Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)

1899-07-12 / 28. szám

3 43-at, Berki 3-at, Dőr^ 9-et, Bodnár 8-at. Te­hát Papp István lesz első osztályú, Brand Imre II. oszt. Írnokká megválasztva. A többi tárgyakon gyorsan siklott át a közgyűlés, kivéve a Rotbbart József és társai­nak az ideiglenesen szedett városi szeszfogyasz­tási adó és a város által fentartott kimérés be­szüntetése iránt beadott kérelmet, mely körül heves vita támadt. Részt vettek benne : Uray Géza, Kelemen Samu es Keresztszeghy biz. tagok. A tanács e kérelmet elutasitandónak véleményezte a kis elárusítók és a közönség érdekében. Ellene szóltak Uray és Kelemen, mellette Keresztszeghy. A közgyűlés a tanács javaslatát fogadta el. A napidijas Írnokok helye- tesitési dijait folyósította. Az iparkiállitási alap 1898. évi számadását elfogadta. Az erdei termékek számbavételének eredményéről a ta­nács előterjesztését elfogadta, a Dianna, Petőfi és Zrínyi utczák közötti vonalon műgyalog­járó készítését rendelte el;i a honvéd parancs­nokság kérelméhez képest. A közcsend hábori- tásának megakadályozasa iránt való szabály- rendelet módosítására nézve a tanács álláspont­ját magáévá tette; a junius hó 28-án a városi pénztár véletlen vizsgálatáról felvett jegyző­könyvet tudomásul vette. Nyikora Endre gör. kath. tanító betegsege folytán elválalt 90 fit helyettesítési dijat kiutalta, kijelentve, hogy ez praecedenst nem képez, s hogy ezzel a város nem tartozik a jelenben, teszi méltányossági szempontból; a közpénztári kiadások fedezésére 35,200 koronának az erdővételárból el utalása iránt való előjerjesztést elfogadta. Csanádvármegyének hatósági átirata a tartalékos és fegyveres szolgálatra behívott munkás nép érdekében tett előterjesztés párto­lása iránt tudomásul vétetett. Sopronvármegye közönségének a borha­misítás meggátlása tárgyában tett felterjesztés pártolása tárgyában helyeslő határozat ho­zatott. Végre a magán kérvények intéztettek el, és pedig: Horváth Ágoston városgazda 4 heti, Békéssy Géza tanácsos 4 heti, Ferenczy János ellenőr 4 heti, Dr. Vajay Károly főügyész 4 heti, Papp Géza főjegyző 6 heti, Tankóczi Gyula tanácsjegyző 4 heti, Báthy Sándor szám­tiszt 5 heti szabadságot kaptak. sokaságtól rendes utón nem juthattak az Ur Jézushoz, a háztetőt nyitották meg és azon bocsátották le. Kedves keresztények! A szegény emberiség legnagyobb része be­teg, fáradt, vak, siket és nyomorék. És az emberiség nagy részét megszállta nem ugyan a gonosz lélek, hanem az Isten ellen­ségének sötét hatalma alatt sinlődik. Ezt nem tagadhatjuk. Mit teszünk tehát a mai napon ? Úgy viselkedünk, mint az irgalmas szerzetesek és irgalmas apáczák. Karjainkra vesszük az emberiség ama tagjait, kik a Megváltóról, az ő istenségéről mit sem tudnak, vagy tudni nem akarnak és oda visszük őket ami Meg­váltó Urunkhoz, Jézus Krisztushoz. Nem te­kintünk arra, ki iránt teljesítsük ezt a sze- retetet; nem tekintjük, vájjon gyűlölnek vagy gúnyolnak minket, vájjon megsemmisíté­sünkre törnek-e. Mindezzel nem törődünk A halálhoz közel vannak, sőt ha Isten kü­lönösen nem könyörül rajtok, az örök kár­hozat martalékai, mert a ki nem hiszen, már megitóltetett. És ezeket a szegényeket ma­gunkkal visszük és velők együtt újra a jó­ságos Isten lábaihoz, szentsóges szivéhez borulunk. O az élet, a világosság forrása. Hadd támassza uj életre, a kik már halálra Hírek. A plébánia figyelemre méltó ujitást kezd. A vasárnapi plébániai sz. misén eddig a kántor egyedül énekelt, most az egész templomi kö­zönséget belevonja a közös éneklésbe. —Tóth József káplán a múlt vasárnap érdeklődéssel hallgatott sz. beszédet tartott az együttes nép­ének szépségeiről s lelki hasznáról. A legismer­tebb vallásos énekek kinyomatva a padokra- lesznek téve, hogy azok is énekelhessenek, kik­nek nincsen arra való könyvük. Eleinte csak vasárnapi s ünnepi sz. miséken lesz igy, mikor a közönség is nagyobb számmal jelen meg; később, ha a nép megszokja s megszereti, hét­köznapokon is. A vallásos szép eszmét ajánl­juk a buzgó kath. közönség lelkes pártfogásába. Egyházi kitüntetés. Kustár Ignácz kegyes­rendi áldozárt a m. szigeti társház tagját, ki legközelebb készül megünnepelni áldozó pap­ságának gyémántjubileumát, épen ez alkalom­ból Püspök ur ő méltósága szentszéki taná­csossá nevezte ki. Bncsil-estély A városunkból Budapestre előlépett Némethy József, műszaki tanácsos víz­építési kerületi felügyelő tiszttársai és jó bará­tai f. hó 8-án a társaskörben rendezett estélyen vettek szives búcsút, mely alkalommal Nyárády László, Tóth Sándor, kir. mérnökök mondottak a távozóra s családjára szives felköszöntőket. Erzsébet királyné emlékfái. a földmüv. miniszter rendetére az egész országban emlék­fákat ültettek a községek. Vármegyénk főispánja legközelebb tett terjedelmes jelentést a minisz­terhez a vármegyénk községeiben elültetett fákról. Nincs a vármegyében község, a hol ily emlékfák ne hirdetnék a késő nemzedéknek az elhunyt nagy királyné iránti kegyeletünket. Szatmáron a Szamos folyó mentén a meder és védőfal közt elterülő sétányon 176 drb. hárs-, jávor és szilfát, — a berendezés alatt álló Kos- suth-kert egyik legszebb részén egy nagy köröndben szegélyül 3000 darab örökzöld pusz- pangot, 2000 drb ampelopis quinquefoliat és a körben 114 drb díszcserjét ültettek el. Az in­tézkedések folyamatban vannak az iránt, hogy ezen facsoportok, mint a kegyeletes emlékezet fentartói, megfelelő emléktáblákkal jelöltessenek meg. Amint a kimutatásból összeszámítottuk, 15 ezer 679 drb. hárs, fenyő, akácz, tölgy, ju­har, szeder, eper, gyertyánfát, és gyümölcsfát ültettek el eddig a megyében-, nem számítva azon községekét, a melyek az ültetésről csak általában szólnak. A tavaszszal még több helyen szintén ültetnek emlékfákat. A vármegye gazda közönsége és Szatmár város között régóta fennáll a súrlódás amiatt, hogy Szatmár város hatósága a vidéki gazda­közönségnek megtiltá a vidéki gazdáknak a napszámosokat a piacról vidékre munkába fel­fogadni. Ez ellen a határozat ellen a várme­gyei gazdas. egyesület a miniszterhez fellebe- zett. Most a vármegye közig, bizottsága is el­határozta, hogy a miniszternél támogatja a fel­lebbezést. Eljegyzés. Dr. Penkert Mihály székelyhídi gyógyszerész a napokban váltott jegyet Liikő Mariskával, Liikő Sándor takarékpénztári hiva­talfőnök kedves leányával. A németi Óvodát a járványosán fellépett szamárhurut miatt 3 hétre bezárták. Pád- SZ. Antal perselyében e héten be­gyült 32 frt 60 kr. A kath. legényegylet jul. 2-iki tánczmu- latsága alkalmával felülfizettek : Szathmáry Géza 2 frt., Papp Lajos, Ékkel Lajos 1 frt. 40 kr., Éliás Á., Hrehus Sándor 1 — 1 frt., Bölönyi L., Demkő János 80—80 krt., Bencze M., Hanka János, Polyánszky M. 60—'60 krt., Lénárd K. 50 krt., Láday J., Jónás Jakab, Szűcs S., Ká­lik L., Ruprecht S., Papp Gyula, Kádas L., Jurácskó Gyula, Tamássy Géza, 40 - 40 krt., Jakab S., Meszlényi Mihály, Sóvágó Antal. Tóth V., Székely Sándor, 30—30 krt., Maasz Henrik, N N., N N., Ujházy Károly, 20—20 krt. Jegyüket megváltották: Morgenthal Antal, 2 forttal, Weisz Adolf 1 frt. 60 krral Dr. Ko- váts Gyula, Ruprecht Antal, Róth Gyula, Tan- kóczy Gyula, Sternbeg B., 1 — 1 írttal. Ezeken kívül Hronyecz Antal 3 darb. Hrehus S. 1 dr tortát ajándékoztak. Fogadják a m. t. felülfize- tők és ajándékozók az egyesület hálás köszönetét. — A szaimári prot. felsőbb leányiskolá­hoz Kiss Vilma tanítónő helyére a budapesti állami polgári tanárképzőben jelesen képesített Nagy Erzsébet tanítónő választatott meg. — Az iparos olvasókör megvásárolta a Csokonay-Utcza 4-ik sz. házastelket s a körhelyi­séget e telekre még ez évben telépiteni szán­dékozik. Lányi Géza jól szervezett daltársulata mű­ködik esténkint a „Sörcsarnokban". Dankó pél­váltak: hadd világosítsa meg a sötétséget hitének fényével; hadd melengesse a halál árnyékában megdermedt sziveket szereteté- nek lángjaival; hadd adjon uj erőt azoknak, kik parancsainak megtartásában bénákká lettek, hogy neki hűen szolgáljanak; hadd eny­hítse meg szentséges szivén mindazokat, kik fáradoznak és terhelve vannak. Ez a szív egyszersmind a nagy engesz­telő áldozat, az égő áldozat az összes embe­riség bűneiért, ha még oly nagyok, még oly számosak is. Azért a mennyei Atya kiengesztelődve és irgalmas szemmel tekint le a szegényekre, kiket testvéreik hoznak az Ur szivéhez. Nemde igaz tehát az, hogy ez a föl­ajánlás egyszersmind a felebaráti szeretet nagyszerű megnyilatkozása? Hisz épen az ellenség szeretőiét, mely a felebaráti szere­tet virágja, gyakoroljuk e fölajánlásban ki­váló módon. De ha a hi , remény Isten és felebará­tunk szeretető oly szépen nyilvánul a fel­ajánlásban, mit mond hozzá a mi Meg­váltónk ? Oh, mi boldogok, ezerszer boldogok 1 Ötven, hatvan óv múlva talán egy sincs már a jelenlevők közül a földön, hanem ott van már Jézus dicsőséges szivénél. Az utolsó órában, kedves keresztények, midőn a leg­keményebb harczot harczoljuk, a Megváltó nem fogja elfeledni, hogy ma, 1899-ik óv jun. 11-ón kiváló módon működünk közre az ő isteni szivének nagyszerű megdicsőit- tetóséhez, oly diadalhoz; minő még nem volt. Megfizeti ezt nekünk a Megváltó már itt az életben, megfizeti ezt nekünk a hűsé­ges Jézus : legkedvesebb, leghűségesebb szi­vével az egész örökkévalóságon át. Sietek beszédemet befejezni, mivel kö­zeledik a pillanat, midőn őfelsége legkegyel­mesebb Urunk köztünk megjelenik, hogy velünk együtt ezt a nagyszerű felajánlást megtegye. Ausztria népei, tekintsetek császárvá­rosunkra ! Ausztria népei, tekintsetek ma leg­kegyelmesebb Urunkra, császárunkra. Az ő szive is bánattal teljes, ha népeire tekint. Óh, hova jutottak az emberek kedves drága Ausztriánk viskóiban. Hogyan jutottak odáig, hogy a népek egymás ellen lázonganak, egy­mást gyűlölik ? Hogy segítsünk a dolgon ?“ Legkegyelmesebb Urunk és császárunk is szemét, bubánatos szivét ma Jézus szivére

Next

/
Thumbnails
Contents