Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-02-19 / 8. szám
2 ..HETI < Z E M L E“ (8 ik szám). egész tömege került vérpadra vagy a börtön mélyére. Annál örvendetesebb ez év az irodalomra, a mely egy régóta lappangó becses nm közrebocsátásával gazdagodott meg. Oly mű volt ez, a mely a magyar szellem és stílus fejlődésében a haladásnak egyik mérföldjelzője, másrészt nemzeti műveltségünk egyik nagy hatású tényezője. A munka első kiadása a következő czimmel jelent meg: Törökországi Levelek, melyekben a II.-ik Rákóczy Ferencz Fejedelemmel Búj dosó Magyarok’ Történetei más egyébb emlékezetes dolgokkal együtt barátságosan elé- adatnak. Irta: Mikes Kelemen. Az említett Fejedelemnek néhai Kamarassa, most pedig az eredetképpen való Magyar Kéziratokból kiadta Kultsár I. az ékesszólásnak Tanítója. Szombathelyen, nyomtatta Siess Autal József 1794. Kevesen olvasták, hisz ez időben rémü let és aggodalom fogta el a kedélyeket, de a kik olvasták, azokat elragadta az előadás szokatlan bája, s a kegyeletes emlékben maradt nagy fejedelem és a vele tartó bujdosók sorsara vonatkozó feljegyzések. — De csakhamar felmerült a kétkedés is : vájjon nem hamisitás-e ezek a levelek? Ki az a Mikes Kelemen s valóban Rákóczi társa volt-e a szomorú száműzetésben ? Az ide vo natkozó vizsgálódások, a melyekben főképen Toldy Ferencz fáradozott, eloszlatták a kétséget s mind tisztábban vált ki annak köréből a levelek eredetisége, de egyszersmind Mikesnek szeretetre- és becsülésre méltó alakja. Ki hát az a Mikes Kelemen ? Ha a magasztalás hangján akarnék szólani, azt mondanám, hogy úgy írói egyéniségénél, mint egyéni jelleménél és élete folyásánál fogva irodalmunk egyik legvonzóbb alakja, a szellemi, erkölcsi és testi kiváló sajátságok összhangjának ritka példánya, szép egészséges testben szép, egészséges lélek. De ezé lom nem csak a magasztalás, hanem az ismertetés is. Mikes Kelemen 1690 ben Erdélyben, e Háromszéken levő Zagon faluban született. 17 éves korában Rákóczi Ferencz fényes udvarába jutott mint „belső inas“ azaz ap ród. Majd „bejáró“ lett, aztán rneg kamarás. A fejedelem különös jóakaratával tüntette ki, mindig maga mellett tartotta, akkor is vele volt,, a mikor 1711 ben Rákóczi elhagyta az országot, hogy lengyel és orosz segédcsapatokkal jöjjön vissza. Távollótében vezére, Károlyi Sándor megkötötte a szatmári békét, a mely a szabadság szent ügyének bukását jelentette s Rákóczi csak maga megalázásával jöhetett volna vissza. Nagy lelkeknek sajátja, hogy az eszmével, a melyben életűk egész tartalma kifejeződik, együtt élnek vagy buknak, de a megalkuvást nem ismerik. — Rákóczy soha többé vissza nem jött az országba s ha jött volna, — a mint remélte is — egyik kezében karddal, a másikban a szabadság lobogójával vonult volna be, mert jelszavát meg nem tagadhatta: pro Deo et libertate. (Istenért és a szabadságért 1) Egy darabig lengyelországi birtokán tartózkodik, majd 5 évet tölt Francziaország- ban s 1717 ben III. Achmed szultán hívására Törökországba ment. Mikor a szatmári békekötés a fejedelem tudomására jutott, felszólította a vele volt nemes társaság tagjait, hogy térjenek vissza hazájokba, mert neki most már nincs módja őket tovább rangjuknak megfelelő módon tartani ; az ifjak sírva kérték a fejedelmet, engedné meg tovább is vele marad- niok, de ő ezt csak egy néhánynak engedte meg s ezek közt volt Mikes Kelemen is. Mit remélt ezzel Mikes? Semmit. S mit vesztett? Mindent; ha azt tekintjük, hogy kora fiatalságában — 21 éves korában — feláldozza vagyonát, kényelmes éleiét, csa ládját, mindem, a mi a haza földjéhez köthette, hogy kövesse a fejedelmet a bizonytalan jövőbe, a bujdosás viszontagságaiba. — De. neki a fejedelem volt mindene, az volt az ő világa, úgy hozza forrott, mint az árnyék a fényhez, mint a bolygó az ő napjához. Hogy hagyhatta volna el szerencsétlen sorsában ezt a nagy eszü és lelkű fejedelmet, ezt a szeretetremóltóságával mindenkire varázserővel haló igazi urat, a kinek annyi jóságát tapasztalta, a kit annyira szeretett? Ha később, már érett férfikorában, szá- motvei önmagával, hogy miért is hagyta el hazáját, nem tud egyéb okot a fejedelem iránt való szereteténél. ,,21 esztendős koromban a hazámat elhagytam; az bizonyos, hogy a szabadságkeresés az elmémben akkor nem volt s ha eddig tart bujdosásom, az igaz, hogy,az uramhoz való vak szeretetem okozta.“ — „Énnekem soha semmi egyéb okom nem volt hazámat elhagyni, hanem, hogy igen szereltem az öreg fejedelmet.“ Mikus épen 50 esztendőt töltött bujdosóéban s ebből 44 évet Törökországban, végleges állomásuk Rodostó volt a Márványtenger partján. Hivatali teendőin kívül, a melyeket mint kamarás a fejedelem személye mellett teljesített, az irodalommal is foglalkozott, részint hajlamból, részint hogy az unalmat űzze, a mely ólomsulylyal nehezedett a bujdosók kedélyére. Sokat olvasott, forditgaiott, élményeit feljegyezgette, majd levelek alakjában szerkesztette meg, a melyeket egy Konstantinnápolyban élő nénjé- hez Írogatott. Az irodalomtörténetem kutatásai már régen kiderítették, hogy e néni nem létezett s tisztán csak képzeleti alak, a minek a megállapítása azonban annál nehezebb volt, mert az a sok nyájaskodás, kedves bizalmasság, a szerető enyelgós, tréfálkozás, a hogy nónjóvel foglalkozik, azt a csalódásig hü látszatot adja e leveleknek, hogy valóságos, élő egyénhez vannak intézve. — Nem lehet czélom most, hogy mindazon okokat elősoroljam, a melyek kétségtelenné teszik, hogy e néni sohasem létezett, de arra igen is rá kell mutatnom, hogy Mikes Francziaországban ismerkedett meg ezen ott akkor igen divatos előadási formával s azért választotta ő is ezt, mert a levél bizalmas, kedélyes hangja, mig egyrészt nagyon illett az ő egyéniségéhez, másrészt megengedi az apró, intim dolgokkal való foglalkozást is és szerkezetének szabadsága az egymással össze nem függő dolgokat is egészen könnyedén egymás mellé sorakoztatja. A levelek összes száma 207, az első 1717. október 10 ről, az utolsó 1758. decz. 20-ikáról van keltezve. A levelekben sok mindenféléről van szó, főtárgyak mégis a fejedelem és a bujdosók életének egyes mozzanatai, a török szokások, műveltségi állapotok, társadalmi viszonyok rajza, a politikai események ismertetése, olvasmányai érdekesebb részleteinek, fő ép a tanulságos történeteknek közlése stb., de a mi az egészben a legérdekesebb s a mit Mikes öntudatlanul rajzol meg, az az ő maga vonzó egyénisége, mert e levelek hü tükre az ő eszejárásának 03 jellemének. Milyen gyöngéd szeretettel, benső tisztelettel, sőt rajongással nyilaikozik a fejedelemről, valahányszor csak szól róla; s épen ez bizonyítja, hogy nem tettetett, hanem őszinte az ő szeretető. Az alan ások az alázatos tisztelet, a hízelgés hangján szoktak a hatalmasokkal szemben beszólni, mig hátuk mögött megszólják-szapulják, csipős megjegyzések kíséretében nevetik ki. Mikest mi sem korlátozná, hogy leveleiben nyíltan megmondja a fejedelemről megrovó megjegyzéseit is, de ennek semmi nyomát nem találjuk sehol sem, mert ő az igazi hűség, a fiúi szeretet ragaszkodásával vonzódik a fejedelemhez, a kiiől gondos szolgálatainak anyagi jutalmát már nem várhatja, sőt a mint láttuk, e ragaszkodás neki annyi áldozatába került. Jutalma nem volt más, mint a fejedelem kitüntető bizalma, a ki őt mindig maga mellett akarja tudni s legapróbb dolgaiba is beavatja. S Mikes mindig ura mellett van, pedig a szolgálat terhes; a fejedelem későn fekszik s minden reggel 6 órakor már misét hallgat s Mikes már jelen van az öltözésnól. „Hatodfól órakor felkelni, nem kicsiny dolog, de el nem mulatom azért, hogy kedvét találjam és mindenkor jelen vagyok, mikor öltözik — a hivatalom is azt hozza magával, hogy vigyázzak a cselédekre. Mikor a fejedelem napi foglalkozását ismerteti, igy ír: „Hogy minden úgy töltse az időt, mint a mi urunk, arra az Isten ajándéka kívántatik ; mert ebédig az olvasásban és Írásban tölti az időt; ebéd után pedig, a ki látná, azt mondhatná, hogy valamely mesterember, vagy fúr yagy farag, vagy az esztergában dolgozik. És az ő gyönyörű szakálla sokszor tele forgácscsal, hogy maga is neveti magát; és úgy izzad, mintha munkája után kellene enni kenyerét.“ Azt mondja továbbá, hogy e nagy fejedelemnek „minden dolga okosságból, rendből és kegyességből állott,“ s rá alkalmazza egy nagy emberről mondottakat: „Hogyha született, bár soha meg ne halt volna.“ S ebben a tiszteletben mi sem volt a szolgaiságból ; nemesi büszkeségét, önérzetét miudig megőrizte. Soha semmit sem kért a fejedelemtől. Mikor ruházata már kopottas, a mit levelében elpanaszol, nem fordul a fejedelemhez. „A mi urunknak természete az, hogy kéretlen nem ád. Annyi esztendőktől fogva, hogy szolgálom, soha semmit nem kértem. Édes néném, már el nem kezdem. Egy erdélyi nemeshez az nem illik, a ki jobban szeret szükségben lenni, mintsem kérni. Az én hivatalom a, hogy szolgáljam hiven és hagyjam az Istenre a többit. Egy erdélyi nemes emberről nem lehet nagyobb gyalázatot, mondani, mint azt, hogy az adómért szolgál.“ Viszonyuk zavartalanságára csak egy Ízben borult egy kis múló felleg. De hadd adja elő ő maga a dolgot. „Egys/.er ... a vásárlásról való számadást odaadtam ... A számadásban egynéhány poltura érő portékán megakad a szeme, és kezdi mondani, mintegy nehezteléssel, hogy drágán fizették, nem kellett volna úgy venni. Én szokásom ellen felindultam, mert nekem úgy tetszett, mintha bennem kételkedett volna, és mondám, mint goromba : ba bennem kételkedik, parancsolja másnak, a ki vásároltasson. Erre szegény semmit nem felel, csak a kezembe adja a számadást és elfordul tőlem érdemem szerint — ez el én is kimegyek. Másnap semmit sem szól hozzám, én pedig csak várom, hogy szóljon. Még másnap, akkor sem szól semmit is — az már nekem nehéz volt, mert megismertem ostoba cselekedetemet. Harmadnapján már nem tűrhettem, bemegyek utána az iróházába, ott eleibe borulok és könyes szemmel csókoltam kezét és kértem bocsánatot. Erre az a ritka nagy ember megölel és mondja : Megbocsátok — sokszor eszedbe jutok én neked, ha meghalok — sokszor megemlegetsz engemet; de akkor késő lesz.“ Aggodalom fogja el, ha a fejedelem rosszul érzi magát s nagy az öröme, ha ismét jobban lesz. „Édes néném, még ked- nek semmi levelét nem vettem, a mely nem igen jól esik nekem, de az igen jól esett : látván a köszvény, hogy nem becsülik, a fejedelmet elhagyá.“ — Mintha csak a fejedelem testének része volna, úgy érzi annak egészséges vagy beteg állapotát. Törökországitartózkodásuk 18 ik évében a fejedelmen komoly betegség tünetei mutatkoznak, a mi Mikest annyival inkább nyugtalanítja, mert a fejedelem a baját titkolni igyekszik, aggodalmát sűrűn fejezi ki ez időtájt kelt leveleiben, de azzal biztatja magát, hogy a fejedelem csak 59 éves, szervezete erős, majd csak kibírja ezt a betegséget, is. A Gondviselés másképen rendelkezett s a fejedelmet magához szó- litá 1735. ápril 3 án. Szivrehatóan festi Mikes a maga és társai fájdalmát: „Az Isten árvaságra téve bennünket és kivevé mi közülünk a mi édes urunkat és atyánkat. . . . Ma nagypéntek lévén, mind a mennyei mind a földi atyáinknak halálokat kell siratnunk. Ki sem lehet mondani, micsoda nagysirás és keserűség vagyon itt, még csak alegalábbvalón is.“ Későbbi leveleibenis fel-feljajdul a sajgó fájdalom, mert hisz ő veszteit a legtöbbet, „köny- hullatásaa. eszszük kenyerünket és olyanok vagyunk, mint|a nyáj pásztor nélkül“ Csak is az isteni Gondviselésben való megnyugvás ad neki vigasztalást.,, Hovatovább jobban észre- veszszük, hogy micsoda atyánkat vesztettük el. De a mi jó Istenünknek ha egyik kéziben a vessző, másikában a vigasztalás.“ Most már nincs, a mi őt Törökországhoz kötné : a fejedelem meghalt, Zsuzsika pedig egyetlen szerelmének tárgya már rég elköltözött Törökországból. Zsuzsika Kő. szeghy Pálnak, Bercsényi Miklós titkárának volt a leánya, a kit atyjának halála után
