Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-30 / 44. szám

HETI SZEMLE“ (44-ik szára) 3 somkuti állami iskolához rendes tanítóvá ne _ vezte ki. A kath. legény-egyesület szépen épült házában igen sikerült megnyitó ünne­pélyt tartott; a közönség zsúfolásig megtöl­tötte a dísztermet. Az ügyesen összeállított műsor első pontját a Czeczil egyesületnek szép éneke képezte. A szűnni nem akaró taps­vihar után Csorba János egyesületi tag sza­valt egy alkalmi költeményt, figyelmet keltő előadással. Ékkel Lajos egyesületi elnök ha­tásos beszéd kíséretében 22 uj tagot vett fel ünnepélyesen az egylet kebelébe. Végül Szabó Anna énekelte Orbán Árpádnak „Czi- gány leány“ ez. románezát mély érzesse! üde, csengő hangon. A közönség 3 szór is ujrázolt a jó hangú kisasszonynak, ki mindég újabb és újabb dalt énekelt. A műsor után a jelen voltak társas vacsorához ültek, mely­nek kedélyességét emelték a jól sikerült tósztok. Az első pohárköszöntőt Ékkel L. egyesületi elnök mondotta Meszlónyt Gyula püpök ur lővédnökre és a káptalanra. Orosz Alajos szellemesen az elnököt és a tagokat éltette. Beszéltek még Morgenthal Antal, dr. Irinyi Tamás, Papp Lajos. stb. Vacsora után az ifjúság tánezhoz kezdett. Telepítés. A hegyi vasút mentén kiir­tott erdőterület telepítés utján leendő kihasz hálása czéljából Lovas Sándor miniszteri osz­tálytanácsos jelenlétében az erre kiküldött bi­zottság hétfőn délután 4 órakor ülést tartott s elhatározta, hogy hozzáfog a terület tuskóinak kiirtásához, s azután megkezni a telepítést. Mintegy kétszáz család elhelyezése van tervbe véve. Az irtok 3 évig fogják a kiirtott földet használni. A szükséges pénzösszeget kölcsön utján fedezik, mely amortizátióval lesz tor- esztendő. A jótékony nőegylet hétfőn délután Hermán Mthályné elnöklete alatt gyűlés tartott, melynek több fontos tárgya volt. A kéregető ivek szétosztása dr. Fechlel János főtitkárra bízatott. Jákó Sándorné elnöklete alatt Jékey Károlyné és Nórák Lajosné ur nők fogják megtenni a javaslatokat a segé­lyezések ügyében. Neuvirth Nándorné úrnő nek köszönetét szavazott az egyesület, mert azt évről-évre gazdagon látja el adományok­kal, legújabban is egy waggon fát küldő t. — Nov. 23-án konczerttel egybekötött táncz- mulatságot rendeznek. Az árvaházban egy hely megürült, akik pályázni óhajtanak, eb beli szándékukat minél előbb tudassák az elnökséggel. Nagy lopás Halmiban Említettük lapunk múlt számában, hogy Merza József halmi kereskedőt kirabolták és 20 ezer korona ér­téket vittek el boltjából. Ennyi kára azon­ban Merzának nincs, mert az ellopott tárgyak közt váltók, takarékpénztári könyv s érték papírok is voltak, ezen összegek nem vesz­tek el, mert úgy az adósok, mint a takarék­pénztár elismerik. Kára 650 forintnyi kész­pénz és néhány ékszer, melyeket a jómada rak magukkal vittek. Pár nap múlva ezen rablás után Munkácson értek tetten három betörőt, kik közül az egyik a rendőrség előtt azt vallotta, hogy Merzát is ők rabolták ki a vizsgálóbíró előtt azonban letagadta. A jómadarak Budapestről valók, hol már nem igen ment nekik a kereset, mert a rendőrség éber figyelemmel kisérte őket, igy jónak lát­ták a vidékre rendezni egy jó kis kirándu­lást Nem lehetetlen, hogy csakugyan ők voltak a Merza kirablói, ámbár ez ideig semmi sem derült ki. A nyomozást erélyesen folytatják. Kurucz énekkar. Mér két hete, hogy megalakult az egyetemi ifjak kuruez-ének- kara, mely legközelebb a nyilvánosság előtt fogja a közönséget gyönyörű kuruez dalok­kal gyönyörködtetni. Színházi műsor. Ma este, októb. 30-án „San-Toy“. Operette. — Csütörtökön: októb, 31 én : „A sasok.“ Újdonság. Itt először. — Pénteken, novemb. 1-én : „A halottrabló“. Színmű, 3 felv. Alkalmi darab. (Félhelyárakkal.) Tekin­tettel a Mindszentek napi esteli isten-tiszteletre, az előadás 8 órakor kezdődik. — Szombaton, novemb. 2-án: „A virág csata“. Operette. — Vasárnap, novemb. 3-an, d. u. fél 4 órakor, gyermek és nép-előadásul (félhelyárakkal): „A méltóságos csizmadia“. Bohózat. — Este féj 8 órakor. Népszínmű újdonság ! Itt először; „A csárda virága“ 3 felv. Lukácsy Sándortól. Adományok a szegény gyerme­kek felruházására. A római katholikus i.-.kolába járó szegény gyermekek felruházására Meszlényi Gyula megyés püspök ur ő méltó­sága 280 K-t, az Ezredévi Asztaltársaság 157 K. 50 f-t, dr. Lessenyey Ferencz egyházmegyei tanfelügyelő 100 K-t, dr. Kádár Ambrus pré­post kanonok 20 K t, szt. An^al perselye 14 K. 20 f-t, Tóth József h. plébános 9 K-t, vol­tak kegyesek adományozni. E szívesen adott adományokból a tanitó-testület a szükséghez mérten megrendelt 43 pár czizmát, 30 teli fel­sőt, 8 nadrágot, 12 sapkát, 43 lábtakarót. Ösz- szesen 53 szegény gyermek részesül felruhá­zásban. A megrendelt ruhanemüeket Erzsébet napján fogják a gyermekek közt kiosztani. Uj termelési ág. A minisztérium tervbe vette, hogy vármegyénkben azokon a helyeken, hol a talaj erre alkalmas, meghono­sítja a komlótermelest. E czélból Cserer Lajos, a minisztérium megbízottja beutazta a várme gyét és több községben talált arravaló talajt. Különösen Hóba község határa bizonyult leg alkalmasabbnak. A birtokosokkal érintkezvén, azok is hajlandóknak nyilatkoztak az uj ter­melési ág meghonosítására. Nagy tűz Kőrösmezőn. Nagy rettegésben tartotta a kőrösmezői lakosokat a vasúti gépházban támadt tűz, melynek a gépház áldozatul is esett. A tűz úgy keletkezett, hogy a gépház zsindelyes fedele, mely ko­romszurokkal vo't megrakodva, a géptől szikrát, kapott s a borzasztó szól, mely azon éjjel dühöngött, fokozatosan élesztette, a mitől a zsindely is lángra gyulladt s két órai égés után a házat teljesen elhamvasz tóttá. Szerencse, hogy azon gép, mely 12 órakor indulásra készen volt, a gépházban levő többi hideg mozdonyokat kivonszolta. A község is azon véletlennek köszönhette, hogy a tűz tovább nem terjedt, mert a bor­zasztó szól a községtől ellenkező irányban hordta a tüzszikrákat. Petitióval támadják meg nemcsak a nagybányai, hanem a nagykárolyi és halmi mandátumokat is. Mindahárom helyen sok és alapos okok vannak a megsemmisítésre. Betörések F. hó 24-ére virradó éjjel, épen a piac közelében, két kereskedésbe is betörtek Beregszászban. Az egyik betörés Hausman nagy kereskedőnek az újonnan épiteit eme­letes házába történt, a másik pedig ugyan­azon sorban az ev. ref. templom tőszomszód ságában levő cipószüzletbe. Mindkét helyen ügyes és gyakorlott kezek dolgoztak, a meny­nyiben a falat igen ügyesen kitudták vájni, a téglákat belőle kiszedni s mindkét üzlet­ből az ott található készpénzt és egyéb ér­tékes tárgyai magokkal vittek. Ugyanazon éjjel Árpád-utcán is két helyen törtek be. Valószínűleg Halmiból mentek át uj sikerek reményében a Merzánál operált jó madarak. Pusztító vadak. Petróczon (Ung m.) és vidékén a vaddisznók és farkasok oly nagy számban tűntek fel, hogy a pór nép szinte fél a mezőre, erdőbe járni. A makkoltáson levő ser­tések közül már sokat felfaltak a fenevadak. Elveszett ékszer. A napokban egy kisebbszerü női arany nyakláncz találtatott a nagytemplomban; igazolt tulajdonosa a plébáni­án átveheti. Egáu nem Öngyilkos. Egán Ede szeren­csétlen halála a bíróságot ismét foglalkoz­tatja. A biztositó-társaságok kiküldöttei az elhunyt koporsóját felnyittatták és szemlét tartattak a lősebet illetőleg, majd helyszíni szemlét is a szerencsétlenség helyén, hogy a 400,000 korona életbiztosítási összeg kifi­zetését — Egán Ede halálát öngyilkossággá minősítve — megtagadhassák. Az örökösök a bírósághoz fordultak a kötvénymegtáma­dása miatt s igy az kérelmükre az előzetes tanú és szakközegek kihallgatását elrendelte. Az ujjab helyszínelés a szakközegek jelenlé­tében, úgyszintén azok véleményének kthall- gattatása f. hó 15-ón vette kezdetét. Az ügy most a fenyitő biróságtól a polgári bíró­sághoz került és Izsépi Gyula albirónak lett kiosztva. A biztositó intézetek részéről fegy­ver-szakértőként Komjáthy Tihamér p. ü. ig. titkár, az Egán-család részéről pedig a Lu- dovica-Academia fegyvertan-tanára, Capp Albert szerepelt. Mig a bíróság részéről Murcsák, a 66. gyalogezred főhadnagya lett szákórtőül felkérve. A tárgyaláson a fenyitő bíróság részéről az ügy eddigi vezetője: Orosz Ádám vizsgálóbíró jelent meg. A helyszíni szemlénél Marosak főhadnagy szakvéleménye meglepő szakavatottságot igazolt és úgyszól­ván rendkívül érdekes momentumát képezte annak kideritósót illetőleg, hogy itt az ön- gyilkosság esete ki van zárva, mert a domb, hol Egán fölsietni igyekezett, oly meredek, hogy ott megállani lehetelen és mint öngyil­kos, mégis csak valami nyugpontot keresett volna. Amint sietve felment, megcsuzhatott, a csuszamlás pillanatában a kezében vitt Mauser-féle fegyveréről keze lecsúszván a nagy rázkódás folytán önkéntelenül a závárt szorította meg s úgy sült el a fegyver s hatolt az esés pillanatában a golyó a fejébe. E föltevést bizonyítja, hogy a fegyverből kilőtt töltény csakis e miatt nem hatolhatott ki a závárból. Ezt a körülményt hasonlón a birói zár alatt levő fegyver-töltény elgörbülóse is teljesen igazolja. 1 Tigadó építése már közeledik a befe­jezéshez. Hatalmas méreteivel uralkodik az egész piacz felett, melynek ékességéül szol­gál. Bizonyos, hogy ilyen remek szállodája kevés városnak lehet Magyarországon. Mind­annak daczára, noha már gyönyörködhetünk szépségeiben, mégis csak azt kérdezzük, mi szüksége volt erre Szatmárnak. Óvoda-vizsgálat. Folyó hó 20-ik-án tar­tatott meg községünkben a Széchenyi-tár­sulat és Madarász község által fentartott óvodának vizsgálata a szép számban össze­gyűlt szülők jelenlétében. Bámulandó, szép­ségesen volt földiszitve az óvoda nemzeti szinü kis lobogókkal s a legizlésesebben felkoszo- ruzva élővirágokkal. Megható volt hallgatni, midőn a román ajkú gyermekek édes ma­gyar nyelvünkön adták elő szavalataikat és játékaikat. Oly szép eredmény az a magya­rosítás terén, a mely a legmagasabb kivá­nalmaknak is megfelel. S ezen szép ered­ményért derék óvónőnk, Papp Árpádné, szül. Farkas Honának ez utón is kifejezzük kö- szönetünket, mert ő határt nem ismerő buz­galommal tanitgatá az ártatlan kisdedeket

Next

/
Thumbnails
Contents