Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-24 / 4. szám

2

„H E TI SZEMLE“ (4 ik szám)

nak hívei. Eltekintve attól, hogy a központi gyűjteményeket a távolabb eső vidékek lakosságának csak igen ritkán, vagy egyáltalában nincs is alkalmuk megtekinteni, szolgáljon czáfolatul a kormánynak azon törekvése, melylyel tervbe vette a vidéki múzeumok felvirágoztatását, belátván, hogy azok fontos közművelődési és tudományos érdeket képviselnek. A múlt évben az állam 9200 forintot juttatott az ország vidéki múzeumainak, hogy működésüket sikeresebben kifejthessék, a folyó évi költségvetésbe pedig a miniszter erre a czélra százezer koronát vett fel, ami évről évre mindig fokozódni fog. line az állam támogatása is mellettünk van.

Nem kell tehát visszariadni a kezdet nehézségeitől, csak az uttö- rés jár fáradsággal, azután sokkal könyebben fog menni, mint ahogy valaki gondolni is merné. Alakítsanak egy szükebbkörü bizottságot, mely inig egyrészről a gyűjtést volna hivatva megindítani, másrészt kellő tapintattal és körültekintéssel a régi emlékek átengedésére szólítsa fel vármegyénk és a város intelligens elemeit.

Azok a férfiak, kik ez ügynek élére állanak, s nem kímélik a fáradságot, hogy Szatmár egy szép intézménynyel gyarapittassék, örök emléketállitanak magoknak, melyért méltán kiérdemlik az utókor háláját.

Meddig fog még tartani ?

A vasárnap a nyugalom, az áhitat, az ünnepélyes imának napja. A hat napi munkában kifáradt kérges, de becsületes nunkás kéznek szüksége van a vasárnap nyújtotta üdítő pihenésre.

A föld göröngyeihez kötött, a létért való küzdelemben senyvedő lélek e nap bontja ki szárnyait, hogy el ne sorvadjon.

Az élet töviseitől megvérzett, a megpróbáltatások, keserűség miatt forrongó szív szétpattanna, ha nem volna egy napja, midőn

eseményt. Dobos Mihály uram élete-párja lélekszakadva rohant haza s lihegve beszélte el Mihály gazdának:

Hallod-é apjukom! Valami komédia lesz estére ! Ahun ni, az szegleten óvastam az nagy papéron 1

— Mán hogy milyen legyék az komédia ? — kérdé Dobos uram nagyot szippantva pipájából.

— Aunyel Mán azt jó vón megtekón- teni feleség 1 Mi ?

— Lelkem gyönyürüséges zúzája, drága- látos zúzája, drágalátos fijam 1 Magam is ezt gondótam. Megyek az Zsuzsihoz, hátha ü is elgyűn.

Félóra alatt az egész utczát bejárta Mihály bátyánk oldalbordája s édeskés beszédjével rávette valamennyi komáját és ismerősét, hogy estére „József futását“ megtekintsék.

Régi dolog, hogy az emberiség rendkívül kiváncsi. Ez oly igaz mint 2X2=4. Csoda-e hát, ha nemcsak a csapi demokrá- czia, de az arisztokráczia is megmozdult „József futására.“ Bodákyné ő nagysága éppen most ment át Szeghyné ő nagyságához, hogy meghányják-vessék, mily álláspontot foglalnyugodtan, zavartalanul kitárhatná kelyhét az égi vigasz számára.

Oh vasárnap, — igy ir egy franczia iró — a szegények és munkások vasárnapja, sokszor átkoztalak oktalanul. Zajgó, túláradó örömeidre a bántalom tintáját patakokban öntóm. De ma megtagadva tévedéseimet, magasztallak és áldlak mindazon örömökért, melyeket szerzesz, az enyhért, melyet a becsületes, bátor munkásnak nyújtasz, a gyermekek kaczajáért, kik ujjongva fogadnak, az anyák büszkeségéért, kik tiszteletedre boldogan öltöztetik kisdedeiket, a méltóságért, melyet a legszerényebb hajlókban megóvsz, és azért, mert kielégíted a nép vallási szükségleteit, lelkiismeretének, lelkének isteni vágyait. Hit, remény és szeretettől elbűvölve — mondja egy másik iró — a családtagok elmennek e nap hazulról az oltárhoz s az oltártól hazamennek, hogy elvigyék az ég áldását, amint ide elhozták a család hódolatát.

Szükséglet, testi és lelki szükséglet a vasárnap megülése. Meg is ülik keresztény államokban mindenütt. Nálunk is vannak törvények, melyek tiltják a vasárnap meg- szentségtelenitésót, de, ugylátszik, ezek a törvények vesztik hatályukat. Szentesen kétszer egymásután vasárnapra tűzték ki a képviselőválasztást, hogy a népet elvonják az Isten házától s a választás izgalmaival feldúlják a nép kedélyét épen az nap, midőn legnagycbb szüksége volna a nyugalomra.

De a szentesi esetnél még nagyobb czinizmusra mutat az, ami a mi vidékünkön napirenden van.

Vásárokat tartanak a kereszténység ünnepein, az ország túlnyomó többségének vallásos érzelmeit a vásári zaj által úgyszólván lábbal tiporják, — holott az izraeliták ünnepeire tekintettel vannak. Nem meg kivánhatja-e méltán az ország keresztény lakossága, hogy legalább is részesüljön oly elbánásban, mint a zsidóság ? . . . És mit látunk?... Nagy-Szöllősön a vásárt egy izraelita ünnepről decz. 8 ra, a kath. egyház egyik elsőrangú ünnepnapjára helyezték át. Halmiban és Nagy-Bányán újév első napján vásári lárma vegyült az istentisztelet hangjai közzé. Hova jutunk, ha Magyarországon ily brutális módon merészelik napról-napra megsérteni a legszentebb érzelmeket. Megfoghajanak el „József futásával“ szemben. Rövid, de élénk szóváltás után határozatba ment hogy:

1. mindketten föltétlenül elmennek a látványosságra, sőt erre az egész intelligen- cziát is kapaczitálni fogják.

2. Bodákyné króm selyem —

3. Szeghyné halvány rózsaszín selyem ruhában fog megjelenni.

De Kopár igazgató felhívásának volt más eredménye is 1 Az ebédek későbben lettek feladva; kozmás levesek, hir elenében felfőtt vastag-ételek, odaégett pecsenyék egész sora ékesen tanúskodott az újdonság rend- kivüliségéről. Zártkörű családi-jelenetek bőven fordultak elő. Bodáky ur dühösen csapta le evés közben villáját s a pokolba kívánta Kopár uramat s az egész frekvencziát. Mérgesen nyitott be délután hivatalába s kollégáinak heves szavakkal panaszolta el boszu- ságát.

— Hadd el Pista, vigasztalták azok, mi is úgy jártunk ! Tudod ezen nem is lehet csodálkozni. De csak eljösz te is ?

— Felőlem futhat itólet-napig, mit bánom ! Hanem a vége a nótának mégis az volt, hogy a kollégák megpuhitották.

tatlan, miként tűrhetik meg a keresztény elöljárók, hogy a zsidó bérlők úgy paczkáz- zanak velők, amint nekik épen tetszik. Biztos jele ez a magyarság elernyedésének, akkor sem sziszszen már fel, mikor úgyszólván csúfot űznek vele. Nincs abban a népben semmi agilitás, semmi önérzet, mely megengedi, hogy orránál fogva hurczolják.

Más uép az ilyen sérelmet elviselni nem tudná. Nézzük például a zsidókat. Ők a legkisebb sérelmet készek megtorolni és nem mulasztanak el semmi alkalmat, a hol magukat érvényesíteni tudják. Az ilyen ná- cziónak van jövője, — amelyik nópfaj össze- gubbaszkodva nézi, hogy jobbról is balról is páholják, nem is érdemli meg, hogy éljen. Közel a példa. Csak nemrég láttuk városunkban, milyen brüszk módon lépett fel a zsidóság, mert magát valami bálrendezés ügyében megsértve érezte. A pápista vagy a kálvinista talán észre sem vette volna. A zsidó nem hagyja magát. Ehhez hasonló eset történt a múlt héten Veszprémben. Megyei bált rendeztek. Az alispán állott a bizottság ólén, ki egy Spitzer nevű izraelitát is meghívott a rendezőségbe. Spitzer azonban a meghívást visszaút ásította azzal a megoko- lással, hogy több zsidó fiatalember mellőzve lett, kik a meghívást szintén arrogálhatták volna magoknak. Ez már beszéd.

A zsidó most sem tűri meg, hogy ünnepnapjaira vásárokat rendezzenek, pedig ők elenyésző csekély számmal vannak az ország másfelekezetű lakosságához mérten. Vegyen példát róluk a keresztény és ne engedje, hogy akár fát is vágjanak a hátán. Hiszen a vezórszerep ebben az országban mégis csak a keresztényeké, ők képezik az ország lakosságának a zömét.

Széli Kálmán a szentesi ügyben hozzá intézett interpelláczióra kijelentette, hogy nem helyesli a vasárnap megszentségteleni- tését. Bizonyára nem fogja helyeselni az ünnepi vásárokat sem. És az engedély mégis tőle származik azokra. Kár, hogy kérdőre nem vonja az ország szine előtt valamelyik képviselő. Ugyan mit felel reá ? . . . Mert ha a jog és igazság zászlója alatt hangoztatott jelszó csak komédia, ne számítson reá, hogy az ország közvéleménye tisztelettel fog meghajolni uralma előtt.

— No, nem bánom 1 A ti kedvetekért én is elmegyek, szólt teljes megadással.

Szegény Szeghy ur különbül járt. Kezdettől fogva úgy szoktatta őt Ő nagysága, hogy az ő neve „ácsi“ — miért is keresztényi türelemmel nyeldeste le a kemény hus-darabo- kat, előrenyujtván hébe-korba a nyakát akár csak egy pulyka, amidőn egeret nyel le.

Summa-summárum, mindenki érezte, hogy ma valami nem hétköznapi dolog fog történni s alig várta egyik is, másik is az estét. Kopár direktor már 6 órakor örvendezve tapasztalta, hogy a „Casinó“ nagy terme szűk lesz. A nagy örömtől úgy sugárzottak a szemei, mint valami villamos lámpa s oly kedves és bőbeszédű volt, hogy a közönség már is el volt ragadtatva. Két órakor a szó szoros értelmében zsúfolva volt a nagy terem, pedig ugyancsak kis részét füg- gönyözte el a buzgó igazgató. Az első padsorokban ott látjuk Bodáky és Szeghyéket és az előkelő világ többi nevezetességeit. Az első padsor legeslegvégén teljes kényelemben ül Mihály uram drága élet-párja, háta megett meg Mihály bátyánk áll, mivelhogy mint ő mondta „Hál’ Istennek még elég erősek az talpjaim.“

Pont V28 van. A színpadon csengetés