Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-11 / 28. szám
iff * aá IX. évfolyam. ‘ÍS-ik szám. Szalmái*. 1900. Julius íl. HETI SZEMLE. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ffW&ji£ •1 ' / - - j. I ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évrs — — — — — — — — G korona — fillér. Félévre — — — — —-------— 3 „ — liA Ne gyedévre —---------------------------1 50 Ta nítóknak és kézműiparotoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő T H O H Y ENDK E. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) A lap kiadója : A .PÁZMÁNY-SAJTÓ.“ Hirdetések jutányos úrban vetetnek fel. Nyilttór sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán. A kath. autonómia ügye. Mikor a kormánynak még Bánffy miniszterelnöksége alatt az autonómia kormá- nyilag megengedhető keretét kifejtő emlékirata megjelent, minden katholikus tisztába lehetett azzal, hogy a jelen liberális kormány alatt semmi sem lesz az autonómiából. Ez az emlékirat ugyanis minden részletében oly rósz indulatot árult el a kath. egyház elévülhetetlen jogai iránt, s kirívó sophismákkal és törvénycsavarással annyira letagadta az önkormányzat legvilágosabb jogosítványait, — hogy senki sem ismerhette félre a liberalismusnak azon most már nyilt szándékát., mely a kath. égj házat minden más vallás szabadsága daczára továbbra is az ellenséges indulatu, felekezetien állam- hatalom lényeges befolyása és szolgaságában akarja tartani, csakhogy valamiképen az önállósággal virágzásra ne juthasson. A nemzetközi liberalismusnak protestáns talajból fakadt azon elve jut itt is érvényesülésre, a mely a kath. egyházat „állam- veszélyes“-nek tartja (már miüt a modem liberalismusra nézvs, mert erre csakugyan veszélyes) és a mely ez elvért, szokása szerint mindannyiszor, mikor hatalma forog koczkán, kész feláldozni még a létalapját képező sarkalatos elvét is, az egyenjogúság és szabadság elvét. Hiszen mi egyebet követelnek a katho- likusok, mint csak azon jogokat, a melyeket a többi hitvallások már régóta élveznek : az emancipatiot. Azt. az elévülhetetlen jogát minden önkormányzatnak, mely méltó e névre : hogy saját aluljáróit önmaga válaszsza, s nem egy kívüle álló hatalom, mely iránta ellenséges is lehet; hogy jogos czéljaira saját eszközeit, a vagyont, önmaga kezelje, velők önmaga rendelkezzék, mert ő van egyedül hivatva a czélt meghatározni és az eszközöket ahhoz alkalmazni, és nem egy oly hatalom, amely az egyházi czólok iránt felekezetien jellegénél fogva semleges, sőt roszakaralu is lehet a mely nem hivatott e czólok elbírálására, és Így nem lehet illetékes az eszközök alkalmazására sem. Hogy végül megadassák tanszabadsága az egyháznak, a mely a tanítás és nevelés ügyében az államnak politikai és rendőri szempotból való főfelügyelete alatt a szabad rendelkezés és vezetés nélkül nem is képzelhető, — a mely tan- szabadság az egyházat nemcsak Istentől nyert s létalapját képező fő czélja teljesithe- tése végett isteni jogon, hanem a vallás- és lelkiismeret szabadság természeti jogán is megilleti. És ime a liberális kormány az ön- kormányzatnak épen e hápom lényeges jogát akarja megtagadni. Kétségtelen tehát, hogy nem akarja az autonómiát. Kétségtelen tehát továbbá, hogy ily alapon nem is fog létesülhetni az autonómia, mert azt teljesen kizártnak kell tartanunk, hogy a kongressus többsége elfogadná ezt az autonómiának csúfolt szervezetet, mely egyenlő volna a leglényegesebb jogokról való teljes lemondásról. Sőt ha. meg is tenné, ez a lemondása jogtalan és érvénytelen volna, mert a lényeges czól elérésére lényegesen szükséges eszközöket használni kötelesség, s igy oly elidegeniihetetlen jog, a melyről bűn és felelősség nélkül senki sem mondhat le. Mikor Bánffy bukásával a Széli-kormány jutott uralomra „a jog, igazság, törvény“ szép jeligéivel, még volt egy kis haivány reményünk, hogy a bukott kormány jogtip- rásaival, igazságtalanságaival és törvénytelenségeivel, — annak az Emlékiratnak gonosz tervei is a lomtárba kerülnek. Ám, amidőn az önkormányzatnak ama lényeges jogait oly erélyesen követelő kaih. kongressus, nyilván a megijedt kormány sugalmazására, a trójai fa-lóként felhasznált Horánszky indítványával egyszerre csak váratlanul elnémittatott és a „tényezőkkel“ való alkura szorittatott, — tisztába lehetett mindenki, hogy itt a katholikusok elévülhetetlen jogainak kijátszásáról vagy elalkuvá- sáról van szó. Mert nem lehetett azt feltételezni, hogy ha a kormány ama jogokat lényegükben megadni akarta, miért akadályozta volna meg ily machiaveli módon a kongressus szabad lefolyását. Hiszen feltételezhette, hogy a mellékes kérdésekben bizonyára kész engedékenységre fog találni. Most már ez a lepel is kezd lehullani a kormánynak rejtegetni akart, de a gondolkodók előtt úgyis ismert terveiről. Egyik katholikus napilapunk már megkezdte a leleplezést, most már tisztán láthatja minden katholikus, mit várhat ettől a felekezetien, liberális kormánytól. TÁRCZA. Ekék a barázdákban. Mindig természeteseknek tartottam azokat az embereket, akik az ökörszarvát és az ekeszarvát fogták. Az ökör és az eke, mindkettő régi szarvasmarha, természetesen csak szarvánál fogható. Eltekintve attól, hogy a pacsirtaszó a legrégibb természeti jognál fogva a mezők lakóját illeti, boldog az a földművelő, ki az ökör és ekeszarván kívül más szarvakat nem ismer. De ha nem is számítom fel szemének a tarka ingó virágokat s a szabad természet egyéb velejáróit, a világ széles keretében egyedül is szép képet nyújtanak az ekék a barázdákban. Igaz, hogy ökrök után indulnak ; de a nedves földből hosszú, szép, fekete szallagok futnak utánuk s mintha egymásnak hízelegnének, úgy lapulnak, dőlnek, simulnak egymás mellé a fényes vas oldalánál. A hideg föld meghódol nekik, mikor vasalatlan, békés kerekeik tova nyikorognak s recsegnek szarvaik a gazda kezében anélkül, hogy a pacsirta csicsergésébe hamis hangot játszanának belé. Mit szól ehhez az ember. Ha katona volna, Cincinnatus szeretne lenni s ha Cincinnalus válnék belőle, éppen úgy szántana békében, mint a római hadvezér. Maior e longinquo reverentia, mondja szent Ignácz. Messziről vettem a földművelő mintáját, mert magyarul is megbecsülik a „tisztes távolság“ ot. De ón részemről állítom, hogy közelről is szeretem a kis cincinnatusokat, kik jobban szeretnek oda haza szántani, mint a fegyvergyakorlatokra berukkolni. Mily szép költői mondás, hogy legszebb fegyver marad a kard; versben lehet ezt mondani. De prózában csak igy állja meg a sarat: legszebb fegyver marad az eke a barázdában. Hej ha szántóvető volnék I Barázdabillegetőnek látnék minden embert, a ki ón utánam ól. Mert csak itt az igazi élet a földön a barázdák között. Hej a szegény ember nem a változatosság kedvéért él a világon ! Mint a pipacs a búzából piros képpel bónlitgat az országúira, olyan a patyolat ruhába öltözött gazda, ha végig lépi a tábláját s karimás, pörge kalapjával messziről köszön a kocsin utazó ur felé, mintha mondaná : ki vájjon ő és merre hazája 1 ? A földművest mindenki felösmeri, pedig nincs is neki egyenruhája. Szeretem az ekéket a barázdákban, mint a kereszteket a sirdombok közt: a feltámadás, az élet jelei a mező csendes otthonában az ekék a barázdában. Csak szántsátok a földet! A mi arczunkat is szántják az idő, a gondok, az élet ekéi ; barázdákat vonnak homlokunkra s ha készen lesznek, be is bo- ronálják testünket . . De ki tudja, lesz-e öröme bennünk az isteni Magvetőnek. Pillich Ottó. Régi várak és romok. Schnabel Teréziától. Róv-Komárom nevezetes város régi erős váráról, mely évszázadok óta áll körülvéve sánczok- és bástyákkal, — amik bevehetet- lennó teszik. 48-ban se tudta az ellenség bevenni. Két vár van, az egyik nagyon régi mély börtönökkel ellátva, a másik újabb,
