Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-31 / 31. szám

2 HÉT ISZ E M L Eu (31-ik szám.) ságának érvényesülését mindenütt ? A megtisztult, aposványból kiemelt emberszeretetet? A meg nem csúfolt szabadságot, egyenlőséget! A kor- rupczió kikorbácsolását ? A munká­nak, népverejtéknek magasabb fel­fogását ? Az erőtlenek védelmét, a hatalmasok fékezését? Az ifjúság lelkesedését, az igaz hazaszeretetei? A szegények önzetlen segítségét..? Hiszen ezen fogalmaknak, ezen annyira óhajtott életrendszernek volt és van becsületes, tisztes két ezer éves neve! Tudjátok, mi a neve ? Kereszténység ! Ne beszéljünk tehát többé azon a nyelven, melyet a közértelem nem foghat fel, ne használjunk oly szót, melynek értelme szivünk, lelkünk, az uj, felfrissült társadalom epeke­dését nem elégítheti ki. Ha a keresztény elvek az uj század életrendszerévé leszek ismét, akkor nemcsak megértjük, de boldo­gabbak leszünk az igazi idealizmusban! Egyesülni kell. Külön zászló alatt csoportosul Szatrnáron az Ugrón és a Kossuth-párt. Beteges ambitio, magán érdek, vagy csak tapintatlanság volt e, ami szétválasztotta őket, ne kutassuk, úgy­sem érnénk semmit azzal, ha meg is tudnók az okot. Ám talán maga ez a külön csopor- tulás még nem is olyan nagy baj. Abban nincs semmi, ha megolvassuk magunkat s megnézzük, a függetlenség melyik árnyala­tának van itt több hive. Éles szem előre látta ugyan, hogy az Ugron-part népesebb Szatrnáron, mint a Kossuth-párt. De hát ez nem is lehetett mis­képen a specialis viszonyoknál fogva. Abban a városban, a hol látták Ugront többször megkapó nagyságában,ahol hallották lángszavát, abban a városban, a hol a kor­mány vétkes hajszát indított ellene, ott Ugrón fölénye bi tositva van. A Kossu'h-párt hely­beli vezére megkímélhette volna Kossuth Fe- renczet a fiaskótól. Ha egy kissé körültekin­Délután aztán dobogó szívvel, de még mindig kétkedő gondolatokkal lépte át a szeretett lény lakásának küszöbét. Ott min­den régi ismerősként fogadta. A piruló szeg­fűk, nefelejtsszemü lobéliák, szelíd tekin­tetű rezedák s büszke rózsák most is oly mosolyogva tekintettek rá az udvarán diszlő gruppokból mint. egyébkor, még a Vigyázz kutya is farkcsóválva fogadta, mint régebben, mikor jogász korában minden-napos vendég volt. Kopogására egy csengő leányhang fe­lelt s ő benyitva, maga előtt látta álmainak tárgyát. Jenő ! Ilonka! hangzott egyszerre a két ifjú lény ajkán aztán néhány pillanatig szótlanul néztek egymásra. Oh a szerelem oly gazdag érzelemben s mégis oly szegény szavakban. E pár pillanatig boldog volt Jenő nagyon, de ekkor ismét felütötte fejét lel­kében a zöld-szemű szörny : a féltékenység, s megcsendült lelkében a kétkedő hang: hátha, nem szeret már, s a viszontlátás csak azért kedves neki, mert rég nem látott, s csak pillanatig tart ez örö u, a mig Dezsőt újra látja. A kétkedés győzött a szerelem fe­lett, s meghajtva magát mosolyogva mond'a: óhajtottam látni Ilonka nagysám s Dezső is megkért, hogy mentsem ki őt, mivel ma több, nem viszi be őt olyan helyzetbe, mely csak népszerűségének árt. Ám a megtörténtet megnem történtté nem tehetjük; a fő az, hogy egy helytelen tettnek káros következményeit enyhíteni kell, vagy lehetőleg elsimítani. Ha már volt is Szatrnáron Kossuth, ha már meg is történt a szétválás, a két párt­nak egymás ellen küzdeni nem szabad, mert ez megbélyegző elvtagadás volna. A kissebb- ség tartozik meghajolni a többség álláspontja előtt, hacsak a kormány győzelmét szántszán­dékkal nem akarja előmozdítani. A kormány úgy issok helyen fog mandátumot nyerni, miért adjunk fel egy olyan kerületet, a hol lelki- ismeretes agilitással az ellenzék győzelme kétségtelen. Miért lennénk hütelenek meggyőződé sünk, tradiczióinkhoz ? Talán nincs szükség ellenzékre már e hazában ? Be van már tetőzve a magyar államiság épülete ? Nemzeti jogos aspiratiónk ki vannak e elégítve ? Nem tudjuk-e azt jól, hogy Becsből annál nagyobb pressiot gyakorolnak a kor­mányra, annál több jogfeladást követelnek tőle, minél gyengébb az ellenzék, s nem ta­nított meg a tapasztalat, hogy nem bizha­tunk minisztereink politikájába, ha nem fél nek egy nagy számú független ellenzék lesújtó kritikájától. Hazaellenes bűnt követel tehát a függetlenség, ha nem tömörül. A többség a kisebbséget szeretettel fogja fogadni csak közeledjenek. Am érett polgártársaink nem fogják soká kéretni magokat, ott hagyják azt az egy két embert, akik érthetetlen okból a viszályt és ellentétet állandósítani akarják közöltünk. XIII. Leo 25 éves pápai jubileuma. Jövő esztendőben lesz 25 éve, hogy a „lumen de coelo“ — XIII. Leo pápa elfog­lalta Krisztus földi helytartójának székét. Respighi Péter bibornok aláírással a követ­kező lelkes felhívást vettük Rómából, mely a világ egyházait általános ünneplés re hívja fel. nem teheti tiszteletét, sürgős dolga elutazni késztette. Azonban bucsuüdvözletét álta lám küldi s e levélke állal. Ezt mondva át­nyújtott Ilonkának egy keskeny levélkét, szemei azonban fürkészőleg vizsgálták a lányka arczát, hogy mily hatással lesz arra a Dezső neve, elutazása s levele. Ilonka édes mosolylyal ajkán vette át a levelet s letéve az asztalkára, minden za­var s különösebb pirulás nélkül mondta, hogy sajnálja Dezsőt, ha utaznia kell s nem láthatja az örömét a Jenő viszontlátása felett, de most az üröm s boldogság kiszorít min­den baráti szórakozást szivéből. Vidám csengés között telt el a délután, Ilonkának mamája is látható örömmel fo­gadta a hazatért Jenőt, régi kedvencz óha­ját látta közelebb jönni, mert régen egy­másnak szánta ő már e fiatalokat. Az est kezdte bontogatni sötét fátyo­lét, mikor Jenő a búcsuzkodásra s haza menésre gondolt. A délután folyamán meg győződött, hogy Ilonka csakugyan nem vál­tozott, Dezső csak mint barátja járt ide s az ő kedvéért fogadták oly szívesen. A mi leg­jobban meggyőzte, az az asztalon levő s még mindig felbontatlan levélke volt. Azt gon­dolta ki ugyanis Dezső barátjának meggyő­Józus Krisztus Anyaszentegyházának nagy örömére rendkívüli események vannak készülőben. Néhány hónap múlva a keresz­ténység atyja pápaságának huszonöt éves jubileumát üli meg, mely idő messze száza­dokra fényes sugarakat lövelő korszaka ural­kodásának és kormányzásának. A tervezett ünnepségek rendezésére, melyek mintegy a hívek millióinak szive szeretetét, tükrözzék vissza Krisztus helytar­tója iránt, a kath. egyesületek, a kath. ér­dekeket védő Primaria egylet, valamint az Üdvözítő iránt való hódolat előmozdítására alakult bizottság a testvéri szeretettől egy­bekötve külön bizottságot alkottak a pápa ő Szentsége bíboros helyettese elnöklete alatt. Imádkozni, sokat imádkozni minden­esetre az első kötelesség, nemcsak magán ájtatosságokkal, hanem nyilvánosan is ost­romolni a Gondviselést, dicsőségesen ural­kodó pápánk jólétéért. A bíboros helynök elrendelte, hogy a szent misében az ő Szentségéért mondandó imák erre a szándékra mondassanak, nem­különben minden templomban a szent olvasó után az „Oremus pro Pontifice nostro Le­one . . . Dominus conservet eum . . .“ kez­detű ima mondassák. Valóban megható a római templomod­ban az ájtatos sokaság imáit hallani, melyek a pápa hosszú életéért és dicsőséges ural­kodásáért szállnak fel a magasba. E czélból a helynök ur ő Főmagassága folyó hó 9 ón külön ájtatosságot tartatott a szent lgnácz templomban, melyre Rómának minden kath. iskoláját meghívta. Ő maga mondotta a szent misét és számos hivő lel­kének osztotta ki az örök élet kenyerét. Legyen ez az ünnepség főpontja, mi­dőn testvér a testvérrel mintegy vetélkedve ajándékul hozza a szenlséges Atyának leg­szebb adományát szive ájtatosságát. Hogy pedig a szentséges Atya szivé­nek vigasztalást és örömet okozzunk, egy újabb tervet óhajtanánk megvalósítani, mely­nek létesítése végett mindazok jó szivéhez és nagylelkűségéhez fordulunk, a kik a szent czélra közreműködni óhajtanak. I. Kell, hogy kivétel nélkül, mindé i keresztény kath. ember szeretettel és ragasz­zésére, hogy menjen el ez Ilonkához, s je­lentse az ő elutazását. Ha Ilonka szereti Dezsőt, sajnálkozni fog nagyon s a levertség észrevehető lesz rajta, mit Jenő tudni fog mire magyarázni. Aztán a levelet igyekezni fog felbontani, hogy az eltávozott kedves búcsúszavait szemeivel lássa s talán pár könnyet hulláson a sorokra észrevétlenül. De a levél most is ott fekszik érintetlenül, pedig volt volna Ilonkának alkalma pár perezre eltűnni s elolvasni, mikor a mamá­val beszélgetett Jenő, vagy mikor a mama kérelmére zongorához ült, hogy a legujjabb dalokat, miket még itt nem ismernek, el- játszsza. Ilonka ezalatt járkált, ki is ment a konyhára a vacsora iránt rendelkezni, s a levelet nem vitte magával. Mikor aztán másnap Dezsővel együtt, ki nem utazott tényleg el — újra látogatást tett; s akkor ismét meggyőződött, .hogy az Ernő levelében Írott s az ő szivében levő kétkedés alaptalan, megkérte a kezét, mit meg is nyer', most Erdey Jenő a legboldo­gabb vőlegény s boldogságát annak a levél­kének köszönheti, mit másnap is ott lelt az asztalon llonkáéknál felbontatlanul. K. T.

Next

/
Thumbnails
Contents