Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)

1899-12-06 / 49. szám

L „HETI SZEMLE. (49-k szám ) az u. n. ellenpontozatos szerkezet, ma a zenei képzésnek legfelsőbb köréhez tartozik. Oly nehéz tanulmányoz a zenei stilus, hogy büszke kontrapunktisták azt a zeneszerzők titkos műhelyének és nem minden elmére nézve hozzáfórhetőnek mondották. Mikor e föld életében összhangzatos éneklés a szó­nak mai értelme szerint még sehol sem volt; mikor mai fogalmaink szerint számbavehető világi zenének és éneknek még hire sem létezett: az a szigorúan egyházi zenei stilus a szép harmónia minden időkre változatlan törvényeivel a kath. Egyházban az újkor kezdetén már megvolt, és az egyházi ének­irodalmat a XVI. század második felében Palestrina és Orlandus Lassus, ezek a felül­múlhatatlan lángelmék, a klassziczizmusnak tetőpontjára emelték. Ha egy lelkes iró sze­rint az éneket az angyalok hozták le a földre és a hangversenyek hazája az ég: akkor elmondhatjuk, hogy a szép harmónia, mely nélkül a zene a művészet magaslatára fel nem emelkedhetett volna, a kereszténység isteni erejéből származott. Elmondhatjuk te­hát, hogy a zene művészete anyánknak, az egyháznak kebelén növekedett és az ő gon­dozása mellett’fejlődött ki oly nagyra, oly szépen. Nem feledkeztünk meg anyánkról. Programmunkba egyházi éneket is felvet­tünk. Egy áldásos intézmény tűnt le a kö­zépkorral. A Treuga Dei, az istenbáke volt. Mikor ennek szent pillanatai elérkeztek és az egyházak tornyai felől, mintegy az ég­nek magasából eredve, dallamos harangszó zúgott végig a tájakon, ha valahol öldöklő csatát vívott a békétlenség: a fegyverek zaja azonnal elnémult és a zordon harczo- sok, mint gyermekek imádkozva vették Is­tennek tiltó szózatát, a harangok békítő ze­néjét. Ez a kép merül fel lelkemben, midőn az egyházi éneknek helyéről gondolkozom, melyet az a zeneművészet körében elfoglal. Klasszikus operákban, hol a szenvedélyek tusáját nagy hangtömegekkel festi a művész, midőn az izgatott harmóniák viharos zenéje után egy-egy chorál, egy egyszerű vallásos ének hangzik fel, a hatás leírhatatlan ; va­lami szelíd, csendes, nyugasztaló érzet tölti el szivünket, mint mikor zivatarnak heves csatája után kimosolyog az égnek kedves de­rűje. „A vad népeket himnuszaival szelidité meg az Egyház, és az irokéz, a ki ellenál­lott dogmáinak, meghódolt mennyei szent da­lainak,“ mondja Chateaubriand. Vannak egy­házi énekeink, melyeket én makacs gonoszte­vők megszelídítésére használnék fel.IttSzatmá- ron, székesegyházunkban is énekelünk olya­nokat. Legyen szerencsénk a t. érdeklődők­höz, de nemcsak egyszer, hanem minél több­ször 1 Nyujtassék nekünk mód és eszköz és én Ígérem, hogy nemcsak Rómába, ha­nem ide hozzánk is eljönnek majd tengeren túlról megtudni, hogy valójában milyen fennséges az egyházi ének? És majd visz­nek magukkal innen szivükben nyarat, fe­jőkben fényt, miként az üstökös csillag a Nap közeléből meleget és tündöklést bolyon­gásaihoz a sötét és hideg világtérben. — Egyesületünk czélját és hivatását alap­szabályaink a következő lelkes szavakban jelölik meg: „Az egyesület czélja : egyházi énekek és világi dalok megtanulása és előa­dása által ébreszteni, meghonosítani és szi­lárdítani az énekművészet iránti hajlamot és értelmet úgy a saját körében, valamint a nagy közönségben; a székesegyházi karban való közreműködésével emelni az istenitisz­telet fényét; katholikus temetéseknél éne­kével közreműködni és díszelőadások által a társadalmi életet kellemessé termi.“ Iskolák számára kiadott, egyébként száraz tanitástervek buzdulattal és meleg­séggel emlékeznek meg az énekről s ezt a szépre és erkölcsre képző legfontosabb esz­közök egyikének mondják. Pedagógusok, költők és szónokok, egyháziak és világiak, régiek és újabbak, tengeren innen és tenge­ren túl elragadtatva, dicsőítőén szólnak a szép harmóniáról, a zenéről, az énekről, ezek­nek ki nem számítható erkölcsi hasznairól. Nem ünnep egy alkalom, ha nincs ének hozzá ; vagy, ha ünnep, nem elég szép az ének nélkül. Iskolák fővezetőségei erősen szorgalmazzák az énektanítást, intézeti ün­nepségeken a karéneklóst. A rendes zeneis­kolákon kívül is alig van tanintézet, mely­ben az éneket ne művelnék. Önálló emberek, tanultabbak és az egyszerű nép köréből va­lók önkényt dalegyesületeket alakitanak és heteken, sőt hónapokon keresztül fáradnak, csakhogy egy-két összhangzatos karéneket be­tanulhassanak. Visszatekintvén évezredekre, művelt és kevésbbó civilizált nemzeteknél egyaránt ott találjuk az éneket és zenét, még úgy is, mint a műveltségnek egyik el­maradhatatlan követelményét. Miuden időknek és nemzeteknek mi egyhangú és egyetemes megnyilatkozása ez ? Mi lelte az embereket, ki gyújtotta meg őket, hogy oly fennen égnek ? Összebeszél­tek azok mind? Formáktól nyűgözve, az egyik azt. mondja, a mit a másik ? írván az énekről, vagy a zenéről, valamicskével töb­bet, szebbet, czikornyásabbat akarunk ki­eszelni, mint mások, és lelkesebbeknek lát­szani, mint mások ? Avagy talán a zenei szép iránt való rajongás csakugyan eltörül- hetetlen alapvonása lelkűnknek. És mi volt a régiek zenéje és éneke a miénkhez képest! A zene a művészetek so­rában legkésőbb érte el fejlettségének azt a fokát, mely mai fogalmaink szerint a művé­szet nevére már méltó. Évezredekig zenélt és énekelt az emberiség a nélkül, hogy össz- hangzatainkhoz csak valamennyire is közelí­tett volna. Pythagorás élvezetet talált a ko­vács kalapács ütéseinek ritmikus hangjaiban Mit érezne az a fejlett eszü régi görög, a ki annyira lelkesült kezdetleges, zenéjük iránt? mit csinálna, ha meghallaná a mi összhang­zatos zenénket és énekünket? Tombolna örömében és, a hol csak neszét venné; ha­nyatt homlok rohanna oda; összetörné magát, mint egykor a hajók a szirének szikláin a bűbájos énektől odacsalogatva. Valóban szerencséseknek mondhatjuk magunkat a zene művészetével, melynek szépségéből évezredek csak egy vékony halvány sugárt élvezhettek ; nekünk abból már teljes fényözön jutott, derűje és vidám­sága életünknek. A kik alapszabályainkat szerkesztették, átgondolták és átórezték mindazt, a mit ez alkalommal összefoglalni bátor voltam. Azért Írták ők: „Az egyesület czélja: egy­házi énekek és világi dalok megtanulása és előadása által ébreszteni, meghonosítani és szilárdítani az énekművészet iránti hajlamot és értelmet úgy a saját körében, valamint a nagy közönségben.“ Méltóztassanak tehát velünk tartani 1 Énekeljünk a magunk ár­tatlan gyönyörűségére, énekeljünk a tiszte­letnek és kegyeletnek ; de énekeljünk az Is­ten házában is szent ünnepeink fényének emelésére 1 * Jelen felolvasásom tárgyát, legalább is 3 a szemügyre vett irányok szerint, kimeri- tettnek vélem. Saját egyesületünk szűk kö­rülményeiből kiindulva bár, de általánosság­ban is kiterjeszthető vonatkozásokkal igye­keztem feltüntetni a Cecil-egyesületek hi­vatását. Még csak egy adatot leszek bátor fel­olvasni, melyet egyesületünk házi története számára szerkesztettem. Ez adat a követ­kező : 1899. nov. 26-án fényes közönség sze­rencséltette hangversenyünket, melynek pro- grammjával alapszabályaink fennkölt szán- dóklatainak megvalósításához legalább némi­leg hozzájárulni igyekeztünk. Minél gyarlób­ban sikerült e fellépésünk, annál inkább lát­juk, mily meredek ut vezet a szépmüvészetek magaslatára, tehát, hogy mennyi buzgóságra van még szükségünk? És minél inkább ta­pasztaltuk, hogy mily nehéz a gyakorlás munkája, annál inkább érezzük, mily nagy szükségünk van összetartásra? Érdeklődést óhajtunk, buzdítást szívesen fogadunk ; de meg nem érdemlett dicséret után nem áhí­tozunk, nehogy a tökéletlen munkával is megelégedjünk. Ma, ez ünnepi alkalommal természet­szerűleg elevenebb lelkűnkben az emlékezete annak, a kinek áldásos jótékonyságát hirdeti e díszes helyiség. Irsik Ferencz otthont emelt a Cecil-egyesületnek, mely mindvégig az ő szerető gondoskodásának kitüntetett tárgya volt. Ö azonban még nagyobb sza­bású tervvel is foglalkozott. Tanuló korában orgonáit. Ez a hangszer az, melynek tanul- mányos játszása leghamarabb vezet be a zenei szépnek, a harmóniáknak csodálatos világába. Később, nem tudni, miért ? felha­gyott a zenéléssel; de lelkét már megbű­völte a harmónia szépsége, és az össz­hangzatos ének és zene iránt való mély érdeklődés mindenkor jelentékeny indító volt az ő életében. És ebből érthető az a körül­mény, hogy ő ennek az otthonnak meg­alapításával egy rendes zeneiskolára is gon­dolt, mely a zenének több ágában mérsékelt díjért, sőt bizonyos feltételek mellett ingyen is oktatást adott volna, és ekként a tanul- mányosabb zenének nevelő hatása szélesebb körökre, az embereknek kevésbbé módos osztályaira is kiterjedt volna. Ez a terv egy kis részben már meg is valósult, a mennyiben a gyermekek, kik szülői bejegyezéssel hangversenyünkön fel­léptek és a kik az egyesületnek már eddig is örömére szolgálnak, az énekből rendszeres és ingyenes oktatást nyernek, természetesen oly feltétel mellett, hogy majd közreműköd­nek az istentisztelet fényének emelésére is, — a mi az egyesületnek mindenesetre egyik legfőbb czélja. Szép fejlődést Ígérő remény- bimbaink ők, a kik az éneklés művészetére rátermettségüket eléggé figyelemre méltóan mutatták meg mai hangversenyünkön, mely­nek programmja általuk lett változatosabb, kellemesebb. Csak látni kellett azt az édes rajongást, melylyel ők gyermekded feszte­lenségükben az összhangzatos énekeken csüggtek, midőn ezeket gyakorolták! És a ki talán elfelejtette, vagy még nem érezte volna, hogy valójában mi a zenei szép a a szív világának ? az róluk megtanulta volna. Isten itt is elrejtett egyet-mást, mi­ként a Szentirás mondja, a bölcsektől és okosaktól és kijelentette a kisdedeknek. (Máté, 11, 25.). Boldogult nagylelkű pártfogónk soká tűnődött azon, hogy mit Írjon ennek az épü­letnek homlokára ? Végre abban a feliratban

Next

/
Thumbnails
Contents