Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-31 / 31. szám

X. évfolyam. 31-ik szám. izatmár, 1901. Juli HETI SZEMLE. V - ­POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre-----------— —--------— 6 korona — fillér' Fé lévre-------— — — — — — 3 „ — Ne gyedévre-------— — — — — l 50 „ Xan itóknak és kézmiiiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDR A lap kiadója : A .PÁZMÁNY-SAJTÓ.“ E. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyllttér sora 40 fillér A lap megjelenik műiden szerdán. Az idealzmus íeié. . . . Van nekünk egy tudós taná­runk, a ki — talán épen a maga keserves csalódásaiból táplálkozva — könyvekben és újságokban, úgy­szólván naponkint hirdeti, mint sa­ját felfedezte erkölcsi-törvényt, hogy közeledünk az idealizmus felé. . . . Ez a jó tudós professor, Bodnár Zsigmond a neve, mint valami ha­jós evez a társadalmi hullámok közt, éles szemmel, mély bölcselke­déssel ragad meg minden eseményt, a mivel az ő tudományos rendsze­rének alapjait inegerősitse. Nem tudjuk, nagy költőnk Jó­kai Mór figyelemmel kiséri Bod­nár Zsigmond fölfedezéseit, mert hi­szen ő csak nem régen, egy nagy ünnepség alkalmával az egész nem­zet előtt panaszkodott, hogy az idea­lizmus korszaka letűnt. De nem csak Jókai panaszko­dott erről, hanem általában mond­hatjuk, a köztudatba ment, hogy ko­runk valójában nagyon is reális lett. És e köztudat már magába rejtette ama nagy, általános óhajt is: vajha gyorsabban közelednénk az ideáli- sabb korszak felé vagy érhetnek is azt már el! Napról-napra módomban van úgyszólván az ország összes Űrlap­jaiba beletekinteni. És ime szinte lázas figyelemmel vizsgálom, hogy egy-egy jobb irányú, becsületesebb, tisztább felfogású intézkedésnél, vagy mondjuk országos törvény alkotásá­nál is— az újságok majdnem kórus­ban zengik: Bizony ideje is már, hogy idealisabb korszak felé evezzünk. Ma­ga a tudós tanár is azonnal reklamálja ezt a jelenséget az ő jóslásának de­monstrálására. Itt vannak például legközelebb az aratási-ünnepségek, melyeket a föld- iniveléstigyi miniszter ajánlt az or­szág gazdáinak. Leszámítva egy-egy megcsökönyösödötttőzsde-lapot:össz- hangzatosan dicsérik, mert az a mun­kást is egy szebb, idealisabb világba emeli! Egy tekintélyes fővárosi újság búcsúztatván Bessenyei képviselőt a törvényházból, azt Írja, hogy talán- Bessenyei nem is sejti, hogy nefeie, már t. i. Bessenyeinek a Bodná<r Zsigmond-féle erkölcsi — • -cny eMtt kell meghátrálnia, mely kérlelhetlenül meg­parancsolja, hogy az idealizmus hajnalán pusztulni, menekülnie kell — a léhaságnak ! Másik, szintén olvasott fővárosi lap nem fél kimondani, hogy az in­kompatibilitási törvény keresztülvi­telében is nem kis szerepet játszott az a bizonyos erkölcsi törvény, mely az idealizmus közeledését jelenti. Mindezek alapján igazán sok­* szór elgondolkoztam : Édes jó Iste­nem, mi hát voltaképen azaz idealizmus? Mert nagy, mélységes értelmű- szó lehet ez tehát, mely a kifáradt em­beri szellemet egyszerre úgy meg­kapja, foglalkoztatja, vigasztalja, re­ménynyel tölti el. És feltettem ma­gamban, hogy szorgalmasan olva­som a jó tudós professzor könyveit az idealizmusról, és egyáltalán az ő ta­nairól. Olvastam és olvasom. És men­tői tovább olvasom, annál többször és sürgősebben intézem magamhoz a kérdést: Érted, miben áll az ő és annyi s annyi epekedő, becsületes léleknek fogalma erről az idealiz­musról ? Értik-e az emberek, kik az anyagi vívmányokban nem tudták meglelni életük czélját, feladatát ? Kik látván a társadalmi bomlást, az érdek harczokat, a legszentebb esz­mék kigúnyolását: ime ideális sej­telmekben keresnek vigasztalást . . . de kik közül csak igen kevesen ér­tik annak az idealizmusnak miben­létét, annál kevésbé érzik boldogitó hatását. Mert nem is közérthető az. És ha nem az, nincs, nem lesz ereje, hogy közfelfogásra, közboldogitásra szolgáljon ? Vagy mit is értünk hát az ide­alisabb korszak alatt ? Az Isten ön­zetlen szeretetótés hatalmának nagy­TÁRCZA. A fel nem bontott levél. A Bencze Dezső kényelmesen berende­zett garzon lakásának nappali szobájában ket­ten ülnek : a házi gazda s vendége a most érkezett csinos gavallér, dr. Erdey Jenő, ki bevógezve tanulmányait, egy évig külföldön volt tapasztalatokat gyűjteni és tanulmányait, bővíteni. Ma érkezett vissza szülővárosába, első útja kebelbarátjához Benczóbez vezetett. Egy hosszú bodor füst-felhőt szív még illatos czigareljből, aztán eldobva azt, hosszan néz a füstfelhőbe, mintha gondolatainak tár­gyát látná maga előtt megtestesülve s in­kább ehhez mint barátjához intézi szavait. Mégis különös, hogy az ember szive mily változó. Hisz az emberi test alkat­részei csak minden hét óv alatt váhoznak át, újulnak meg az anyagcsere "által —- ezt mondja a tudomány — miért lehet hát, hogy a női szív egy rövid óv alatt úgy megvál­tozzék ! ? Kérlek barátom, válaszoló Dezső, te csak nem akarod nekem hinni. Szavamra mondom, hogy Ilonka most sem érez más­képen mint egy év előtt. Szive most is a tied s most már bizonyosan tudja itthon lé­ted, epedve vár, mig te itt sötét gondolatok­kal foglalkozol, szivedbe a féltés ördöge ta­nyát ütött s feketének látod, a mi a legtisz­tább, legfehórebb. De a hir barátom ! A kósza hir s az Ernő levelei mind azt mondjak, hogy bizony Ilonka legkevésbé sem utasította vissza a fiatal emberek hódolatát, sőt a te udvarláso­dat nagyon is nyíltan fogadta. Séta kocsizá­sában te voltál boldog kísérőjük, páholyukban állandó helyed volt, egyszóval nyilt dolognak tekintette mindenki, hogy te vagy a Zoltánfi Ilonka vőlegény-jelöltje. Lásd, engedd meg, hogy fájdalmam heve elragad, de keserve­sen esik, hogy egy forrón szeretett ideálban s egy kedves barátban ennyire csalódnom kell. Bencze Dezső kényelmesen elnyujtóz- kodva egy pamlagon hallgatta barátja ke­serű kifakadásait s mig kezei idegesen so- dorgatták selymes szőke bajusza szálait, gon­dolatai azzal foglalkoztak, hogy mikép kel­lene ezt a meggyökeresedett Othellot a jó útra téríteni s meggyőzni arról, hogy ő nem szándékozott kiszorítani barátját ideálja szi­véből s nem is tette ezt. Ha kurizált neki, azt csak időtöltésből tette s nem is vették azt másképen. O tudja jól, hogy Ilonka Je­nőt szereti, de mi haszna tudja ő, ha barátja a látszatnak engedve kételkedik szavaiban. S a mint barátját ismeri, tudja, hogy ez nem fog lépést tenni, hogy megbizonyosodjék Ilonka érzelmeiről, inkább kész lesz újra elutazni, s Ilonka nem mehet el helyébe, hogy elmondja mennyire várta, mily nagyon örvend a viszontlátásnak. Hirtelen egy jó gondolata támadt s fel­ugorva pamlagáról barátja elé lépett. Várj Jenő, egy eszmém van s neked el kell azt fo­gadnod, ha nem akarsz két szivet — már mint az Ilonkáét s a tiedet — megsemmisíteni. Kissé különös eszme, de azért azt hiszem, meghozza a kívánt eredményt, de add sza­vad, hogy megteszed, a mire kérlek. Hagyd el barátom, egész életünk csaló­dások lánczolata, én már megszoktam, hogy sorsom úgy vegyem, mint egy megmásithat- lan tényt, mit egy fensőbb lény bocsát rám. Sorsom az, hogy folyton csalódjam abban, kiben a legnagyobb bizalmam vetem. Talán már nem is oly nagyon fáj ez a szív, mit a közéletben az érzelmek központjának ne­veznek. De Dezső nem állt el tervétől s annyi ér/et és okot hozott fel annak bizonyítására, mig az ellenfél, Jenő kapitulált.

Next

/
Thumbnails
Contents