Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)

1902-02-05 / 6. szám

XI. Tfol.vam.

6«ik «ám.

«izatmár, 1003. Feforuá

HETI SZEMLE.

POLITIKA ES TÁRSADALMI HETILAP.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

Égj évre —-------—--------------— 6 korona — fillérFé

lévre-----------------------------------3 „ —

Ne

gyedévre — — — — — — — 1 50 ,

Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér.

Nincs többé adó!

Az államkincstár 131 millió felesleget mutat. Fel virradt boldogságunk hajnala. Ezelőtt mindig de- ficzittel küzködött az államháztartás, több volt a kiadása, mint a bevétel. Gyors tempóban egymásra következő jelesebbnél jelesebb liberális kormányaink végre ketté vágták a gordiusi csomót, az államot majd felveti a pénz, a nép pedig tönkrement, szegény, mint a templom egere.

A földmivesek, kisebb birtokosok s az úgynevezett középbirtokos osztály már csak vagyonának emlékeiből táplálkozik csupán. Emennek joga van visszagondolni azokra a szép időkre, midőn búzával, rozs- zsal tele volt a magtár, csürjét gazdagon töltötte meg a takarmány, sőt az udvaron is feles számmal állottak asztagok. Midőn gulyái, sertés- falkát és juhnyájat téritgetett alkonyaikor befelé az ősi kúriára a a kondás, juhász meg a kisbéres. Midőn csillogó szőrű mének prüszkölve toporzékoltak czimeres hintóba fogva portája előtt. Amazoktól meg ki venné rossz néven, ha elmerengenek, mily jó kedvvel hajfelelőn Bzerkeaztö

IIÁ TII O K Y ENDK K.

A lap kiadója :

A .PÁZMÁNY-SAJTÓ.“

togatták egykor ökreiket a mezőn, melyekről csakúgy rengett a hús a kövérségtől s midőn estennet a a fárasztó napi munka után hazatértek, nem kellett buslakodniok, hogy nincs mit aprítani a tejbe.

Nem haragszik azért senki, nem haragszik a magyar kormány sem. Had’ örvendezzenek, ha nekik jól esik, milyen nagy urak voltak hajdanta, sőt ha keserű könycsep- pek gördülnek ki szemeikből az összehasonlítás nyomán, az sem tartozik rá. Vállat von és nagyuri- asan pózol bársonyszékében, mert tele a zseb, tele a kincstár, ha nektek nincs mit enni, az nem az én dolgom, de azért fizessétek ezután is pontosan az adót, akár van miből, akár nincs, mert különben lenyúzom a bőrt is a hátatokról.

Ilyen a magyar kormány politikája á magyar néppel szemben. Százharminczegy millió/ölösleg van az államkincstárban s azért most is, a ki lelke neki, előáll egy költségvetéssel, melyet 120,935 korona felesleggel zár le.

Hát tisztelet, becsület, de a magyar nemzet mégsem Csáky-szal- mája tán, hogy úgy hurczolják szerte széjjel, akinek hogy tetszik. Miért ülnek ott a képviselők az orA szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető ö*jx«c küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmány- »ajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel.

Nyllttér sora 40 llllóp.

A l*i|> megjelenik minden szerdán.

szágházban a jog, törvény, igazság székeiben, ha az ilyen dolgokra behunyt szemmel mondják rá az ament. Miért nem törlik ki jeles vezérüknek a szemeit azzal a zászlóval, melyet ő lobogtatott meg először, aztán összegöngyölitette hirtelen, nehogy észrevegyék, mi van rá felírva. Az ilyen költségvetést nem lehet megszavazni, akinek csak egy csepp magyar vér kering az erében, aki csak egy körömfeketé- nyi szeretettel viseltetik az elárvult haza szegény népe iránt.

Ott az eddig dugaszban tartogatott felesleg, 130 millió és most megint ezreket akarnak bekasszálni a lakosság zsírján, amelynek már alig van egy ujjnyi szalonnája. Dehogy van! . , . A sátoros czigány gebéje valóságos rinoczerus hozzá.

Nem az itt a teendő, hogy még most is szorítsuk a csavart, mikor már a magyar ember bordái közt szemeiiátiíamiag recseg-ropog még a zúzája is, hanem tessék segítségére jönni ennek a holt koldussá csigázott nemzetnek. Tessék leszállítani az adókulcsot, melynek szertelenül igazságtalan volta leginkább szembeszökő abból, hogy nehány esztendő alatt azt a rengeteg felesleget volt képes besrófolni az ál«g§ TÁRCZA. fjg

Rómáig és vissza.

Úti naplómból.

Irta : Bodnár Gáspár.

Szombati nap volt. Tíz órakor minden zarándok a Vatikán bronz-kapuja elölt legyen, — szólott a rendező, — mert 11 órakor pápa ő szentsége fogadni fogja a magyar zarándokokat,.

Be sem várván a 10 órát, siettünk a Szent-Póter-térre, hogy ott, egy megjelölt kereskedésben összevásároljuk azokat az em lékeket, melyeket papa ő szentségének áldásává! ellátva, ide haza, a mieinknek szántunk.

Egy nagy csomaggal kezemben indultam aztan a bronz-kapuhoz.

Rómában lenni és pápát látni, ez nagy — szerencse.

Rómában lenni és pápát nem látni, ez — nagy pech. (Azért, mondjak, hogy ha valaki úgy Jött haza Rómából, hogy papai nem látott, löste) )i bevallani, hogy Rómában volt.)

A Vatikan előcsarnokában kezünkhöz juttattak a jegyet, mely nélkül oda bejutnia senkinek sem lehet. A kapunál díszesen öl- tözöti svajczt tesiőrség állott, szép, szemre való férfiak, kiknek erővel-teljes kezeikbe oiyan jól illik az alabárd. Hatalmas márvány-folyosón haladtunk aztán végtől végig, nem győzvén eléggé bámulni e lópcsőzel nagyszerűségét. Végre megérkeztünk abba a terembe, hol a papa ez alkalommal fogadni fog. A terem egyszerű, de gyönyörű festményei sok néznivalót nyújtottak. Fent a főaj- tóval szemben állott a trón. Egyszerű pirossal behúzott magaslat, olyanféle, mint nálunk a templomokban a vecsernyeäzek. A terem ajtajánál és bent is piros ruhaba öltözött -zolgálattevők, kamertertk sürgölődtek, majd később egy szakasz testőr lépett a trón mögé.

Mi felkörben állottunk s remegő szívvel vártuk a pnrezet, midőn a pápát, 200 millió katholiku- fejét, sajat szemeinkkel láthatjuk. Óránkat folyton türelmetlenül néztük . . . tizenegy óra már rég elmúlt . . . . nekünk végtelen hosszúnak tűnt fel egy perez is. Fel tizenkettő után nehány percz- czel a lesiőrseg az oldalajtó mellett sorakozik, a teremben néma csend lesz, minden

szem az oldalajtóra függesztve . . . egy pillanat, s előtűnik egy galambösz fő, egy mosolygó sápadt arcz, egy hordszéken ülő összetöpörödött alak, kit négy szolgálattevő hoz elénk. Istenem ! gondolám az első perezben, — ezt az ősz pátriárkát a szent Péter kriptájának valamelyik koporsójából vették ki. Mikor a zarándokok megpillantották, oly dörgő „éljen“ - ben törtek ki, hogy én a mellettem kiabáló Lauka Gusztáv magyar Írónak kabátjába kapaszkodtam, mintegy félve, hogy e dörgő éljenre az ősz aggastyán összeesik. Ám mennyire csalódtam. Az az összetöpörödött alak felegyenesedett, kezével felénk integetett és saját erejéből trónjához ment és ott leült. Ekkor előállott Dessewffy püspök és elmondotta röviden és latinul, hogy magyarok vagyunk, hogy a társadalom minden osztálya képviselve van. A pápa mosolygott és ismét felénk integetett. A temesvári püspök beszéde következett most. A pápa előtt állott s latinul olvasta beszédét. A beszéd alatt éljeneztünk vagy húszszor. A pápa mindannyiszor mosolygott és a két oldalt álló pápai kamarásokhoz fordult gyakran és mutatta, hogy a magyarok hatalmas éljenei neki igen tetszenek. A püspök elvégezvén beszédét, a pópa kivette zsebéből szemüvegét, azt fel-