Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-04 / 27. szám
IX. évfolyam. Kzáni. Sialmár, lOOO. július 4. HETI SZEMLE. POLITIKAI Félévre — — — — — — — — 3 Negyedévre — — — — — — — 1 50 „ Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 14 fillér. ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Felelős szerkesztő UÁTHORY EMUK E. A lap kiadója : A ,PÁZMÁNY-SAJTÓ." A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a, „Pázmány - sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. .V lap megjelenik minden szerdán. Dalegyesületünk jubileuma. A magyar dal akkor fakadt, midőn az első magyar szív megdobbant. Öröm vagy bánat fakasztotta?... ki tudná megmondani, de azóta ez a szelíd, dalban élő, dalban síró, dalban vigadó költői tehetség annyira sajátja a magyarnak, mint talán egy nemzetnek sem. Egyszerű ember, a mesterkéletlen természet gverme- kének, vagy tisztult formai érzékkel, művészi technikával rendelkező géniének ajkán jelenjék bár meg a magyar dal, mindig jellemzi az igazság, könnyedség, közvetlenség, poe- zis, báj. És még valami van a legtöbben: . . . erő, „mely ősi tölgyeket szakit“, fenség „mely a vihart elhallgattatná.“ Egy ember ritkán tudja ezt érvényre emelni, csak kar képes teljesen visszaadni. Epen ezért a magyarnak nagyobb szüksége van az énekkarokra, mint bármely nemzetnek. Az erőszak, az elnyomatás napjaiban nem is volt szabad daltársulatokat alkotni, nehogy felrázza a sínylődő nemzetet, de a titkon siró, titkon imádkozó sziveket megszánta az Ég s felragyogtatta a boldogabb korszakot. A szabadság életet adott a daltársulatoknak, — egyre másra alakultak szép reményre jogosító lelkesedéssel. Fájdalom! az összetartás, kitartás hiánya miatt a legtöbb dalárda élete csak arasznyi volt, alig dalolt, máris elnémult. A szatmárnémeti dalárdának nem olyan a sorsa, mint sok testvérének volt. Neki a hosszú élet kegyelmét szánta a Gondviselés ... és ezt nem fecsérelte el, ellenkezőleg lankadatlan szorgalommal iparkodik megtartani s a vezetők bölcs óvatossággal kerülnek mindent, a mi a hosszú élet fonalát megrövidíthetné. És a szatmárnémeti dalárda valóban életet élt, nem vegetált! 25 év óta missiót teljesít e vegyes ajkú vidéken: belopja a szivekbe, megszeretteti a magyar dalt. 25 év óta áll az eszmény szolgálatában; nem hangzott el ajkáról egy frivol hang sem, mely erkölcstelenségre ingerelne. 25 óv óta áll az aestetikai szép szolgálatában: finomítja sziveinket, nemesíti ízlésünket. 25 év óta a társadalom szolgálatában: összehozza a magában széthúzódó elemeket, vigasztal a mély fájdalom napjak.au, kifejezi nagy örömeinket, tolmácsolja a városunkban élő vagy városunkba érkező kiváló férfiak előtt tiszteletünket, hálánkat, elzengi imánkat Isten előtt s gvakori szórakozást KJ nyújt konczertjeivel. 25 év óta arat folyton borostyánt a legnemesebb versenytéren, Pécs, Debreczen, Szeged, Budapest falai között s ez által emeli hírnevünket, fokozza önérzetünket. Méltán jubilál tehát a negyedszázad határkövénél s ez alkalommal indokolt városunk igaz öröme, lelkesedése. Köszönet az előkelő vendégeknek, kik a jubileumi ünnepély fényét megjelenésükkel emelték, köszönet a „Tisza- vidéki Dalosszövetség“-nek szives figyelméért, bogy ünnepélyét a miénkkel harmóniába hozta, köszönet a testvér egyesületeknek, hogy művészi készültségükkel, változatos műsorukkal, őszinte érzelmeik nyilvánításával e napokat olyan politikusakká, kedvesekké tették, az Ég áldása legyen a művész-költőn, akinek mesteri vezetése feledhetetlen lesz előttünk! A múlton épül a jövő. Társadalmunk minden tényezőjének közre kell működnie, hogy dalárdánk e fényes múlt után egy még tiindöklőbb jövőt élhessen. Úgy legyen! Megérkezés. Pápteken, este a rendes vonattal érkeztek meg a jubiláris Vendégek M.-Sziget felől, egy fél órával később jött a debreczeni különvonat, mely a daltestvórek másik csapatát hozta városunkba. A vonatnál ezerekre menő közönség várakozott az érkezőkre, mely óriási lelkesedéssel, szűnni nem akaró éljen kiáltásokkal üdvözölte városunk kedves vendégeit. A zaj csillapultával a helybeli dalegyesület üdvözlő dalt énekelt, majd Hermán Mihály polgármester intézett rövid, de talpraesett beszédet a szövetség elnökéhez és annak TÁIICZA. A Szatmár-Némefi Dalegyesület története 1875 1900. Egy ezredév tűnt le az idők tengerébe ! A maroknyi magyar nemzet ezer viszály és fergeteg között bátran és bizton megállta helyét, s ma egyenrangú jogot követel magának a vén Európa népei sorában. Követeli méltán, mert hosszú századokon át küzdött létéért, fenmaradásáért; harczolt egy világrész jövőjéért; s inig a már hatalmas nemzetek a béke magasztos ölében a művelődés jótékony áldásait élvezék, addig mi fegyverbe öltözve őrt álltunk Nyugat kapujánál. Midőn pedig századok múltán lélegzetet vettünk, s hátramaradottfságunkból kibontakozni herkulesi erővel igyekeztünk, legféltettebb egyetlen kincsünket: szabadságunkat támadták meg elleneink, s érte több vért ontottunk, mint Európa összes népei. De a Gondviselés virrasztóit felettünk, az ősi erő részt követelt magának a nemzetek közös munkájából, s elfelejtve a kiállott szenvedéseket, lázas sietséggel helyrehoztuk mindazt, mit az irigy Sors tőlünk megtagadni látszott. Az összetartás és egyetértés Nemtője századok mulasztásait pótoltatta ki velünk, s a XIX-ik század a tudomány és művészet felkent bajnokává avatta fel a magyar nemzetet. De a haladás forgatagában, mely a század végével mindent, egyeseket és testületeket, városokat és államokat, népeket és nemzeteket sietve dolgozni késztet, roha- hamosan munkálkodni kényszerit, — a mindennapi tapasztalás szerint kevés szerep jut a szívnek, az ember nemesebb felének. Úgy látszik, mintha a realismus aranykorában tűnőiéiben volnának eszményeink, mintha kihalt volna az ideál iránti szeretet, a magasztosért való lángoló lelkesedés s a szív tulajdonságát képező nemes felhevülés és felbuzdulás, mely hajdan a népek közös érzelme és munkája vala. A mindenható Gondviselés azonban az ész, erő és akarat ezeréves magasztos küzdelme után e téren is kivételt tett velünk, s büszkélkedés nélkül elmondhatjuk, mert nagyszerű tettek és ragyogó példák legújabban is fényesen bizonyítják, hogy a nemzetek között még legtöbb bennünk a szív, vágy és törekvés az ideál felé. És mi nemcsak megbecsülni méltányolni tudjuk azt, aki minket az eszmék fenséges cultusára oktat és buzdít, de szivünket is mindenkor áldozatul hozzuk a szép és nemes czél szent oltárára. És ez oltár, egyike azoknak, melyen a honszerelem és az ideál gyújt lángot, mely köré igen sokszor gyűltek össze a sötétben bolyongók, áhítattal s meghatottsággal, a dalmüvészet hatalmas oltárai Azé a dalé, mely szívből jő és szívhez szól, mely a szív húrjaival hatalmába veszi minden gondolkodásunkat, felébreszti legszebb érzelmeinket, nemesíti erkölcseinket, tettre és munkára — a magyar cultura terjesztésére — buzdít és lelkesít. Dal fekteti bölcsőbe a gyermeket, dal kiséri sirba az aggastyánt; dalra hévül a legény és leány, dal fokozza munka közben a férfi hanyatló erejét; a dal hatalma hősöket szül, — a magyar dal a magyar nép története, jelene és reménye 1 E magasztos érzelmet ápolta negyedszázadon át a Szatmár-Németii Dalegyesület is első sorban szülőföldjén, az Északkelet lelkes közönségében, a magyar Alföld kezdetén. Szülőföldünk volt a melegítő nap, lelkünket felevenitő forrás a magyar kebel
