmivelésben, szóval mindenütt, mi valamikor csak fórfi- müködés terét képezte, annál jobban szaporodik a munkából kiszorított férfiak száma, akik aztán tömegesen lepik el az olyan életpályákat, a hol még a nők versenyét nem kell kiállntok; itt természetesen egymással kelnek versenyre a megélhetésért. A társamunkás családra. Igen, az utolsó, mit enyhét adó, hidegtől védő fedél alatt tölthettek; mert ha még ma délig sem tudnak házbért fizetni, úgy nem lesz többé helyük a házban, a háziúr könyörtelenül kidobja őket. Az asszony, az a tudatlan, szegény teremtés, még ma az utolsó reggelen is remélt és bátorító szavakkal küldte ismét férjét a gyárba, munkát kérni. Bór István még egyszer elment szerencsét próbálni. Útközben találkozott a gyár felügyelőjével. Ez megszólította a szegény embert: — No, hogy van István!? — Bizony felügyelő ur, tán már nem is vagyok, csak úgy tónfergek még idóbb-odább ezen a nyomorult világon. Ejnye, ejnye, hát még se kapott be valahová ? Nem bizony, jó uram. Elmondta aztán szegény Bór István tövirül-hegyire a mostani helyzetét s azt is, hogy ha még most sem sikerül semmi, akkor ő délre már elveszett ember. Mondta pedig mindezt oly meg- inditóan, hogy a felügyelő akarata edenóre is egészen elérzókenyült és bátoritotta a szegény embert. A felügyelő sietve ment tovább, Bór István meg szintén igyekezett rakonczát- lan lábait gyorsított tempóba szedni, mert bizony ezek az elcsigázott lábak már-már fel akarták a szolgálatot mondani. Sorba járta a gyárakat s mindenütt *• legkurtábban végeztek vele. Nem kell, — van elég munkás, nincs rá szükség! ilyen s ehhez hasonló kegyetlen feleleteket adtak szánalmas könyörgésére. Bór István nem volt gonosz ember; de látva az emberek szívtelenségét, azzá akart lenni, mert való igaz, hogy a nyomor, a szenvedés gyakran hősöket nevel; de még gyakrabban gazembereket. Bór Istvánnak semmi kedve sem volt tovább a hős szerepét játszani, megsikam- lott az eszejárása és a békés, vallásos, együgyű gyári munkás pár pillanat alatt bősz oroszlánná változott. Az elutasítás kétségbeesetté tette. Megyek, jól van megyek, ha már nincs többé szükség két munkabíró karomra, megyek, felszedem az utczára kidobott vagyonomat, hadd pusztuljanak velem együtt, elég mély a Duna, eltérünk még hárman benne. Ökölbe szorított kézzel, vérbenforg > szemekkel hörögte inkább, mint mondta, ez iszonyú szavakat. Elcsigázott teste viszanyerte rugalmasságát, fakó, színtelen arcza kékesvörösre torzult, midőn a kétségbeesés szülte iszo nyu gondolat szavakba ömlött ajkain Rohant, mint a kinek nyom ban üldöző vérebek vannak. Onhon, azalatt inig a szegény ember távol volt, hogy utoljára szerencsét próbáljon, a gyenge, elkényszeredett asszony megáztatta az Uiolsó darab száraz kenyeret, odaadta éhező gyermekének — mit az mohó étvágygyal költött el — s aztán karjaiba zárta didergő gyermekét, hogy testével melegítse fel s térdre hullott az üres szobában a szalma fekhely előtt és imádkozott. Ne nevessetek ti gőgös, fel világosodott emberek ez asszony együgyű bigottságán, hisz’ csak azt tette ő, a mit tennie kellett s a mit egyedül tenni tudott. Imádkozott, azzal a hivő, remélő, mély igazi áhítattal, mely csupán a szegény elhagyatott, megvetett emberek lelkének adatik, hogy a csüggedésben támogatás, a nyomorban vigasztalás és a kétségbeesés útvesztő sötétjében világitó szövétnekül szolgáljon. Ez az asszony hősi lélek volt; eltérő leg azon munkás asszonyok nagyon is ismert típusától, kik férjüket szidják és örökös veszekedéssel bátorítják munkanélküli helyzetükben, ő ellenkezőleg az Ínség szomorú napjaiban férjének valóságos vigasztaló
