Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-19 / 47. szám

HETI SZEMLE (47 ik szám.)

2

szerű függetlenségéből és az állami beavatkozás már is feldúlta tan- ügyünk önkormányzati jogrendjét. Ez mind igaz. És ha a kolozsvári vészkiáltás a válságnak ezen valódi fényeivel foglalkozott volna: országos elismerés lett volna a riadó visszhangja.

Csakhogy aki a válságos helyzet valódi fényeivel foglalkozik, kénytelen a válság okaira is kiterjeszkedni. Ez pedig kényes ügy olyan emberre nézve, a ki mint kormányelnök csak az imént léptette életbe a kötelező polgári házasságot, az állami anyakönyvvezetést, a fele- kezetnélküli felekezetet és mindezzel egyidőben eltörülte azt a törvényt, hogy a gyermekek nem szerint kövessék a szülők vallását. Nagy szá- nom-bánommal és kegyetlen mea culpa, mea maxima culpa-val kellett volna annak a beszédnek kezdődni, amely az ev. ref. egyház válságos helyzetével foglalkozik. Azt kellett volna mindenekelőtt töredelmesen beismerni, hogy amit Kovács Albert, Bartha Miklós, Bethlen Gábor,gróf, Péchy Tamás, Szentiványi Árpád és a képviselőház még egy nehány protestáns tagja, az egyházpolitikai viták során, szóval és Írásban megjósoltak, a végzet egész megdöbbentő erejével bekövetkezett. De persze akkor nem hallgattak egyházunk vezórférfiai a mélységekből feltörő kiáltásokra. Inkább szabadkőműves- kedtek.

Egy előkelő ev. ref. lelkész igy szólott hozzám : „Nem látja a képviselő ur, hogy ez a politika anya- szentegyházunk győzelme ? Ez a kérdés jellemzi az egész mozgalmat. Dehogy láttam, dehogy láttam azt a győzelmet. Az ellenkezőjét láttam. Ám, minő balcsillagzat világított akkor hazánk egén, hogy győzelmet és legyőzetést kerestek, tehát a nemzeti egység feldulását.

kednek, s melyet csak ők értenek, — talán ők sem egészen.

Általában véve kissé zárkozott természetű volt, bizalmas körben azonban kedves közlókenységével és jóizü humorával mindenkit kellemesen lepett meg. Szellemes mondásai, melyekkel mindig fején találta a szeget, valósággal szálló igékké lettek.

A ki őt családja köróbeu látta s megfigyelte, mennyi gyermekies szeretettel be- czézgette kis unokáit, csak az tudta igazán, hogy a különben hideg külső alatt mily meleg szív dobogott.

Tudjuk, hogy nincs exponáltabb állás az ügyvédénél, hogy senkinek fejéhez nem zudul hamarább gáncs és támadás. 0 sem tudta azt magától távol tartani, de legszebb dicsősége marad az, hogy nem csak haló poraiban, hanem működése közben is mindenki megismerte, hogy ügyvédi munkájánál mindig a legbecsületesebb intentiok vezették, s közszereplésénél meggyőződésében senki és semmi meg nem ingatta erős lelkét.

Fájdalom, akármily szilárd lélekkel áldotta is meg a Gondviselés, teste nem volt elég erős ellentállani a kór pusztító munkájának. Egy kis zavar a szervezetben, mit az iparkodó vérkeringés legyőzni nem tudott, s az orvosi tudomány eltávolítani nem volt

Amit nem kerestek, azt kaptuk meg. Bekövetkezett a katholikus egyház nagy diadala és a protestáns egyház összezsugorodása.

Igaz, rést ütöttek a katholikus dogmán. Ez a seb azonban platoni- kus. Mert kontraktusra nem házasodik a hatholikus hivő. A dogmatikus sérelmet különben is bőven kárpótolja két valóság, hegyik a re- verzális-rendszer teljes felujulása. Másik a katholikus világi elem hit- buzgóságánaknagy arányokban való föléledése. Ezt az ügyet fényes világításba helyezi egy kérdés. Kérdezzük meg az országgyűlési néppárttól, amely voltaképen arra alakult, bogy az egyházpolitikát visszacsinálja, hajlandó-e eltörölni a kötelező polgári házasságot, az állami anyakönyvvezetést, a felekezetnél- küliséget és a zsidó vallás reczep- czióját?,Erre azt felelné, hogy hajlandó. Ám kérdezzük meg, hajlandó-e ezen intézményeket azzal a junktimmal eltörölni, amelylyel ezek létrejöttek — tudniillik visszaállítani azt a törvényt, hogy a gyermekek nem szerint kövessék a szülők vallását? Azt hiszem, hogy a néppárt ezt az ajánlatot nem fogadná el. Mert a reverzális olyan hatalmas eszköze a hódításnak, amiről nem mond le immár a katholikus egyház.

Amig pedig ezzel a fegyverrel a katholikus egyház vasakarata tervszerűen nyomul előre a hódítás mezején: azalatt mi pusztulunk. Es pedig feltartóztathatlanul pusztulunk.

Lelkészeink jövedelmét megapasztotta az uj intézmény. Ezt az érvágást nem pótolja a kongrua, mert az államsegélyre a stólák mellett is szükség volt. Kisebb egyházközségeink lelki gondozása maholnap lehetetlenné válik. A körlelkészségek intézménye, mint mesterséges szurrogátum, már is rendszerré kezd

képes, megszakította a munkás, áldásos pályát. A csapás készületlenül érte családját s kínosan lepte meg tisztelőit és barátait. Mélyebben átérzett részvét régen nem borult városunkra. Pedig az elköltözött nem kereste a népszerűséget, egyetlen szép frázist sem hagyott maga után, s ha szereplését leltározni akarnók, tapasztalnék, hogy az csupa tettekből áll.

Nagy szeretettel csüggött a természeten. Szabad idejét legörömestebb kertjében vagy majorjában töltötte a virágok mellett, melyeket maga gondozott, a fák között, me lyeket maga nevelt. Mintha élte végével is ezt a szeretetet akarta volna dokumentálni: együtt halt meg a természettel. Gonddal ápolt kertjében a fák már lekopaszodtak, a tar gályák alatt hervadt lombok feküsznek és épen a lugas előtt, melyben sokszor és szívesen időzött, nagy szorgalommal hordta össze az ősz a leveleket, mintha sirhantot akarna emelni az elköltözöttnek azon fák lombjaiból, melyeket ő ültetett.

És mikor eljön a kikelet, sírján fognak újra virulni kedves virágjai, melyeknek árván hagyott családjának könnye lesz a harmatja.

Legyen áldott emléke !

lenni. Ez pedig a veszett fejszének csak a nyele.

Népesedési szaporodásunk igen jelentékeny volt a katholikus házasságok felbonthatatlansága miatt. A váló-felek áttértek a mi vallásunkra. Még pedig éppen az intelligens és vagyonos elemek. Ettől az előnytől elestünk.

Erdélyi papságunk, mely a legmostohább helyzetben sinlődik, jelentékeny jövedelmeket húzott a váló-pörökből.Ez a forrás isbedugult.

Á vegyes házasságoknál — kivált Erdélyben — a gyermek nem szerint követvén szülői vallását : megtartottuk a létszámot. Most a katholikus lelkész megtagadja az oltár előtt való esketést, ha a felek nem adnak reverzál ist arról, hogy gyermekeiket a katholikus hitben fogják nevelni. No hát a reverzálist megadják. Megadták többen még a főurak közül is. A szegény hono- rácziór éppen megadja, mert a gazdag kath. státus olcsó nevelést biztosit a gyermekeknek. A felekezet- nélküliség zsilipet nyitott az egyházunkból való könyii távozásra. Népességünk nagy arányokban apad. Menekül a nagy egyházi teher elől. Az a három éves fizetési kötelezettség nem vált be korlátnak; mert előbb katholikussá lesz és csak azután felekezetnélküli.

Mindehhez járul — de nem függ össze az egyházpolitikai törvényekkel — vezérfórfiainknak az a szerencsétlen törekvése, hogy önkormányzati jogkörünket, ahol csak lehet, következetesen nyirbálják. Megfosztván az öntevékenység ambicziójától: elfojtják benne az érdeklődést, a buzgóságot és a ragaszkodást. Nevelik a közönyt. Könnyűvé teszik az elszakadást. Sokat lehetne erről, kivált az erdélyi egyházkerületekre vonatkozólag beszélni, ahol évtizedek óta a legmerevebb autokratiz- mus uralkodik és a presbiteri szellemnek és intézményeknek maholnap nyoma vész. Ez is egyik nagy oka a válságnak.

Ha tehát segíteni akar Bánffy Dezső báró ur a nyomasztó helyzeten : mindenekelőtt próbáljon helyes diagnózist csinálni s akkor, mikor oly nagy mértékben vagyunk az államsegélyre utalva: ne a felekezeti harczban keressen lelkiismeretlen menedéket és ne ügyetlenkedjék a Deák Ferencz egyházpolitikájára való hivatkozással, amely politika az amerikai rendszert, tehát az egyháznak az államtól való teljes elválasztását tartotta eszményének, — hanem hintsen hamut a fejére és az önkormányzati hatáskörök kiterjesztésével igyekezzék az elálmosodott hitbuzgóságot felébreszteni, főleg pedig iparkodjék az évtizedek óta önmagát kiegészítő egyház kerületi közgyűlést meg- revesedett állapotából kiemelni.

Az adóvégrehajtások megyénkben.

Azt az istentelenség«t, azt a kíméletlen vandalisumst, azt a lelkiismeretlen pusztítást, amit a szegény szerencsétlen népen