Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-01-18 / 3. szám
VIII. évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre — — — —---------------------— 3 frt — kr. Fé lévre — --------— — ----------------------1 frt 50 kr Ne gyedévre — — — — — — — — — frt 75 kr. Tanítóknak és kézmiiiparos.oknak egy évre 2 frt. Egyes szám ára 7 kr. A béke. Egy angol államférfit! szerint a történelem nem egyébb, mint a megalkuvások története. Ha mi ezt általános érvényű igazságnak nem is fogadjuk el, Bánffy Dezső kormányzásának történetére nagyon is ráillőnek találjuk. A kormányelnök ur, midőn észrevette, hogy hallatlan erőszakoskodásai daczára pozioziója inogni kezd, alkudott mindenkivel: az ellenzékkel, a nemzetiségekkel, saját pártjával és alig volt eset, hogy az egyezség megkötése után rá ne szedte volna a benne bízókat. De most az egyszer $ parlamenttel nem akart alkudni. 0 rendelkezvén a hatalom, a tőke és a fizetett sajtóval, azt hitte, hogy szembeszállhat a közvéleménynyel, letiporhatja az alkotmányt, megsemmisítheti a szentesített törvényeket és remélte, hogy mindezen ádáz dolgokat az uralkodó nevében hajthatja végre. Megjövendölte egyszer, hogy ő lesz az utolsó alkotmányos miniszterelnök és most amennyire tőle függött, tűzzel, vassal dolgozott jóslatának teljesülésén, de Bánffy bárót ármány szelleme roszul sugalmazta. Büszkén, emelt fővel ment Bécsbe mint aki azt hiszi, hogy személye becsesebb ott fent egy ország üdvénél . . . azonban a legelső magyar ember: a király egynéhány szót váltott vele és aztán ______II I II« l__ Fe lelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója : A „PÁZMÁNYSAJTÓ.“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmány - sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vetetnek fel. Nyilttér sora 20 kp. A lap megjelenik itiinden szerdán. tőjét. — A Bánffy távozásával táő meggörnyedve, lohorgasztott fejjel jött vissza s tudatta az ellenzékkel, hogy kész az alkotmánytalanság útjáról visszalépni és a béke feltételeiről tanácskozni. De ha az uralkodó párt csak későn és kényszerből nyúl a megalkuváshoz — mondja egy jeles Író —akkor, midőn minden anyagi és szellemi fegyvere összetört, beáll a katastrófa. Valóban most is beállott a katastrófa, szerencsére azonban nem az országé, hanem a Bánffy- báró és pártjáé. Az a férfiú, aki az alkotmány sírját akarta megásni, saját magát temette el és az a párt, mely szégyenletes kedvét találta abban, hogy az ellenzék legtisztább jel lein ii férfiait rágalmazza lent és befeketítse fent, a nemzet megvetésétől sújtva megy a megsemmisülés sötétjébe. Egyelőre ugyan valószínűleg csak Bánffy megy, de Bánffy bukása a Tisza klikk bukását is jeicfhri, mely melegágya volt a legsötétebb politi kai bűnöknek. Ez a csoport alkotta meg az érdekszövetkezetet, mely az ország anyagi javain élősködőt!, ez nyomta el a szabadságot, szentesítette az erőszakot, ez odázta el államiságunk kiépítését. . ez helyezte fölé az ország törvényeinek a párt törvényeket . . ez melengette a személyes összeköttetéseket a közügy rovására ... ez tartotta Bánffy t, mint a rendszer legtipikusabb személyesimadt résen uj szellemet, uj vért akarnak a nemzet jobbjai ereszteni a kimerült, elvénhedt, elkorhadt liberális rendszerbe, mely átalakítsa az egészet... és ezért kívánja az ellenzék a béke első föltétele gyanánt Bánffy elmenetelét. A békeokmány többi pontjai biztosítják a választások tisztaságát, az incompatibilis törvény szigorítását, az önálló vámterületet arra az esetre, ha egy meghatározott időn túl sem tud az ország Ausztriával egyezséget kötni. Természetesene békepontokban nincs meg az ellenzék egész programmja, ez csak minimum, de alapja a tisztességes közéletnek,az egészséges páriámén tárizmusnak és életbeléptetése a polgárok eddig papíron létezett jogainak. Semmit sem kíván ezekben az ellenzék magának, hanem mindent a törvény és az ország részére. Egy kormánypárti képviselő bevallotta, hogy az ellenzék a béke megkötésénél reményen felül lojális volt anélkül, hogy elveiből egy hajszálnyit is feladott volna. Valóban, ha a nemzeti közakarat nyilvánulásának lehetősége megvan, mely eddig törvénytelenül el volt nyomva, mi áll útjában a haladásnak és a legüdvösebb programul megvalósulásának? Egy müveit és szabad nemzet nem választhatja-e szabadon azt az államférfiut, TÁRCZA -ti® — ..........— - Mo dern fin. Mindig vig gyerek volt. Iskolatársai Misinek hívták, csak később kapott, habár minden igaz ok nélkül Miska nevet, Mihály azonban soha sem lett belőle. Teljes életében szerette a bolondságot, abban telt legnagyobb öröme, ha valakit amúgy kedvére felboszantbatott. Kezdettől fogva ehhez volt szokva, nem is esett volna neki jól, ha másképen forog a világ kereke. Ő mindig a saját bohém eszejárása után szerette igazítani a társadalomnak azt a rétegét, mely vele akarva, nem akarva érintkezésbe jött. Már gyerek korában, mikor még virgács, meg áristom dukál a vásott kölyöknek, ő volt a háznak parancsnoka, a kisujján igazgatta a papát meg a mamát, nem volt egy valamire való ünnep, név vagy születésnap, mikor a különféle kriszkindlik ne özönlöttek volna lábaihoz dulásig. Ha valamit akart, annak ellene nem szegülhetett senki, csak a nevelőt respektálta hóbe-—korba annyira, hogy tökülkó volt a neve, de rendes körülmények között az oktalan állatok legszamarabbját emlegette, ha közte és a nevelő közt nézeteltérés talált felmerülni. Földes ur űa lévén, ő volt a községben a hadsereg parancsnoka, mely kénye-kedve szerint inézte támadásait az ablakok és az utczán járó-kelő koponyák ellen, lóvén a bírótól kezdve minden istenadta teremtés ellenség és a békés falubeli lakosok házai mind megannyi ostromzár alá fogott várfalak. Természetesen a hadsereg garázdálkodásait a papa előtt szóvá tenni sem lehetett, nem is lett volna képes ilyen merészségre vetemedni senki, tudva azt, hogy a parancsnok a papának is ezredese, aki mindent úgy talál jónak, ahogy Misinek tetszik. De azért ne gondolják, hogy Misi valami fényes talentum lett volna, sokkal sza- marabb volt a nevelőjénél, aki pedig nem na- nagyon respektálta, noha kisebb jelentőségű házi perpatvarok után rendesen a Misié volt az igazság. A kemónyfejü profeszorok meg épenségge! nem-adtak] rá semmit, ami nem kevés boszuságot okozott még a papának is. Nem fért a fejébe, mikópen lehet egy ilyen nagy tehetséget harmadszor is ugyanabba az osztályba viszakivánni. És a papának tényleg igaza volt, mert Misi a természettől csakugyan ritka ajándékokkal volt megáldva, de csak a hunezut- ságra. Egy alkalommal, midőn az elbizakodott nevelő délutáni szabadidejét egy órával megrövidítette, leszedte mérgében a toronyóra mutatóját, hogy bajtársai előtt ne legyeD kénytelen szégyenét bevallani. Volt egy nagybátyja, akivel különben néhanapján rokonszenvezett, mert üres kézzel, ezukor nélkül sohasem jött a házhoz az öreg, azért egy alkalommal öt is alaposan megcsu- folta. Daczára annak, hogy az öreg ur szerette a üatalságot, Misinek sok léhaságát nem irta alá, s olykor keményebb kritikához folyamodott. De megadta az árát. Egy délutáni álmából arra ébredt fel, hogy a fél bajusza nincs. Misi elvitte a papiros kalpa- gok mellé forgónak. Persze akkor hevenyében a bajusz nem létén mindenki megütközött, de mégis több
