Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-12-20 / 51. szám
„HETISZEML E“ (51-ikszám.) iskolák tantervének elkészítését, a tanács kimondotta, hogy a külön tantervet feltétlenül szükségesnek tartja, sőt ilyet már készíttetett is, mely a püspöki kar által elfogadtatott és csak publikálásra vár. A gyűlés 7 órakor ért véget, utána társasvacsora volt. _______ Ju lius Caesar. A Budapesten divatba jött ifjúsági előadások mintájára városunkban is kisirletet tettek a szép szokás meghonosításával s bevezetésül’szerencsés tapintattal oly darabot választottak, mely nemcsak paedagógiai, hanem általános művészi szempontból is jelentékeny szerepet játszhatik a jellemképzés nehéz munkájában. Julius Caesar egyike Shakespeare azon müveinek, melyek a legáltalánosabb és legtartósabb színpadi sikert érték el. Mindjárt megjelenése után állandó müsordarabbá válik s a többé-kevésbbé kiváló angol drámaírók versenyezve igyekeznek Shakespearet utánozni, úgy hogy rövid idő alatt egész sorozata keletkezett a külömböző cimek alatt előadásra került hasonló tárgyú tragédiáknak. S azóta is folyton élt s hatott: élt s hatott még oly korokban is, melyeknek túlságosan elfinomult s külsőségeket tekintő Ízlése nem kedvezett Shakespeare mélyen járó erőteljes kifejezésmódjának. — A mese ügyes szövésén és fejlesztésén, drámai gyorsaságán és elevenségén kivül kétségkívül nagy része volt Julius Caesar sikerében a históriai érdeknek s alakjai rokonszenves jellemeinek is, ama lelki emelkedettségnek és fenköltségnek, melyről kisebb nagyobb mértékben minden személye tanúságot tesz. Csupa nagy gondolatok, hatalmas szenvedélyek, az emberi kedélyvilág legmélyében gyökerező s azt legmegrázóbban érintő indulatok összeütközésének és küzdelmének jelenetei vonulnak el a szemlélő előtt, melyek még a legkérgesebb keblet is hullámzásba hozzák. A cselekvények rugóit elejétől végig az egyéni és társadalmi élet legszentebb és legfönségesebb kötelességeinek súrlódásai, Mese egy hópehelyröl. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis hópehely. Ennek a hópehelynek harcai szolgáltatják, melyeknek ádáz hadi zajába kedves episódokként játszanak bele a csendesebb érzelmeknek : a hitvesi szeretetnek, a. közelebbi környezet iránt való gyengédségnek megható hangjai. A letűnő köztársasági és ébredő császársági eszme harcának legelhatározóbb mozzanata támad itt fel, mely hivatva volt uj irányt adni a világtörténelemnek. —Amaz mint a fogság gyötrelmeiben haldokló oroszlán, utolsó kísérletét teszi, hogy áttörje az akadályokat, melyek a szabadságtól, az élettől fosztják meg; emez a korszellemtől megérlelt ifjuerővel száll ki a sikra, hogy győztes csatája után fényes elégtételt szolgáltasson a föláldozott úttörőnek. Caesar, a gazdag, hatalmas Caesar, ki annyi népet hajtott igájába s eddig nem ismert távolságokig terjesztő ki a római birodalom határait, erőt és vágyat érez magában nemcsak a rengeteg területek összetar tására és kormányzására, bánom azoknak teljes birására is, jogot vél követelhetni magának az emberek életén és birtokán való korlátlan rendelkezésre. — Vitézek között a legvitézebbnek, bölcsek között a legbölcsebb nek, nagyok között a legnagyobbnak érzi magát, s mint ilyen nem elégszik meg azzal, hogy egyenlők között az első legyen, hanem ereje és hatalma tudatában a gőg és nagyravágyás ördögétől megszállva feltétlen ura akar lenni a millióknak, hogy azok rabszolgákként meghajolva előtte csak az ő paranesara és csak ő érte ontsák vérüket és verejtéküket. Egyedül akarja bírni a pálmát, melyei százezrek segítségével szerzett. — De épen ezzel rohan vesztébe. — Esztelen nagyravágyása, elkapatottsága, minden veszély kicsinylése tőrbe csalják és megsemmisítik. Elbizakodottságában bátran szembe akar nézni mindenkivel, legyen az barát vagy ellenség. Hiába intik őt óvatosságra ; sokkal önteltebb, hogysem hajtana mások szavára, tanácsara, kivéve akkor, mikor reményeinek teljesülése forog szóban. Megindul március idusán is a vészjósló jelek és szavak dacára a tanácsba, de nem tér többé vissza. Az összeesküvők tőrei átdöfik szivét, mielőtt az annyira óhajtott koronát fejére tehette volna. Sokan vádolták e tragédiát azzal, hogy hőse a darab közepén meghal, minek következtében hiányzik a további részletekből a drámai érdek ; mások ismét két tragikus hőst vélnek benne felfedezhetni s igy az egység ellen való vétségei hozzák fel hibául. Mind a két vélemény téves. Csak egy pillantást kell vetnünk Brutus törekvéseire és czéljaira, működésének eredményére, hogy belássuk, hogy a tragédiának csak egy hőse van, s ez Brutus. Caesar halála tulajdonkópen csak megindítója a cselekvénynek, mely innen emelkedik és fejlik tragikai katasztrófává. Meggyilkolása nem személyes bosszú műve ; a merénylet a caesari szellem ellen irányul, y azonban vele nem száll sírba, hanem Antoniusban s általa Octaviusban tovább ól s győzelemre viszi híveinek fegyvereit. — Ha Brutus enged az Antonius elleni agitá- ciónak, úgy tán sikerül terve: a köztársaság, a szabadság megmentése ; de ő sokkal nemesebb, sokkal fenköltebb gondolkozásu, hogysem képes volna „ölésben düh s kajánságnak“ engedni. Cassius az igazi forradalmár hevességével, de egyszersmind a gyakorlatibb ember előrelátásával követeli Antonius halálát is, de Brutus csendesíti őt. Ádázát volna leütnünk A főt s aztán a testet széttagolni Antonius Caesarnak tagja csak. — Karácsony szent estéje 1 Hát ez az est nem olyan, mint a többi ? — Nem bizony — felelt a szél, majd aztán megmagyarázta tudatlan kis barátjának e szent est jelentőségét: vigasság s öröm honol ma a földön, mert e napon született a kis Jézuska, ki megváltója lön az egész emberi nemnek. Örök békét, szent vigaszt hozott magával a mennyből s az égi tanok végnólküli életet adó magvait hintó az emberi szívbe. Szent élete és ke- reszthalála által kibókitó az embert Istenével s eltörölve a bűn átkos uralmát, meg- nyitá számára az ég kapuit. Ezért örvend ma az emberiségnek apraja nagyja s vigadva köszönti üdvhozó Messiását. — így beszélt a jó szél, aztán még gyorsabban nyargalt tova a kiváncsi kis hópehelylyel, ki égett a vágytól, hogy láthassa az embereket s a tün- dóries dolgokat. Szól uram egy nagyobb váosnak vette az útját. A kis hópehely csu- dálkozva nézte ama fénylengert, mely a várost elöntó s a nagy világosságtól káprázó szemeit kénytelen volt gyakorta behunyni, hiszen az ő hazájában, az ő szülőföldjén ilyesmit soha sem látott. Kis szive hangosan kezdett dobogni s önfeledten kiáltott fel; „Jaj de szép.“ az örök tavasz honának császára, kiáltott a fiatal apa a karácsonfa mögül. Éljen ! Éljen! A mama és Erzsiké nem hagyták magokat. — Ez a gyertya, a mit most gyújtok, hadd égjen a mi császárunk tiszteletére fenn a karácsonfa tetején ! szólt a fiatal apa és a szegény nagyapát egész zavarba hozta. A nagyapa csak a kezével intett : nem akarom. Fiaim, a szivemért jött el a kis Jézus. Ő a szivek ura. Éljen a kis Jézus ! tapsolt rá Erzsiké. Régen volt ez is. Nagyapa sírját már három tavasz öltöztette s a negyedik tél vetkeztette le. A kis Jézus sírjára s a siron zöldülő karácsonfára csak havat hoz. De azért a nagyapa szavainak igazsága megmaradt, hogy a karácsony kiimája mindig egy: künn hideg, benn meleg. Pillich Ottó. egyszer az jutott az eszébe, hogy ő bizon nem marad tovább ott fent a magasban, hanem elhagyja az ólomszürke felhők birodalmát, elhagyja édes hazáját és vándorútra kél. Elhatározását tett követte. Egy szép este, a midőn a földre leereszkedett a sötét éj homálya, nagy titokban megszökött többi testvéreitől. Pajzán jókedvében felült szél bácsinak hátára s vigan szállt alá a magasból. Amint vándorújában közelebb s közelebb ért a földhöz, csodálkozva kórdé meg szél bácsitól : — Ugyan édes bácsikám, micsoda hely, a hova most érkezünk ? — Ez, kis barátom, a föld. — A föld! S azok a világos pontok micsodák rajta? — Azok városok és falvak.- S kik laknak ott ? — Emberek. — Emberek ? — kórdó csudálkozva ar kis hópehely, hát az emberek micsodák ? — Majd meglátod őket, feleié a szól, csak légy türelemmel! De nemcsak az embereket fogod meglátni, hanem olyan csu- dás tündórszóp dolgokat is, mikről fogalmad sincsen, mert ma karácsony szent estéje van. Mi Caesar lelke ellen támadunk. Brutusnak e szofizmájából fakad az ő veszte. — Ha csupán Caesarnak, az embernek élete forogna szóban, úgy meggyilkolása a feladat teljes megoldása volna: de ép mivel a tőle képviselt eszme ellen küzdenek, azért volna kiirtandó mindenki, ki ez elv részese vagy Caesar halála után letéteményese lehet. Brutus a maga roppant magas ideálizmusában nem veszi észre e levédését; nem veszi észre részben már azért sem, mert rajta a szív uralma hatalmasabb, mint az észé, érzelmi élete gazdagabb, fejlettebb, fogékonyabb, mint az értelmi. Neki elég keserűség, hogy Caesarnak esnie kell, még pedig
