Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1900-02-21 / 8. szám

3

„HETI SZEMLE“ (8-ik szám.)

pök minden bemutatás nélkül nevezi ki a lelkészt.

A kegyúri jogot egyedül a fő-kegyur és pedig az egyház elvet szerint adományozhatja.

II. József császár volt az egyedüli uralkodónk, ki eltért — nem csak ebben, de más ügyekben is — elődei rendszerétől s 1787. április 7-én megengedte, hogy azon esetben, ha protestáns vailasu veszi meg a kegyúri joggal felruházott birtokol katholi- kus földesurtol, ez esetben a kegyúri ler hekkel a jog is átszáljon a protestáns birtokosokra. E rendelet azonban csak három évig, akkor is nem az egyh íz helyeslésevei volt érvényben, mert József császár azt halála előtt visszavonta.

Hogy a régi diplomákban, midőn a király a kegyúri jogot adományozta, nincsen arról szó, miszerint a sz. kir. varosokban a kegyúri jogot a lelkész bemutatásánál a másvallásuak nem gyakorolhatják, ennek egyszerű oka az, mert az ország egy valláson volt, helv.-hitv. és agost.-hitvallásunk nem léteztek vagy ha az utóbbi időkben léteztek is, befolyást nem gyakoroltak, az izraeliták pedig polgári jogot sem élveztek. S midőn a masvallasuak kegyúri jogot akartak gyakorolni, adta ki I. Lipót fent idézett 1701. április 9-én kelt tiltó rendeletét.

Nagybánya városának régi szabadalmi levele elégvén, plébános-választási, illetve bemutatási jogát ismételten Nagy Lajos királyunktól 1347-ben nyerte, nagyon természetes tehát, hogy diplomájában e jog gyakorlásától sem a helv.- és ágost.-hitval- lásuakat, sem az izraelitákat ki nem zárhatta, miután az elsők még nem léteztek, az utóbbbiaknak pedig, mint az 1790/1. évi 38. t.-cz. és az 1840. évi 29. t.-cz. igazolja, a bányavárosokban lakniok sem volt szabad.

Nagybánya város nem kath. lakosai még azzal sem érvelhetnek, hogy a plébánost fizetik és az egyházi épületeket fenlartják; mert hiszen Nagybánya város lakói községi adót ma sem fizetnek, így tehát a kath. egyház kegyúri terheinek viseléséhez saját részökröl semmivel sem járulnak.

Nagybánya város birtokai donationális birtokok. Az eredeti donationális levél, mint

már említve volt, elégett. A donatio mog- ujittatott Nagy Lajos király fentebb idézett diplomája ]. czikkeben, mely igy szól: „Hogy Asszony-Patakának és Z izur Bányának határjai körös körül három mértföldnyire legyenek, kivéve, lia azon földön mar más megszálliitatott avagy Nemeseknek helysége lennének.“

Ezen donationális birtok és a királyi kisebb haszonélvezetek jóga, tnelylyel kapcsolatosan nyerte a város a plébános választási jogot, viseli ma is a kegyúri terheket.

Az 1848. évi XX. t.-cz. 2. §-a értelmében „E hazában törvényesen bevett minden vallásfelekezetekre nézve különbség nélkül tökéletes egyenlőség és viszonosság állapit- tatik meg.“

Az 1848. évi törvényekre minden magyar kegyelettel tekint. Kérdem: elég volna-e téve a kegyeletnek, ha e törvény szelleme semmibe sem vétetnék ?

Tökéletes egyenlőséget kíván e törvény. S hol volna az egyenlőség, ha a felekezetek szabadon választhatják lelkészüket, a katho- likusok pedig ezt nem tehetnék s kénytelenek lennének tűrni, hogy a másvallásuak válaszszanak nekik lelkészt?

Hol volna a törvény-kívánta viszonosság, midőn mi katholikusok a másvallásuak lelkészének megválasztásánál nem kérünk, nem óhajtunk jogot, sőt ha adnák is, annak gyakorlásától magunkat felmenteni tisztelettel kórnők; a másvallásuak pedig beleavatkoznának egyházunk belügyeibe, megakadályoznának bennünhet vallásadta jogaink szabad gyakorlásában.

Ide iktatom még az 1800. évi augusztus 12-ón 18,836. sz. a. kelt intimatumot, mely

igy szól:

„Királyi vagy városi vagy községi kegy- uraság alatt levő egyházi javadalom elnyerése végett senki se folyamodjék sem felsőbb helyre, sem a városhoz, sem a községhez, hanem megyés püspöke utján jelentkezzék, ki alárendelt papsága közöl bárom egyént fog ajánlatba hozni.“

Azon óhajjal zárom be soraimat, vajha a leendő katholikus lelkész megválasztásánál

szív küzdelmeit s ha neui leit volna mulier fortis, máskép cselekedett volna. De ő győzelmet vívott ki már elébb önmagán, csirájában elfojtá ama különös érzést, mely a festő iránti érdeklődésből akart kifejlődni. Ha ezt nem tette volna végzetes ballépés áldozata lenne, de igy mulier fortis.

De a kis Bella nem tud belenyugodni, hogy örökre elmenjen a bácsi s nem érti, mint lehetett oly hirtelen beteg.-— Jöjjön vissza, ha meggyógyul, mondá.

— Akkor talán sohasem jöhetek, feleié a festő.

— Pedig én úgy szeretném, ha visszajönne s hozna szép virágot, éneklő madarat abból a szép országból.

Hosszan s szeretettel nézett a távozó bácsi után.

Másnap eljött ismét Mechia, mint mondá búcsúzni, de a cseléd jelenté, hogy őnagy- sága nem fogadhatja, mert migrénje van. Szomorúan távozott.

A mint a kerten keresztül akart menni, Bella jött elébe.

Egyik kezében korcsolya, másikban szép piros kamélia.

— Fogadja el tőlem e kis virágot s

gondoljon reám. Nem vagyok oly szerencsés, hogy meglássam a szép viruló országot, de gondolatban sokszor ott leszek a hol mint mondá Cyprus virul s zöld lomb közt narancs pirul és . . .

Átadá s elszaladt. Talán még sem járja, már nem oly kicsiny leány s a festő sem öreg. Helytelenül cselekedett. S szégyenkezve elpirult.

Szegény Mechiát egészen elbüvölé a kedves leányka s nem tudá elfelejteni. Ott zsongott fülében az, hogy „úgy szeretném, ha visszajönne" ott volt a kamélia a vázlatok közé préselve.

Három év múlva visszajött. Nagy volt ámulata a mint Bellát meglátta, kiről azt hitte, hogy Voltaynó. Hogyan ? e nő nem vénült, sőt még ifjabb lön? De még nagyobb volt a meglepetés, midőn a vélt Voltaynó a mamát hivta.

— Mama, mama, nézd itt van Mechia ur! *

* *

Egy év múlva Bella is megláthatta azt a szép országot, de akkor már nem volt Voltay Bella, hanem M.-né.

Csókás Vidor.

a másvallásuak tiszteletben tartanák a katholikusok jogait, ezek pedig a főpásztor hármas kijelölése alapján megválasztanák a legmél- lóbbat.

Felsőbányán, 1900. február havában.

Pemp Antal

felsőbányái rom. kath. lelkész, nagybányai esperes.

A kath. papság és az irodalom.

Elnöki megnyitó beszéd a Szatmáregyházmegyei Irodalmi Kör 1900. évi febr. 14.-ik közgyűlésén dr Steinberger Ferencztől.

Meghatottság szállja meg lelkemet, midőn Irodalmi Körünknek rám nézve ezen utolsó gyűlésén jelenek meg Önök, szeretett munkatársaim között. Meghatottságomat eléggé megokolja az a körülmény, hogy az éppen 11 év előtt tőlünk létesített és nekem lelkemme! összeforrott kis körtől, melyben az önzetlen munkásság boldogító tudata egyesítette a szellemi erőket, más térre el- szólitó hivatásom mindenkorra elszakít. A válás fájdalmát szívesen elviselem, mert szeretetünk tárgyáért szenvedni is öröm.

De kibontakozást keresek lelkemnek egy másik borongó érzelméből, a töprengő aggodalomból, mely a mindennél fóltettebb lóleknyugalmat riasztgatja, hogy midőn 11 év előtt a tőlem előszeretettel dédelgetett Irodalmi Körünket létesítettük, nem olyan intézményt alkottunk-e, mely inkább a hiúságnak tömjónez, sem hogy fontos közérdeknek állana a szolgálatában ; vájjon nem vontuk-e el a szellemi erőket magasabb érdekű intézményektől, mint a milyen a mi szerény Irodalmi Körünk ?

Ebből a töprengésből kibontakozást kereső lelkem a gondolkozás fonalával arra a megingadhatatlan meggyőződésre vezet, hogy : sehol sincs szorosabb kapocs, mint a milyen a kapocs a kath. papság és az irodalom között.

A kath. irodalom ott kezdődik a kereszténységnek, ennek az isteni intézménynek a böl- csejénél. Mint fegyverbarátok lépnek fel a történelemben : a kereszténység és a kath. irodalom. Az első kath. irodalmi termék : az evangélium, ez a legtisztább, legüdébb és legáldásosabb forrás, melyből a lepergett századok lángelméi merítettek termékenyítő eszméket és amely időtlen időkig forrása marad az ujjáteremtő nagy gondolatoknak.

Az Ur Jézus, az isteni Mester, aki egyetlen szavával ronthat és teremthet száz világot, nem fordult a nehézkes bötüvetós lassú eszközéhez; nem hagyott hátra semmi írott emléket.

De már az apostolok, kik vele társalogtak és kiknek módjuk volt bepillantani az isteni Mester leikébe, már ezek megragadják a tollat, hogy megkössék a röppenő szót kortársaik és az utódok számára. A 12 apostol közül : Máthé, János, Péter, Jakab, Judás vagy Taddeus a szent könyvnek irói közül valók. A lángleikii nagy apostol, Pál, ki az egész világot át akarta alakítani a kereszténység fönsóges tanításával, nem elégedett meg a szónoklás hóditó hatalmával, hanem megírta azokat a lélekkel és tudással teljes hires leveleket, hogy maradandóvá tegye a nyomokat, melyeket láng szavai a megtértek lelkében hagytak.

íme, az Ur Jézusnak közvetetlen tanítványai, a kezdődő egyház apostolai, midőn az Írás még nagyon nehézkes mesterség volt, már tollat ragadnak apostoli működé-