Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-03 / 49. szám
19>ik szám XI. évfolyam. Szatmár, 1903. Deczembcr 3, HETI SZEMLE. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre —-------— — — — — 6 korona — fillér Fé lévre-----—------------—.— — 3 „ — Ne gyedévre — — — — — — — 1 50 „ Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér FelelŐB szerkeszd j BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója : A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, lyrdetések, stb a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19 szám) Hirdetések jutányos árban vetetnek fel Nyllttér sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán, Véres küzdelem. Elkeseredett harcz folyt pár héten át a nemzetgyűlésben. A képviselők szenvedélye egyre magasabb hullámokat vert. Már nem puszta látványos tornajáték, de az erőknek elkeseredett összemérése. Az a kérdés lett aktuálissá, ki tudja legyűrni a másikat. Fehérvári/, a büszke honvédminiszter száz sebtől vérezik. Vérezik, de nem bukott el, pedig azt hitte mindenki, hogy elérkeztek miniszterségének végnapjai. Nem úgy van. Fehérvári/ erősebb most odafent, mint valaha. A korona teljes bizalmával tért vissza Bécs- ből a miniszteri székbe. Bizonyára mindenki ismeri a Nessi képviselő ügyét. A kolozsvári ünnepségek alatt tüntetett a Gotterhalte ellen, amiért a katonai parancsnokság mint tartalékos tisztet megidézte anélkül, hogy kikérte volna a képviselőháztól. Felzudult erre az ellenzék, s az ügy a képviselőház mentelmi bizottsága elé került. Ez a parancsnokság eljárásában nem látta megsértve a képviselő immunitását. Nagy lett nyomában a revolu- tio, a pártokat elkeseredett tüzbe sodorta, mert mig az egyik fél a magyar alkotmány alapjait látja aláaknázva, a másik egészen természetesnek mondja az eljárást. De akár igy, akár amúgy veszszük a dolgot, az ilyen harcz már nem a rendes mederben folyik, ez csak szikra volt a pártok közt régen lappangó ellenségeskedés kitörésére. Mindig az volt a baja ennek az ország kormányzatának, hogy nem nemzeti, hanem pártpolitikát csináltak érdekeiből. Jobban mondva, a nemzeti érdekeket a pártpolitikából rendesen kifelejtették. A kormánypárt ingadozó sajkája felszedte a saját legénységének iáit, feleségeit, sógorait, komáit, kiknek érdekei annyira betöltötték, hogy a nemzetiből már nem fért semmi sem bele. A 48-asok a letűnt idők reminis- czentiáin rágódva, kicsinyes házi ügyeik felfuvásában lelik kedvüket, a harmadik párt sajkájára pedig csupán a nemzeti szín tudott felkapaszkodni, mig a fennen hangoztatott nemzeti törekvéseket a hatalomra jutás niljsnntában el felei tették be- csomagolni. így aztán igaz, minden sajka megtelt érdekkel, de nem közös, nem nagy, nem országos érdekek azok, melyek felölelnék a magyar faj létfentartásának kérdéseit, melyek az ország jólétének és leendő felvirágzásának támpontul szolgálnának, hanem kicsinyes pártérdekek, csupán a hatalomért küzdő táborok fegyvercsörtetése hallszik belőlök. Egymást lesik, egymást figyelik, hogy alkalmas pillanatban a párt rejtegetett ezé Íjának eszközül szolgáló ügyet nemzetiszinben tüntetvén fel, a hatalmon levőket halálra sebezhessék, s ők kapaszkodjanak arra a magaslatra, amely pedig rájok nézve is épen oly szédítő leend, hogy nem kevésbbé vesztik el fejőket, mint a jog, törvény és igazság frázisainak embere. Ily viszonyok közt egy szemernyi órdekösszeütközés elegendő, hogy lángbaboruljon az egész épület. A komoly munka háttérbe szorul, ökölbefogott kezek meredeznek a miniszterók felé, akik hasonló fog- csattogtatással igyekeznek felfalatozni támadóikat. A nép pedig nézi és hallgatja azt a nagy lármát odabent, melyet akrobatái virtuozitással visznek véghez a népképviselők, kik előtt egy sensatiós erőpróbálgatás többet ér, mint az ország igazi és komoly bajainak megor- vosláss. Nem jól megy ez igy! ! . . Nem czirknszba való produktiókat, hanem munkát várunk onnan. Munkát, mely a nemzet létérdekeivel azonos. Éhen hal a nép, nincsen betevő falatja, — erről vitatkozzanak. Adjanak neki kenyeret és ne a közjogi kérdések útvesztőjébe rohanjanak be, mikor nap nap mellett százeze- rek kiáltoznak hozzájok életök megmentéséért. TÁRCZA. Kukoriczahántás. Vér András keresztbe font karral állott a küszöbön, s feleségét ifézte, mint rakja a rőzsét egymás után a kemenezóbe. Körülötte a sok apró, mezitlábos gyerek, alig várják már az estét, hogy haza jöjjenek a munkából a nagyok s megkezdjék a kukoricza- hántást. Vér András segíteni akar a feleségének legalább azzal, hogy a gyerekek figyelmét mesemondással félre tereli a pattogó tüztől, de az asszonynak nincs szüksége segítségre, elvégzi az a maga munkáját, de megköveteli aztán az embörótül, hogy oda menjen a hová a dolga hívja. — Eredj mán’ András, nézd meg, mennyire vannak a töréssel. A gyerökök csak ellösznek addig. András nem szól semmit, zsíros kalapját fölteszi fejére s indul kifelé a házbul. De az asszony visszaszól. — András, ha találsz egy pár zsenge csövet, hozd haza, tudod, mennyire szeretik a gyerökök. Vér András hallgatagon megy ki a házbul s a midőn túl halad a portán, szürke ingujjával megtörli könnyező szemét s fel- sohajt : — Hej Bán Gábor, Bán Gábor, te oko zod az ón vésztőm ! De aztán megint csak hallgat, erős léptei alatt süpped az avar. Kiér a faluból. Az országút mentén tengernyi messzeségig a kukoriczának hajlongó szárait látja maga előtt egy nagy tömeggé olvadni, a melyből itt-ott bontakozik ki egy-egy jól megrakott szekér. Távol a végső határban égbe nyúló jegenyefák koronája diszlik, melyen bátran rak fészket a szarka, nem fél a falusi gyerekek kedves mulatságától, a fészekszedéstől. Ott bukik alá a nap, bibur sugarai átszüremlenek a gályákon. Dalba vegyül minden. Az alkonyi szellő messziről hozza a rózsásajkú lányok, jókedvű legények estvéli dalát, de az esti harangszóra elhallgat minden, az Ur foglalja el a helyet, az Úr az első, övé most a tér. Vér András nem figyel ezekre. Az asz- szony van fejében, a ki őt úgylátszik nem szereti s a ki még most is jobban húzódik Bán Gábor, mint törvényes ura oldalához. Hej, pedig hogy szereti Vér András ! Éjjelt nappalla tette, égett, mint a tűz, keze alatt a munka, hogy csak elvehesse. Mert nagy volt ám az asszony ára ! Házat, földet kellett szereznie szegény Vér Andrásnak, mert csak úgy akarta a gőgös biró lányát hozzá adni. S ime most, mikor boldogságuk tetőpontján lehetnének, mikor föld is, ház is, gyerek is van, hála a jó Istennek, — most csalja meg az az asszony törvényes urát, gyermekeinek édesapját. Vér András haragra lobbant, hisz’ nem felejtette még el a minapi esetet, mikor Bán Gábor saját szemeláttára csókolta meg hitvestársát. Szerette volna megölni ekkor mind a kettőjöket. A csalfa asszonyt is, meg a Bán Gábort is, de nem tette a . . . gyermekekért. Az igaz, hogy akkor Bán Gábor is, meg az asszony is haraggal váltak el egymástól, de ki tudja, nem színlelés volt e ez, ki tudja, nem azért küldte-ó el az asszony most is Vér Andrást a törőkhöz, hogy ismét találkozhassanak ? Vér Andrással forgott a világ. Kocsinyikorgás zavarta fel tévelygéséből. A ku- koriczát hozták hazafelé hat szekeren, a Vér András kukoriczáját. — Mögvagytok ? — kórdó András.
