Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-10-23 / 43. szám
X. évfolyam. 43>ik szám. ■ / •§zatmár, 1901. Október 23., HETI SZEMLE. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁKAK: Egy évre----------------- — 6 korona — fillérFé lévre-----------—--------------— 3 „ — Ne gyedévre — — — — — — — 1 50 » Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója : A .PÁZMÁNY-SAJTÓ." A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmány - sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyllttér sora 40 fillér. A l>ti> megjelenik minden szerdán. A II. Országos Katho- likus Nagygyűlés. A jövő hó 4 7.-én Budapesten tartandó országos kath. nagygyűléstől rövid néhány nap választ el bennünket. _ — ügy tetszik nekem, hogy ezi- deig kevés szó esett erről a kath. nagygyűlésről. Pedig ily nagyfon- tosságu esemény megérdemli, hogy a figyelmet — hacsak rövid időre is — lekösse, s a közérdeklődést magára irányítsa. Annyival is inkább, mert a katolikusoknak most már másodízben történendő országos gyülése- zése a közszükségből fakad ° nem egyéb, mint a megpróbált; íások idején feléledt katolikus öntuda* kialakulásának feltartóztathatatlan processusa, melylyel akár a kathö- licismusban rejlő erőforrásokat, akár a katolikusok számarányát és magas intelligentiáját tekintve — minden hazai tényezőnek, — hacsak struc-politikát űzni nem akar — számolnia kell. De mit is akarnak a kathoiikusok az ö nagygyűléseikkel ? Mindenesetre nyilvánítani hit- hűségüket és lelkesedést meríteni egymásnak buzgóságából. És e tekintetben -— miként a H. Sz. helyesen jegyezte meg legközelebbi szármában — a hitvallás napjai lesznek Nagygyűlés napjai. /—«'Ez azonban nem annyira cél, mint inkább elmaradhatatlan kísérője cél felé való törekvésünknek. Maga a cél nem egyéb, mint ami magának szent vallásunknak lényegéből és természetéből folyik : A társadalmi viszonyok helyes irányú alakítása, békés és igazságos kormányzás biz- iositásával a népek mindenirányu jólétének és boldoe "dk előmozdítása és fokozása. Magasztos minden bizonynyal. És ha valamikor, úgy ma kell törekednünk megvalósítására. Ma, midőn korunk hitetlenei, kikét bátran mondhatunk köt íyen hívőknek is — egész az olio ’ usqve ad aram—-előre nyomnia hitetlenségre izgatnak é. esetlenségre lázitanak magába^ az gyházban is; ma kell résen lennünk, amidőn Lelketlen izgatok 1 ptei -nyomon me"" avárják-a népiélv ^ egyensúlyát épugy, mint a társadalom nyugodt rendjét és békés fejlődését. Katholikus nagygyűléseinknek célja tehát a leghazafiasabb cél, amely felé a figyelmet irányítani s a szétszórt erőket tömöríteni a legszentebb hazafiul kötelesség. S a célnak egészen megfelelnek eszközeink: a kienqesztelödés szelleme, mely ahelyett, hogy sebezne, gyógyít s a helyett, hogy dühöngene, megbocsát; a türelem, mely sikertelenség esetén sem rekriminál, mely vonz és győz ; s végre a tiszta hamisítatlan honszerelem, mely a vallás ügyét nem választja el a haza ügyétől, a melv az ellentétes nézetüeket is közel vezeti egymáshoz. — Mindezek felett pedig egy gondolat egy hazafiui tépelődés urac^ odik, az, hogy a nemzetek sírja a vallás- talanság. Ellenszenv avagy hatalmi politika távol állanak tőlünk. Mert hiszen sem egyének ellen — mint ilyenek ellen — nem küzdünk; sem pedig a küzdelemben anyagi érdekek bennünket nem vezérelnek. Az amit előmozdítani akarunk, nem más, mint a jónak és igaznak természetszerű érvényesülése. Erőnk az egyház kősziklájához való tántorithatlan ragaszkodásunkban rejlik, s ebben semmi hatalom, sem erőszak, sem gúnyolódás által magunkat megingattatni nem engedjük. A gyűlölet mehében fogant hamis jelszavak és kopott frázisok meg épen hidegen hagynak. Lcgfej- jebb szánakozó mosolyt keltenek ajakun kon. Utramontánoknak csúfoltok ? Igenis. Azok vagyunk. Azok vagyunk a szónak szellemi értelmében, az egyház feje iránt tanúsított gyermeki szeretetünkben, és odaadó hűségűnkben. Reahcionariusoknak neveztek ? RérÁRozA. Gondolatok. irta; Szolomájer József. Boldog idők! melyeknek arczárói a megelégedettség s a békesség világa tükröződik vissza, hol vagytok, hogy nagyság s boldogságtokból csak egy sugarat is löveljetek a gyászos jelenbe?! Az emlékezet egyedül az, mely förtartotta s hirdeti boldogságtokat a sivár s elfajzott nemzedéknek s ez is mintha csak azért tenné, hogy általa az annyiaktól kárhoztatott jelent és reménytelen jövőt még inkább megkeserítse. Bár emésztette volna föl az enyészet az idők folyamán, és takarta volna el fátyoléval a múlt boldogságnak emlékét, hogy így talán nem ismerve és nem emlékezve jó időkre, szívesebben elviselnők e szomorú jelen nyomorát. A hit világossága előtt befüggönyözték e kor emberei szívok ablakát s miután elmerültek a gyönyörök mámorában, felébredve, a kinos jelenre, gyógyirt keresnek nyugtalan lelkűk sebére, de hasztalan, mert nem mernek föltekinteni az égre, honnét a hit forrása fakad. Ily gondolatokkal elfoglalva haladtam egy őszi délután a halottak birodalma, a temető felé vezető uion. Gondolataimba mélyen elmerülve ballagtam, mig végre a temető ajtajához értem. Benéztem s bár nem akartam bemenni, mégis mintha vonzott volna valami, betértem s egy sir mellett levő padra leültem. Átengedtem magam a gondolatok szabad folyásának, mig fáradt testemnek jól esett a pihenés. Meghalni 1 ha ez annyit jelent, mint megválni szeretteinktől, itt hagyni kincset, vagyont, mindent, az egész világot s a föld gyomrába visszatérni, melyből alkottattunk, bevárni itt a föltámadás rettenetes napját, — mily szörnyű erre csak gondolni is. S pedig e szónak értelme ez. A fény, pompa s nagy remények, szépség, dicsőség, rang és hata lom mind elmúlnak, sorsunk egyforma le- end, ha gazdagok vagy szegények vagyunk s mégis mily jól esik a fáradt szívnek itt megpihenni s mily jó e hely, hol vigasztalódást nyerhet a csalódott, menhelyet a száműzött. Ide menekül az, kit a sorsnak felkorbácsolt hullámai a szenvedések tengerébe magukkal ragadni akarnak. Kit reményei megcsaltak s az élet ösvényén a tövisek sokaságához ér, — halad, küzd a sors baljátókával, a kisebb szúrásokat feledni akarja, mig végre egy halálos sebet kap s mikor látja, hogy legkedvesebbjei, kikben még bízott, azok is támasz nélkül hagyják bolyongani a bizonytalanság rengetegében, eliszonyodik a további élettől s eme sirkertben keres magának egy félreeső zugot, remélve, hogy itt talán nem bántja őt senki. Amint igy az élet megpróbáltatásai fölött gondolkozom, halk sóhaj üté meg fülemet. Körülnéztem s egy gyászba öltözőt., keservesen zokogó fiatal leányt láttam egy sirra borulva. E jelenet láttára megrázkódtam. Ki tudja, mily drága halottja van szegénynek és annak elvesztése fölötti fájdalma szaggatja szivét. Ki föntartotta, kenyérkeresője volt, talán az nyugszik immár csöndesen a
