Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-26 / 26. szám
2 HETI SZEML I w (26-ik szám.) gadtaiásban részesítették a szónokokat és a központ kiküldött tagjait, amilyenben különben az ilyenekhez már hozzászokott néppárti képviselőknek is, csak nagy ritkán van részük. Megérkezés. Reggeli öt órakor érkeztek meg Pest felől a szónokok. A magyar katholikusok lánglelkü apostolának, Zichy Nándor grófnak kíséretében lejöttek a fővárosból Molnár János, képviselő, pápai praelátus, Kálmán Károly, és Buzáth Perencz országgyűlési képviselők, Bonicz Ferencz az „Alkotmány*', Izsóf Alajos a „Néppárt“ szerkesztője és Bariul fővárosi tanár. A nemes társaság Báthory István gyógyszerésznek volt szívesen látott vendégsége. Egy egész éji fáradalmas utazás után első kötelességüknek tartották mindannyian vallási kötelmeiknek eleget tenni. A társaság papjai miséztek, a világiak szintén ott voltak az Isten-tiszteleten. A mezőteremi gyűlés. 10 órakor indult el a társasága közel 40 tagból álló bandérium kiséretében Báthory István nagykárolyi lakásától Mezőterem felé. Öröm volt nézni a daliás, jólmeg- termett legényeket, az aranyos leventéket, amint délczegen vágtatlak paripáikon a szónokok kocsii mellett. Egész Nagy-Károlyou keresztül a legnagyobb rendben és a múlt választás sajnálatos eseményei után nem is várt lelkes ovácziók között vonultak át a szónokok. A nép mindenfelé óljenzó Zichy grófot, az ősz vezért, aki jóságosán mosolyogva, kalaplevéve fogadta a nép rokonszenv ériek őszinte megnyilatkozását. Mezőterem határán egy újabb bandérium csatlakozott a menethez és viharos éljenek, üdvrivalgások közt vonult be a néppárt a főtérre, a gyűlés helyére. A tribünön Oolgovszki Román üdvözölte a népgyülés nevében a szónokokat egy magas szárnyalásu, tüzes, eleven versben. A nemes gróf örömmel ragadá meg a szónok kezeit és többszörösen is megköszönte a szives fogadást. »Kinek a kutyái ezek?“ (Ilyen esetekben az ember szeret valamit beszélni, hogy ijedelmét és zavarát elrejtse.) „ A fiuánczok-ó“, volt a válasz. „No de a fogásukról megismerhettem volna a gazdáikat“,- gondoltam magamban és hogy valamit még mondjak, nem törődve avval, ide illik-e vagy sem, hozzátettem: „Nem esik meszsze az alma a fájától.“ Orvendek azonban, hogy e fölhozott közmondást a józaneszünek dicsért népnek fia azonnal megértette. „De nem ám!“ s félénk tekintetet vetett az elébb ecsetelt udvarra. így szerencsésen kikerülve a veszélyt, utamat tovább folytattam. Ép mikor a plébánia-lak elé értem megszólalt az esti harangszó. Ennek elnémultával bátor, elszánt szívvel beléptem a szobába s mielőtt még beszélhettem volna, kezét nyujtá nekem a plébános úr. „Jól tette öcsém, — hogy visszatért. Most mindjárt jön a vacsora. Azután jól kipihenni magát s holnap reggel, kocsin fölviszem a hegyre. Én fogom az ünnepi misét mondani.“ Megköszöntem a szívességet és vacsora A zászlókkal és virágokkal gazdagon feldíszített tribün körül több ezerre menő néptömeg hullámzott. Ott láttuk a mező- teremieken kivül, Mező-Petri, Verend, Szent- Mikiós, Szaniszló, Reszege, Iriüy, Denge- leg, Nagy-Majtény, Szamos-Dob és Nagy- Károly néppárti polgárait. Olt láttuk Czie- reizer raezőteremi, Jordán szaniszlói apát- plebánost, Brázay mezőpetri, Csánk fényi és Egri dengelegi plébánosokat, Pap Döme ügyvédet, Kleiszner és Albach uradalmi tiszteket, Goszner irinyi nagybirtokost, Sepsy szolgabirót, Kovács Gyula dr. tanári és Schorn Károly tanítót Szatmáriról és Csókás Vidor dr. káplánt és még sokakat. A népgyülés elnöke mind két helyen Zichy gróf volt. Agg kora daczára eleven tűzzel mondotta el megnyitó beszédét, melyben különösen annak megokadatolására fektette a fősulyt,, van-e s miért szükség a néppártra ? Tartalmas, meggyőző szónoklatának elhangzása után orkánszerü tapsvihar hangzott fel, mely csak akkor némult el, midőn a nemes gróf ismét megszólalt. A jelölés dolgát vetette fel az ősz vezér és a maga részéről a kerület egy keresztény érzelmű, jóravaló polgárát, a kerületi választók többségének jelöltjét, Báthory Istvánt ajánlotta maga is. A népgyülés örömmel fogadta el ajánlást és egyhangúlag kikiáltotta Báthoryt a néppárt jelöltjének. Báthory István elmondotta a maga programmbeszédjét, melyben a néppárt elveit magáévá teszi és lankadhatatlan küzdelmet igér választóinak a liberalizmus ellen. A talpraesett szónoklatot zajos tetszés nyilvánításokkal kisérte a nép. Majd Molnár János emelt szót. Elevenig ható gunyjának és humorának kétélű fegyverével biztos kezekkel operálta a nép sebeit. Az a közvetlen előadás, tisztán csengő kedves hang és nemes magatartása oly erőt adtak szavainak, melyeknek súlya sokat nyom a latban. A talpraesett, ropogós anekdották, sziporkázó, villámként ható, könnyen érthető közmondások változatossága, a népies nyelv zamata és ereje oly hatással voltak a népre, mely leírhatatlan. Valóságos párbeszédet folytatott a néppel, oly élénk közboszólásokalatt bőven előadtam élményeinket, s csak csóválta fejét társam tovább vándorlása miatt. A kitűnő vacsora befejeztével kopogás hallatszik. „Szabad 1“ S belép — nos ?— elvált utitársam. Nagy nevetéssel fogadtuk a hőst. — „Itt a megtért fiúi“ kiáltotta plébános s kezét nyujtá neki. Nagy zavarban volt szegény. Beszélt a sötétség hosszúságáról, az ut jószívűségéről, a plébános ur vakmerőségéről és a saját vendégszeretetéről. „Hanem édes barátom, — szakitá félbe a plébános, — a csirkét már megettük, csak maradék-vacsorát, kaphat.“ Odasugtam társamnak: „Látja, ez az Isten büntetése.“ Nemsokára azután lefeküdtünk. Beszélgettünk még egy darabig a holdfényről, fi- nánczokról, finánczkutyákról és hegyi kirándulásokról. Önelégültséggel, tréfásan megkérdeztem a collegától hogy fog-e ezután a jó tanácsra hallgatni ? — Erre vonatkozó szándékait a jövőre nézve azonban nem tudhattam meg, mert a felelet kérdésemre egy mély horkolás volt. (Amiből ugyan nem lehet kiokosodni.) A hold rásütött fáradt szempilláimra. — Itt mégis jobb, mint a szénaboglya tövében. Jó éjszakát! Karenovics József. kai kisérték. Témája az egyházpolitikai törvények káros voltának a bebizonyítása volt, amit szépen el is ért. Buzáth Ferencz a kisgazdák bajairól és a néppárt eddig elért sikereiről és törekvéseiről szólott. Higgadt, komoly, mélyreható szavai a nép szivének legmélyebb redőibe is behatoltak. Öröm volt látni a világi nagy urat, a mint a déli harangszóra félbeszakitá beszédét és az Isten szabad ege alatt, kalap- levóve az egész gyűléssel együtt fennhangon imádkozta el az urangyalát. Mily magasztos egy ilyen szép jelei.et a mai sivár, rideg, hitéletben. A következő szónok, a zsoltár-költő, Kálmán Károly volt. Impozáns alakja, viharos, érczes hangja már előre is meghatott mindenkit. Bátor fellépése, ügyesebbnél ügyesebb tagmozdulatai elbűvölték a népet. Kálmán, mint igazi néptribun egy tömegeién elemében van, hogy valóban bátran nevezhető modern Capisztránnak. Oly tüzet, oly lelkesedést önt hallgatóiba, hogy bárki kész volna érte tüzbe menni. Minden szava egy-egy hatalmas buzogánycsapás, melylyel kíméletlenül sújt, tör, zúz ahova ér. Költői lelkének magasan szárnyaló eszméit olyan érthetővé teszi a nép előtt, hogy a legalsóbb elemek is könnyen megértik szónoklatát. Szavainak hatása csodálatos, Kálmán egy valóságos Abrahám a Sanda Clara. A sikerült népgyülóst, mely a maga gyakorlati eredményeit is megfogja hozni, Zichy Nándor gróf jóságos szavai rekesztet- ték be. Gyűlés után villásreggeli volta mezőteremi plébánián, melyben a szónokokon kivül a Nagy-Károly környéki intelügentia, főképen a papság is szép számmal volt képviselve. A csanálosi népgyülés, Zugó, viharzó éljenzés és lelkes óvácziók közt hagyta el az illustris társaság Mezőteremet. A beláthatatlan hosszú kocsisor előtt és háta mögött daliás bandéristák vágtattak. Mezőterem határán a csanálosi, kaplonyi és kálmándi bandéristák csatlakoztak a menethez. A Nagy-Károlyon való átvonulás festői látvány volt. Dicséretére válik a város lakosságának, hogy a nagy vendégekhez méltóan viselte magát. Bő termést ígérő búzaföldek között vígan haladt a menet. A Csanálosba való bevonulás nagyszerű volt. Egy lobogó erdő volt az egész község. Talpon volt mindenki ; a csinosabbnál csinosabb házak kapujában csak egy-egy bánatos képű anyóka, vagy házőrző fiatal gyermek volt látható és ezeknek is le lehetett olvasni az arczárói, mennyivel jobb szeretnének a főtéren, a gyűlés helyén lenni. A társaság a plébániára szállt s pár perez múlva kilépett a remekül diszitett szónoki emelvényre. Szűnni nem akaró, folyton- folyvást megújuló éljenzéssel fogadta a hallgatóság őket. A csanálosiakon kivül tömegesen jöttek el a nagykárolyiak, vállajiak, inérkiek, fá- biánháziak, domahidiak, sőt a csengeri és erdődi járásokból is több százan jöttek át ez alkalomra. Szép számmal voltak képviselve a zajtaiak. A tribünön helyet foglaltak Zichy Nándor gróf és kíséretén kivül : Kovács, Csánk, Torday, Soltész,Hrabovszky, Matlaszkovszky, Czimmermann plébánosok, dr. Kovács Gyula, Bonicz az „Alkotmány“, Izsóf a „Néppárt“ Baudisz a „Szatmárvármegyei közlöny és Schorn K. a „Heti Szemle“ tudósitói. A közelben láttuk még Jaklovics, Klareskó és Hollósy piarista tanárokat, Schwegler Ala-
