Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-12-06 / 49. szám
L „HETI SZEMLE. (49-k szám ) az u. n. ellenpontozatos szerkezet, ma a zenei képzésnek legfelsőbb köréhez tartozik. Oly nehéz tanulmányoz a zenei stilus, hogy büszke kontrapunktisták azt a zeneszerzők titkos műhelyének és nem minden elmére nézve hozzáfórhetőnek mondották. Mikor e föld életében összhangzatos éneklés a szónak mai értelme szerint még sehol sem volt; mikor mai fogalmaink szerint számbavehető világi zenének és éneknek még hire sem létezett: az a szigorúan egyházi zenei stilus a szép harmónia minden időkre változatlan törvényeivel a kath. Egyházban az újkor kezdetén már megvolt, és az egyházi énekirodalmat a XVI. század második felében Palestrina és Orlandus Lassus, ezek a felülmúlhatatlan lángelmék, a klassziczizmusnak tetőpontjára emelték. Ha egy lelkes iró szerint az éneket az angyalok hozták le a földre és a hangversenyek hazája az ég: akkor elmondhatjuk, hogy a szép harmónia, mely nélkül a zene a művészet magaslatára fel nem emelkedhetett volna, a kereszténység isteni erejéből származott. Elmondhatjuk tehát, hogy a zene művészete anyánknak, az egyháznak kebelén növekedett és az ő gondozása mellett’fejlődött ki oly nagyra, oly szépen. Nem feledkeztünk meg anyánkról. Programmunkba egyházi éneket is felvettünk. Egy áldásos intézmény tűnt le a középkorral. A Treuga Dei, az istenbáke volt. Mikor ennek szent pillanatai elérkeztek és az egyházak tornyai felől, mintegy az égnek magasából eredve, dallamos harangszó zúgott végig a tájakon, ha valahol öldöklő csatát vívott a békétlenség: a fegyverek zaja azonnal elnémult és a zordon harczo- sok, mint gyermekek imádkozva vették Istennek tiltó szózatát, a harangok békítő zenéjét. Ez a kép merül fel lelkemben, midőn az egyházi éneknek helyéről gondolkozom, melyet az a zeneművészet körében elfoglal. Klasszikus operákban, hol a szenvedélyek tusáját nagy hangtömegekkel festi a művész, midőn az izgatott harmóniák viharos zenéje után egy-egy chorál, egy egyszerű vallásos ének hangzik fel, a hatás leírhatatlan ; valami szelíd, csendes, nyugasztaló érzet tölti el szivünket, mint mikor zivatarnak heves csatája után kimosolyog az égnek kedves derűje. „A vad népeket himnuszaival szelidité meg az Egyház, és az irokéz, a ki ellenállott dogmáinak, meghódolt mennyei szent dalainak,“ mondja Chateaubriand. Vannak egyházi énekeink, melyeket én makacs gonosztevők megszelídítésére használnék fel.IttSzatmá- ron, székesegyházunkban is énekelünk olyanokat. Legyen szerencsénk a t. érdeklődőkhöz, de nemcsak egyszer, hanem minél többször 1 Nyujtassék nekünk mód és eszköz és én Ígérem, hogy nemcsak Rómába, hanem ide hozzánk is eljönnek majd tengeren túlról megtudni, hogy valójában milyen fennséges az egyházi ének? És majd visznek magukkal innen szivükben nyarat, fejőkben fényt, miként az üstökös csillag a Nap közeléből meleget és tündöklést bolyongásaihoz a sötét és hideg világtérben. — Egyesületünk czélját és hivatását alapszabályaink a következő lelkes szavakban jelölik meg: „Az egyesület czélja : egyházi énekek és világi dalok megtanulása és előadása által ébreszteni, meghonosítani és szilárdítani az énekművészet iránti hajlamot és értelmet úgy a saját körében, valamint a nagy közönségben; a székesegyházi karban való közreműködésével emelni az istenitisztelet fényét; katholikus temetéseknél énekével közreműködni és díszelőadások által a társadalmi életet kellemessé termi.“ Iskolák számára kiadott, egyébként száraz tanitástervek buzdulattal és melegséggel emlékeznek meg az énekről s ezt a szépre és erkölcsre képző legfontosabb eszközök egyikének mondják. Pedagógusok, költők és szónokok, egyháziak és világiak, régiek és újabbak, tengeren innen és tengeren túl elragadtatva, dicsőítőén szólnak a szép harmóniáról, a zenéről, az énekről, ezeknek ki nem számítható erkölcsi hasznairól. Nem ünnep egy alkalom, ha nincs ének hozzá ; vagy, ha ünnep, nem elég szép az ének nélkül. Iskolák fővezetőségei erősen szorgalmazzák az énektanítást, intézeti ünnepségeken a karéneklóst. A rendes zeneiskolákon kívül is alig van tanintézet, melyben az éneket ne művelnék. Önálló emberek, tanultabbak és az egyszerű nép köréből valók önkényt dalegyesületeket alakitanak és heteken, sőt hónapokon keresztül fáradnak, csakhogy egy-két összhangzatos karéneket betanulhassanak. Visszatekintvén évezredekre, művelt és kevésbbó civilizált nemzeteknél egyaránt ott találjuk az éneket és zenét, még úgy is, mint a műveltségnek egyik elmaradhatatlan követelményét. Miuden időknek és nemzeteknek mi egyhangú és egyetemes megnyilatkozása ez ? Mi lelte az embereket, ki gyújtotta meg őket, hogy oly fennen égnek ? Összebeszéltek azok mind? Formáktól nyűgözve, az egyik azt. mondja, a mit a másik ? írván az énekről, vagy a zenéről, valamicskével többet, szebbet, czikornyásabbat akarunk kieszelni, mint mások, és lelkesebbeknek látszani, mint mások ? Avagy talán a zenei szép iránt való rajongás csakugyan eltörül- hetetlen alapvonása lelkűnknek. És mi volt a régiek zenéje és éneke a miénkhez képest! A zene a művészetek sorában legkésőbb érte el fejlettségének azt a fokát, mely mai fogalmaink szerint a művészet nevére már méltó. Évezredekig zenélt és énekelt az emberiség a nélkül, hogy össz- hangzatainkhoz csak valamennyire is közelített volna. Pythagorás élvezetet talált a kovács kalapács ütéseinek ritmikus hangjaiban Mit érezne az a fejlett eszü régi görög, a ki annyira lelkesült kezdetleges, zenéjük iránt? mit csinálna, ha meghallaná a mi összhangzatos zenénket és énekünket? Tombolna örömében és, a hol csak neszét venné; hanyatt homlok rohanna oda; összetörné magát, mint egykor a hajók a szirének szikláin a bűbájos énektől odacsalogatva. Valóban szerencséseknek mondhatjuk magunkat a zene művészetével, melynek szépségéből évezredek csak egy vékony halvány sugárt élvezhettek ; nekünk abból már teljes fényözön jutott, derűje és vidámsága életünknek. A kik alapszabályainkat szerkesztették, átgondolták és átórezték mindazt, a mit ez alkalommal összefoglalni bátor voltam. Azért Írták ők: „Az egyesület czélja: egyházi énekek és világi dalok megtanulása és előadása által ébreszteni, meghonosítani és szilárdítani az énekművészet iránti hajlamot és értelmet úgy a saját körében, valamint a nagy közönségben.“ Méltóztassanak tehát velünk tartani 1 Énekeljünk a magunk ártatlan gyönyörűségére, énekeljünk a tiszteletnek és kegyeletnek ; de énekeljünk az Isten házában is szent ünnepeink fényének emelésére 1 * Jelen felolvasásom tárgyát, legalább is 3 a szemügyre vett irányok szerint, kimeri- tettnek vélem. Saját egyesületünk szűk körülményeiből kiindulva bár, de általánosságban is kiterjeszthető vonatkozásokkal igyekeztem feltüntetni a Cecil-egyesületek hivatását. Még csak egy adatot leszek bátor felolvasni, melyet egyesületünk házi története számára szerkesztettem. Ez adat a következő : 1899. nov. 26-án fényes közönség szerencséltette hangversenyünket, melynek pro- grammjával alapszabályaink fennkölt szán- dóklatainak megvalósításához legalább némileg hozzájárulni igyekeztünk. Minél gyarlóbban sikerült e fellépésünk, annál inkább látjuk, mily meredek ut vezet a szépmüvészetek magaslatára, tehát, hogy mennyi buzgóságra van még szükségünk? És minél inkább tapasztaltuk, hogy mily nehéz a gyakorlás munkája, annál inkább érezzük, mily nagy szükségünk van összetartásra? Érdeklődést óhajtunk, buzdítást szívesen fogadunk ; de meg nem érdemlett dicséret után nem áhítozunk, nehogy a tökéletlen munkával is megelégedjünk. Ma, ez ünnepi alkalommal természetszerűleg elevenebb lelkűnkben az emlékezete annak, a kinek áldásos jótékonyságát hirdeti e díszes helyiség. Irsik Ferencz otthont emelt a Cecil-egyesületnek, mely mindvégig az ő szerető gondoskodásának kitüntetett tárgya volt. Ö azonban még nagyobb szabású tervvel is foglalkozott. Tanuló korában orgonáit. Ez a hangszer az, melynek tanul- mányos játszása leghamarabb vezet be a zenei szépnek, a harmóniáknak csodálatos világába. Később, nem tudni, miért ? felhagyott a zenéléssel; de lelkét már megbűvölte a harmónia szépsége, és az összhangzatos ének és zene iránt való mély érdeklődés mindenkor jelentékeny indító volt az ő életében. És ebből érthető az a körülmény, hogy ő ennek az otthonnak megalapításával egy rendes zeneiskolára is gondolt, mely a zenének több ágában mérsékelt díjért, sőt bizonyos feltételek mellett ingyen is oktatást adott volna, és ekként a tanul- mányosabb zenének nevelő hatása szélesebb körökre, az embereknek kevésbbé módos osztályaira is kiterjedt volna. Ez a terv egy kis részben már meg is valósult, a mennyiben a gyermekek, kik szülői bejegyezéssel hangversenyünkön felléptek és a kik az egyesületnek már eddig is örömére szolgálnak, az énekből rendszeres és ingyenes oktatást nyernek, természetesen oly feltétel mellett, hogy majd közreműködnek az istentisztelet fényének emelésére is, — a mi az egyesületnek mindenesetre egyik legfőbb czélja. Szép fejlődést Ígérő remény- bimbaink ők, a kik az éneklés művészetére rátermettségüket eléggé figyelemre méltóan mutatták meg mai hangversenyünkön, melynek programmja általuk lett változatosabb, kellemesebb. Csak látni kellett azt az édes rajongást, melylyel ők gyermekded fesztelenségükben az összhangzatos énekeken csüggtek, midőn ezeket gyakorolták! És a ki talán elfelejtette, vagy még nem érezte volna, hogy valójában mi a zenei szép a a szív világának ? az róluk megtanulta volna. Isten itt is elrejtett egyet-mást, miként a Szentirás mondja, a bölcsektől és okosaktól és kijelentette a kisdedeknek. (Máté, 11, 25.). Boldogult nagylelkű pártfogónk soká tűnődött azon, hogy mit Írjon ennek az épületnek homlokára ? Végre abban a feliratban
