Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-03-29 / 13. szám
i Ő es. és kir. fensége Gizela főherczegnő védnöksége alatt férjhez menendő leányok; kiházasitására alakult GIZELLA-EGYLET serdülő leányok: részére kiházasitád kelengyét biztosit olcsó díjtételek és előnyös feltételek mellett. Az intézet a dijak fizetésére 3 ill. 6 havi haladék időt engedélyez. Legalább 3 teljes évi díjbefizetés után a kötvény semmi körülmények között hatályát nem veszti. Minden fél 3 évi díjbefizetés után a tiszta nyereségben részesül. A biztosított leány elhalálozása esetén az összes befizetett dijak visszatéritettnek. ÄSS írt. 1898-ban kifizetett osztalékok 89300 forint. Aki életét biztosítja, ha vagyona van szaporítja azt. Ha nincs vagyona szerezhet általa. -oOv®„GLÓBUS“ élet és járadék biztosítótársaság. Alaptőke: két millió korona. Alapítva a bajor jelzálog és hitelbank és a bécsi bankegyesület által olcsó díjtételek és a legelőnyösebb feltételek mellett felvesz: haláleseti biztosítást; a biztosított tőke a szerződő elhalálozásakor a hátramaradottaknak azonnal kifizettetik. Vegyes biztosítást olérés és elhalálozás esetére a díjfizetések alól való fölmentóssel és aggkorra való járadékkal. Járadék biztosításokat legkülönfélébb módozatok szerint özvegyek és árvák ellátására. A ley előnyösebb népbiztositás (Korona biztosítás) szerényebb sorsban lévő felek biztosítására havi 1, 2, 3 korona díjbefizetéssel, BAJOR JELZÁLOG és PÉNZVÁLTÓ BANK baleset elleni biztositó intézet. Teljesen befizetett részvénytöke 40,000,000 korona. Összes tartalékok 60,000, OOO korona. Külön biztosítéki alap a balesetbiztosító intézet részére 3,000,000 korona. Olcsó dijak és a legolőnyösobb föltételek mellett biztosit testi balesetek ellen. 10 évre kötött biztosításnál a fél 3 ingyonévben részosül. Kárfizetéseknél a kárösszeg mindig a fél foglalkozásának tekintetbe vételével állapittatik meg- Fentjelzett három Intézet főiigynöksóge 1899. május hó 1-ig Iskola-köz 1 sz, 1899. május hó 1-töl kezdődőleg Deúk-tér Keresztes-féle házban létezik. UGYANOTT FELVÉTETNEK fő- és alügynökök, valamint üzletszerzők magas jutalék, esetleg állandó javadalmazással Szatmár, Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros megyék részére. Ajánlatok fonti főügynökség irodájába küldendők. Szerencse kell az embernek! A negyedik magyar királyi szabadalmazott osziálysorsjáték I. oszt. sorsjegyei már kiadatlak és mi az időközben előjegyzett megrendelések eszközlését megkezdtük. A nagymérvű szerencse eredményeinek köszönhetjük, hogy Jiozzánk: oly nagyszámban érkeznek megrendelések. Miután Fortuna már előzetesen is kedveskedett nekünk, most újból szerencsénk volt, amennyiben a mostani 3. és 4. osztálynál a 80.000 és 90.000 koronás főnyereményeket mi fizettük ki vevőinknek. Nem is egészen IV2 év alatt nálunk: körülbelül egy és egy fél millió koronát nyertek. Szigorúan reális és pontos kiszolgálásunknál fogva vevőinknél bel- és külföldön a legnagyobb bizalmat nyertük el. Ennélfogva kérjük, hogy újonnan belépő vevőink is ajándékozzanak meg bizalmukkal és kíséreljék meg szerencséjük megalapítását egy sorsjegynek minél előbbi megrendelése által. Tanácsosa megrendelést minél előbb beküldeni hozzánk, mert igy előreláthatólag abban a helyzetben leszünk,hogy arendeléstazonnaleszközöljük, ha a megbízást f. é. április hó 9-éig kézhez kapjuk. A negyedik magyar királyi szabadalmazott osztálysorsjáték tervének beosztása ugyanaz, mint a harmadiknál volt és a 6. osztályban húzás alá kerülő nyeremények sorozatát alant közöljük. A betétek is ugyanazok maradtak és az I. osztály sorsjegyeinek ára a következő: 7i eredeti sorsjegy 6 frt, V2 eredeti sorsjegy 3 frt, lU eredeti sorsjegy 1 frt 50, Vs eredeti sorsjegy frt—.75, A befizetések postautalványon küldhetők, vagy mi utánvéttel küldjük a sorsjegyeket. A magyar királyi szabad, osztálysorsjáték 50=000 nyereménye a következő. A hivatalos tervezet 9. §. értelmében szerencsés esetben 1,000,000 korona. A főnyeremények: különösen 1 jutalom 600.000 korona, l főnyeremény 400.000 korona. 1 nyeremény 200.000 kor. 2 nyeremény a 100,000 kor. = 200.000, 1 nyeremény á 90.000 korona. 1 nyeremény á 80.000 kor. 1 nyeremény á 70.000 korona, 2 nyeremény á 60,000 korona 120.000, 1 nyeremény á 40.000 kor., 5 nyeremény ä 30.000 korona 150,000, 1 nyeremény a 25.000 korona, 7 nyeremény a 20.000 kor. 140.000 3 nyeremény á 15.000 kor. 45.000, 31 nyeremény a 10.000 kor. 310.000, 67 nyeremény á 5.000 korona, 335.0(H), 3 nyeremény ä 3.000 kor. 9.000, 432 nyeremény a 2.000 kor. 864.000, 763 nyeremény á 1.000 kor. 763.000, 1238 nyeremény á 500 kor. 619 000, 90 nyeremény á 300 korona 27.000. 31700 nyeremény á 200 kor. 6.340.000. 3900 nyeremény á 170 kor. 663.Ó00, 4900 nyeremény a 130 kor. 637.000, 5Ö nyeremény á 100 kor. 5.000, 3900 nyeremény a 80 kor. 312,000, 2900 nyeremény a 40 korona 116.000, 50,000 nyeremény és jutalom 13.160,000 korona, értékben melyek hat osztályban sorsoltatnak ki és készpénzben lesznek fizetve, csakhogy szerencse kell az embernek! Tórók A. és Társa NEMZETKÖZI SORSJEGYIRODA A M. MIK. SZAKAI*. ©SZTÁITTSOKS^ÁTÉK 1 éllL ÍIIí SITOJA. Budapest, Váczi-körút 4A.