Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-20 / 8. szám
X. évfolyam. 8-ik szám. J b‘ Szatmár, 1901. Febpátí HETI POLITIKAT ES TÁRSADALMI HETILAP. Egy évre - Félévre - Negyedévre Tanítóknak ELŐFIZETÉSI ÁRAK:- — — — — — — 6 korona — fillér.---------------------------3 „ ---------------------------1 50 „ Fe lelős szerkesztő HÁTHORY END K, és kézmüiparosoknak egy évre4 korona. Egyes szám ára 20 fillér. A lap kiadója : ,PÁZMÁNY-SAJTÓ.“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vetetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A. lap meg-jelenik minden szerdán. Párhuza m.*) Nem rég történt, még élénk emlékezetben ól, hogy megjelent egy magyar röpirat, melynek szerzője, nem rossz indulatból, de tapintatlanságból és meggondolatlanul, oly adatokat és följegyzéseket bocsátott világgá, melyek alkalmasak voltak arra, hogy homályt vessenek az utolsó magyar szabadságharcz lángszavu vezérére, a magyar hazafiság egyik ideáljára, kit rajongó lelkesedéssel vesz körül a „nagy idők tanúja'-' s hálás csodálattal a későbbi nemzedék. E röpirat szerzője, — kinek jóhiszeműségéhez egyébként szó nem férhet^ — nagyon keservesen meg- bünhődött a negyvennyolczas szabadságharcz bálványozott ideálja ellen elkövetett meggondolatlan föllépéséért: a magyar sajtó bámulatosan egyöntetűhajszátinditottellene, a magyar parlament erélyesen fölzu- dult és a f öl izgatott közvélemény a hazaárulás súlyos vádjával dobálta meg. Oly nagy volt a fölháborodás, oly vehemens a visszautasítás a magyarul érző közönség részéről, hogy lehetetlennek tartottuk azon eshetőséget, hogy akadjon még magyar iró, ki behomályositani merészkedjék a nemzet féltett bálványainak, *) Nem épen tartjuk szerencsésnek ezt a párhuzamot. A részletekben sem értünk mindenütt egyet a czikkezpvel Közöljük, hogy már vélemény nyilvánítására alkalmat adjunk. Szerk. a szabadságharczok önfeláldozó bajnokainak dicső emlékét. És mi történik? Alig nehány év lefolyása után egy megtóvelyedett fővárosi magyar színház deszkáin egy megtóvelyedett magyar iró tollából megjelenik egy magyar színmű, mely sértő kifulladásokban, lealacsonyító szcenériák- ban lerántja a hálás csodálat magas piedesztáljáról a uuígyar szabadságharczok legdicsőbb,, legtisztább, legönfeláldozóbb alakját, „kinek nevét még a honárulók is imádkozva emlegették:“ Rákóczy Eerenczet; ellenben védi, szépitgeti, hazafivá és hőssé emeli aRákóczy-féle szabadságharcznak legjellemtelenebb alakját, egy rabló kalandort, a hazaáruló Ocskay brigadérost. És a magyar sajtó? Bizonyosan a- megbotránkozás kemény kifejezéseivel sújtja a merénylőt, felzuditja «!kme a közvéleményt, elégtételt kór Rakóczynak s az ő hős korának hazafiatlan becsmérléséért és akcióra hívja föl a magyar társadalmat a nemzeti kegyelet durva megsértése és a história rut meghamisítása ellen! Épenséggel nem, sőt ellenkezőleg! Dicshimnuszokat zeng a tneg- tévelyedett Írónak, magasztalja a megtóvelyedett színházat és meggyanúsítja azokat, kik elég vakmerőek megbotránkozni a nemzet történelmi nagy alakjainak kegyeletsértő inegbántása miatt. Ha párhuzamot vonva a magyar sajtó néhány év előtti s mostani eljárása között, látjuk, mily kíméletlen hajszát indítottak akkor a Kossuth L. iránt tartozó kegyelet megsértője ellen, —- ellenben mennyire védik, dédelgetik, sőt dicsőítik most azt az irót, ki hogy a Rákóczy korszak legaljasabb alakját magasra emelje, sárba rántja ugyané korszak legdicsőbb hőseit; ha nem kerüli el figyelmünket az a kirívó ellentét, hogy t. i. akkor a sajtó által mily kegyetlenül bűnhődött egy nemzeti hős rovására elkövetett történelmi tévedés, inig most ugyanazon sajtó utján mennyi dicsőséget arat a magyar történelem szégyenletes meghamisítása s a magyar félistenek porbatiprása: — lehetetlen, hogy a legparányibb logika mellett szemünkbe ne tűnjék a sajtó kiáltó következetlensége,—lehetetlen, hogy a legnagyobb optimizmus mellett is erős kétely ne ébredjen lelkűnkben ennek a sajtónak megbízhatósága, hogy ne mondjam tisztessége iránt. Ki tudná áttekinteni, —- habár csak nagyjából is — azon tényezők összességét, melyek a magyar sajtóra ugyanazon tények elbírálásánál hatnak? Ki tudná megmondani, hogy %f§ TÁRCZA. fff Hamvazó szerda. íme újra itt van, újra eljött a gyász, a magábaszállás, az elmélkedés ideje. — Ugyan miért? Téged kérdezlek te idő, mely láthatatlanul; de gyorsan jársz, mely ha egyszer elrepül, soha többé vissza nem tér; téged az emberiség öreg tanítóját, miért hoztad el ismét e gyászos időszakot, miért nyomod rá mindenre az enyészel bélyegét? A hegyek meredek csúcsait elsimítod, a sziklák élét eltompitod, a vulkánok forrongó kebelét megfagyasztod, a sima arczra ráuczokat vetsz, a virágnak elveszed szinét, illatát. Miért ? Miért? Hogy emlékeztesselek arra, a mit jól tudsz ugyan ; de gőgödben sokszor elfelejtesz, hogy múlandó minden, elenyészik minden, hogy magad porból vagy és porrá leszel. — Nem hiszed ? — Nem tehetek róla! Nem érek rá veled fecsegni, mennem kell. De nézz szót magad körül, figyeld meg csak egyetlen napnak is a lefolyását, tekintsd az évet, gondolj bármire, a mit szépnek, állandónak, hatalmasnak tartasz s tapasztalni fogod, hogy múlandó minden, hiúságok hiúsága minden. — Vájjon úgy van-e? — Igen. íme nézd. Mutatkozik a fekete éjjel, öléből kilép a hajnal. — A felbukkanó nap biborpiros arcza arany, majd gyómántfényüvé lesz. Sötét friss szellő hirdeti, madárdal köszönti, harmattól csillogó virágos rétek üdvözlik. — Sugaraitól uj erőt nyer az élet- ösztön, gyarapszik a virág szine, illata, meg- ifjul a természet. — S ugyan soká tart ez? — Oh nem ! A napsugár égetővé lesz, a harmat visszaszáll az égre, a szellő tikkadt forró széllé válik, a virág bezárja kelyhét, hogy a tüzes sugár meg ne égesse, s maga az éltető nap pályájának legmagasabb pontjáról hanyat- lani kezd és midőn végkópen eltűnik, sötét este festi feketére a piros rózsát s fehér liliomot. A tárgyak körvonalai összefolynak, az éj leple alatt egyenlő szürke, sötét, lesz minden, mert múlandó minden. Nemde szivrepesve várod az első virág fakadását, a fecske jöttét, a tavasz hírnökét? Van is miért. Enyhe a lóg, derült az ég, napsugaras ragyogó a tájék. Álmosan zizegő lomb alatt fürge kis madárkák dalolják vidám éneküket, hozzá a szellő zengi a kiséretet. Hangja támad a néma lombuak, csevegő pataknak s te mintha értenéd beszédjüket, velük örülsz az életnek, ujulásnak. De lám, jön a nyár, melynek heve elnémítja a dalos madárkát, elszunnyasztja a virágot s téged szobádba zár; jön a szürke, ködös ősz, melynek szele lekapja a kopaszodó ágról a herH6ÜK JÓZSEF szabó üzletében tartalékos tisztek előnyös árak mellett fölszereltetnek, polgári ruhák legújabb divat szerint készíttetnek, fekete színes öltönyök, téli kabátok bámulatos olcsó árak mellett készíttetnek.
