Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-05-07 / 19. szám
2 HETI SZEMLE“ (19 ik szám.') nemcsak a munkásosztályra ható üdvös befolyása által vált a társadalmi kérdésre nézve oly jelentőssé: a munkaadó gondolkodására hasonló hatást gyakorol az. Ugyanis a keresztény szellemű munkaadó nem lesz azon, hogy munkásai bérét a munkaerő növekedő kinálata alkalmából valódi értéke alá szállítsa, jól tudván, hogy a kereszténység az érdemelt bér röviditését ép azon elvnél fogva kárhoztatja, mint kárhoztatja a tolvajlást. Ellenben a vallástalan munkaadó nem tekint a munkásnak sem személyes, sem családi, sem erkölcsi érdekeire; ő az emberi munkát csakis anyagi érdekeinek szempontjából fogja föl, munkásaira annyi gondot fordít, amennyit gépeire, és ha a munkaidő és megerőltetés tulságai folytán munkásainak ereje lassan kifogy is, az őt nem aggasztja; hiszen növekednek az uj erők és a gőzerő mindinkább nélkülözhetőbbé teszi az emberi kezet. íme, a társadalmi kérdés jogosultsága! Milliók sóhajtásai oda mennek ki, hogy sorsukon javítva legyen, hogy az igavonó barom sorából kiemeltessenek s a társadalomban emberi méltóságukhoz illőbb állapotba helyeztessenek. De a munkásokon kívül ezen fárad, ezért küzd az emberiség jobb része is. A nép ellenségeit leálcázni és így hitelüket megrontani; a kormányt és népképviselőket korunk rákfenéjére figyelmeztetni; rámutatni a gyógyszerre, melylyel e mindinkább elharapózó baj orvosolható : kötelessége minden igaz embernek, ki barátja az elnyomott szegény munkás osztálynak, — kötelessége minden igaz hazafinak, ki szivén viseli a mi derék magyar köznépünknek, s egész nemzetünknek sorsát. A szociálizmus tanai és törekvései tehát nem annyira szükségLujza mind ennek néma szemlélője volt. Az ő finom lelke megérezte, hogy ez a férfi becsületes, jellemes ember, ki nem ludott hazudni, hízelegni s ezt a nyiltszivü, vallásos lelkű embert, ezt a ritka jellemet hitvány jött-mentnek, butának nevezte anyja óh húga. Mikor azok kimentek a szobából,hirtelen sugallat által megkapatva a papír kosárhoz ment, kivette az összeroncsolt képet, kisimította és kis zsebkönyvébe rejtette azt. Pár nap múlva megtörtént az esküvő oly fénynyel és pompával, hogy miként Darvasné látni vélte, az asszonyok és leányok bámuló serege csak úgy kékült-zöldült az irigységtől. Az ifjú pár egy év múlva eltávozott a városból, a járásbiró elhelyeztette magát a hatodik vármegyébe, mert belátta, ha tovább is ott marad ifjú nejével, maholnap csak uszályhordozója és nem férje lehet Irénnek, annyira körülrajongták a házibarátok töm- jénező serege. Elmentek Irénék s már több mint három éve távol voltak, amikor is egy napon arra kérte Irén levelében anyját, hogy engedje Lujzát hozzá egy pár hónapra, mivel a gólya náluk bekopogtatott, hozva egy enni való kis fiúcskát s most, hogy a szobára van utal /a, unja magát és reméli, hogy ljujza társasága elfogja űzni azt. Darvasné képeni kifolyásai a napjainkban divó téves nemzetgazdászati rendszernek, mint inkább múlhatatlan következményei a társadalomban és a politikában mindinkább érvényre jutott keresztényellenes doktrínáknak; miért is, ha amazokkal sikeresen akarunk szembeszállani, kell, hogy emezekkel is tökéletesen szakítsunk. Nőkről a nevelőknek. — Irta: Pataki Lajos. — „Erős asszonyt ki talál?' Példab. k. 31, 10. Ide avval a sugaras folyadékkal, mely el- ömlik az égen a hajnal rózsafényében, -— hadd mártsam belé a toliamat! Ide a Leonidák és Perseidák csillagzáporának arany szikráival, — hadd porozzam be velők az én Írásomat! . . . Ne tessék, kérem, méltatlan stílusgyakorlatnak venni ezt a sajátságos kezdést! Egy tárcairó akarta tollát hajnalsugárba mártani és Írását csiliagsziporkával beporozni, mert — a nőkről készült Írni. Hagyjuk meg ábrándjait a fiatalságnak, — lelkesedés nélkül nagy még nem jött létre. És a természet maga festi aranyos színeivel amaz édes álmoknak tündérképeit. A nevelés álljon őrt és virraszszon az álmodó felett! Az ébrenlét idején pedig nyújtson kristályanyagot, — szövedékűi az álomképeknek ! . . . A Levána így kezdődik: „Midőn Antipater a spártaiaktól ötven gyermeket kívánt túszokúi, azok a gyermekek helyett száz előkelő férfiút ajánlottak fel neki.“ Diesterweg, tulajdon feljegyzése szerint, 1849 nyarán a liebensteini fürdőben meglátogatván feleségét, midőn a fürdővendégektől a megtekinteni valók iránt kérdezősködött, ezek egy „vén bolondra“ tették figyelmessé, a ki mindennap kis gyermekekkel ugrándozik a gyepen.* Ez a „vén bolond“ Fröbel volt, a gyermekkertek megteremtője. Fennkölt gondolkozása a spártaiaknak!-— egykor. Nemesebb érzések iránt fogékony tálán- sága élvezetekben elbágyadt idegeknek, pusztasága kiégett szíveknek ! — kétezer év múlva. * Wegweiser, IV. Aufl. 1850. I. B. IV. örömmel tett eleget kedves Irénje kérésének es Lujza elutazott. Két napi hosszú ut után megérkezett a várva-várt vendég. Angyalarczu, pufók fiúcska és húgának ölelelő karjai fogadták. Lujza csakhamar ot honosán érezte magát Iréneknél, minden gyonörüsóget az élénk kis fiúcskában talália s boldog volt, hogy buga is kitűnő színben van és egészséges. Egy pár nap múlva azonban szomorúan tapasztalta, hogy húga sorsával elégedetlen, férjével szemben ingerült, szeszélyes s hogy kedólyhangulata zord, mogorva. Lujza naponként eljárogatott a reggeli misére és búzgó imát rebegett az ég Urához Irén családi boldogságáért. És imája följutott az Isten trónusához. Egy szép napon ugyanis azzal lepte meg Irén, hogy ő is elmegy a reggeli misére és ha Lujza akarja, mindennap elkíséri, legalább sétál egy keveset. Hogyne akarta volna Lujza, hisz a lelke is örült, hogy monoton egyhangúságából ébredezni kezd húga. Kezdetnek ez is igen jó attól, kinek valamikor még öt perez is igen hosszú volt az Isten házában. így ment ez aztán nap-nap után, hét-hét után. Lujza örömmel tapasztalta, hogy Irén nyulgalma, vig kedélye kezd visszatérni s férjével szemben gyöngédebb és a fejlődő kis fiúban igazi gyönyörűségét leli. Tolyt. köv. Az emberiség életében is vannak sivár korszakok, miként az idők láncolatában meddő, sovány esztendők. Ma nincs emelkedettebb gondolkodásmód, mely határtalan tisztelettel ne környezné az ifjúságot, mint talán egy boldogabb jövőnek megalkotóját. Egyház és állam szeretettel, gonddal ápolja és óvja a képződő nemzedéket, az emberiség reménybimbait. A pedagógus ma már nem színdarabok és ízetlen adomák torzalakja, hanem becsülésben álló napszámosa a nemzetnek. A pedagógia ma világnyelv, melyen az emberiség legműveltebbjei és legjobbjai megértik egymást, habár politika, nemzetiség és vallás kiegyenlíthetetlen ellentéteket támasztott is közöttük. A pedagógia ma tudomány, mely fényes palástban ül az egyetemek tanítói székeinek magaslatán. És bár kívánatos, hogy minél hamarabb érkezzenek el a próféta jövendölése* szerint való ama boldogabb idők, midőn „a nemzetek kardjaikból szántóvasakat fognak csinálni és dárdáikból sarlókat,“ hogy inkább építsünk, mint rontsunk ; neveljünk inkább, mint gyilkoljunk : de mégis tagadhatatlan, hogy a mai körülmények között csak, ha pallos villog a fondor ellenség szemébe és katonaszuronyok és ágyúk pécézik az ország határait, lehet a haza keblén nyugodtan, édesdeden szunnyadni; lehet háborítlanúl vetni és aratni; lehet a már meglévőt megtartani; lehet békeségben munkálni a nemzet izmosodását és mindenoldalú fejlődését. Ebben a fejlesztő munkában előkelő része van a nevelésnek, melynek feladatai azonban, a mint legmagasztosabbak, úgy egyszersmind a legnagyobb felelősséggel is vannak egybekötve. És miként egykor az Úr szólt Mózeshez az égő csipkebokor lángjaiból: „Oldd le saruidat, mert szent a hely, a hol állasz!“ — szeretném ezt én is odakiáltani annak, a ki a nevelői pálya szent útairá kíván lépni. Mert, miként a Levána szépen mondja, „megható és fönnséges ugyan a látvány, mikor a legközelebbi utókornak nagy szellemei és tanítói, mint csecsemők csúszkálnak a nevelő előtt, és mikor ő leendő Napokat, mint kisded bolygócsillagocskákat vezet körül járóeszközén: de egyszersmind annál súlyosabb is az ő feladata, mert nem tudhatja előre, vájjon pokol fejedelmét, vagy világosság angyalát neveli-e az emberiségnek ?“ Érzem erőmnek csekély voltát, midőn a mondottakon még egyszer átrepül képzeletem, és midőn jelen felszólalásommal akadályok elmozdítását akarom megkísérlem, a melyek ke- resztültörhetetlen szirtekként állanak útjában a józanabb nevelés egy igen jelentékeny kiágazásának. Mindegy 1 Az a gyönge szellőcske, mely ellenébe fuvallt a száguldó gőzkocsi földet rengető vastömegének, szintén erő volt, mely tehát a tudomány bizonysága szerint nyomta- lanúl el nem veszhetett. A középkori lovagság alapszabályainak egyike volt : nem számlálni az ellenséget! A pedagógusnak egyik jelszava kell, hogy legyen : nem mérni az akadályokat ! * * * Regények és novellák, versek és más irás- fajok, valamint nem egy esetben fonák társadalmi szokásaink a nőnemet, mint ilyent, oly túlzó tisztelet tárgyává teszik, mely semmiképen sem mondható megokoltnak; melyet a józan nevelés soha sem helyeselhet. És annál sajnálatosabb a dolog, hogy első sorban méltatlan külsőségek azok, melyek amaz émelyítő magasztalásokat az irodalomba bevitték és okai annak, hogy a kellő komolyságról megfeledkezők a legnagyobb mértékben hibáztatható módon tüntetik ki már a serdülő leánygyermekeket. * Izaiás, II. 4.
