Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-02-15 / 7. szám
\ÍIS. évfolyam. 'S'-ik sztíin. §zatniár, 18ÍÍO. február (5;. HETI SZEMLE. POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre------------------------------------------— 3 frt — kr. Fé lévre-------------------------—-----------------1 frt 50 kr Ne gyedévre------------------------------------- — frt 75 kr. Ta nitóknak és kézmüiparosoknak egy évre 2 frt. Egyes szám ára 7 kr. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDUE. A lap kiadója :v A „PÁZMÁNY-SAJTÓ." A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető össze küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttér sora 20 kr. A lap megjelenik minden szerdán. s Magyarország hamvazó szerdája. Alig van elv, eszmény, mely az emberek szivében állandó otthonra találna. Gyakran a legnemesebb is elveszti varázsát, s meggondolatlanul fordul a gyarlóság a torzképek felé. Feledi az erényt, mert gyönyörködteti a világ hiúsága. így esett meg, hogy az emberiség jórésze elhagyván az Isten dicsőségére szentelt helyeket, az élvezetek számára épített templomot. Megunta hallgatni a legmagasztosabb eszméket és Voltaire szószéke körül csoportosult. Vágyott lelkében egy kis farsangi mulatság után. E pillanattól kezdve átalakulta föld. Láttunk népeket, kik ősi intézmények romjain járták őrült tán- czaikat, vérbe fulasztva elvet, igazságot, erkölcsöt, jogot, hagyományt, magokra gyújtották a fedelet, mely alatt addig boldogan élvezték a béke napjait. Láttunk tudósokat, kik bo- hócz sapkában és majom álarczczal jelentek meg az emberek előtt. Láttunk bűnöket az erény palástjába öltöztetve, egyenlőséget, mely a gyengék eltiprásában tetszeleg, szabadságot, melynek a jogok elkobzásában telik öröme. Láttuk az erkölcsök pusztulását, a felszabadult szenvedély féktelenségeit, láttunk egy általános zűrzavart, mely előtt kétségbeesetten állapodtak meg a józanabbak, hogy vájjon mi is lesz az emberiséggel. És még mit láttunk? . . . Láttunk hazánk felett is mindjobban tornyosulni egy vészes felleget, mely villámaival tüzet dobott a társadalmi rendbe, mely alapjaiban rázta meg a honfoglaló nép hatalmát, boldogságát, tépte meg erkölcseit, s nyomort lehelt szerte ez ország határai közt, ahol csak átvonult. Az istentelenség, la vallástalan- ság diadalszekere ez, melynek kerekeit diadalittasan vonszolta át nemzetünk felett Tisza Kálmán és népeket boldogító rendszere. Voltak, akik megértették őt, s ujjongva segítették elő terveit, mert igy kívánta azt az önérdek, voltak, akik öntudatlanul kapaszkodtak bele a hatalom uszályába, nem ismervén agyafúrt politikájának rejtett czélzatát. Mások szolgalelküen görnyedtek az igába, s önmegadással vonszolták a vállaikra rakott terheket * Ez a hírvágy, ez a nemzeti közömbösség, ez a tudatlanság, s az erkölcsök teljes elzüllése érlelte meg azt a kedves csemegét, melyet a régi rendszer zsarnoki fentartójának kezeiből akarva nem akarva meg kellett Ízlelni. Most azonban vége felé közeledik nemzetünk bohócz farsangi tréfája. Kezdik belátni, hogy az istentelenség nem az a talaj, melyre az állami és társadalmi rend alapjait rá lehet helyezni. Kezdik belátni hogy a hatalmaskodás, a jogfosztás, az önkény beláthatatlan bonyodalmak elé fogja sodorni a nemzetet, melyből csak a forradalom utján lesz kibontakozás. De nem, — az nem lehet! • . . . Felébredtek nemzetünk jobbjai, s meg fogják menteni ezt a hazát a legnagyobb csapástól. Küszöbön van egy hatalmas pártalakulás, mely elfogja seperni a liberálisok zsarnoki uralmát, s uj korszakot nyit nemzetünk történetében. Farsang után jönni kell a hamvazó szerdának. Hintsék meg fejőket első sorban azok, kik vezérszerepre hivatvák, kik a társadalomnak elitjét képezik. Onnan felülről kell kiindulni a javulásnak, s magához vonzani, ami alant van. Mert ha az alsóbb rétegek veszik kezükbe sorsuk intézését, a berendezkedés rettenetes lesz. Hintsék meg tehát fejőket az értelmesebbek, adják vissza a társadalomnak keresztény jellegét, adják vissza erkölcseit, űzzék ki a hírvágyat, a zsarnokságot hazánk határai közül, hogy boldog lehessen ismét ez az ország, mint volt egykoron, mikor határait a legtávolabbi nemzetek tejjel-mézzel folyónak ismerték, mikor még sejtelemmel sem bírt Tisza és Bánffy-féle uralomról ez istenadta nép. TAROZA^ Páduai szent Antal szobra előtt. Riadjon ének Isten háza csöndjén, Köszöntse őt ma minden érzelem, Kinek alakját üdvözölve fönt én Ily ihletettnek, szépnek képzolem, — Szeráfi arczczal, csillogó szemekkel Tekintetén a lelkesült öröm, Mint álomiiző, szende, nyári reggel A tiszta nap ha fényderitni jön. Bár kincseid közé ily sírhelyet zársz, Te nem lehettél önző, Pádua, Őt ismeri, csodálja mind az egyház, Amerre Krisztus üdve elhata. Dicsérem én is félénk, gyönge lanttal És bizva mondom: Ő enyém, enyém 1 Miénk vagy, Isten frigyszekrénye, AntaK Jó atyjaként köszönt minden szegény. Nagy szentje volt ő hajdan két hazának, Megédesüit szaván a bú, a köny, Csodákra, mik hitéből származának, Szent lángra gyűlt a gyáva hitközöny. Elhívta Isten már hét század óta, De szent emléke ól szeretve még, Nevét örökre sziveinkre rótta És áldva néz rá minden nemzedék. Ha ő imázik, meghallgatja Isten, A tengerek vihara csöndesül. Hogy bizalomra, hitre lelkesítsen, A szívre égi béke csöndje ül. Bűnösnek enyhet, gyógyulást betegnek, Vigaszt a búban pártfogása ad, Körötte áldó angyalok lebegnek, S az üdv malasztja nyomdokán fakad. Enyészetet mely sírban nem talála, Az őkesszóló drága nyelv miatt — Midőn oltárra emelé a hála — Harangok nyelve önkényt megriadt. Zendüljön a szív most is hő imára, Érzéseinkből fűzzünk koszorút, Tegyük megáldott szobra zsámolyára Jobbról öröm-, balról a szomorút. Ki életedben árvák atyja voltál, Légy mostan is, légy mindnyájunknak az Kegyeletünknek zsámolyod lesz oltár És áldozat a köny, fohász, panasz. Oh nézz le ránk, taníts bennünket újra, Segíts fölállni, a bűnt ostorozd, S ha kérve megtér* lelkileg ujulva, Láss irgalommal itt gyarlót, gonoszt. Kiálts e népre: Térdelj zsámolyomra, Szived keservét öntsd ki énnekem. Nehéz az élet ? Fáj csapása, gondja ? Én pártfogód leszek majd, gyermekem. Ha nem bírod már hordani kereszted, Ha nyugodalmát szived nem leli, Vigasztalásod Jézusnál keressed, Kinek képmását karom öleli. Kiálts e népre : Jónak jó az ára, Sogélyt kívánsz, gyakorold te is azt, Filléred add az éhezők javára, Törölj könyet, tanácsot adj, vigaszt. Az ég a kölcsönt dúsan visszaadja A jó szivekre szívesen tekint, Meghallgatás az áldozat kamatja, Isten kegyelme fölsegit megint. Kiálts e népre: Rázd le bűnöd zárát, Kezemben ime, nézd e liljomot, Marczangoló gyalázat éje vár rád, Ha példámat követui nem fogod. Válaszd erényem lelked őrfalául, Ápold az eszményt üdv-virágival, Mert hol a hitnek csillaga aláhull, Öröm, remény, szeretet is kihal. Kiálts e népre : Légy hü Istenedhez, Ne tépjen attól semmi, semmi el, Csak tőle jön, mi szép, mi jó, mi kedves, Múlandó mind, mit a világ müvei. Megóvja bizton tűzhelyed, családod, Ha csüggedél, szerelme .ápola, Ha sorsodat boru-felhőzve látod, Akkor közéig áldása zápora.
