Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)

1899-11-08 / 45. szám

2

„II E T I S Z L E“ (45-ik szám.')

kath. tudomány menhelyének, egy kath. egyetemnek létesítésére s összes jövő küzdelmeink diadala biztosítékának, egy uj kath. intelligen- tiának megteremtésére. A már felekezetlenné vált, jobban mondva a kath. egyház fölé kerekedni akaró, mindenhatóságra törekvő liberális államkormányzattal szemben védelmid a kath. autonómiában most kezdi épitni bástyáit a magyar kat- holiczizinus. És —ami magát a kath. kongresszusi tagok nagy többségének gondolkodását és törekvéseit illeti-, örvendetes auspicziumok között. Nem halljuk ma hangoztatni köztök azokat a téves nézeteket, sőt kifakadásokat az egyházi hierarchia, a kath. dogmák ellen, a melyek az 1871-iki kongresszus ellenzékét oly sajnosán jellemzők. Ma mindenkit az egyház java és jogainak s intézményeinek biztosítására való törekvés hat át s a különbség legfeljebb csak a bátorságkisebb-nagyobb fokában van, az állammal, jobban mondva a jelenlegi kormányzattal szemben támasztott kívánalmak kisebb-nagyobb mértékében.

A fenyegető szociális bajok megelőzésében és orvoslásában is előljár a magyar katholiczizmus, a mely a liberális társadalmi és gazdasági rendszer káros hatásainak ellensúlyozása végett mind nagyobb arányokban karolja fel szövetkezeteivel a nép anyagi javát is.

A kath. irodalom és sajtó terén is örvendetes a lendület. A fényes palotába költözött s már nagyszerű saját nyomdával biró Szent-lstván társulat magas színvonalú folyóiratával, a „Kath. Szemléivel, a mely januártól kezdve már havonkint fog megjelenni, évi kiadványaival, s meginduló „Családi regény táráival, többi tudományos folyóirataink, a „Pázmány egyesület“ alakulása, kath. napi és heti lapjaink a kath. szellem ébredésének, újabb térfogJózsef nevű szerencsében angoltól,— vagyis inkább ón járok szerencsétlenül vele.

— Eo ipso, mert elnök vagy. .

— Igen eo ipso, mert elnök vagyok, mulatságot kell rendeznem a legényegylet üres pénztárának javára.

— No lőttek Budán ! Mit mondok ? Hát mit segítsek én benne? Én sem lehetek minden.

— Hát légy bankári

— Az életem minden vágya. De hát..

— No hát légy titkár, bankárnak már ajánlkoztak, ha te titkár leszel.

— Titkár 1 Az meg én nem leszek még gondolatban sem a színpadon. Ha már a kár-ok közt kell válogatnom, akkor inkább bankár, mint titkár.

— No látod! — feleli a szegény káp- lány, — ez az én bajom. Hát már most csak szakács lehetsz! Értesz valamit a szakács- sághoz?

Tojás vagyok hozzá.

— Annál jobb. Csak segíts, mert már nem megyek senkit sem szerepre felkérni. Te keríts még valahol egy hölgyet szobalánynak ; bankárlány már van. Ha szeretsz, megteszed.

lalásának mindmegannyi örvendetes jelei.

Mind sűrűbben kezdjük felhasználni a gyülésezésekben rejlő nagy erőt is. Politikai gyűléseink, a néppárti gyűlések, mind gyakoribbak, napról-napra fényesebbek, lelkesebb, kiterjedtebbek a nép közt s újabb térhódításról tanúskodnak.

’ Novemberi.8.9-én tartja a rövid pár év alatt nagy számra felszaporodott kath. körök országos szövetkezete az alapszabályok megerősítése után első nagy gyűlését, a melyre az ország minden része küldi el illustris képviselőit, hogy egységesen szervezzék, vezessék a kath. társadalmat; ugyancsak e napokban tartják országos gyűlésüket az egyesült keresztény fogyasztó szövetkezetek; — ekkor indul meg a jövő század hitéletének kimagosodni készülő s jellemző fénypontját képezni hivatott cultusa, az oltári szent- ség-cultus-nak országos szervezése s mindezek betetőzéséül deczember első felében fog összegyűlni a kath. autonómiai kongresszus, hogy emberi kézzel és munkával is uj életet öntsön a jövendő századok magyar kath. egyházának isteni szervezetébe s ennek mindenkivel szemben hathatósabb védelmére.

Örömmel szemléljük e sok szép reményt keltő mozgalmakat, hálás elismeréssel üdvözöljük e mozgalmak élén állókat s a legteljesebb sikert kívánunk nagyérdamü fáradozásuknak.

Levél a szerkesztőhöz.

T. szerkesztő ur!

Örökítsük meg landrisics lános apát arcképét.

Igen köszönöm, hogy a „Heti Szemle“ azon számát, melyben Jandrisics János életéből van elmondva néhány adat, nekem is szives volt megküldeni. Nagy érdekkel olvastam a róla Írtakat, mert nekem gyermekkorom óta volt legjobb barátom, mondhatom nem is volt több oly jó barátom, mint Ő, s

Jó I a nővérem lesz a szobalány. Ha szakács leszek, nem fogja restelni. De egyet kikötök, a nevünket a meghívón ne nyomasd ki. Kérlek, olyan kis pletykafészek — helyen, mint a mi városunk, még azt mondanák, hogy szereplési viszketegségből csakugyan — másnak sem vagyunk valók.

— Ha neked m. kir. eszed van, én sem vetek vályogot. Hogy lehet meghívó csupa N. N-ből ? Szervusz. Látom hogy csakugyan záptojás vagy. Ezt mondván az én „nagy sziv“-em elment szomorúan tőlem, Faképnél hagyott és — járt tovább.

Minden délben napról napra más házba tért be, hogy az urakat és hölgyeket a legényegylet üres pénztára javára rendezendő szinmű-előadással egybekötött tánczmulat- ságra szereplőkűl nyerje meg. Mindenütt délutánra Ígérkezik a felelet. Minden szabad idejét kénytelenül ellopta és a vége mindenütt — ozsona volt. De szereplő nem akadt. Végre is a mesterlegények mentették meg az „Apró félreértósek“-kel a bukástól.

Ilyenek a nagy szív bajai, mióta eo ipso elnök.

—tó.

bár mi láthatólag ritkán érintkeztünk egymással, mert az élet küzdő terén foglalkozásaink egymástól eltérő útra tereltek bennünket, az egymásiránti érdeklődés mindvégig meg volt közöttünk. Ez a jó viszony, a milyen nem áll fenn ma barát és barát közt — hisz ma nem a szeretet, de a váltó, ez az erkölcsrontó találmány tartja össze az emberiséget, — buzdított arra, hogy ő róla megemlékezzem, róla, kivel 1848 óta folytonos jó barátságban voltam. A róla irt adatokban nincs megírva, hogy az alsóbb osztályokat az V. osztályig Munkácson végezte, 1848-tól 1850-ig együtt vizsgáztunk. Ungvár- ról jövőnek oda a tanárok, kik bizonyítványainkat megerősítették, Jandrisics János már akkor a legjobb tanulók közzé tartozott. Már akkor kitűnt, hogy ő egyike azon különleges egyéneknek, a minőket az Ur csak jókedvében teremthet. 100 vagy 1000 közül egy válik olyanná, ki meg volt áldva minden kellékekkel testi, lelki, szivbeli szép tulajdonokkal.

Nem tudván már akkor eltelni azzal a szeretettel — mai napig is őrzöm hajszálait az akkor használt Márton József-féle német grsmmaticaban — sokszor kicsentem észrevétlenül zsebkendőjét, avagy könyvét zsebéből, csakhogy alkalmam legyen s’ okom hozzá menni s átadni az általa keresetteket ; ő akkor a vár-utcában lakott Nusszer János lakatosnál. Ez a jó viszony sohasem szünetelt köztünk, sőt folytatását kezdte, habár őt mint jeles és szép reményű papnövendéket Budapestre küldték tanulmányai folytatása végett; onnan küldte nekem a pesti növendókpapság szépirodalmi munkálatai című könyvét, továbbá a hires Grönci tanár növénytanát. Mily örömmel és érdeklődéssel vártuk őf, munkácsi fiuk, a szünidők bekövetkezte alkalmával, mily őszinte örömmel öleltük egymást; napjaink Forgách János jelenleg munkácsi apát társaságában hol ott, hol Beregszászon a legjobban teltek el, időnket jelesebb költemények s elbeszélések el- szavalásával tettük változatossá, kellemessé. Jól emlékszem ma is, mily szenvedélylyel, türelemmel tanultam meg darabjaimat, a hosszuk voltak kedvenceim, mint Petőfi „Helység kalapácsa“, a hol a széles tenyerű, feje nagy, lágyszívű kántor és a szemórZászlóképek.

Irta: Csókás Vidor.

Elfáradva értek a kirándulók a diófával beültetett domb alá, melynek tetején volt kirándulásuk czélpontja, a kis gör. kath. templom.

— Mondtam én, hogy egy oláh templomért nem érdemes annyit gyalogolni, — szólt türelmetlenül s fitymálódva a hangadó Voltai Jenő, úgysem látnak ott egyebet, mint karrikaturákat.

Kinos benyomást idézett elő e nyilatkozat s derék mamája rendre akarta utasítani a jogász urat, de már jött a pap a templom kulcsaival s előtte nem lehetett, hogy meg ne tudja, mi történt, mert rosszul esett volna a tisztes ősz férfiúnak. Nyájasan köszöntik egymást s lassan haladnak fel a dombon. Sárguló diófa levelek borítják az utat. Amott pedig piros arczu gyermekek pajzán nevetgélés közt törik a diót.

A lelkész ézzrevette :

— Mondtam már, hogy a templom közelében néma csend legyen, szólt s intőleg emeló fel kezét. Valami fenséges komolyság ömlött el egész valóján, hangja mély s messzire ható volt, mint a tenger mormolása.