Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-10-23 / 43. szám
2 HETI SZEMLE“ (43-ik szám) gén volt az, amikor e szóra a középkornak valamennyi sötét réme feltámadt a lelkekben. Ha mégis úgy tetszik, hát azok vagyunk. Mert gonosz törekvéseiteket visszaverjük s azoknak mérgező hatásától lelkűnknek szabadságát és függetlenségét megoltalmazzuk. — Es „fekete sereg“ leszünk, ha úgy tetszik, amely akárcsak a Mátyás király fekete serege, tömör falánxot képezzen, hogy az ellenségnek céda hada át ne törhessen azon, szenvedélyeknek iszapos hullámai pedig bárhonnan jöjjenek is, megtörjenek ellentállásán. Ha csekélyebb czélt tűznénk magunk elé, s ha más eszközökkel dolgoznánk : sem mint katholikusok, sem mint hazafiak nem teljesitenők kötelességünket. Mit akarnak tehát a katholikusok az ő nagygyűléseikkel ? Segur d’ Aguesscan francia senator látván III. Napoleon császár ravasz politikáját, melylyel a pápa függetlenségét elárulá, felkiáltott: „Oh, elnök ur, mi a legszerencsétlenebb katasztrófának nézünk eléje!“ Azt akarjuk, hogy ily kétség- beesett kiáltás e szép haza földjén, a Mária országában ne hangozhassák. Ily magasztos célok érdekében, ily lobogó alatt tömörülni szent kötelességünk! Rónay István. ' Az országgyűlés megnyitása. Fényes menetben gyönyörködik holnap a főváros népe. A magyar parlament vonul fel az ős budai várba, hogy 0 felsége ajkairól a trónbeszédet meghallgassa. A nemzet aspirálójának ugyan jobban megfelelne, ha a törvényhozás házában hallaná a törvényhozás másik főtényezőjét, a királyt, de ez ünnepélyes aktust ne zavarják most fájdalmas reminiscentiák. — A nemzet önérzettel tekint a felvonuló képviselőkre, a kiket nem vérfagyasztó erőszak, nem idegen pénz, hanem a legnagyobb részben a nép bizalma emelt tiszteletreméltó állásukba. Előfordultak ugyan sir ölében ? ! . . . s ő elhagyatva mindenkitől, kétségbe esik reménytelen jövője fölött, mert érzi, hogy a világ csalárd, egy délibáb . . Szomorú és valójában igaz gondolat. Ki Istenbe vetett bizalmát nem veszité még el, az remélhet a jövőben, de kinél ez nincs, az sírját önmagának ásta meg. E kor áramlata oly vészteljes, hogy az ember nem saját, hanem a világ sorsa fölött esik kétségbe. Megszánva őt, feléje mentem s már mellette voltam, mikor észrevett. Vigasztalni kezdem őt, de hiszen tudjuk, hogy a vigasztalás sem enyhít minden fáj dalmat, . . . különösen ott mit is érhet a gyarló emberi szó, hol immár az égiekben keresnek vigasztalódást ? 1 Az ifjú leány egy hálatelt tekintettel köszönte meg igaz részvétemet. Elbeszélte, hogy családjuk a középkor óta szerepel s mindig jó módban volt. Az utóbbi időkben azonban boldogult atyja betegeskedése alatt a csalók és uzsorások, — e kor szipolyai, által anyagilag tönkre jutottak. Atyám egy éve, anyám ma két hete halt meg. S most árván tébolygom a nagyvilágban. A régi jó barátok nem akarnak az idei választások alkalmával is visszaélések a hivatalos hatalommal, itt-ott vesztegetések, ezek felett a kúria bizonyára pá'czát fog törni és kiesnek a méltatlanok, hogy helyet engedjenek a hivatottaknak. A parlament tekintélye emelkedni fog küut és bent egyaránt azáltal, hogy nem felfogadott rabszolgák, hanem a nép képviselői gyűltek abban össze. De hogy most, midőn a nemzet szabadon nyilatkozhatott, a Széli Kálmánra esküdő kormánypárt került elő az urnából nagy többséggel, e tény a kormányelnök népszerűségét igazolja. Nem tagadjuk, van alapja a népszerűségnek és a kormányelnök személyéhez fűződött bizalomnak. Széli Kálmán múltja, tiszteletreméltó jelleme, azok a kötelékek, melyek a haza legnagyobb fiaihoz: Deák Ferenczhez, Vörösmartyhoz fűzték, a haza felvirágoztatásáért dobogó szivet sejtetnek benne. A miként eddig mint kormányelnök nyilatkozott és tett, az is elismerést érdemel. Ám még sokat Ígért lelkesítő szavakkal, amelyeket eddig nem tett meg, sok sebre kellett volna gyógyirt csepegtetni, sok égető kérdést megoldani, sok törvénytelenséget, sok jogtalanságot megszüntetni. A mulasztásokra eddig volt mentsége Széli Kálmánnak: pártja megbízhatatlan, a Bánffy és Tisza árnyalat rosszul palástolt ellenséges érzületű volt, s igy nem talált elégséges támaszt a herkulesi munka végrehajtására. Most azonban az uj választás után a körülmények megváltoztak Nem csak pártja, hanem az egész parlament, mint egy áttörhe- tetlen phallanx. áll a háta mögött. Bármenynyire is halad előre a nemzet jogos kívánságának betóltetésében, a magyar állam ópü- i iotónok megszilárdításában, a nénimét Képviselői szorosan mellette lesznek, minden idegen támadástól megvédik. Nem volt még Magyarországon miniszterelnök olyan szerencsés helyzetben, mint ő. E rendkívül kedvező viszonyok között fog-e uj politikai aerát kezdeni ? Lesz-e erkölcsi ereje a hazára és annak polgáraira bónitó, ártalmas, ellenséges áramlatokkal szembe szállani, vagy őt is megszéditi a hatalom, leveszi lábáról a bécsi udvari körök ravasz politikája? Mind ez holnap fog eldőlni. Ha a trónbeszéd jelezni fogja, hogy rám ismerni, mert nem vagyok gazdag, mint ezelőtt. Nyughelyem e sir. Itt nem háborgat senki, s ha sajgó szivem fájdalmai megújulnak, nem kell azokat eltitkolnom, hanem ráborulok e hantra s kitárhatom szivem érzelmeit — sirhatok s e fájd-tlomédes álomból legfeljebb a velem együtt busongó csalogány szelíd danája ébreszt föl. Mindentől meg vagyok fosztva, egyedül hitem van meg, mely boldoggá tesz a csalódások közepett is. E rövid idő alatt tagjaimat elhagyta erejük s mig a nagy világ gyermekei örömrepesve futkosnak, addig ón reménytelenül vánszorgom ki e temetőbe s boldog volnék, ha én is aludhatnám csöndesen, valamely korhadt kereszt tövében, várva ott a boldog feltámadás napjának eljövetelét, mert e világban, melyben nekem csak tövis jut osztályrészül, élnem már nem lehet . . . Szavai után hangos zokogásban tört ki s minden vigasztalásom eredménytelen volt. Nehéz is oly szivet földi múlandóságokkal gyógyítani, mely az örök lét országába vágyik. Meghatottan állottam s csak egy-egy a nemzet gazdasági érdekeit védeni, iparunkat fejleszteni kell s elítéli bármily szelíd formában is Körber kirohamásait, akkor a nemzet hálás szívvel fogja megtapsolni királyát, de ez a taps fog szólani a miniszterelnöknek, az ő férfias bátorságának és kiváló hazafiságának, ha azonban a megnyitó beszéd sablonos, általános frázisokat tartalmazó lesz, akkor felnyílnak a nemzet szemei és látni fogja, hogy a miniszterelnök megtagadta múltját, egyéniségét, méltatlan a közbizalomra s mindent el kell követnie hogy a piedestálról letaszítsa. Az ifjúság mozgalma. Emlékezetes az a szép magatartás, melyet a budapesti egyetem keresztény ifjúsága különösen a múlt évben tanúsított. Lázba hozta az egész országot. Tisztelettel, a remény és lelkesedés bizonyos kellemes vegyes érzelmeivel tekintett minden jóravaló egyén azon bátor ifjakra, kiktől a haza sorsának jobbra- fordulását méltán lehet várni. Az ifjak mozgalma nem szűnt meg, sőt ezeren tömör falanxot képezve munkálnak közre, a keresztény szellem ápolására az egyetem falai között. Most egy könyvet bocsátanak közre „Nemzeti ideál“ czimmel, hogy eljárásukat, azok előtt is, kik talán félreértették őket, a való megvilágításban tüntessék fel. Közöljük azért a hozzánk beküldött előfizetési felhívást azzal az ajánlattal, hogy siessen minden nemes lelkű egyén a derék ifjúság törekvését támogatni. A felhívás következőleg szól : Kéréssel és bizalommal fordulunk a magya." társadalomhoz. Az ország ifjúságának mozgalma, mert természetes, mert szükséges és a korszellembe^ gyökerező, visszhangot keltett az egész Országban. Egyrészről a rokonérzés, bátor buzdítás — másrészről ezernyi gáncs és szidalom hullott fejünkre küzdelmeink miatt. A kik káromoltak, nem értettekmeg bennünket. De tisztán, való okaikban nem tudhatják, nem ismerhetik a történteket azok sem, akik rokonérzósükkel fordultak felénk, küzdelmünk tiszta céljai felé. Ez most a mi célunk: összefoglalva, együtt, az indító okok igaz feltüntetésével ismertetni meg mozgalmunkat, mindenekkel. E végre a keresztény egyetemi ifjúság nagybizottságának megbízásából egy könyvet Írunk. Cime : Magyar Keresztény Ifjúság. Három óv ifjúsági küzdelmeit, a budasóhaj s a sárgult őszi falevelek zizegóse zavarták meg a csendet. Végre megköszönte részvétemet s kért, hogy hagyjam magára. Egy két vigasztaló szót szólva, — távoztam. Egész utón ő lebegett szemeim előtt. A fájdalmas arcz, melyen egy megcsalatott emberi szív szenvedéseinek vonásai látszanak. Megszántam őt s vigasztaltam, többet nem tehettem, hiszen ón is e kor mostoha- ságát sirattam hosszú éjeken át ....... Va lamely napon megszólalt a halálcsengő s egy ifjú leányt temettek el, ki nem tudta elviselni a szivére nehezült fájdalmakat, anyja sírjára borulva lehelte ki sokat szenvedett lelkét. Szenvedett, de remélt, s czólját elérte. Boldog az, ki az élet hányatásai közepett sem veszti el támaszát, a hitet s nem téveszti el czólját, mely Istenhez vezet s melyet a szenvedések kálváriájának végig vezeklósó- vel érhetünk csak el.
