Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)

1902-02-26 / 9. szám

HETI SZEMLE.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

. évfolyam. 9»ik szám. Szatmár, lt>Q3. Február

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

évre — — — —-------- 6 korona — fillérFé

lévre — — — — —--------------3 „ —

^e

nryeóévre — — — — —----------1 50 „

B A

I anitóknak és kézniüiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér.

Felelős szerkesz.5

THORY ENDRE.

A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.)

A

A lap kiadója :

.PÁZMÁNY-SAJTÓ."

Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyllttér sora 40 fillér.

A lap megjelenik mimlcn J^efllán.

A demokráczia.

Kezd a demokráczia nálunk nagyobb hullámokat vetni, kezd terjedni és mint a mágnes magához vonzani a tömeget. Minél inkább útját vágni és megnyirbálni akarják ellenesei, annál hatalmasabban nő és erősködik.

Nemcsak a fővárosban, országszerte is mind több hive lesz a demokrácziának és a demokrata körök számának szaporodásával újabb és újabb hiveket toborzanak a demokrata elvnek.

Nem akarjuk e körökről feltételezni, hogy a népet egyedül a vezetők politikai czéljaira kívánnák kizsákmányolni, nem akarjuk őket azzal gyanúsítani, hogy egyedül politikai tervek koholói lennének; sőt akarjuk hinni, hogy czélzatuk, a politika mellékes üzésével, a nép anyagi és szellemi érdekeitelőtérbe küzdeni, a néfr jólétéért minden követ megmozdítani, azért, ha kell, vagyont, ha kell erőt, ha kell, mindent gondolkozás nélkül áldozni.

Ha ez a demokrata körök czól- zata, ha e jelige« áll a nagy zajjal kitűzött zászlón: akkor legyenek sokszorosan üdvözölve a nép minden igaz barátja által, — azok által, kik nem czifra szavakkal, nem

soha nem teljesíthető Ígéretekkel, nem az álmok aranyhegyeivel, hanem a bár szegényes és kisszerű valóval, de valóval kívánnak a népen segíteni.

Vajha igy lenne s e nagy szó demokráczia, melynek rokonfogalmai az emberiesség, a testvériség, a valódi kereszténység, az erkölcsi- ség, az igazság, a szeretet, ne használtatnék fel az önzés, a hiúság, a szenvedély, az uraloinra-törés nyomora törekvései által és ne sülyesz- tetnék a nép, ez az Isten által jókedvében teremtett magyar nép, vak eszközévé a meglevő viszonyok elleni gyűlöletnek.

Ne lennének vezetői demokratábbak magánál a népnél, mely ha magára hagyatik, ha félre nem vezettetik, bizton eltalálja veleszületett egyenes lelküségénél fogva a helyes utat a politikai téren is, és — szintén veleszüleíetf1 egyeneslelkii- ségénél fogva — nem hajlandó önmagától árulóját látni a haza szent ügyének oly férfiakban, kik a haza javáért élnek, érte küzdenek, érte fáradoznak — „nem hírért, nem dicsőségért, de nem is jutalomért,“ hanem küzdenek érte keblük Istenétől vezérelve, jó és rósz napokban ernyedetlenül.

Messze vezetne a legnjabb viharos események fölötti gondolkozás és igy inkább azt a kérdést akarjuk felvetni, mik voltaképen a demokráczia és a hazabeli demokrata körök teendői ?

Nézetünk szerint feladatuk lenne: az emberek egyenjogúságáért a törvényszabta határok között nyíltan és bátran kiállani a küzdőtérre és a humanizmus szolgálatába szegődni. Feladatuk lenne: az ideális eszméket kivinni a gyakorlati életbe és e czélból népnevelési egyleteket alakítani, saját legjobb tervök és belátásuk szerint, — népnevelési egyleteket, melyek a szegény, téli gúnya és könyvbeli hiány miatt iskolába nem küldhető gyermekeket a szükségesekkel ellátnák; szóval feladatuk nagyszerű, ha azt értik, ha azt felfogják. Ez a valódi feladatuk és nem a politika magas paripáján való lovaglás, hanem kilépés a cselekvés terébe ama népnek érdekében, melynek védnökéül vallják magukat. Ha a humanizmus zászlója alatt nem cselekesznek köreink, ha csak a politikai viták áldás- talan terén maradnak, vegyenek föl valamely más alkalmas nevet és ne űzzenek gúnyt oly névvel, mely a müveit világ, a müveit államok kegyeletének méltó tárgya.

TARCZA.

A podheringi sir.

Temetés volt a podheringi temetőben.

Nyugodt, közönbös lélekkel énekelte el a pap az utolsó „requiescat in pace-“t. Az el.-ő temetéseknél még meg volt hatva, talán könyezett is, de a szokás hatalma megsemmisítő a temetés megrendítő hatását. Ép oly nyugodt lélekkel végzi a beszentelést, mint. a keresztelési. Elmondja az utolsó könyörgést; sírba dobja az első göröngyöket s menni készül. A kántor ekkor odahajlik s mond valamit s egy bizonyos irányba mutat. A pap megrendül, öröm, fájdalom, meghatottság tükröződik arczán, amint a jelzett irányba néz s meglát egy sirkövet, melyre e szavak vannak vésve:

Itt nyugszik:

HOLUB VILMOS

a theologiai tudományok liczencziátusa.

Int a ministránsoknak, kik már távozni akartak s ornátusban, pluvialéval indul a sir felé.

Először térdre borul s némán könyörög, majd könyezve intonálja a „Non intres in

iudicium“ kezdetű imát. A nép ámulva, csodálkozva veszi körül a sirt, nem érti e szokatlan jelenség okát.

A libera végeztével, némileg magához térve, igy szól meghatott, reszkető hangon a pap :

— „Nézzétek, ájtatos hívek, amott azt az emlékoszlopot, a hazáért vívott dicső győzelem emlékére emelte azt az utókor kegyelete. De egyszersmind azon hősökre is emlékeztet, kik a hazáért életüket áldozták fel. Az idegen elmerengve áll meg előtte s kegyelettel gondol az elhunyt hősökre. Hálát ad a Mindenhatónak, hogy oly dicső férfiakkal ajándékozta meg a hazát s imát re- beg az elhunytakért.

De kevesen tudják, hogy ebben a temetőben itt emez igénytelen sírban is egy hős nyugszik, ki ép oly bátran nézett szembe a halállal, mint amazok, kik ott a hegyaljában a díszes emlékkő árnyékában pihennek. Nemcsak a hazáért, nemcsak a közjóért, hanem csak egy ember életének megmentéséért is kész volt e hős a halál veszélyének kitenni életét.

Egy szép nyári napon történt. A papjelöltek vigan úszkáltak a Szamos enyhe hullámaiban. Az egyik, ki úszni nem tudott, elég merész volta legmélyebb helyre ugrani.

A viz összecsapott feje felett s ő fuldukolni kezdett. Társai hallották sególykiáltását, látták vergődését, de azt hitték, hogy csak tréfál. Azonban csakhamar észrevették, hogy a baj komoly. Az ijedtségtől mintegy gyökeret vert a parton állók lába, nem tudták hirte- lenében, mit tegyenek. Mások ismét féltették életüket koczkára tenni társuk megmentéséért.

Az ár sodorta a szegényt, ki teljes öntudatnál volt, nem veszitó el eszméletét, tudja, hogy mi történik vele; igy sóhajtott fel: Istenem, ilyen fiatalon kell meghalnom ! Jézusom, legyen meg a te akaratod, kegyelmezz lelkemnek!“ Már-már a faalkotmány alá, melyen a fürdő állott, sodorta az ár. S onnan a gerendák közül alig kerülhetett volna ki élve, mert nem is találták volna meg. Ekkor egy kéz megfogta karját s a part felé kezdett úszni vele. Sokszor előfordul, hogy a fuldokló görcsösen átfogja megmentőjének nyakát s igy mindketten elmerülnek. Ez nem történt, a szegény papnövendék tudta, hogy egészen megmentőjére kell magát biznia, a nélkül, hogy őt megakadályozza. Nyugodtan volt s örömmel látta, hogy mind közelebb s közelebb érnek a parthoz. Még egy lökés s meg volt mentve a szegény ifjúnak élete.