Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-12-06 / 49. szám
a kapnikbányai alsótelepi állami elemi iskolához helyezte át. Ferencznapján Sieinberger kanonokot a tanítóképző ifjúsága szerenáddal üdvözölte, mire Ölti Antal IV. éves növendék tolmácsolta az ifjúság érzelmeit. Tisztelői közül is számosán jelentek meg üdvözlésére. Kinevezés. Firczák Gyula munkácsi püspök Papp János fábiánházi segódlelkészt Debreczenbe helyi káplánnak nevezte ki. Szenzácziós letartóztatások Papp Elemér megygyilkoltatásának pillanatától gyanús szemmel nézett mindenki Papp Zoltánra, az ifjú nagybátyára, mint a kit e borzasztó bűntény részesének tekintett. A vizsgálat során csakugyan oly terhelő adatok merültek fel, hogy a vizsgálóbiró Teutschlän- der Hugó csendőrörmester által Papp Zoltánt letartóztatta, és szombat délután vasra verve át is kisérték a csendőrlaktanyából a kir. ügyészség börtönébe. Az egyik terhelő adat, hogy Papp Zoltán sétapálczáját ott találták a meggyilkolt holtteste mellett, a másik, mely a gyilkosságot csaknem kétségtelenné teszi, Helmeczi End'‘e fodrászlegény vallomása volt. Helmeczit többször is kapaczitalta Papp Zoltán a gyilkosság végrehajtására, minek fejében 300, majd 500 forintot Ígért neki. Egyszer arra akarta rábírni, hogy csalja ki Papp Elemért a Szamos vasúti hídja felé és lökje be a vízbe, Papp Zoltán is ott lett volna elbújva a közeibe, hogy ha esetleg nem bir az ifjúval, segítségére menjen. A gyilkossság előtti napon háromszor is hivatta magához Helmeczit, de ő nem is ment már felé. Papp Béla földbirtokos cselédei közül letartóztatták Jánki András tehenest, mert egy ostoros gyerek azt vallotta, hogy az őszön ő lopta ki a lovat gazdája istállójából s ő vitte be Szatmárra Papp Elemérnek. Jánki felesége is azt vallotta, hogy férje nem volt otthon, mikor a lovastámadás történt. A meggyilkolt bátyjának, Papp Bélának lakásán saját kérésére a csendőrök kutatást tartottak, hol egy revolveren vórnyomok voltak láthatók. Szakértők véleménye szerint kalibere megegyező a holttesten talált fejsebbel. Valószínű, hogy ezzel a revolverrel oltották ki Papp Elemér életét s a vérnyomok úgy kerülhettek reá, hogy a második lövés közvetlen közelről történt. Vasárnap éjjel Papp Bélát is letartóztatták.. Régen suttogják, hogy a bűnténynek Papp Béla, a meggyilkolt ifjú édes tesLvére volt az értelmi szerzője. Papp Elemérnek ugyanis szép tehermentes birtoka volt, míg Béla jóformán el van adósodva. Azért szőtte volna tehát a bűntényt, mert vagyonára áhítozott,. Ez a gyanú igy közszájon forog a városban. Mindenesetre a vizsgálóbírónak igen kompromittáló adatok lehetnek a kezében, hogy letartóztatását elrendelte. A vizsgálóbiró ugyan nem árul el semmit, de a tények a közönség hiedelmét igazolják. A csendőrök nagy elővigyázattal jártak el, nehogy esetleg méreggel véget vessen életének. Ürügy alatt Horváth Jánoshoz hivatták át, s vasra verve még az éj folyamán beszállították a törvényszék börtönébe. Azt is tudják már, hogy a gyilkosságot nem személyesen Papp Zoltán hajtotta végre, hanem Papp Bélának Zsoldis Mihály nevű juhásza, kit Zoltán bérelt fel. A juhász szintén a törvényszék börtönében van. Ezek után semmi kétség, hogy a gyalázatos bűntény részesei elveszik megérdemlett büntetésüket. Ujjabban megerősítik a már tegnap szárnyra kelt hírt, hogy Papp Zoltán beismerő vallomást tett dr. Papolczy Gyula vizsgálóbírónak. Papolczy addig faggatta, mig vasárnap éjfél tájban megtört és elkezdett vallani. Beismerte, hogy ő bérelte fel Zsoldist a gyilkosság végrehajtására, a mit Papp Béla unszolására tett, ki neki a majd reá szálló örökségből tetemes összeget ígért. A szabadelvű párt Vasárnap egy kis de- monstrátiót csapott Chorin mellett és őt sür- gönyileg üdvözölie. Megalakította tisztikarát, pártelnök lett Korányi János, tiszteletbeli elnökök: Domahidy Ferencz és b. Kováts Béla, alelnökök: Antal Dániel, dr. Fejes István, dr. Keresztszeghy Lajos, dr. Kölcsey Ferencz, a végrehajtó bizottság elnöke Papp Géza, helyettese dr Kelemen Samu. Nagybányán ref. lelkésznek Soltész Elemér püspöki titkár választatott meg nagy szótöbbséggel. Tanári gyűlés. A szatmárvármegyei tanári kör a múlt vasárnap Batkovszki Pál kir. kath. főgymn. igazgató elnöklete alatt gyűlést tartott, melynek tárgyát a tanárok anyagi helyzetének javítására irányuló teendők megbeszélése képezte. Az előadó dr. Kurtz Sándor volt, ki négy pontban foglalta össze a sérelmeket. Maga az alapfizetés is oly csekély, hogy Európának egyik legkisebb államában, Bulgáriában is több van. Kérelmezendő a 200 frtos kvinkvennium, drágasági pótlék és a szolgálati pragmatika behozatala, mert az előléptetés manapság nem kor szerint történik, hanem a képzettség irányadó, amit természetesen legtöbbnyire protektióval a miniszteri közegek véleménye alapján állapítanak meg. Elnök e négy ponthoz még azon kívánságot kapcsolja, hogy kártalanít- tassanak a helyettes tanárok^is, mert szerencsétlen gondolat, az, mely a tanárokat rangsorba osztja, midőn a helyettes tanár is ugyanazon munkát végzi, a mit a rendes tanár. E hó 8-án Budapesten lesz ez ügyben országos tanári értekezlet, melyre a tanári kör képviselőnek Batkovszki Pál elnök igazgatót küldötte ki. A kör legközelebbi gyűlése márczius végén lesz. A KÖlCSei-kÖr folyó hó 8-án, pénteken d. e. 11 órakor, a városháza nagy tanácstermében matinét tart. Műsor: 1. Szőnyi Margit k. a. zongorajátéka. 2. Felolvasás. Tartja : dr. Fechte! János. 3. Férfi négyes. Előadja : dr. Vajay Imre, Ékkel Lajos, Mon- dik Endre és Hodossy Lajos, zongorán kiséri: Méder Mihály. 3. Wieuxtempes: Air. Hegedűn előadja: Havas Miklós, zongorán kiséri Benkő Miksa. A SZ. németii gör. szert. kath. templom újonnan épült tornyára a keresztet a hitközség a következő vasárnap dec. 10-ón fogja felhelyeztetni. A kilenczórai szent mise után az irgalmasok házi kápolnájában lesz megtartva a torony-kereszt megáldása. Az ily ünnepségnél szokásos keresztanyái ténykedésre a kitközségi tanács küldöttsége Herman Mihálynó urhölgy ő nagyságát kérte fel, ki közreműködését készséggel kegyes volt megígérni. Közvetlenül az egyházi tény kedés után el lesz helyezve a kereszt a torony oromzatán. Tekintettel az évszak élő- haladottságára és az adventi időszakra, a hitközség csak a szorosan vett egyházi ünnepély megtartására szorítkozik és arra az érdeklődő közönséget ez utón tisztelettel meghívja a hitközségi elöljáróság." Dj távírda állomás. Szerednye, ungme- gyei község távirda állomást kapott, mely a múlt héten már meg is nyilt. A postamester nét, Vidonyi Jószef ungvári posta és távirda főtiszt vezette be a távirdai szolgálatba. Színházi műsor. Szerdán, november 6. Fedora (a czimszerepben Arday Idával), csütörtökön, először: A férj vadászni jár, (a Vígszínház legújabb bohózata), pénteken, Tót legény Amerikában, szombaton, Szula- miih (ötödször), vasárnap : A görög rabszolga (szintén ötödször), hétfőn : Ne hagyd magad Schlesinger, kedden : A férj vadászni jár. A társaskör megnyitása alkalmával fényes közönség töltötte meg az egylet ujjá- alakiiott helyiségeit, s gyönyörködött a jó Ízléssel összeállított változatos programúiban. Az est fénypontját Feledi Boriska művésznő éneke képezte. Némethy József felolvasása, dr. Vajay Imre, Mondik Endre, Ékkel Lajos ,H E T I S Z E M L E“ (49-ik és Hodossi Lajos négyese, Havas Miklós hegedű és Benkő Miksa, Méder Mihály és dr. Öreg Béla zongorajátéka, mint megany- nyi kellemes pontok járultak hozzá az est sikeréhez.Hangverseny utántáncz következett. Az erdődí vasút engedélyezése tárgyában benyújtott törvényjavaslatot a kópviseiőház elfogadta. Ugyan e napon történt, hogy ahol a vasút az erdődi útvonalon keresztül megy, valami suhanczok a sínekre nagy .köveket raktak, a mit a vonatvezető az esteli sötétségben nem vett észre és "ja kőrakásnak neki ment. A vonat személyzete közül többen megsebesültek és több kocsi összetört. A tetteseket a csendőrség keresi. Az országos betegápolási 3 %-os pótadó kivetési lajstroma e hó 5-től 12-ig a városi adóhivatalnál közszemlére ki van téve. A felmerülhető vitás kérdéseket a pénzügyigazgatóság, fellebbezési utón a közigazgatási bizottság dönti el, melynek határozata ellen a közigazgatási bírósághoz van panasznak helye. A kivetett pótadó az adókönyvecskékbe e hó 31-ig jegyeztetik be. Az Országos Eötvös-Bizottság, a mely azt a nemes czólt tűzte maga elé, hogy a „Tanítók Háza“ javára diszkiadást rendez báró Eötvös József összes munkáiból, serényen dolgozik már azon, hogy a mozgalmat országossá tegye. Nébánj7 nap múlva szótküldi az előfizetési felhívást, illetve az áláirási ivet a művelt Magyarország minden factorához, hogy kiki a maga körében híveket szerezzen a szép és hazafias eszmének. A bizottság, melynek élén Wlassics Gyula közoktatásügyi minister, Jókai Mór és Beöthy Zsolt állanak, megalakulása óta sűrűn kapja az ország minden részéből az érdeklődő leveleket, a mi azt bizonyítja, hogy általános visszhangra talált, a mozgalom áldásos intentiója. Hisz- szük is, hogy egyesületünk és intézeteink — nem is szólva a tehetősök osztályáról, a mely meg fogja ragadni az alkalmat, hogy a kultúrának és az irodalomnak együttes szolgálatot tegyen — lelkes társai lesznek a propagandában az Országos Eöttvös-Bizott- ságnak, a mely a munka kiadásával a magyar tanítók és tanárok sorsán óhajt lendíteni. Minden érdeklődő, a ki előfizetési ívre reflektál, és ilyet vóletlenségből nem kapott, forduljon ezért az Országos FJötvős-Bizottság irodájához Budapest, Szentkirályi utcza 47. sz., mely kész örömmel teljesiti kiváuságát. Miként lehet a táviratok elveszése és elferdítése ellen védekezni? Az államkincstár a Távirda üzleti Szabályok 6 ik §-a értelmében nem vállal felelősséget és jótállást ezon károkért, melyek a táviratok elveszése vagy elferdítése következtében támadhatnak. Gondoskodott azonban arról, hogy a táviratozó közönség táviratainak kézbesítéséről, a ezimzett hozzájárulása nélkül meggyőződhessék, illetve táviratát az elferdítés ellen biztosíthassa. Minthogy e módozatokat a nagy közönség, a mint a tapasztalat mutatja, nem igen ismeri, azokat a közönség érdekében alább közöljük. 1. Ha a táviratot küldő egyén arról akar meggyőződést szerezni, hogy távirata tényleg kézbesittetett-e, ezt kétféle módon érheti el. Nevezetesen kaphat erről értesítést távirati utón vagy postán. — Előbbi esetben táviratának czime elébe „(P. O.)“ jeljelzőt ir és a távirati értesítésért 10 szavú távirat dijának megfelelő összeget fizet; utóbbi esetben pedig a czim elébe : “(P. C. P.)“ jelzőt ir és a postai értesítésért 25 krt. fizet. — 2. Ha táviratát az elferdilós ellen kívánja biztosítani, a czim elébe: „(T. C.)“ jelzői ir, mely esetben távirata tartalmát az összes kezelő hivatalok egymás közt összeolvasás által egyeztetik. Az összeegyeztetésért az szám.) 5