Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-17 / 3. szám

2

IIETI s

E M L E“ (3-ik szám)

valaki, hogy gyengeség, gyenge kormányra pedig hazaíiatlanság rá- bizni a nemzet nagy érdekeit. Nem tagadjuk, ha igaz. De mert itt a feltétel nem áll, hamisnak kell lenni aHevont következtetésnek is. Annyi bizonyos, hogy a mostani kormány nem spekulál mint elődje tette, az ország rovására. Ez pedig nálunk már magában véve is nyereség, Legalább ilyet is van alkalmunk tapasztalni három évtized után. Hogy eddigi működése nem kielégítő, az is bizonyos. De ebben elődje inkább hibás mint ő. Jövőre talán másképen lesz,

Ha választani kell a kettő között, bolond ember aki Bánffy mellé áll, vagy nagyon is okos. Ha bolond, Lipótmezőre vele, hogy ne legyen módjában veszélyeztetni az ország érdekeit, ha okossága tereli Bánffyhoz, számkivetésbe kell küldeni : hiszen akkor hazaáruló.

Legyenek elkészülve a polgárok, hogy azok az urak, akik ismét fel akarnak kapaszkodni az ugor- kafára, mindent el fognak követni a nép megtévesztésére. Rájok nézve a visszatérő Bánffy igazi megváltás. De legyen résen a polgárság is, és ne hagyja felültetni magát.

Szózat Krisztusban testvérekhez.

„A hol a keresztényi érzés éloterős, ott az erkölcsök emelkedőben vannak — ahol pang, ott a hanyatlás.“ . . .

Bourget.*)

„Azon politikai és társadalmi eszmék, a melyeket a lefolyt század némely hitetlen bölcsészei, a kereszténység helyébe behozni és megvalósítani törekedtek, alkalmazni akarván azokat az állami, társadalmi és családi viszonyokra, úgymint a tudomány, humanizmus, egyenlőség és hasonló szólamok, vallás nélkül elégteleneknek bizonyultak; sem az

*) A jelenkor egyik legünnepeltebb Írója — Francziaországban.

Úgy is tudom, mikor nekem sirt ásnak, Jót teszek, mert helyet adok majd másnak.

Nincsen tehát mit félnünk a haláltól, Eljön az, ha nem is várjuk, — magától. Ne búsuljunk, hogy sokaktól megválunk, Küldi őket is a halál utánunk.

Tisza-Ujlak, 1900. jan. 12.

BEREGI SÁNDOR,

Árnyékvilág a XIX. század végén.

Ha az itt következő gondolatok nem fognak tetszeni, nem én leszek az oka. Oka lesz az én kedves „nagy sziv“-nek nevezett káplán barátom, ki múltkor szomorú hangulatában bizonyára nem véletlenül elszólta magát, hogy bizony csak árnyékvilágban élünk itt e földön. Árnyékvilágban 1 ? Utána vetettem magamat ennek a gondolatnak, mely barátom ajkairól olyan hirtelen akart elrepülni, megragadtam s ime itt van, a mint a káplánnak elmondtam. Barátom ! nyárban még csak megjárja, ha igy beszól valaki, a kinek nem kell aratással, kaszálással s más mezei munkával foglalkoznia, annak jó világa van az árnyékban; de a munkás, miegyes embernek, sem a családnak, sem a társadalomnak és az államnak boldogságát nem mozdították elő. Ezért meggyőződésem az — Írja magyar hazánk egyik lánglelkü püspöke híveihez karácsonykor*) — hogy ha a jövő századok ezen vallásellenes irányt fogják követni, az emberiség vissza fog esni a régi pogányságba ennek összes ocsmányságaival; mert a magára maradt emberi természet az őt kormányzó vallás és isteni sugallat nélkül ezer testi és lelki elfajulásba és bűnbe sülyed.“

Az elmúlt század, melyet a felvilágo- sodás(?), a találmányok századának neveznek, elég bizonyságot tesz a fenti igazságok be- következhetóséről. Mentsen meg ettől az Ur JÉZUS szentséges Szive!

Nemcsak magyar hazánkban, Európában, de a világ minden földrészén, hová XlII-ik Leo pápa — lumen de Coelo — a beállott szent óv és uj század alkalmára irt múlt évi körlevelei eljutottak és kellő hatást gyakoroltak, a katholikusok feltámadása elég erősen megindult, a keresztényi érzés erős- bödve ébredezni kezd, az erkölcsök emelkedőben vannak.

Tőlünk — a papságtól — függ főképen, hogy az ébredés, a föltámadás teljes legyen!

Rajta tehát, macte amina! a beállott szent évben mindenek előtt — mi papok — tökélyesüljünk ! ! JÉZUS szentséges szivébe ajánlt föl minket a szt. emlékű Hám-püspök szellemében lelkesült Főpásztorunk, midőn egyházmegyénk kormányzatát átvevő; mélyebben zárkózzunk tehát ez isteni Szívbe! Onnan merítsünk uj erőt a regeneratio terhes feladatához . . . Mélyedjünk gyakrabban a nagy szellemű magyar püspöki karnak a szent év megnyitására közrebocsátott nagybecsű körlevelének szívhez szóló tartalmába és lelkesült erővel fogjunk hozzá a magunk és híveink javára szolgáló sz. évnek fel- használásához !

Nehogy azonban a sarkainkon lappangó szellemünk ellen kisértő csábitó kigyó belo- pozzók hozzánk és híveinkhez — az akatho- likus sajtó utján, távol tartsuk magunktól annak veszedelmes termékeit, a téveszméket

*) Dr. Dcssewffy Sándor.

kor a napon izzad, ugyancsak megkívánja egy terebélyes fa, vagy a hüs szoba árnyék- világát. Mily jól esik az árnyék, ha süt a nap! Az én káplán barátomhoz fordultam kérdő arczczal. O megfelelt : rám nézett szomorú képpel, — szó nélkül.

Nem jól beszéltem előbb, — de szeméből kiolvastam, hogy nem akart egyebet mondani, minthogy ez az élet hideg és sötét, mint az árnyék. Máskülönben az árnyék és a világ kizárják egymást, mert a világ, fény ; az árnyék pedig a fény hiánya.

Barátom, szólaltam meg újra, mi ha csak egymásra nézünk, nagyon árnyékolva értjük meg egymást. Igaz ugyan, hogy az arcz a lélek tükre, melyben sokat lehet látni a lélekből, de hát a te lelked tükre árnyékot vet az enyimre : az ón arczom szomorú, ha te búsulsz.

— Ez szép tőled! Te felmelegitel,

szólt.

— Hát tőled mi szép ? Te meg engem lehütöl, mondám.

— Hát igy van az látod. A melegnek ha melegít, hülnie kell ; de a hűvös, ha hűsít, felmelegszik.

— Szóval mindakettő vészit, ugye ?

kolportáló újság-lapokat, könyv és füzetfér- czelményeket !*)

„Tárjuk fel tehát a jóakarat kapuját és fogadjuk be a sz. óv áldásait. A kik eltévedtünk, térjünk vissza az igaz útra ; a kiknek lelkét a bűn setétsóge elborította, az igazság fényével keressük a megtérés eszközeit, a kik a bűn által meghaltunk, keressük az igazi élet forrásait! Ekkor be fog gyógyulni sok seb és virulni fog újból az erény és igazság.“ (Dr. D. S.)

A szent óv áldásai legyenek velünk — az uj századhan !

Egy öreg plébános.

A siketnémák és vakok érdekében.

A hanyatló XIX. századot a tudományok és művészetek századának szokták nevezni. Az emberi társadalom azonban a tudományok fényénél s a művészetek melegénél egyszersmint finomultabb Ízlésre, gyön- gédebb érzésre, humánusabb gondolkozásra is jutván : méltán nevezhetjük e századot a humanismus századának is. A humánus gondolkozás és érzósmódnak számtalan kifejezését láthatjuk a sajtóban s a különféle jótékony intézmények létesítésében. Ám a sors szerencsés választottjai — kiknek megadatott a mód és tehetség, hogy szerencsétlenebb embertársaik javára munkálhassanak — nem szűnhetnek meg jót cselekedni, mert szegények és szerencsétlenek, szükölködők és nyomorultak mindig lesznek, mig csak gazdagok és bővelkedők is lenni meg nem szűnnek.

De kitagadná s ki vonhatná csak egy pillanatra is kétségbe : hogy az az embertársunk mondható legszerencsétlenebbnek : kinek vannak bár szemei a látásra, fülei a hallásra és ajka a szólásra, de testi szemeire hályog, lelki szemeire homály borult, fülei a hangnak s ajkai a szólásra meg nem nyílhatnak. Ezek a föld legszerencsétlenebbjei az összes boldogtalanok közt, mert noha

*) Sajnos ! — a kath. világiak legtöbb, sőt papok asztaláról is több helyütt kiszorítják ezek a kath. olvasmányt. Közlő.

A meleg, meleget; a hideg, hideget kórdém.

— Kérdésedre igennel felelek, ha meg- engeded, hogy a veszteség nyereség, ha roszat veszítünk el. Mert a rósz tulajdonképen, mivel a jónak hiánya, semmi ; a semmit pedig csak úgy veszítjük el, ha valami lép a helyébe. A valami pedig, mert a roszat kiszorítja, mindig jó.

Derék a ! mondom. Most kettőnk közül ki nyer a veszteségben ?

— Én, feleié a káplán, mert én kedvem borúját, árnyékát vesztettem el a te világodban.

— Hát igy élünk mi árnyókvilágban ? Mi! ? kérdem.

— Mi igy, hogy egymás életét könyit- jük. De az emberek nem igy élnek. A nap, ha magasra száll, legalább is látszólag, mert tudjuk, hogy nem mozog, minél magasabbra száll az égboltozaton, annál kisebb, rövidebb árnyékot tűr, annál több világító, melegítő fényt hagy meg a földnek ; de az ember, ha „ur“-nak érzi magát, minél magasabbra száll, annál nagyobb árnyékot igyekszik vetni embertársaira. A szegény, ha meg is fagy ebben az árnyékban, még sem mehet ki be-