Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-05 / 49. szám

2

H E TI SZEMLE“ (49-ik szám.)

élni. Azt a kenyeret eszik ők, amit a ti szátokból vesznek ki. A nép pedig szájtátva hallgatja és bólint fejével, hogy a zsidónak igazsága van. Most már csakazért is megyünk, had’ lássák az urak, mi lesz akkor, ha kihúzzuk a lábunkat innen. Hát elég sajnos, lesz biz’ akkor egy kis dominium, amelybe láblógatva ül bele az ágens, és holnapután Iczik nem tekintetes, de legalább is nagyságos uraság.

üj párturalom.

Pártkormány önmagában nem teszi az államot hatalmassá; — így ir egy kiváló állambölcsósz — sőt inkább csak olyan állam viselheti azt el, melynek hatalma már jól kifejlődött. A többség kormány uralma csak akkor nem bomlasztó, ha a többség olyan szilárdan szervezett társadalmi érdek- testületeknek képviselete, amelyek egymással folyvást számolni tartoznak. Mert nem többség a czél, hanem valamennyi érdeknek, hivatalnak, osztálynak, nemzetiségnek őszinte, összhangzó egyesitése egy valamennyi iránt igazságos alkotmányhoz, képviselet és kormányhoz való ragaszkodásban.

Egy érdeknek puszta tulnyomósága, a melynek más különérdekek jelentékeny kisebbsége áll ellenében, úgy tekintendő, mint az állam hatalmába vert ék. — A napi po litikának fölötte álló lángész, a széles látókörében felmerült eseményeket objective szemlélő férfi hangoztatja eme igazságot.

Megyénkben, sőt városunkban sok intelligens egyén van, ki elösmert a liberális rendszer fogyatkozásait, bűneit, de azért támogatja, mert azt hiszi, hogy csak ez az egyÉpárt képes az államot fenntartani. Milyen tévedés! A pártkormány — mondja a bölcsész — nem teszi az államot hatalmassá. Ha nincs a nemzetben az állam fenntartó elem, bárminő párturalom is szervezkedik a vezetésre, életerőt nem fog tudni teremteni. Ellenben a kellő prudentiát, inventiot, tapintatot és erkölcsi alapot nélkülöző párt uralom megbónithatja a legszebb fejlődést is. Vitatkozhatunk a fölött, mi hiányzott a liberális párt politikában, inventio, prudenlat beszédessé tette, szemeiben fény gyűlt ki, a jóleső érzés egy pillanatra eloszlatta arczának halványságát. Reményét, gyermekeinek biztató szavai csak növelték s a szeretet apró megnyilatkozásai megerősítették hitében. Ki is gondolta volna, hogy számára, boldogság a földi lót szűk határai között már nem, csak ott messze, az örök élet örömei között terem.

Pedig szeretet volna élni. Látni nem a maga, a gyermeki boldogságát, a miért küzdött, fáradott egy életen keresztül. Isten máskép akarta.

— Nem élt nagy időt, de sokat átélt. Véres napok jártak. Két hatalmas nemzet mérkőzött egymással, az osztrák és porosz. Mint fiatal gyermek ott harczolt közöttük. S mikor elmúlt a vész, megtért otthonába s feldúlva találta. Kis vagyonuk romján állottak szülei, kezükben a vándorbottal; szemükben a keserűség könyeivel. Mit tehettek ? Hisz idegenek lettek saját otthonukban.

Elhagyták a helyet, melynek szemlélése csak lelkök fájdalmát növelte. Útra keltek. Társul szegődött hozzájok az elha- gyatottság érzete, a jövő bizonytalansága.

tia, tapintat, erkölcsi alap avagy mind a négy; a tényt nem tagadhatjuk: kárára volt a nemzetnek, megállította fejlődésében, megnyirbálta dicsőségében s megrontotta jellemében.

Midőn külellenséggel nem kellet küz- denünk, midőn az alkotmányért véres küzdelmet nem kellett folytatnunk, mily magasztos szerepet tölthetett volna be a kormány a nemzeti állam felépítése és megerősítése körül. Azonban valahányszor kulturális, tanügyi czólokra kellet volna áldozni a kormánynak, nem volt pénz, de annál több jutott a választásoknál a vesztegetésekre. Iparunk, kereskedelmünk, gazdaságunk érdekeit oda dobta melléktekintetek miatt áldozatul bécsi bankároknak.

A nemzeti eszmének nem tudott tért hódítani a nemzetiségek között, ellenkezőleg kétszínű politikájával magunk ellen ingerelte azokat s erélytelen kezével nem birta a bajokat kiirtani. Mig a múltban a félvilág csodálta mevünket s Európa zászlótartói voltunk, eddig ma a külföld ignorál s tétlenül nézzük, mint tépik szót s tiporják sárba a magyar zászlót. Idegen tényezőknek s a vóletlensógnek kell közre játszani, hogy mégis itt, ott figyelembe vegyenek. Egy negyed századon keresztül semmit sem tett a liberális párt alkotmányunk fejlesztése, jogaink kiépítése körül, egyetlen intézményt sem alkatott, mely természetszerűleg előkészíthetné állami függetlenségünk hajnalát, ehelyett hozott néhány paragrafust a szesz- főzésről, adott szép számú engedélyt vicinálisok építésére, boldogított bennünket polgári házassággal s osztott sok, nagyon sok konczot híveinek az állam igaz java ellenére, mótelyezte az ősi jellemet és erkölcsöket s beplántálta s cosmopolitikus és vallástalan szellemet a nemzet szivébe. Ha ezt a liberális párt eredménynek, működése gyümölcsének tartja, akkor mi constatálhatjuk, hogy keserű gyümölcs, szomorú eredmény,

Az állam hatalmát változtatni és gyarapítani is kell tudni, mondja Lubrich Ágoston. Ugyanis a társadalmi testben uj elemek, az önfeltartás uj feladatai tűnnek fel. Ezek a hatalomnak megfelelő módosítását követelik. Arany szavak ! mikor fogja ezeket a nemzet

És ha hitök, — hogy Isten a bennebizókat el nem hagyja — nem bátorította volna őket a csüggedés perczeiben, ennyi sorscsapás terhe alatt bizonyára összeroskadtak volna. De hitök erős volt., győzött és hosszas vándorlás után, otthonra találtak.

Kezdték élűiről az életet. Dolgoztak. Isten megáldotta szorgalmukat s a fáradság jutalma édes volt. Visszatért szivükbe a remény, lelkűkbe a megnyugvás, a siker meg- aczélozta akaratukat, küzdeni tovább. Örömmel látták gyarapodásukat s kétszeres hálával adóztak érte Istennek. Hosszú idők szenvedéseit feledtető egy-egy boldog óra.

De az idő múlt. Az öreg szülők érezték erőik lankadását, az ifjúnak támaszra volt szüksége. Megnősült. Egy áldott lelkű nőt kapott élettárául, ki kárpótolta a mull keserveiért, s hü osztályosa lett egész életének. A jólét felkereste őket s ők boldogok voltak. A sors mit sem tagadott meg tőlük, talán csak azért, hogy majd annál jobban érezzék a fájdalmat, ha sokat visszavesz.

Gyermekei növelték boldogságukat. A drága jó anya öröme végtelen volt, mikor látta körében vigan enyelgő gyermekeit s égett a vágytól, ártatlan kebleikbe az erény,

a maga egészében megszívlelni ? Amint halljuk a nemzet jobbjai a legközelebbi választás alkalmával nemzeti és vallás erkölcsös alapon álló párturalmat óhajtanak túlsúlyra emelni. Megvalósul-e óhajuk ? A lethargiába merült magyar fogja-e támogatni őket. Vagy engedni magát megvesztegetni a csillogó szavak és sok más eszköz által, hogy továbbra is nyakunkon maradjon a nemzet életerejét felemésztő s a hatalomhoz görcsösen ragaszkodó üdvtelen rendszer?

Az egyetemről.

Lapunk múlt számában az egyetemi tanácsnak olyan határozatáról szólottunk, mely a kereszt bevonulását lehetővé teszi az egyetem termeibe. Idő előtti közlés volt, mert ebben a formában nem is felel meg a valóságnak. Okot reá a keresztónytelen sajtó kifakadása adott, mely kimólet nélkül támadta az egyetem tanári karát, hogy ilyen határozatot merészelt hozni. A tanácsban ez az ügy még nem is fordult elő. Annyi igaz, hogy az ifjúság, felháborodva az ismétlődő kereszt sértéseken, kérelmet intézett a miniszterhez, melyben a kereszt hathatós védelmére hivja fel, és hogy az. az egyetem összes termeiben kifüggesztessók.

A miniszter e kérvényt leküldte az egyetemi tanácshoz, mely azt véleményadás végett kiadta a jog- és államtudományi karnak. A kar Concha Győző drt, a politikai tudományok rendes tanárát bízta meg azzal, hogy a kérdést tanulmányozza és tegyen ez ügyben javaslatot.

A jogi kar Mariska Vilmos dr. dókán elnöklete alatt tartott minapi ülésében tárgyalta az ügyet és Concha előterjesztése alapján a következő javaslatokat fogadta el:

„Az ifjúság kérésének mellőzésével a kereszt tétessék ki az egyetem dísztermében, az egyetem tanácstermében és alkalmaztassák a doktori felavatásnál és eskütételnél. Ez az intézkedés a tudomány-egyetem szervezetében gyökerezik, így volt az a Mária Terézia korán tói a legutóbbi időkig, még Toldy Fe- rencz rektorsága idején is, csak ezután mellőzték a keresztet egyes rektorok önhatalmúlag, tanácsi határozat és miniszteri hozzájárulás

a megelégedés magvait hinteni ; s az apa, kinek házi szentélyében a béke, szeretet és megelégedés tiszta lángja lobogott, édes jutalmat talált a szeretett körben a munka fáradalmaiért. Békében éltek, mi sem zavarta nyugalmukat. Sokra nem vágytak, a keveset megtudták becsülni. Fájdalmaikat nem vitték a világ piaczára, elsírták egymás kebelén.

így volt ez hosszú időn át. Ámde az élet zavartalan örömei egy halandónak sem jutnak osztályrészül. Neki sem. Eljöttek a megpróbáltatások nehéz évei, melyekben valóban az ő szenvedések közt megedzett erős lelkére és mély vallásosságára volt szükség, hogy kétségbe ne essék, de szembe szálljon annyi csapással, mint a mennyit el kellett szenvednie. De szembeszállt. Mert a jólét napjaiban nem bízta el magát, a szenvedések között nem esett kétségbe. Bízott az Istenben. Bizott az emberekben. Becsületes lelke nem tételezte fel másokban — kik bizalmas, kérő szóval közeledtek hozzá — az|ál- nokságot. Ezen bizalmára alapított nagy hite megcsalta őt. S csalódása keserű volt, mert éveken át Dagy szorgalommal szerzett javaival fizette meg. A baj nem járt egyedül,