Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)

1899-07-12 / 28. szám

VIII. évfolyam. ÍÍH«ik szánt. §zaltnár. ISSH). Julius 12 POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évrs — — — — — — — — — — 3 írt — kr. Félévre — •— — — — — — — — — 1 írt 50 kr. Negyedévre — — — — — — -— — —> írt 75 kr. Tanítóknak és kézmtiiparosoknak ogy évre 2 írt. Egyes szám ára 7 kr. Petőfi és Szatmár. A magyar nemzet kell, hogy méltó legyen önmagához, méltó ama magasztos küldetéshez, melynél fogva egy ezredéven át, mint a nyu- goti kultúra védbástyája állott falat a barbár népek romboló hatalma ellen. Vész suhogtatta nem ritkán pallosát felette, olykor a káröröm is megcsendült már ellenségeinek ajkain és íme mégis „El magyar, áll Buda még“. Nagysága mindég felemelte ezt a nemzetet, az erei­ben elömlött életerő elementáris hévvel kivánt magának létjogot, va­lahányszor büszkeségének koroná­ját, —’ a hazafiul önfeláldozást pró­bának látta kitéve. A nagy eszmék visszhangra találtak nemes lelké­ben, azokat diadalra vezetni vérzá­log árán sem késett soha. Puszta­szertől az aradi Golgotháig tanú reá a történelem, hogy mindenkor meg­állotta helyét úgy a harcmezőn, mint a kulturális alkotások, a többi müveit európai népekkel párhuza­mos fejlődés terén. Amott, ha meg­halni kellett, ott voltak hősei, itt csodákat müveitek a béke csendjé­ben kifejlődött jeles tehetségek. Lelkesedését nem idegen esz­mények, hanem múltjának emlékei­ből mentette, a saját szivéből fakadt erős jellemek gyakoroltak reá ellen- állhatlan vonzóerőt. Felelős- szerkesztő V UÁTHO Li V i; tv i > i c i;. A lap kiadója: * A „PÁZMÁNY-SAJTÓ." Es bátran kimondhatjuk, hogy karakterének épen ez a vonása tette nagygyá és tisztelettárgyává ezt a nemzetet, hogy kimagasló fiai em­lékének készséggel áldozott s dicső példájokon felbuzdulva az általok képviselt magasztos eszmék iránt lelkesülni tudott. Íme most is nemzetünk egy nagy fiának fenséges alakja tartja fogva és villamozza fel a sziveket, kinek halantekait valóságos dics­fény veszi körül, mely bevilágit a földkerekség összes müveit népei­nek irodalmába. Petőfi Sándor ez, ha­zánk legnagyobb lyrikusa, nem élünk nagyítással, ha azt mondjuk, hogy valóságos büszkesége, gyöngye a magyar irodalomnak. Ütvén eve lesz most julius 31-én hogy a szerencsétlen segesvári csa­tában nyomtalanul eltűnt. Gyászba borult akkor a nemzet, siratta el­vesztett szabadságát, a honfi bu fáj- daiomkönyeket f alá írt a szivek­ből a haza sok jeles fiának elhunyta miatt. Végre is bele kellett nyu­godni a változhatatlan sörsba. Meg is nyugodott. Csak egy bántotta szivét, amint szerte nézett a sir hal­mok körül. Minden elesett jeles fiát számba tudta venni, csak egy, talán a legnagyobb, — Petőfi ■ Sándor eleste felől maradt kétségben. Ejt napot egygyó téve fáradt, kutatott a nein­A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vetetnek fel. i Nyilttér sora 20 kr. A 1:15» megjelenik minden sxerdáu. zeti géniusz, inig végre megtalálta porladó hamvait a segesvári sikon. Oda készül most zarándokolni a nemzet érzelmeivel, hogy lerójja kegyeletének adóját ama heroszi jelenség sirhantja előtt,' ki mint fénylő üstökös jelent meg kultúrá­jának egén, s épen oly gyorsan le is áldozott, de azt a fényt, mely fenkölt leikéből fakadt, nem volt képes elliomályositani a rákövetkező ötven év műveltségének fejlődése, sőt inténsivebbé tette azt bevezetvén az összes kulturnépek irodalmának Pantheonába. Szatmár városa kipróbált, mély haza­fiul érzelmeihez méltán fog cselekedni, ha az ünnepből szintén kiveszi az öt jogosan megillető részt. Ne maradjon az utolsók között, midőn egy ilyen nagy év­fordulón a keblében duzzadó nem­zeti lelkesedést külsőleg is doku­mentálni kell. Városunk Petőfi di­csőségéhez nem adhat semmit, de igenis meríthet tőle dicsőséget, ha megmutatja, hogy a haza egy ilyen rendkívüli fiát megérteni, emlékét tisztelni és megbecsülni tudja. Hogy kit illet a kezdeményezés, s kit terhelne súlyos felelőség a mulasztásért — azt hiszszük — mon­dani sem kell. A Kölcsey-kör hivatása, mely á városnak úgyszólván összes intelli­gens elemiét egyesíti keblében, gondoskodni arról, hogy a nagy Petőfi kultusza, melynek a magyar nép szivében oltár van emelve, TARCZA * Az emberiség felajánlása Jézus szenis. szivének. — Második közlemény. — A fülajánlás Jézus isteni szivéhez ez legyen mélyen érzett hitünk ünne­pélyes bevallása. — Do ez még nem min­den. Az Üdvözilő oly jó, hogy élő hitünk emez ünnepélyes megvallását nyomban meg akarja jutalmazni benső vigasztalással, melyet a boldogító remény nyújt. E tekintetben szent- séges atyánk körlevelében egy tényre utal a kereszténység első századaiból. Nagy Konstantin Olaszországba készül seregével. Maxentius nagy igazságtalansá­got követett el rajta és törvényes uralkodó társának sem akarta őt elismerni. Kezdjen-e háborút ? A pogány jósok szerencsétlenséget jövendőinek és tábornokai azt tanácsolják neki, ne indítsa meg seregét; hasztalan itt minden törekvés. Rómát nem fogja hatal­mába ejteni. Az ifjú Konstantin szive teli van aggodalommal. íme, midőn a nap al- konyodni készült, hadserege előtt csodálatos világosság, fénytünemény mutatkozott az égen : a leáldozó nap fölött fényes kereszt tűnt föl e felírással : „E jelben győzni fogsz.“ És nem sokára megjelenik neki álmában maga az Üdvözítő ugyanazzal a jellel és arra szó­lítja, hogy indítsa meg seregét és győzelmet Ígér neki. És csakugyan elindult. — Csodá­latos! Ellenfele mintegy el van vakítva, ott hagyja a kedvező helyet, olyan térségre vo­nul vissza, a hol biztos volt a vereség és az ifjú Konstantin mint győztes vonul a po­gány Rómába, azt megszenteli, amennyiben teljes szabadságot enged a keresztény val­lásnak. Erre a nagy történeti eseményre utal szentséges atyánk felajánlási körlevelé­ben. Oh szentséges atya, XIII Leo ! Téged állitott az Isten a világ legmagasabb őrtor­nyára, hogy az egész emberiséget lássad. Mit érez atyai szived ? Oly kevés a keresz­tény kalholikus, és ezek közöl is hányán vannak, kik bitökkel nem sokat törődnek! Hány millió meg millió ember tóvelyedett el az igaz kath. hittől már századokon ke­resztül ! És mily nehéz őket visszahívni a kath. anyaszenlegyház anyai keblére 1 Mily sokan lettek a szakadárság áldozataivá. Há­nyán vannak, amint már említettük, kik még a pogányság halál árnyékában sinlőd- nek 1 XIII Leo, Krisztus helytartója, ki vérét ontotta mindnyájokért, hogy érzed magad ? Nem szakad-e meg a szived a gondtól, az aggodalomtól ? Nem ; uj jel, uj győzelmi jel tűnik föl, most épen a század végén, az uj évszázad kezdetére. Nemcsak kereszt, igen kereszt, szintén tűzgömb tüztenger fölött, az igazságosság és szentség napja fölött: egy kereszt, mely győzelmi jel gyanánt emelkedik Jézus Krisztus szivéből, mely di­csőségben ragyog, melyet hatalmas szeretet- lángok öveznek körül. Ezt látja szentséges atyánk, ezt az uj sokatigérő győzelmi jel­vényt. Azért szive nem remeg, azért boldo­gító remény tölti el őt. És mi, ájtatos hívek, nemde nu sem csüggedünk ?Nem; mi részt veszünk szentséges atyánk eme reményében, eme boldogító reményében ! Igaz, az emberiség iszonyúan szót van forgácsolva ; az államok, — bocsánatot kérek kifejezésemért—-nagyon is elistentelenedtek, mivel az Ur Istentől elfordultak, a religiót legfeljebb magán ügynek tekintik, mely már nem tölti be többé az államéletet. És mégis az államok is az Ur Krisztuséi, ő az örök dicsőség királya. A religio ne hatoljon be

Next

/
Thumbnails
Contents