Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-12 / 46. szám
XI. évfolyam. 46-ik szám. Szaímár, 1903. Xovember 12, HETI SZEMLE. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — — — — — — — — 6 korona — fillér Félévre-------------------------------------3 „ — Negyedévre — — — — — — — l 50 * Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadój*.: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető ökjze* küldemények, pénzek, hirdetések, stb a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19 Bzám) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel Nyllttér sora 40 fillér. A lap meg*.jelenik minden szerdán. Válságos helyzet. Sürü sötét felhők tornyosulnak a magyar politikai élet egén, melyek előreláthatólag nagy vihart fognak támasztani. Ki tudja, hányán és kik esnek majd áldozatául. A nemzetet már ígéretekkel ámítani nem lehet, ingatagsággal, bizonytalansággal, éveken keresztül nem kormányozhatnak egy országot. A kiegyezés dolgábantm^g most sem képes a kormány-áfT'országnak határozott feletet adni, pedig az alkudozások befejezésére már lejárt a a terminus, újévre készen kellene lenni az uj vámtarifának, a külál- lamokkal meg kelKne kötni az uj szerződéseket. Feliérváry visszavonta ugyanazokat a sérelmes katonai javaslatokat, melyek a póttartalékosok behívása folytán izgalomba hozták az egész nemzetet, de ugyanakkor benyújtott kettőt, melyek ugyanannyi, sőt több pénz és emberá'niozaíoi követelnek a nemzettől, mint az előbbiek. Az ujonczlétszámot akarja emelni. A királyi udvartartás költségeinek fedezésére ismét újabb áldozatokat kívánnak. Négy és félmillióval járult eddig is hozzá a nemzet és ime magyar udvartartás nines, — ott áll üresen a pompás királyi palota, azt a rengeteg pénzt, melyet e czélra áldozunk, nem Budapesten, hanem Bécsben költik el. A tengerszem ügye szintén forrongásban tartja a kedélyeket. Kihasítottak egy jókora részt szent István birodalmából. Az Árpád hadai által meghódított földből egy ezredéven át nem engedett a magyar egy talpalattnyit sem, s ime most a második ezredév kezdetén egy gráczi ítéletre lemond a Kárpátok gyöngyéről Árpád nemzete. Negyedfél éve már, hogy meg van ígérve a jog, törvény és igazság korszaka, ennek daczára a régi rossz szellem kisért és uralkodik az egész országban, csak annyi különbség van, hogy most nem zsarnoki erőszakkal lép ki, hanem a jog, törvény és igazság zászlóját lobogtatja kezében. A közigazgatási mizériákkal napnap mellett találkozik az ember, a lassú és költséges eljárásoknak se szeri se száma. Ihr Hielt görnyed a nép a súlyos adóterhek aiau, sőt mindig újabb és újabb áldozatokat követelnek tőle. Menekülni kénytelen ebből a közös véren szerzett hazából, amelyben már nincsen számára hely. Nyomorúságos helyzetén nem segítenek, nem mer a kormány a szeg fejére ütni, félrendszabályokkal pedig czélt érni nem fogunk soha. A kaftánosok ezután is épenoly vígan jöhetnek a nemzet nyakára mint ennekelőtte. Evek óta hangzik már a vészkiáltás az egész országban, az orosz, román és a galíciai zsidók seregestül tódulnak befelé, és nincs, aki ennek a szép proces- susnak útjába merjen állani. Pusztulunk, veszünk. Nap-nap mellett fogyasztják a nemzet erőforrásait. Ä gazdaközönség már tönkrement, amely a magyarnak mindig essentiáját képezte, a pénz a börziane- rek, az uzsorások zsebébe vándorolt, a népnek alig van már betevő falatja. Ilyen konstellátiók mellett nagyon gyenge reményekkel indulunk neki a másik ezredévnek. Városi közgyűlés. Városunk törvényhatósága tegnapelőtt délután két közgyűlést tartott Pap Géza polgármester elnöklete mellett. Az első egy rendkívüli közgyűlés volt, melyen a hegyi állami iskolák czéljaira kijelölt telkek meg- vasanasa ugyeueu íiuziAA végéi * cuyos h&tu rozatot. Az eladókkal megkötendő szerződéshez a közgyűlés hozzájárult s annak aláírásával a polgármestert megbízta. Más tárgya nem lévén a rendkívüli közgyűlésnek, a polgármester azt berekesztette s nyomban megnyitotta a november havi rendes közgyűlést, melyet a szokásos polgármesteri havi jelentés felolvasása vezetett be. A jelentés ke- gyeletes hangon emlékezett meg Váry Antal H! TÁRCZA. Lakkczipöben a Gellérthegyre. Irta: Karenovics József. Azt már valahol olvastam, hogy egy I. éves jogász forrón szeretett ideálja kedvéért lakkban és frakkban fölmászott egy fára egy szarkafószek után. De azt, hogy egy IV. éves bölcsész nem is olyan túlságosan forrón szeretett ideálja óhajára (hiszen a bölcsészek nem is tudnak oly vak-lángolóan szeretni, mint a jogászok) fökuszott lakkczipöben és szalonkabátban életével játszva a Gellérthegy szikláira, azt sajnos, nem olvastam, hanem fájdalommal átéltem. — Megjegyzem, nem csinált utón ment az a bölcsész, hanem csinálatlanon. —De kezdjük szépen az elején. „A XII. század II. felében élt a hírneves Wolfram, Wolfram v. Eschenbach. En- nak egyik hires munkája az u. n. „Ifjabb Titurel.“ „Halljuk, Halljuk !“ „No hát ez a Titurel sok bolondot csinált.“ „Hát csak mulattasson vele! Halljuk!“ Hogy a tisztelt olvasó megértse, mi történik itt, elmondom, hogy egy jókedvű hölgy és férfi-társaságban valami mulattatót kellett elbeszélnem zálogom kiváltása végett, melyet azért kellett fizetnem, mivel a „Haragszom rád“-ban Elvira kisasszonynak egy már elhangzott rózsás bókot találtam mondani. „Ez a Titurel nagyon rajongott egy hölgyért.“ „No az szép tőle.“ — veti közbe egy IV. éves polgárista kisasszony. „Ez a Titurel. hogy végtelen szeretetót bebizonyítsa, szive választottjának óhajára madár-tolakkal fölpiperészkedve, majd meg női ruhákba bújva járk-kelt az országban várról várra. — Lovag lettére mint egy papa- gály, vagy egy pojácza. Ezt, tisztelt társaság, ón teszem hozzá, nem Wolfram v. Eschenbach.“ „No de ha örömet okozott vele a rajongása tárgyának.“ — Szólt megint közbe ez a kis bakfis. „De kérem, mutassa meg akkor hát másként a szeretetét, de ne ilyen bolond. .“ „Kérem, az nem bolond, a ki szeret“ jegyzó meg Elvira kisasszony. (Ő már II. éves kópezdész-hölgy volt és mellesleg megjegyezve, egy kicsit az ideálom is). „Nagysád, édes Nagysád, nem is jazt mondom, hogy az bolond, a ki szeret, hanem az bolond, a ki igy szeret.“ „A ki igazán szeret, annak mindent meg kell tennie a szeretettjének kedvéért.“ — szóla Elvira. „Igen, de nem bolondokat“ — mondom én. — „Az nem bolondság, a hölgyek egyáltalában nem szoktak bolondokat kérni.“ Mondja ő. — „De az a hölgy bolondokat kórt tőle. és ő, a lovag, bolond volt, hogy megtette.“ — A férfiak részéről egy hatalmas „Úgy van 1“ kísérte feleletemet. — „Ön nem tudja, mi a bolond; ön nem lovag!“ — Egy vékony sopran és alt hangú „Úgy van !“ kísérte az ő feleletét is. „Csak a lovag tudja, mi a bolond ?“ — kérdem ón. — „Ön nem lovag“ ismételi ő, nyomatókkal még pedig. Ekkor már nem lehetett tisztán hallani semmit. Két párt hangos tusája kezdődött. A hölgyek természetesen mind titurelianu- sok, az urak pedig antiturelianusok voltak.
