Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-05 / 49. szám

„HETI S Z E M L E“ (49-ik szám.’)

3

Indokok:

A márki ev. ref. egyházközség templom- ópitós engedélyezése iránt: kérvényét, 1900. év márczius hó 22-én ezen hivatalhoz benyújtván, az építkezés engedélyezésére vonatkozó végzés, 1701. sz. a. kiadatott, ezen végzés Hrabovszky István plébános által fellebbezéssel megtámadtatván. a másodfokú hatóság által érdemileg 9606. sz. intézkedés^ sei helyben hagyatott, és így a mórki ev.y ref. templom a jogerős másodfokú határozat értelmében épittetett fel. Miért is kérvényezők kérelmükkel elutasitandók voltak.

Ezen határozat ifj. Schlachter Gáspár és 12 társai mérki lakosokkal vótiv mellett közöltetni rendeltetik.

Nagy-Károly, 1900. nov. 5.

Domahidy Elemér,

főszolgabíró.

Kell-e ennél nem csupán kézzel, hanem ököllel is foghatóbb okmány, mely napnál világosabban igazolja, hogy Domahidy Elér mér kétkulacsos és kétféle mértékkel mór, sTibgy nem mint pártatlan és törvénytisztelő főszolgabíró, hanem mint elfogult s vastag- nyakú kálvinista gondnok Ítélkezik ? Miért? Azonnal bebizonyitjuk. A méki róm. kátho^ likusok 1813-ik évtől kezdve háboritlanul birtokosai azon szabad térnek, melyre templomukat ói itették s azt körül is kerítették, de nem azért, mintha csak a körülkerített helyet tartották volna sajátjoknak, egyáltalában nem ezért, mert a kerítésen kivül álló szabad tér is a róm. katholikusok elvitázhatlan és jogos tulajdonát képezi, hanem “egyszerűen csak azért kerítették körül, hogy a község minden utczájából e szabad téren gyülekező különféle oktalan és nem oktalan állatok rongálása és ronditásai ellen legyen megvédve a 80.000 korona költséggel egészen újjáalakított gyönyörű templom.. Az ezen czólra épített kerítés lebontását kérelmezték Veres András és társai mérki kálvinisták. S Domahidy kálvinista gondnok és főszolgabíró felült nekik és elrendelte, hogy a róm. kath. egyházi elüljáróság három nap alatt bontássá le a saját területén épített keritést. így csinálta e skandalumot szegény Domahidy kálvinista gondnok és főszolgabiró, s most nemcsak elítéli, hanem neveti is a közönség. De menjünk további A mórki kálvinisták 1900. év

márcz. hó 22-én nemcsak engedélyt kaptak Domahidy kálvinista gondnoktól a község területére uj imaházat építhetni, hanem hF“~ vatalos hatalmával visszaélve, mint főszolga-” biró, karhatalommal, tehát erőszakosan, le is foglaltatta a 100 négyszögmóternyi területet, 3V2 négy szögmóter híjával, a kálvinista gyülekezet részére. Föl is építették a kálvi^ ^ nista hn aházat Mérk község képviselőtestülete és a túlnyomó többségben levő róm. katholikusok folytonos tiltakozása daczára. Ifj. Schlachter Gáspár és társai fölháborodva Domahidy újabb merénylete és basáskodó Bánffy-huszár-fóle határozata miatt, kimutatva a törvényellenesen s a község tulajdonát képező területre épített kálvinista imaház lebontásának szükségességét, ugyanazon okokkal támogatott kérvényt adtak be, melyekkel Domahidy kálvinista gondnok a rk. templom kerítésének lebontását indokolja, s kérték a 20 méter hosszúságú fal es a torony lebontását. S mi lette kérvényre a felelet ? Megmondja a fenn ismertetett határozat.

Miért teljesítette Domahidy Veres és társai kérelmét, habár annak semmi alapja sem volts csakis hazugságot tartalmazott? s miért utasitotta el ifj. Schlachter Gáspár és társaik, jóllehet érthetően indokolt és törvényes követelését ? Egyedül azért, mert amazok kálvinisták, ez utóbbiak pedig róm. katholikusok, s mert a kálvinisták olyasmit kértek, mivel a katholikusoknak kárt okozhatnának, mig a katholikusok kérelme jogos és törvényes. Nem is fogunk addig nyugodni, mig a törvénynek érvényt nem szerzünk és czólt nem érünk ! Különben a határozatra vonatkozó észrevételeinket elmondjuk a következő alkalommal.

Hrabovai Hrabovszky István.

plébános.

Rómába és a Szentföldre

f. évi deczember 9-én induló országos zarándoklat érdekében.

Felkértek, hogy a f. óv dec. 9-én Rómába s a Szentföldre induló magyar országos zarándoklat lelki vezetését vállaljam el.

Istenbe és nemzetem nagy leikébe vetett bizodalommal elvállalom, el annál készségesebben, mert köztudomású, hogy a szent év folyamán a világ összes katholikus népei,

nélkül. A jogi kar a régi jogállapot visszaállítása mellett foglalt állást és ehhez képest javasolja az egyetemi hitszónoki állás, valamint a bölcsészeti karon a keresztény erköcslan tanári székének betöltését,

A kari ülésen e kérdéstől függetlenül szóba került a magyar kereszténység kilencz- százéves jubileumának megünneplése. A kar elhatározta, hogy a nevezetes évfordulót diszgyüléssel ünnepeli meg.

A jogi kar javaslatai felett a tudomány- egyetem tanácsa határoz a jövő héten tartandó ülésében, amelyben Ponori Tewrewk Emil prorektor fog elnökölni.

Valószínű, hogy a jogi kar javaslatait el fogadják fogadni. Ez is némi tekintetben eredmény, mert legalább visszaállítják azt az ősi szokást, melyet önkényesen semmisítettek meg olyan pogányságra hajlandó tényezők, kiknek ahhoz joguk tulajdonkópen nem is volt. Az a hang azonban, melylyel a pogány sajtó a kereszt érdekében tett lépéseket fogadta, keli, hogy még jobban tömörítse a katholikusokat, kell, hogy feléb- reszsze bennök az önérzetet és őket jogaik tántorithatlan védelmére buzdítsa. Az az egyetem, ország világ tudja, katholikus alapítvány, 9 nekünk nem szabad megtűrni, hogy ami pénzünkön oly intézményt tartsanak fenn, mely istentagadó elveknek álljon szolgálatában.

Apróságok.

Ifj. Schlachter Gáspár és társai, a „Heti Szemle“ 44-ik szamában közölt, s a nagykárolyi járás szolgabirói hivatalához beadott kérelmükre a következő 9 eredetiben idecsatolt határozatot hozták :

ifj. Schlachter Gáspár és 12 társa mórki lakosok, Mérk község utczájára és közterére épített ev. ref. templom 20 méter hosszúságú falát és tornyát, azon indokból kérik lebontatni, mert egyrészről, az építkezés folytán az utcza területből felhasznált rósz által a közforgalom lényegesen akadályoztatik, másrészt a beépített terület az ev. ref. egyház tulajdonául telekkönybe feltüntetve nincsen.

Határozat :

A nagykárolyi járás főszolgabírója, ifj. Schlachter Gáspár és 12 társa mórki lakosok benyújtott kérelmét elutasítja.

követte egyik a másikat. S most egyszerre ott állott egész élete munkájának romjai felett.

Nem rég láttam egy embert, ki két keze munkájának keresményéből összerakott filléreken vett egy kis nádfedeles házat s a mely napon nevére Íratta, az nap estéjén leégett az egész s ő a megüszkösödött gerendákon sirt, mintegy gyermek. Lelki küzdelme rettenetes volt. Ilyen lehetett az én kedves jó emberem tépelődése is, melylyel csak magát emésztette, mert panasz vagy zúgolódó szó soha sem jött ajkaira. Még jó szerencse, hogy az idővel haladni vagy szaladni kell. A veszteség nagyságának gondolata nem sokáig emészthette tehát, mert gyermekeire tekintve tisztén állt előtte, hogy neki élni és dolgoznia kell.

Küzdött tovább. Lelke derűje elveszett. Testi erejét nem rongálta ugyan szót egyszerre a csapás, de lassan emésztette, mint pusztul a fa élet-ereje, ha tövén titkon féreg foga rág.

Nehéz évek teltek igy folytonos megfeszített munkában, melyek korán meghoznák számára az ősz fürtököt Nem talált

többé örömet az emberek társaságában s egyike lett azon keveseknek, kit nem zavartak a külvilág eseményei, ki jobb napokban is megelégedett az otthonnal, most csak a csendes körben érezte jól magát, melyet családja nyújtott számára. Kerülte az élet zaját, minden alkalmat, mely netalán összeszólalkozásra vezethetett volna, inkább ő tűrt el bántalmakat, mintsem ő megsértsen mást. Becsületes lelke nem tudott megbarátkozni a kor léhaságaival, mely magával ragad ma kicsit és nagyot. Mégis kik ismerték, szerették, kik száradni látták napi munkájában, becsülték őt.

Sokat dolgozott, semmit sem tókozolt, az élet számára mégis éveken át csak tövisét termett. Öröme kevés volt, bánata tengernyi, a szenvedése sok. A megpróbáltatás nehéz, hosszú volt. És nem fakadt ki soha. Viselt mindent némán, panaszszó nélkül. Remélt. Embert igy tűrni még sohasem láttam.

Talán azért is elégelte meg Isten szenvedését, és lassankint eiközelgett a fehér galamb, meghozója a drága hírnek, hogy könnyebb napok derülnek reá. Gyermekei közül kettő czélhoz ért.

Minő boldog volt, soh sem feledem el. Milyen hálás sóhaj fakad fel kebléből | Minő hálatelt szívvel kulcsolta össze kezeit, hogy elrebegje imáját Istenhez, ki neki ezt megérni engedó.

Lassan visszatért lelke derűje. S midőn látta, hogy nem hiába küzdött, hogy bizalmát Isten megjutalmazta, kérését meghallgatta, rövidnek találta az időt, melyet átszenvedett. Elfeledett mindent, csak a szerető jóakaratot látta, melylyel gyermekei emelgetni igyekeznek vállairól a terhet s mit ő szászorosan adott, ha egyszeresen kapta vissza, boldog volt. Soha sem emlékezett arra, mennyit adott, de hogy mit kapott, azt mindig emlegette. Milyen édes reményekkel volt tele ? Szelíd lelke, mily boldognak rajzolhatta maga elé a jövő kópét ? Fájdalom, nem érhette meg. Csak egy megnyugtató sugarát látta a jövőnek, csak egy parányát adhattuk vissza az ő nagy szeretetónek, aztán itt hagyott bennünket hirtelen — váratlanul —• elment az örök Szeretethez, kit imádni soha meg nem szűnt.

Nagyon korán ment el tőlünk . . . ,És ki életében senkinek sem szerzett fájdalmat,