Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-10-29 / 44. szám
XI« évfolyam. ll-ik szára. Szntmár, 1903. Október 3 POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Égy évre — — — — — — — — 6 korona — fillér Félévre —------------— —---------3 „ — Ne gyedévre — — —---------— — 1 50 „ Tanítóknak és kézmiiiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója • A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb a „Pásmány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19 szám) Hirdetések jutányos árban vetetnek fel Nyllttér sora 40 fillér. A lii|> megjelenik minden szerdán. Szövetkezzünk! 1848 óta, vagyis mióta a szövetkezeti törvény életbe lépett, országszerte indult meg a mozgalom főképen hitelszövetkezetek létesítése körül. A jelzett törvény alapján alakult központi intézet kötelékébe ma már 1500 szövetkezet tartozik s kitűzött czéljának megfelelően működik. Az országos nagy mozgalomban eddig Szatmár megye nagyon kis arányban vett részt, mert alig haladja meg a húszat szövetkezetének száma, holott az országnak kevés megyéje van, mely oly alkalmas talajt nyújtana, mint ép a mi megyénk. Népünk szorgalmas, nem tul- szegény, nincs községünk, a hol birtokos, jegyző, pap vagy tanító tehát értelmi vezetője nem volna s a szövetkezetekre főként hitelforrás nyitása tekintetéből nagy szükség van, daczára annak a Szatmáron székelő szövetségnek, mely a szövetkezetek terjesztését tűzte ki czél- jául, azok szervezése és alakulásával foglalkozik, alig akad dolga. Félre ismerném én a megye viszonyait? Vagy nem ismerik ezt a közügyekben működő vezetők sem s a mi megyénk lakói, kisiparos és kisgazdái tejben vajban úsznak, egyesülésre, szövetkezésre nincs szükségük? Alig hiszem. Mert megyénkben ép úgy csapják be összes termelvényeink értékesítésénél a kisgazdát mint egyeoütt, ép oly nehezen jut pénzhez,f vagy ha jut, ugyanoly mértékben: tán nagyobb mértékben esik az uzsora kezébe, gépjei beszerzésénél ugyancsak úgy fonják be egyes lelketlen ügynökök, szükségleteit szintén oly rossz minőségben és magas árakban vásárolja, mint hazánk minden más megyéjében. Hogy tehát mind e téren óriási visszaélések követtetnek nálunk is, azt hiszem, ez tagadhatatlan s miután ép ezek megszüntetésére irányul a szövetkezet, szükséges intézmény ez nálunk is, ha mindjárt ki is birnók, ha annyira uszunk a jóban, hogy nélkülözhetjük a jelzett visszaéléseknél jogtalanul elvesztett javainkat ma, de meddig bírjuk? Azonban bírni, nem bírtuk már addig sem nagy anyagi áldozatok nélkül. Az 1898 évi^XXJH. t. ez. alapján alakult szövetkezetek módot nyújtanak arra, hogy úgy kisgazdáink, mint kisiparosainkat a tönk szélétől megmentsük, de legalább is a nehéz megélhetést, a boldogulást könnyitsük. Miért nem siet tehát társadalmunk megragadni az alkalmat, hogy népünk ezrei nyomorán segítsen? Elismerem, hogy sok helyütt nehéz is, mert bizalmatlan a nép, de ha vezetőit követi egyéb ügyekben politikai, anyagi és családi tanácsait megfogadja, bizonyára nem fog idegenkedni s visszariadni attól sem, hogy közös és egyetemleges felelősséggel tömörüljön, megfogja tudni érteni, hogy ez által lesz erőssé, hitelképessé, számba vehető tényezővé s bizonyára meg fogja érteni, akkor, ha a sikerek ezreit feltárjuk, előtte. A hazánkban szokott alakban mindenült bizalommal fogadta a nép a szövetkezeti eszmét, még oly helyeken is, hol évek előtt egy-egy a nép bizalmát csábitgatásokkal ei- játszottközönségescsaló, mára szövetkezeti eszmével visszaéléseket követett el, bizalommal fogadta daczára annak azért, mert ugyancsak az, ki összes ügyeiben tanácsadója és vezetője, ugyanaz ajánlotta, ismertette meg vele hasznát s most már kétszeresen viseltetik irányában bizalommal, mert módját adta szegény népének nemcsak a megélhetésre, ,de jövő biztosítására is. Nem a központi intézet érdeke, sőt a vezetőknek sem lehet anyagi érdeke egy szövetkezet átalakítása, csak a népé, csak a kis emberé, tehát ő neki kell belátnia, hogy erre szüksége van, ő neki kell ezt kívánnia. Kis gazdáink és kisiparosaink tudatában vannak nyomoruknak, s várják a nehéz napjaiktól való megválást s ha tudni fogják, ha ismerik TÁRCZA. Tragédiák... Balogh András szomorkodik magába’, Miért hozott szép asszonyt a nyakára. Bolond tettét százszor is megsiratja, Száz könny is hull a szeméből miatta. — Balogh András, az Isten is megáldjon, Ne búsulj már annyit azon a lányon. — Búsulok ón, mordul vissza sötéten, Baj lesz ebből, Isten ucscse mögérem. Hogy nem szeret, legyen az no, nem bánom, Hej, de sokszor más karja közt találom!.. Balogh András rámordult az asszonyra I — Baj lesz ebből, nagy baj lesz még Verona. Verőn asszony nem hallgat az urára : — Hogyha elhágy, nem sírok majd utána, Balogh András házát búsan elhagyja.... Másnap reggel haza hozzák meghalva. II. Elvitték a legényt szeretője mellől Messzi háborúba, Esküvel fogadták, hogy majd nem sokára Látják egymást újra. Folyt a hares, véres harcz, elesett a legény, Kellett a halálnak, Szeretőjét, azt a piros pozsgás leányt Megölte a bánat . . . III. Tiszaparti nagy, „szabad határon Jegenye fa áll magába három.“ Égbe nyúló magas sudarára Rásüt a hold aranyos sugára. Risüt a hold aranyos sugára Jegenye fa magas sudarára. Hol a Tisza vize fel-fel locscsan, Ott fekszik egy szegény legény holtan. Csöndes nyáron, holdvilágos éjbe’ Ide jár ki néha Farkas Éve, Rózsás ajka úgy elhalaványul, Valahányszor a Tiszára bámul. Valahányszor a Tiszára bámul, Valaki fölbukik a hullámbul, Valaki egy csókot int feléje . . . S valakinek köny gyűl a szemébe. Valakinek köny gyűl a szemébe, Valakire átkot is mond érte, S oda rohan közel a Tiszához, Hogy ölelje kedvesét magához. Hogy ölelje kedvesét magához, — Ki tudja azt, a sors mit határoz? És a mint hőn ölelni akarja .... Futó hullám hirtelen elkapja. Tiszaparti nagy, „szabad határon Jegenye fa áll magába’ három.“ Óit halad a Tisza gyors futással Farkas Éve tündér alakjával. Ifj. Király Géza. A tengeri fáklya. Korszakot alkotó találmány. (Közli Zajtay A.) A fekete éjszakában nyílt tengeren egy gőzhajó hasítja a hullámokat. Egyszer csak a némaságot ez a vészkiáltás riasztja föl: „Vigyázz, valaki a tengerbe esett 1“ A felügyelő tiszt azonnal kiosztja parancsait s csakhamar mentőcsolnak indul a szerencsétlen ember fölkeresésére; de többnyire hasztalanul, mert nem mindegyik hajó rendelkezik villamos fényvetővel és ha fel is volna szerelve ilyennel, még ez esetben is rendkívül nehéz a vízbe esett embert észre venni s épen ily bajos a hullámokkal küzdő embernek meg
