Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-08-08 / 32. szám
IX. évfolyam. 33-ik szám Szalmái*. ÍOOO. augusztus 8 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évrs — — — — — — — — 6 korona — fillér. Félévre — — — — — — — — 3 „ — Negyedévre — —------------,---: — 1 50 Ta nítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Az iskola-kérdés. Midőn 1887-ben az amerikai Louisiana püspöke XIII. Leo pápát meglátogatta, Krisztus helytartója e szavakat intézte hozzá: kedves fiain, kövess el mindent, hogy kath. gyermekeinknek kath. iskolákat állíts. Az iskola ugyanis az a csatatér, a hol a nagy kérdés eldől, vájjon a társadalom keresztény marad-e vagy nem. Az emberi társadalomból ugyan sohasem fog kihalni a kereszténység ; mert Krisztus megígérte, hogy sohasem hagyja el egyházát. Ámde ha e társadalomnak egy része megszűnik kath. iskolákat alapitni és fentartani, kikerülhetetlenül bekövetkezik elpártolása a kereszténységtől. Az iskola kérdés tehát a kereszténységre nézve az emberi társadalom egyes részeiben élet-halál-kérdés.“ Valóban igy fogják fel az iskola- kérdést a kereszténység ellenségei is, azért vetik minden erejűket a kath. iskoláknak vallásos jellegüktől megfosztására és hatalmukba kerítésére. A liberális államok, a melyek mindenütt az egyház ellenségeinek bizonyultak, ezért ragadták kezükbe mindenütt a tanítás- és nevelés-ügyét s szorítják ki mindenütt az egyház befolyását az iskolákból, hogy a jövő nemzedéket a Felelős szerkesztő I* A T H O U Y E N D I£ E. A lap kiadója : A ,PÁZMÁNY-SAJTÓ.“ közös vagy állami iskolák által előbb hitközönyössé, , aztán egj^házelle- nessé tegyék. És ebből helyenkint még csak nem is csinálnak már titkot. Emlékezetes Bismarcknak mondása, a ki midőn az egyház nyílt üldözését, a kultur-kampfot, kénytelen volt beszüntetni, e jellemző nyilatkozatot tette: „A többit majd elvégzik az iskolák.“ „Engedjétek át csak nekünk az iskolákat, — mondá a liberális Altenstein bajor miniszter — a ti hierarchiai intézményeiteket szívesen meghagyjuk nektek. Ha a kath. elem kialudt a nép szivében, akkor a hierarchia magától dől össze.“ A szabadkőművesség az egész világon nyíltan főeszközének hirdeti az iskolát a kath. egyház elleni harczban. A belga szabadkőművesség 1856. jun. 24.-iki gyűlése a következő határozatot 4ozta: 1. A titokban szövetkezett páholyok actiójának állandó tárgyai legyenek a politikai és vallási kérdések. 2. Az egymásközti és a külföldi titkos társaságokkal való viszonyukban a páholyoknak úgy kell szervezve lenni, hogy a megkötött szerződések szerint egyetlen impulsust kövessenek. 4 A fő napi kérdések pedig a következők: Népnevelés, közoktatás stb. A népneveítíS^lvat^s^lBfc^lának szervezető kben az államtól kell függni; az államnak azonban a ini czéljainkra kell szolgálni és a mi titkos befolyásunk alatt állni." (A. Neut, La Franc-Mac- onnerie soumise au grand jour de la publicité.“ Gana, 1866. I. p. 298.) És látjuk, hogy az államok öntudatlanul, de programra alapján állnak. A magyar államkormány hirdeti ugyan még most a vallás szükségét szóval, s a vallástanitást az iskolákban egy pár órában kötelezővé teszi. De ez nem egyéb, mint por- . hintés a katholikus szülők szemébe. Hogy pedig ez igy van, annak belátására elég csak a következők meggondolása. Az elemi iskola természete szerint nem lehet egyéb, mint folytatása annak a tanításnak és nevelésnek, melyet a család megkezdett s melyet a család részint képesség, részint idő, részint anyagi eszközök hiánya miatt otthon nem folytathat, hogy a gyermek önelhatározásu teljes emberré képeztessók. Az iskolának tehát fő czélja a nevelés, a melyhez a tanitás is csak eszköz. Mert mi a népiskola czélja ? Hogy az ifjú elméje birja azon ismereteket és szabályokat, melyek szerint később, mint ember, helyesen cseTÁRCZA. Királygyilkosok büntetése régen. Umberto király gyilkosa éppen úgy megmenekül a hóhér elől, mint Erzsébet királyasszonyunk gyilkosa Lucheni. Olaszország ugyanis, mint Svájcz, eltörölte a halálbüntetést s a monzai gyilkos büntetése életfogytig tartó szabadságvesztés lesz. De bármily módon súlyosbítják is ezt a büntetést, valóságos kegyelemszámba mehet a régi királygyilkosok büntetése mellett. Ró- gente, különösen Francziaországban, oly borzalmas módon végezték ki a királygyilkosokat, hogy a halál, mely véget vetett rettenetes kínjaiknak, valóságos megváltás volt számukra. A krónikások rémregénybe illő dolgokat mesélnek Ravaillac és Damiens kivégzéséről. Az előbbi szegény iskolamester volt s az anarchista-mozgalmak franczia úttörői annyira megzavarták a fejét, hogy 1610. május 14-én meggyilkolta IV. Henrik franczia királyt. Mielőtt halálra ítélték, előbb mindenféle kínzással rá akarták venni, hogy árulja el bűntársait. A gyilkos azonban emberfeletti erővel tűrte a kínzást s nem árulta el czimboráit. Kimondották rá ezután a halálos ítéletet, mely úgy szólt, hogy lovakkal elevenen szét kell szagattatni a testét. E rettenetes büntetést a párisi Gróve téren hajtották végre rajta. Körülbelül egy óráig tartott szenvedése. Damienst, egy parlamenti tanácsos szolgáját, ki 1757. január 5-én megrohanta és tőrével megsebesítette XV. Lajos királyt, hasonló módon végezték ki. Erről a kivégzésről borzalmas részleteket mesél feljegyzéseiben egy szemtanú, Croy herczeg. Damienst úgymond — 1737. már- czius 28-án a hóhérok kezébe adták, hogy kivégzése előtt kínozzák meg. A hóhérok tüzes csipőfogókkal tópdestók a húst a testéről, sebeibe azután megolvasztott ólmot és forró olajat öntöttek. Egész délelőtt tartott ez a kínzás. Délután három órakor a Gréve- térre vitték a merénylőt, ki jól tudta, mi várakozik rá, de ezért legkisebb félelmet sem mutatott, csak abbeli óhajtását fejezte ki a papok előtt, hogy bár csak hamarosan végeznének vele a hóhérok. A tér közepén egy emelvény állott, erre vezették fel az elitéltet. Hat hóhér rohan rá most; meglán- czolták, hogy mozdulni sem tudott, azután jobb karját odakötötték egy serpenyő fölé, melyben kénkő égett. Vérfagyasztó jajgatásban tört ki a szerencsétlen, mikor a tűz lassan égetni kezdte. Utoljára egészen meg- szenesedett a karja. A bakók ezután egy-egy ló szerszámjához kötötték az elitéit lábait és karjait. A lovakat, melyek az emelvény négy sarkánál állottak, a bírák intésére megriasztották most, úgy hogy teljes erejükből húzták négy irányban a szerencsétlent, ki rettenetes kínjában őrjöngő gyanánt ordítozott. De a lovak nem birták széjjel szaggatni a testét. Egy óránál tovább tartott ez a kínzás, mig végre maguk a bírák is megsokal- ták és parancsot adtak a bakóknak, hogy az elitéit karjait és lábait fűrészeljék meg, hogy a lovak könnyebben szaggathassák szét. Még két lovat fogtak ezután a négy mellé, és az elitéltnek egymásután szakadt ki most az egyik karja, majd a lába, végre csak a törzse maradt. Csak ekkor szállt el belőle a lélek, addig folyton eszméleténél volt,, de egyre halkabb lett a jajgatása. Kínjai között folyton csókolgatta az elébe tartott feszületet. Végül a fejét is levágták s a csonka törzsöt máglyán égették el. Mg.
