Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-17 / 29. szám
X. évfolyam. 29-ik szám. Szatmár, 1901. Julius 17 SZEMLE POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egry évre — — — — — — — — 6 korona — fillér. Félévre —--------------------— — 3 „ — Ne gyedévre----------------------------1 50 „ ta nítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója : A „PÁZMÁNY-SAJTÓ." A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmány - sajtó“ ezimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árbein vétetnek fel. Nyllttér sora 40 fillér. A. lap megjelenik minden szerdán. Mire nincs szüksége Szatmárnak ? Eddigelé unos-untalan azt hangoztatta városunk közvéleményének egy tekintélyes része, valamint helyi sajtónk nagyobbik fele, hogy nincs szükségünk: Vigadóra . . . Villany vasútra . . . Gőzfürdőre, kerainit burkolatra, városi takarékpénztárra, kioszkra és sok más mindenre. Hogy — a különben jóakaratu — vélemények közzül, melyek jutottak a helyes álláspontra, azt majd a jövő fogja megmutatni. A Vigadóban nem sokára vigadunk, villany vasutunk gondtalanul!?) vágtat, városi takarékpénztárunkról már senki sem beszél, keramit utainkat javában foldozzák, kioszkunkkal erősen birkózik „a kezelőség,“ gőzfürdőnk pótolja „a szamosi népfürdőt“ — és igy tovább. Adja Isten, hogy a jóslás itt is beteljesedjék, hogy városunk „nem volt, hanem lesz!“ Hanem azon már mégis meg- ütődünk, hogy legközelebb, egy inkább lelkes, mint reális alapon épült kérdésnek tárgyalása alkalmával egyesek a fipolgdri iskolának városunkban való felállítását is azon intézTARCZA. Az aggság lépcsőjén. Irta : Szolomájer József tanító. Virág fakad, zöldül a mező. Madárdal hallatszik a lugasból. Virul a táj, tisztul az ég s vig ének váltja fel az álomba szende- rült némaságot. Mindenütt életkedv és öröm. A hajnali lég üditő balzsama tölti be a nagy természet mindenségét. A távoli bérezek mögül fel emelkedő nap büszke királyként hordozza körül tekintetét a természet birodalmán. Az emberiség egy szebb jövő küszöbén áll s a szent érzelmekből származó boldog tudat hevíti oly lázasan a kebleket. A munkásság kettőzött erővel ragadja tova az emberiséget a haladás utján. Régi mulasztásait akarja helyrepótolni a jelenkor életerős nemzedéke. A földmives megújult erővel dolgozik s bár homloka gyakran verejtékes, lelkében az élő hit kitartást kölcsönöz a talán már-már csüggedő karoknak. A természet elragadó szépségétől elbü- völten s ily gondolatok közt végeztem regme'nyek közé sorozták, melyekre nekünk egyáltalán szükségünk nincs! Sőt mi több, ha jól emlékszünk, olyan nyilatkozat is történt, hogy bár a város némi-nemü anyagi eszközzel is rendelkeznék a fipolgári iskola létesítésére, de ez iskola szükségességét egyáltalán elfogadhatónak nem találta. Ha ez az ügy igy vagyon, — pedig a helyi újságok igy tudósították a közönséget: — akkor tiszteletteljesen bár, de határozottan kimondjuk, hogy az intézők, (vegyék magukra, a kiket illet) tévedésben vannak és nem ismerik városunk egy tekintélyesebb osztályának helyzetét. És nem méltatták becses figyelmükre a helyi sajtónak úgyszólván egy tizeden keresztül való igen alapos és tapasztalatokon nyugvó felszólalásait sem, melyek ugyancsak szükségesnek, sőt nélkülözhet- lennek tartják nevezett iskolának városunkban való létesítését. Lehetséges, hogy jelen soraink is hasonló sorsban részesülnek. Sőt tudjuk, hogy bizonyos körökben talán kicsinyléssel találkoznak. Mit sem tesz ! A legtöbb és leghasznosabb intézmények épültek fel már a kicsinylések közepeit s lettek áldásaivá a polgárságnak. Mi czélunkhoz közelebb vélünk jutni, ha polgártársainkat ez ügyben legalább komolyabb gondolkozásra bírjuk. Hiszen itt iparos-világunk jól felfogott érdekeiről van szó. Senki sem fogja tagadhatni, hogy — csak városunkról szólunk— régi, nagy tekintélyű iparosaink száma alaposan megfogyott. Elfogultak nem vagyunk, jól tudjuk, hogy ennek oka nem csak helyi, de országos bajokban is rejlik. De hogy helyi körülményeink is nagy részben előmozdították azt a szomorú állapotot, hogy régi erősebb erkölcsi és anyagi alappal bíró iparosaink mellett egyáltalán nem nőtt egy újabb, életképes iparos nemzedék: az bizonyos. Városunkban ugyanis két gym- nazium kapuja állott és áll nyitva a fiatalság előtt. A szülők, hajtva a korszellemétől is, nagy áldozatok árán vitték és viszik fiaikat a gym- nasiumokba. A legszegényebb iparos is, bármennyire emelkedett különben a tandíj, óriási nélkülözések közt is tanitatták és taníttatják gyermekeiket, hogy legalább négy osztályt elvégezhessenek! Kezdetben talán azzal a gondolattal vannak eltelve, hogy aztán keresnek neki iparos pályát. De mikor látják, hogy a fiú legalább is „húzza1“ — azt mondják, miért ne „végezhetne“ az ő gyermekük is? geli sétámat, s utam elóg szokatlanul a Sziklavári hegy felé vezetett. — Némileg a kíváncsiság ösztönzött erre, hogy megláthassam az ott tartózkodó remetét. A regényes vidék kellemes benyomást tett lelkemre s mintegy megifjodva léptem előre, örökre maradandó képet alkotva magamnak e tájról. Végre a hegy lábánál voltam. Oldalán egy hatalmas üreg tátongott, melynek bejárata mohhal volt ellepve. Az emelkedő nap nem vonta meg jóságát e barlangtól sem s éltető sugaraival bevilágitá egy részét. De im, amint vizsgálom bejáratát megjelenik egyszerre egy ősz alak. Teste görnyedt, lábai inognak, reszkető kezeivel botra támaszkodva topog kifelé. Arczán egy emberi szenvedés fájdalmainak vonásai látszanak. Szemei beesettek s feje őszbe van borulva. Látására különös érzelem fogta el keblemet s kalapot emelve tiszteletteljesen köszöntem őt. Ő hálás tekintetet vetett az égre s letérdelve megcsókolta a földet, azután botjára támaszkodva fölállott. Az eleinte visszataszítónak látszó alak mintegy megváltozott. Arczárói szelídség sugárzott s magához intve szívélyesen üdvözölt. Beszédbe ereszkedve annyira megnyertem magamnak a jóságos öreg bizalmát, hogy élte titkait sem vonakodott elbeszélni. Elbeszéltem, — úgymond, éltem befolyását változatosan de őszintén feltárva titkaim egész sorozatát, hogy tanulságot merits, mint kell elkészülve lenni az életbe lépőnek, hogy Istentől hivatott nemes czélját el ne tóveszsze a háborgó világban. Ha visszatekintek életpályám átélt éveire, most midőn már a sir szélén állok, képzeletem visszaszól a messze múltba s magam előtt látva a vószhullámokat melyekkel megkellett küzdenem keblemben fölzaj- lanak a régi szenvedések s lelki erőmet elvesztve kétségbeesem Isten irgalma fölött, mert oly nagy vétek mint az enyém alig számithat kegyelemre. Légy óvatos a világ csábítása szemben erős és szilárd, mert ki csak egyszer is ráteszi lábát a bűn ösvényére, letérni az vajmi nehezen tud. Boldog voltam ón is egykor . . . Mit kívántam minden megvolt s teljesítve lett. Az élet vidámságét én is élvezőm ; ámde kéjólvezetben úszva megfeledkeztem az élet feladatáról s az érzéki gyönyörök kelyhónek italát fájdalom, — kiürítettem.
