Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-24 / 52. szám

HETI ____S Z E M L E (51-ik szám.) 5 ta rtani, csupán Maróthy Mariska kisasszony szavalta el nagy tetszést aratva Kis József „Ágotha kisasszony“ czimü szép költeményét. Egy órakor társas ebéd volt. Az első felköszön- tot Fechtel János alelnök mondotta, lelkes sza­vakkal éltetvén az uj elnököt, ki viszont az egy­let tisztikaráért ürített poharat. Ezután még szá­mos tószt fűszerezte a jelenlét kellemes perczeit. Gydszliir. Hozás János kir. kath. főgymn. hittanárt súlyos csapás érte. Édes atyja, Hozás Péter Máramaros-Szigeten rövid szenvedés után elhunyt. — Markos Imre ref. főgymn. tanár 3V2 éves kis leánykája Irénke, elköltözött szerető szüleinek köréből. Az Ur magához szó­lította őt. A városunkban járványnyá fajult vörheny áldozata lett. Mindenki őszinte rész­véttel van a gyászbaborult család iránt. Karácsony ünnepén rendkivüli örö­met szerez nemcsak a gyermekeknek, de a vallásos felnőtteknek is az fenséges szép betlehem,, melyet püspök ur ő mlga ez évben is pazar bőkezűséggel állít a; székesegyház sz. Család-oltáránál. Imádkozzunk a kis Jé­zuska jászola előtt áldott főpásztorunkért. Meghívó. A „Szatmár-Nómeti i ének­kar“ deczember hó 26 án, karácsony másod napján szükségleteinek fedezésére a „Vigadó“ összes termeiben hangversenynyel egybekö­tött zártkörű tánczmulatságot rendez, melyre a t. közönséget ez utón is tisztelettel meg­hívja a rendezőség. Belépő-dij : Személyen­ként 1 korona. Szives felülfizetések köszö­nettel fogadtatnak és a helyi lapokban nyugtáztatnak. Kezdete fél 8 órakor. Műsor: 1. Dalegyveleg. Előadja: a szatmár-németi-i énekkar. 2. Czimbalom-játék hegedü-kisóret- te 1. Előadja : Félegyliázy Mariska k. a. Hegedűn kiséri : Ferencz Ágoston ur. 3. Felolvasás. Tartja: Szabados Ede főgymn. tanár ur. 4. Fuvola-szóló. Fantasia del cantó, Lukácsi tól. Előadja : szerző. Zongorán kiséri. Saja Viktor ur. 5. Szavalat. Tartja: Inczédy Márton s. lelkész ur. 6. Magyar népdalok. Előadja : a szatmár-nómeti-i énekkar. Mikes ünnepély. A kir. kath. főgymn. Kazinczy-önképzoköre csütörtökön délután igen szépen sikerült ünnepélyt rendezett Mikes Kele­men emlékezetére. Számos érdeklődő jelent meg, kik élvezettel, nagy lelki gyönyörűséggel hall gatták az ifjúság szabatosan előadott énekét, szavalatait és a gondosan készített felolvasáso­kat. Mindenki azzal a benyomással távozott, hogy az ifjúság az önképzőkörben nemes mun­kát végez és tevékenyen működik önművelésé­nek előmozdítására. Az elismerés mindenestre elsősorban a vezető tanárt, Orosz Alajost illeti, ki ügybuzgalmával, az ifjúság iránt érzett sze- retetével mindent elkövet, hogy a kör élete jó­tékonyan erjesztő melegágya legyen azon élet gyümölcsös kertjének, mely majd a jövőben nyílik meg az ifjak előtt, midőn kirepülnek az intézet szárnyai alól. Az élvezetes műsor a következő pontokból állott: 1. Népdalegyveleg, vegyeskar. 2. Mikes búja, alkalmi óda; irta Imlauer Vilmos VIII. 0. t., szavalta Anderkó György Vili. 0. t. 3. Mikes Kelemen étetéből, irta és felolvasta Fábián Lajos VII. o. t. 4. Mikes Rákóczy sírjánál, alkalmi óda, irta és sza­valta Markovics Aladár VII. o. t. 5. a) Vihar­ban, Dürnertől, b) Baráti körben, Szügyi F.-től férfikar. 6. Mikes leveleiről, irta és felolvasta Do­mokos Bálint Vili. 0. t. 7. Rákóczy F. Rodos­tón, melodráma, szövege Várady A.-tól. zenéje id. Ábrányi K. -tói, szavalta Csomag Győző Vili. 0. t., zongorán kisérte Biró Béla VI. 0. t. 8. Honvágy, Zsasskovszkytól, vegyeskar. Karácsonyi ajándékul a szegények­nek püspök ur ő méltósága 200 koronát és 15 öl felvágott tűzi fát, a ngos káptalan 200 koronát, a pád. sz. Antal-persely 100 koronát osztatott ki. Megsemmisített határozat. A városi közgyűlés azon határozatát, melynek értel­mében a város az ovoda részére a Kovács Béla kir. tanfelügyelő telkét vásárolja meg, fellebbezés folytán a belügyminiszter meg- semmisitette. Indoka az, hogy a törvény az összes bizottsági tagok többségét követeli, — a jelenlevő tagok többsége csak a harmad­szor összehívott közgyűlésen hozhat hatá­rozatot. A polgári társaskör második házi estélyét folyó évi deczember hó 31-ikén tartja, amikor az élvezetes művészi programot és felolvasás után táncz következik, — éjfél­kor pedig a közönségnek más módon való szórakoztatása van tervbe véve, szóval az estélyek rendezésére kiküldött bizottság egy mindenkire nézve egyaránt mulatságos Szil- vesztere8tólyt akar ezúttal a közönségnek rendezni, miért is már előre felhívja erre az érdeklődő közönség figyelmét ama remény­ben, hogy a város és vidéke intelligens kö­zönsége az év utólsó estélyén a társaskör helyiségében fog egymásnak találkozót adni. — Miután az estély táncai lesz egybekötve ami nagyobb költséggel jár, s miután a társaskör anyagi viszonyai nem engedik meg, hogy az ilyen költséget a társaskör pénz­tárából fedezzék, mcwt kivételesen tisztán csak a költségek fedezésére 1 korona belépti díj fog szedetni személyenkint. Szomorú vadászat. A múlt nap az ó-kemenczei m. kir. erdőgondnokságban tar­tott hajtóvadászat alkalmával Matusovics Ká­roly m. kir. erdészjelölt egy vadkant lőtt mely a tűzben nem esvén össze, a vérnyomon a vadászok utána mentek. A vaddisznót fekve találták s azt hitték, hogy már kiadta párá­ját, azonban a vadkan ebben a pillanatban felugrott s Matusovics Károlynak rohant és bal lábát térdben annyira összeharapta, hogy a térdcsontok teljesen összetörtek ; lábát még az nap délután amputálni kellett, ami által sikerült életét megmenteni. Szabad, lyceum. Említettük már, hogy a Kölcsey-kör meg akarja honosítani a mű­velt közönség számára a szabadlyceumi elő­adásokat. Az első felolvasás, melyet dr. Tanódi Márton tartott az orvostudomány kö­réből, csütörtök délután volt a városház ta­nácstermében. Daczára azon nehézségeknek, melyekkel minden kezdeményezésnek meg kell küzdeni, elég szép számú közönség fog­lalta el a termet. Nők nem annyira, inkább a férfiak voltak nagy számmal képviselve. Tanódi dr. a gyermeknevelésről mondott el hasznos, a szülők által megszívlelendő dol­gokat, kárhoztatta ezen a téren észlelhető felületességet és rósz szokásokat, melyek a gyermekek testi egészségére és fejlődésökre szoktak rendkívül káros kihatással lenn). Az első felolvasás igen praktikus és tanul­ságos volt, ha ilyen lesz a folytatás, sok czélszerü és hasznos ismeretet lesz alkalma közönségünknek elsajátítani. A tűzoltók vacsorája. Tankóczy Gyula tüzoltófőparancsnok, hogy növelje a legény­ségben a munkakedvet és az összetartozan- dóság érzetét, minden esztendőben szokott egy vacsorát adni a tűzoltóknak. Az intelli- gentia köréből is számosán voltak hivatalo­sak s lelkes felköszöntőkben éltették a fő­parancsnokol, az intézményt, az egyesületet, mely városunk polgárainak vagyona felett oly buzgalommal és dicsérendő éberséggel őrködik. Színházi műsor. Decz. 25. csüt. Baba operette. 26. pént. d. u. fél 4 órakor Hófehérke és a 7 törpe tündórrege, este Uriel Acosta énekes szinmü 1-ször. 27. Svihákok operette. 28. vasárnap Oymesi vadvirág népszínmű, 29. hétfő, Egy katona története színmű zóna elő­adás. 30. kedd. Miliők a hó alatt énekes re­gényes színmű I-ször. 31. szerdán Sárga csikó népszínmű ingyenes népelőadás. Ünnepély és pásztorjáték. Az endrődi Schieíner-féle róm. kath. leányiskola növendékei e hó 25 én délután 4 órakor karácsonyi ünne­pélyt,- e hó 28-án délután 4 órakor pedig pász­torjátékot rendeznek, melyre a t. közönséget tisz­telettel meghívják : Ludescher Juliska tanítónő, Mellau István hitoktató, Ujházy Béla ének­vezető és Szébeny László pénztáros. Bezárt iskolák. A tiszti főorvos elő­terjesztésére Pap Géza polgármester a fellé­pett vörheny miatt az összes elemi iskolá­kat és óvodákat három hétre bezárta. Elítélt ügynök. Goldberger Emil ki- rálydaróczi magántanitó azok közzé a lelket­len kufárok közzé tartozik, ki saját anyagi hasznáért feláldozza honfitársait, kivándor­lásra csábítja őket. A múlt héten városunkba jött s itt tett kísérletet embertelen manipu- látiójával, de rajta vesztett. A községi biró 105 napi börtönbüntetéssel sújtotta a jeles hazafit. XJtczai sileankók. Nagyon elharapódzott a gyermekek, főként a mesterinasok közt az a szokás, hogy a járdákon passiójok kielégítése végett valóságos sikankókat csinálnak. Ez oly veszélyt rejt magában, hogy az ember soha sem biztos, melyik pillanatban szegi a nyakát, töri ketté a kezét vagy a lábát, főleg ha egy kis hó esik ezekre a jól praeparált jégpályákra, vagy a szél befújja. De az a kérdés, hogy le­hetne ezt megakadályozni, mert valóban egy­általán nem könnyű. Sem a tanítók, sem a szülők, sem a mesterek, sőt még a rendőrség sem képes ellenőrizni. De mindenesetre ezek­nek mégis nagy befolyásuk lehetne reá. A szülők otthon, a tanítók az iskolában, a mes­terek üzleteikben szigorúan hagyják meg, hogy az utczán sikankózni nem szabad. Az ügyele­tes rendőr pedig ha észrevesz ilyet, ne hagyja szó nélkül, sőt a járókelő felnőttek sem. Csak igy lehetne a székében trenírozott jégpályákat legalább annyira amennyire szükebb térre szo­rítani. Nagyon jól tenné a főkapitány, ha e czélból feljáratná a házakat, igy a közönség fi­gyelme jobban fel lenne hiva. Rajtavesztett csaló. Török György csen- gerbagosi paraszt ezelőtt mintegy 3 évvel 800 koronát csalt ki Kovács Simon latorszegi gaz­dálkodótól azon űrügy alatt, hogy egy hamis pénzgyártó prést szerezzen be, melylyel aztán mindaketten megfogják alapítani szerencséjüket. Török mikor megkapta a pénzt, odább állott, s azóta hírét sem hallotta Kovács sem a présnek, sem a hamis pénznek. Feljelentést nem mert ellene tenni, mert félt, hogy ő is bajbakerül. A múlt héten véletlenül találkoztak a szatmári vásáron. Kovács kérdőrevonta Törököt a prés és a kicsalt 800 korona ügyében. Török erre egész kedélyesen azt felelte, hogy a prés ugyan megvan, de annak a révén nem lesznek úrrá, inkább azon gondolkozzék, kit csaphatnának be hasonló módon. Kovács helyesnek találta az eszmét és Koroknál Bálint herendi lakost nevezte meg, akinek pénze is, vagyona is van, igy igen jó módúmnak kínálkozott. Koroknál azonban nem ment lépre, hanem a két jómadár ellen az ügyészségnél feljelentést tett. Rendőr­ségünk már kézre is kerítette a csalókat és a primitiv prést, amelylyel ugyan pénzt gyártani nem lehet, csak a hiszékeny, együgyű emberek bolonditására lehetett jó. A népkonyhának újabban adakoztak : Reiter Adolfné és Husch Miklósné urnék ivén begyült 162 K. és 50 fillér. Szatmári püspök Ő méltósága 40,-knát. Dr. Lesenyey kanonok 20,-nát. Szabó nagyprépost 15.-knát. Hehelein Károly, Dr. Kádár, Pemp kanonokok 10—10 knát, Klein Vilmosné 15 knát. Speigel Ferenczné urnő'6 knát. ft. Szabó István, Róbert Lipótné, Kellner Mórné 4—4 knát. Dr. Kelemen 6. knát. Osztrák magy. bank 5 knát. N. N. Uray Gé-

Next

/
Thumbnails
Contents