Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)

1899-12-20 / 51. szám

0

„II E T I SZEMLE,, (51-k szám)

az ő beleegyezésével, sőt közreműködésével, — A honszerelemiől lángoló hazafi, a sza> badságért rajongó politikus, a legjobb barát és legbecsületesebb ember kötelességei ütköznek össze lelkében. Egy nemzetet akar kimentem a rabszolgaságból, még az erkölcs- törvény megsértése árán is. — íme Brutus tragikumának főforrása.

Az ő és Cassius jelleme közti ellentét megnyilatkozik tragikumának másik okalapjában is, midőn An oniust beszélni engedi: Itt dől el véglegesen az összeesküvés sorsa.

Brutus, magas szárnyalásu beszédében a rómaiak lelki nemességére és bölcseségére hivatkozik ; Antonius a legáltalánosabb és legerősebben ható emberi indulatot: az önzést kehi föl.

Brutus a népet ügyének igazságáról okoskodással akarja meggyőzni, melyet amaz részben meg sem ért, s melynek érveit a beszéd elhangzása után rögtön elfelejti. Antonius a legkönnyebben megfejthető oldalról, a tényeknek és szemléletnek megrázó erejével igyekszik a nép szivéhez férkőzni. — Antonius az anyagi haszonnak és a jelennek él; Brutus az erkölcsi eredménynek és a jövőnek, s ezeknek megfelelő eszközökkel dolgoznak. Ebben rejlik a népre való hatásuk különbségének titka.

Brutusnak menekülni kell ; küzdelmét nem koronázza siker; eszméinek áldozátává lesz. Benne elvesz a régi, szabad köztársaság utolsó nagy képviselője s a caesari szellem a győzelemtől megújult erővel veszi hatalmában a birodalmat. Övé a diadal, dicsőség és pálma.

Hogy az igazgató nagy szolgálatot tett a darab szinrehozatalával az iskolának, melynek Julius Caesar kötelező olvasmányai’, azt fölösleges bizonyítani.

Tövis

Irodalmi pályázat.

A magyar kath. tanítók országos bizottságának tanügyi tanácsa a magyar kath. népoktatás kilenczszázados történetének megírására ezennel pályázatot hirdet. A művelt a közép és felső oktatás történetének mellőzésével és csak szükség esetén való érintésével olyan módon kell megírni, hogy ez nem csak a nagy

— Várj csak édes barátom — vette fel újból a szót a nyargaló szél — a felhők homályához szokott szemeid ámulva fogják csodálni a mai est örömeit.

Szólt, aztán meglassitá menetelét időt engedve a kis hópehelynek, hogy szemügyre vehesse a város nyüzsgő életét. — Nem sokára egy fényesen kivilágított palota elé értek. A kis hópehely kíváncsian nyujtá a a nyakát előre s megkérte szél bácsit, vinné egészen az ablak elé.

— Szívesen, édes barátom — szólt amaz, úgy is már nagyon elfáradtam s az ablak szélére tette le könnyű barátját.

Bent egy nagy díszesen bútorozott terem tárult fel előtte, melynek közepén hatalmas karácsonfa díszelgett a sok, sok csecsebecsétől. A ragyogó gyertyafény világitó árja megtörve verődött vissza a dús aranyozástól s az apró gyermekek ártatlan örömében meghatva gyönyörködött az apa és anya. A kis hópehely ki nem állhatta, hogy meg ne kérdezze a széltől:

— Édes bácsikám 1 Te, ki oly sokszor jársz itt a földön s ismered annak minden zegét-zugát, mondd meg kérlek, hogy kicsodák ezek ?

— íme ezek az emberek. Egy gazdag

közönségnek hű képet nyújtó érdekes olvasmányt képezzen, hanem hogy a kath. tanítóság abból magasztos hivatására lelkesedést meríthessen. A munkának 10 —12 (nagy oktáv) nyomtatott Ívre kell terjednie.

Az absolut becsű munkások tiszteletdija egy ezer korona. A munka tulajdonjoga a szerzőé marad. Ha pedig a tanügyi tanácsnak engedi át a kiadást a szerző, ez a tiszta haszonból 50°/o-t kap.

A mü megírására pályázni kívánók szíveskedjenek a munka szelleme, -— tartalma-és beosztásáról kellőleg tájékoztató tervezetet készíteni, e tervezetnek egy fejezetét a munkába megjelenésre szánt teljes kidolgozásban megirn: és azt az alantirt elnökségnek 1900. évi február hónap végéig beküldeni.

Aki a legtöbb reményre jogosító tervezetet fogja beküldeni, azt bízza meg a tanács a munka megírásával,

A teljes müvet 1900. évi deczember 1. napján kell beküldeni.

Kelt Budapesten, a tanügyi tanácsnak 1899. évi deczember hónap 10. napján tartott üléséből.

I)r. Steinberger Ferenc«.

nváradi 1. sz. kanonok, a magyar kath. tanitók országos bizottságának elnöke.

Hírek.

Mélyentisztelt előfizetőinknek, szives olvasóinknak és mutikatársainknak boldog kává osonyi ünnepeket kívánunk.

Lapunk jövő száma a karácsonyi ünnepekre való tekintetből egy nappal későbben fog megjelenni.

Missio. A múlt hét minden napján reggel a rorate után páter Tamás János és Mladoniczky Ferencz fölváltva prédikáltak, este 6-kor pedig p. Riesz Ferencz tartott sz. beszédet,. A közönség, mint az áradó tenger, nap nap után nagyobb tömegben lepte el a templom minden zugát, órákkal előbb megszállva az ülőhelyeket. Elragadtatással s az igaz megtérésnek kétségbevonhatlan jeleivel hallgatták az ékes szavú szónok gyönyörű fejtegetéseit a bűn utálatosságáról, a törede- lem szentségének szükséges voltáról, a keresztény lélek kötelességeiről. Szombaton este a bold. Szűzről tartott p. Riesz gyönyörű beszédet, mi alatt a Sz. István oltáron díszesen kivilágított sz. Mária kép lön kihelyezve. Vasárnap délelőtt a 9 órai, káptalani sz. mise után a sz. keresztről beszólt a hitszónok; ez után püspök ur őmlga megáldotta az impozáns missio keresztet, melyet

úri család lakik itt e házban s az édes apa és anya, mint látod, ily módon kedveskedik e mai szent estén jó gyermekeinek. És a kis hópehely nagyot sóhajtott, hiszen az ő hazájában ilyesmiről semmit sem tudnak. Boldog merengéséből felriasztó őt a szól, ki gyöngéden vévé fel ismét vállaira s utczá- ról utczára vitte, hogy majd elmesélhesse többi társainak mindazt, amit csak látott.

Amint igy mentek, mendegéltek, egy házikó sűrűn befüggönyzött ablakán keresztül alig-alig szűrődött át a világosság. A kis hópehelynek ez azonnal feltűnt, s kérésére a jó szól elvitte őt oda s letette az ablakráma egyik szélére. Éppen csak olyan kis nyiláska volt ott, hogy a hópehely egyik szemével benézhetett. Elfojtott lélekzettel pillantott be. Egy szegényes ágyon betegen feküdt egy kis gyermek. Halovány orczájá- ról lecsókolta az élet viruló rózsáit a gyötrő láz. Összekulcsolt kezekkel mereven nézett hol maga elé, hol meg a kedves betegre az édes anya. A kis hópehely szivét szomorúság fogta el.

— Lám csak édes bácsikám ! Még sincs ma itt a földön mindenütt vigság. íme . . ,

Nem folytathatta tovább, mert a szo16 kath. legényegylati tag megható körmenetben vitt a templomhajó jobb oldalán kijelölt helyre, hol azt a missio emlékéül felállították. Vasarnap dóluián p. Tamás a cselédek oktatására mondott tartalmas szép beszédet; este 6 órakor pedig ismét p. Riesz az oltáriszeutségről beszólt ihletett nyelven. Sz. beszéd uián az oltári- szentség ünnepélyes megkérlelése következett, majd pápai áldás, melyet püspök ur ő mlga adott mindazokra, kik e sz. napok alatt igaz töredelemmel meggyóntak s áldoztak. Végül Te Deurn volt. Hétfőn délelőtt V29-kor p. Riesz a megholtak iránt tartozó kér. kötelességeinkről beszelt s egyszersmind kedves szavakkal elbúcsúzott a szatmári közönségtől, mely e 10 nap alatt elhalmozta őt a rokonszenv megható nyil- vánulásaival. A beszéd végén a szónok a szószékről megáldotta azon ájtatossági tárgyakat (kereszteket, kép két, érmeket, sz. olvasókat), melyeket a hívek a missió emlékéül magoknak megőrizni szándékoznak. Aztán püspök ur ő mlga ünnepélyes requi- emet tartott a szatmári rk. egyházközség összes elhunytéiért. A sz. missio tehát bevégződött, de a gyóntatás a következő két hét alatt még szüntelen tart. Eddig ezeren felül van azok száma, kik gyónást és sz. áldozást végeztek s ezek közt igen sokan olyanok, kiket évek óta nem láttunk s talán évekig ezután sem láttunk volna a gyónószék zsámolyán. Ez a missio legszebb bírálata. P. Riesz nemcsak az elemi iskolák növendékeinek, hanem a kir. kath. főgymnásium tanulóinak is tartott ('szombaton délelőtt) sok élettapasztalatról tanúskodó oktatást ; hétfőn délután a zárdái képzőintézet növendékeihez s az irgalmas nővérekhez is intézett alkalomszerű allocutiot. Püspök ur ő inga az elismerés legmelegebb hangján, több Ízben, vasásnap este hálaadás előtt nyilvánosan köszönte meg a buzgó missio- nariusoknak önzetlen fáradozásaikat, különösen szeretettel említvén Riesz Ferencz atyát, ki 46 év előtt kis tanítványa volt. Sokáig feledhetetlen marad a szatmári közönség emlékében az üdvösség e tiz napja: mélyen lelkűnkbe vésődlek a tanítások, melyekben isteni vallásunk örökszóp tanai oly megragadó kedves szavakban lettek elénk adva. Mindenfelől a mély hála és köszönet szavai emelkednek móltóságos Püspök Urunk iránt, ki e lelki gyakorlatra alkalmat nyújtott s a buzgó missionariusok iránt, kik fáradságot nem ismerve munkálták a lelkek üdvét.

A missióért- a szatmári rk. hívek szivében általános a hála érzete. A plebániaegybába egy férfi lépett be. Jöttére a nö folál- lott s barátságosan köszönté; a kis hópehely meg figyelni kezdett a beszédre.

— Hogy van a gyermek ? — kérdő a

férfi.

— Orvos ur — szólt az anya — ma délben már azt gondoltam, hogy soha se fogom többé az életben hallani tőle e két szót „édes anyám“ s minden erőmet össze kellett szednem, hogy kétségbe ne essem. De most már vagy két órája egészen elcsendesült s mint tetszik is látni, mélyen alszik.

Az orvos szemügyre vette a kis beteget s miután jó darabig figyelte annak lélegzetvételét örvendező arczczal fordult a nőhöz.

—- Asszonyom — rnondá — gyermeke élni fog; túl van a veszélyen s azt hiszem ez az ön legszebb karácsonyi ajándéka.

E szavakra két könnycsepp lopódzott az édes anya szemeibe. Az öröm könnycseppjei. Hálásan tekintett a távozó orvosra, majd letérdelt a kis beteg ágya mellé s forró imában adott szivbeli hálát a jó Jézuskának a szép és vigaszthozó ajándékért A kis hópehely szemei is könynyel teltek meg, mit észrevevén a szél, ismét gyorsan ragadta magával tova. Száguldozásuk közben fájdal-