Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)

1899-07-12 / 28. szám

2 „HETI ____S Z E M L E“ (28-ik szám.) Sz atmár városában is kidomborodjék és méltó kifejezésre jusson. Mi azon hitben vagyunk, hogy e nemes elvekért küzdő irodalmi társulat nemcsak tudni, de teljesiteni is fogja kötelességét. Részünkről nem volnánk meg­elégedve és nehezen tudnánk bele­nyugodni, ha a Kölcsey-kör, — váro­sunknak e szintén hazafias kultur egyesülete a nálánál jóval fiatalabb Nemzeti Szövetség kezébe engedné át a vezetést. A keresztény szövetkezetek. Napjainkban alig van intézmény, mely sikeresebben, hathatósabban mozdítaná elő a nép anyagi és ezzel együtt erkölcsi jólétét is a szövetkezeteknél. A hitel- és fogyasz­tási, árubeszerzési, értékesítő szövetkezetek szabadítják föl a kis embert, a népet az anyagi függés, az anyagi rabszolgaság lealázó állapotából; a szövetkezetek mentik ki né­pünket az uzsorások karmai közül, a szövet­kezetek nevelik a népet gazdaságilag ön­állóvá, függetlenné a nagy tőkének uralma, befolyása alpi, a szövetkezetek mozdítják elő legelső sorban a nép anyagi helyzetének ja­vulását, könnyítik megélhetésének terheit, teszik lehetővé kisgazdaságában a jövedel­mező befektetéseket. A szövetkezetek ezen áldásos eredmé­nyeinek felismerése az utóbbi években édes hazánkban is üdvös mozgalmat idézett elő a szövetkezeti ügy terén és alig néhány év le­forgása alatt több százra menő keresztény szövetkezet alakult meg mindenfelé, melyek közül nem egy már is sikerekben, eredmé­nyekben gazdag működést fejt ki. Legtöbbje azonban ezen szövetkezetek­nek, önmagukra hagyatva, súlyos nehézsé­gekkel küzd. Érzik nehézségeit az ügyvitel­nek, az ügykezelésnek, mely kereskedelmi szakismeretet tételez föl; kér. fogyasztási szövetkezeteink pedig különösen érzik nehéz­ségeit az árubeszerzésnek, mely ezen szövet­kezetek sikeres működésének alapját, képezi. Szövetkezeteink tehát igy önmagukra ha­gyatva sem a kellő működést nem képesek kifejteni, sem azon eredményeket létrehozni, az állam életébe, legkevésbbó az Istenember, Jézus Krisztus religiója. Azért iszonyú látni, mennyire vannak a nemzetek egymás ellen felingerülve. Ismerjük a viharokat, melyek a nyomorult ámitók által félrevezetett szegény nép között támasztatnak. így elpártolnak az Ur Krisztustól. Majdnem kislelküség vesz erőt az emberen. — De nem ; mi bírjuk a győzelmi jelvényt, és ez legyen boldogító reményünk. Csak meneküljünk eme hatalmas, csodálatos szívhez! Ott találunk szabadulást, bőséges szabadulást minden bajainkban. E reménytől eltelve örömmel kiáltunk föl: Is­teni Szív ! Tieid akarunk lenni egészen ; Tied vagyunk és Tied akarunk lenni ! És biztosítva vagyunk a veszélyek ellen, bárhonnan jönnek. Jól tudom és meg vagyok róla győződve és igy nem vagyok kedves próféta: Erre a mai szent fölajánlásra majd hatalmas viha­rok keletkeznek. A gonosz szellem a sátán nem nézheti egykedvűen, hogy azok, kikre jogosan számot tart, tőle elszakittassanak és az Istenembernek szenteltessenek, a kit imádni nem akara és emiatt örök pokolba taszittatott. Ő az egész emberiséget szeretné Istentől elszakítani, hogy senki se imádja azt, akit bukása napjaitól gyűlöl. melyek megvalósítását a szövetkezetektől várnók és reményelnők. Ennek fölismerése indította az ügy buzgó apostolait arra, hogy Zichy Aladár gróf el­nöklete alatt Budapesten f. é. február 16-án megalakítsák a fővárosban a Keresztény Szö­vetkezetek Országos Központját, melynek czólja s feladata a keresztény szövetkezeti ügyet előmozdítani, uj szövetkezetek alaku­lását elősegíteni, a meglevő szövetkezeteket működésükben vezetni, a fogyasztási szövet­kezetek árubeszerzését közvetíteni. Nagyon természetes azonban, hogy mindeme ezélok megvalósítására az Országos Központnak anyagi eszközökre van szüksége, a melyet a létező szövetkezetek hozzájáru­lása ma még teljesen nem képes fedezni, különösen az első időben, midőn a beren­dezkedés, az ügykezelés megindítása nagy költségeket igényel. A szövetkezeti ügy ba­rátaihoz, a keresztény magyar nép érdekei­nek előmozdítóihoz fordulunk tehát bizalom­mal, kérve mindnyájukat, hogy a Keresztény Szövetkezetek Országos Központjához mint pártoló tagok csatlakozni s a szövetkezeti ügyet filléreikkel előmozdítani, támogatni szíveskedjenek. Az alapszabályok értelmében az Orszá­gos Központ pártoló tagjai lehetnek a keresz­tény szövetkezeti ügy felvirágozását előmoz­dítani kívánó egyesek (férfiak és nők) kik évenkint tetszés szerinti, de legalább is 5 forint évi összeggel járulnak a keresztény szövetkezeti ügy előmozdításához. A jelent­kezések s a tagdíjak a Keresztény Szövet­kezetek Országos Központja cziméro (Buda­pest, IV., Molnár-u cza 11., Katholikus Kör) küldendők. Bizalommal hiszszük és reméljük, hogy keresztény magyar népünk barátai megfog­ják hallani buzdító szózatunkat, és sietni fognak támogatásál a a nagyfontosságu ügy­nek. Azt akarja a központ, hogy keresztény népünk anyagi helyzetén segítsen; akarja, hogy népünk anyagi tekintetben függetlenné legyen minden befolyás alól, s csak saját magára az Összetartás, a szövetkezésben rejlő erőre támaszkodjék; akarja, hogy a szövetkezetek erkölcsi befolyásukat erkölcsi hatásukat a kereszténység magasztos erkölcsi törvényeinek szellemében gyakorolják ; akarja, Küzdelembe, heves küzdelembe fog ke­rülni! Félünk talán? Nem. Tűzzük mellünkre azt a győzelmi jelvényt és föl a harczra ! És ha el is találnánk esni, a győzelem mé­gis a mienk Jézus szivében! És mi mind­nyájan bízunk Jézus szivének véghetetlen hatalmában! Még egy van hátra, a mit rö­viden föll kel emlitenem : Ez a sz. fölaján­lás egyszersmind kiváló bizonyitékát képezi szereietünknek Krisztus Urunk és felebarátunk iránt. Kedves hallgatóim ! Azt tartom, hogy ez állításomnak első részét nem kell bebi­zonyítanom. A szentséges atya kívánságára e három napon keresztül elimádkozzuk a Jézus szive letenyéjót, és nem tudom, mit mondotok hozzá: Én azt tartom, a czimek közül egyik szebb a másiknál, egyik jobban meghat a másiknál, hogy Krisztust igazán szeressük ? Oh ha órákig, ha napokig' és he­tekig szólhatnék hozzátok Jézus jóságos szivéről, ha erre erőm és vil gosságom volna onnan felülről, higyétek el, soha eleget nem beszélhetnék ez isteni szív szeretetreméltó voltáról. Óh ti anyai szivek, rakjátok összes anyai szereteteket egy szívbe, vájjon nye­rünk-e ez által egy árnyképet is arról a megmérhetetlen szeretetről, mely az isteni hogy az anyagi, a gazdasági élet is keresz­tény alapokon nyugodjék. Mindezen törekvések megvalósítása, mint a külföldön, úgy nálunk is nem a kor­mányzat, nem a politikai pártok, hanem a keresztény társadalom feladata és köteles­sége. Mindeme törekvéseiben a központ számit támogatására azoknak, kik barátai a magyar népnek, a kereszténységnek s a keresztény Magyarországnak. A ki e nemes czéllal együtt érez, aki óhajtja, hogy ez a nép a jövő évezredben is keresztény és magyar maradjon, az csatlakozzék a kibontott lobo­góhoz, az siessen támogatására. Város! közgyűlés. J. hó 10.-én. E közgyűlés igen népes volt A ki a vá­rosatyák közül mozogni tudott, mind ott nyüzsgőit a nagy tanácsteremben. HiáDa, fon­tos dolgok kerültek szőnyegre, hármas válasz­tás izgalmai tükröződtek le a nekipirult arczok- ról. A karzat is telve volt az érdeklődő néppel, mely a küzdelem kimenetelét részben szivszo- rongva, részben kíváncsiságból leste. tájban nyitotta meg a közgyűlést a főispán. A hitelesítések ügyének elintézése után a polgármester megtette havi jelentését. — Uray Géza a hegyi vasútra, tekint', ttel az elő­forduló szerencsétlenségeket is szülhető úti bajokra, menetrend megállapítását kéri. A pol­gármester intézkedni fog. Ezután a főispán megválasztotta és ki­nevezte a kandidáló bizottság tagjait, kijelölte a szavazatszedő bizottság tagjait s az ülést fel- függeszté. Először is a Szukup Lajos távozása következ­tében megürült iktatói állás betöltéséről volt szó. Jelölve lettek ; Váczy Imre, Koós Gábor, Papp István. A biz. tagok csoportokba verődve beszél­gették az esélyeket, beadatott 66 szavazat. Váczy kapott 46-ot, Koós 19-et, Papp 1-et. A.főispán Váczyt megválasztottnak jelentette ki. Követke­zett az I. oszt. irnoki állás betöltése. Jelölve lett minden pályázó, szám szerint 6. Beadatott 65. szavazat. Papp István kapott 32-őt, Fűrész Pál 12-őt, Matkó 10-et, Brand 4-et, Berki 3-at, Dőry 3-at, üres volt 1. Jött a 11-od oszt. ir­noki állás betöltése ; minden pályázó jelölve lett. Beadatott 63 szavazat. Ebből kapott Brand szívből felénk dobog. Nem ! mert az isten­emberi szeretet, mely a szentséges szívből felénk dobog, örök és végtelen És ki méri meg a szentség mélységét, mely Jézus szivében számunkba megnyílik, mely a szeretet összes életének természetes jelképe, sőt jelképe az összes életnek a kedély és értelmi életnek, ama jelkép, melyben minden szeretet és bölcses­ség kifejezésre talál. Ki ne szeretné azt ? Nemde mindnyájan azt mondjuk a nemze­tek apostolával: Atkozott legyen, aki a mi Urunkat, Jézus Krisztust nem szereti.“ Tel­jes lehetetlenség Jézus szivét ismerni és azt nem szeretni. És ez a szeretet késztet min­ket, hogy neki hódoljunk s magunkat szív­ből neki fölajánljuk. De egyúttal a felebaráti szeretetnek is nagyszerű megnyilatkozása ez a felajánlás. Midőn isteni Megváltónk még a földön járt, a mint az evangéliumból tudjuk, sok­szor vittek eléje betegeket és szenvedőket és a kik gonosz lélektől voltak megszólva, lábaihoz tették s arra kérték, hogy gyó­gyítsa, szabadítsa meg őket és könyörüljön rajtok. A többi között ismerjük azt a meg­ható eseményt, midőn négy férfiú hozott egy szegény beteget az Ur elé, és mivel a nép-

Next

/
Thumbnails
Contents