Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)

1899-01-25 / 4. szám

HETI SZEMLE“ (4-ik szám.)

J2

vérfürdőbe fulasztá a nép alkotmányos jogát. A képviselő választásoknál pedig, a mint a legközelebb múlt választások igazolták, a hatalmi erőszak, furfang, vesztegetés, fegyveres erő és törvénytelenség minden eszközét felhasználta, hogy a nép jogát megsemmisítse és saját hatalmát megmentse.

És hogy e brutális rendszert a jövőben is fenn akarta tartani, bizonyítja az, hogy Apponyi inter- pellatiójára kijelenté, hogy a választási törvény revíziójára nem is gondol, — bizonyltja az, hogy az 1899-i összeírásoknál iszonyú szavazatirtást *#tt_végbe az ellenzéki kerületekben s íéajd |inindenütt megapasztotta a szaj^^^^számát. Hogy többet ne emlyjtsünldt az ellenzéki Trencsény- ben %z 1896-i összeíráshoz képest 3463 s^tazatot irtott ki, igy a tiszta néppárt? vtLrnai kerületben 836-ot. a csaczaibano56-ot, a jómódú intelligens Veszprém megyében 582-őt, Beregben 305-öt, Az apasztás aránya azonban még nem ad hű képet a rendszer lelketlenségóről; mert hiszen azt is tekintetbe kell vennünk, hogy ezen átlagos számok úgy állottak elő, hogy a kormánypárti kerületek szavazóinak száma megnövekedett, s az ellenzékieké az átlagos számnál nagyobb mértékben fogyott. Hiszen nem feltünő-e, hogy inig például Beregben a kormánypárti m.-kaszonyi, munkácsi kerületben növekvés van, az ellenzéki felvidéki kerületben 718-al fogyott a szavazók száma s ez az oka, hogy az átlag apadás csak 305. És igy van ez mindenütt az országban.

A mostani béke-alkudozásoknál is a Tisza-rendszer nem oda üt a hova néz. Akiegyezés kérdése nála csak taktikai eszköz. A választási törvények revisióját szeretné minden áron kikerülni, mert érzi, hogy szabad tiszta levegőben egy óráig sem élhetne.

Nem is lesz odáigbéke és jólét

az országban, nem is lesz biztosítva addig az alkotmány, nem lesz kiirtva addig a nemzet minden életerét megbénító korrupczio, a mig a tiszta és szabad választások biztosítva nem lesznek a szavazati jog kiterjesztésével, a census igazságos megállapításával, a kerületek arányos beosztásával, a községenkinti titkos szavazással, a hatóságok hatalmi befolyásának a választásokra teljes kizárásával és választási visszaélésekben pártatlan bíróság kijelölésével.

Ez fontosabb minden más kérdésnél, még a kieegyezésnél is, mert csak ettől remélhetjük a 67.-i kiegyezésnek is jogfeladások nélküli fenntartását, ettől várhatjuk a jövőben összes bajaink megorvoslását.

X.

Városi biztosítás.

Nagy Károly város képviselőtestületének egyik tagja a képviselő testületi gyűlésen felvetette azon kérdést: vájjon nem lehetne-e a biztosítási ügyet a város által kezeltetni ?

A biztosítás nemzetgazdaságtanilag ma már oly fontos kérdés, mely téren teendő minden kezdeményező lépés komoly megfontolás tárgyává kell, hogy tétessék. A városi biztosítás eszméje a mily nagyhorderejű kérdés, épen annyira igényli a beható eszmecserét, mert hiszen egy egész város lakosságának legfontosabb vagyoni érdekei fűződnek hozzá.

Az indítványozó — tudtunkkal — a kérdést fináncziális és erkölcsi okokból vetette fel még pedig oly formán, hogy a biztositási ügy kezeléséből eredhető jövedelem a város háztartásának némi részben való fedezésére fordittatnék, erkölcsi okai pedig azok volnának, hogy a kártérítési esetek a város köz- tekintélye alatt sokkal méltányosabb megoldást nyernének.

Tagadhatatlan tény, hogy a biztositási ügynek a jelenlegi rendszer melletti kezelése nagyon sok visszaélésre, s annak folytán

temérdek panaszra ad okot és az ügy reformja már soká nem késhet. — Mert — tisztelet a kivételeknek — a biztositó társaságok által jutalékra szerződtetett ügynökök, saját anyagi hasznuk, vagy pedig megélhetésük szükségességétől ösztönöztetve, a biztosítási ügyhöz nem értő közönséget igen gyakran rászedik az által, hogy vagyonukat értéküknél sokkal magasabbra biztosítják, fizettetik velük a magas biztosításnak megfelelő dijakat, és mikor a kártérités esete előáll, a gazda reményeiben megcsalatkozva látja, hogy hiába fizette a magas dijat, azért alig kap annyi kártérítést, mint a mennyiz tényleges kára kitett.

És ez ellen nincs orvoslás, mert hist a törvény világosan kimondja, hogy a biztosítás nyerészkedésre fel nem használható, de sajnos, nem intézkedik az iránt is, hogy a közönség megkiméltessék attól, hogy ily nyerészkedészi hajlamának tér nyittassák.

Maguknak a biztozitó társulatoknak állana első sorban érdekükben az, hogy tisztességes és mogbizható biztositási felvételek alapján állítanák ki a kötvényeket, a mi a mai proviziós rendszer mellett ismét nem lehetséges. Ily felvételek eszközlésére természetesen leghelyesebbnek látszik a helyi ügynökök által eszközlendő felvétel, mert hisz a helyi ügynökség a közönség részéről nagyobb bizalomra számíthatna. Ugyde a helyi ügynökök, a csekély jutalék fejében legkevésbbé igyekeznek azon, hogy városaik vagy községeikben a biztositási ügyet saját kezeikbe tereljék, a nyerészkedését szem előtt tarló társulat tehát az utazó ügynökökkel kénytelen magán segíteni, hogy üzletkörét, terjeszthesse.

A biztositási ügy sok aprólékosságára ktterjeszkedni nem czélom, de az ügy reformjára nézve feltétlen s elengedhetlen kötelességnek tartanám, hogy a biztosítás alapját képező felvételeknek reális alapon, a kötvényeknek a valóságos állapotot legjobban megközelítő kiállításának kötelezettségét magukra a biztositó társaságokra bíznám, az által, hogy kötelezném őket arra, miszerint a közölt adatok alapján utánszámitásokat eszközöljenek és a számításoknak meg nem felelő magas értéket ne biztosítsák. Természetes, hogy nem értem ezen eljárást alkala falu népe, habár nagy nehezen, de beletörődik, hogy a kántor uram asszony személy nélkül egyedül ballag majd be a mennyországba.

Ezt igy megjósolták. De csodák cso- dája-bár soh-se történt még-most az egyszer mégis csötörtököt mondott a falu öregebb aszonyinak is a jósló tudománya. Mert tanító uramnak, bár senki sem tudta, motoszkált fejében egy barna leányka, a kinek kedvéért a bus agg legénység sivárköntöséből kivedlett és vigan a házas életnek édes bus jármába ép úgy belepotytyant, mint kívüle sokan.

*

Régen valamikor az öreg Kárpátok pázsitos lábánál együtt játszadozott egy gyermek ifjú s lány. Hangos nevetéssel, vidám kaczagással betölték a tájat s minő boldogság volt, hogyha azt a lepkét, melyet már oly régen üldözőbe vettek, végre rabbá tették. Együtt szedegették tarkavirágait a pompázó rétnek s koszorúba fűzve örömmel helyezték annak a korhadó keresztnek tövéhez, mely utjokba esett, midőn haza tértek. És boldogok voltak. Mindennap reggele uj örömet hozott a játszótársaknak és ártatlan szívok még nem vette észre, hogy az ]örömöket a leáldozó nap magával is vitte. Másnap másat hozott.

De olyan az élet. Megirigyelte az ártatlan játékot, s az idő kerekén hozott egy oly napot, melyen válni kellett.

Utjok szétágazott. A fiút elvitték távoli vidékre tudományt gyűjteni, a leányka maradt.

A gyermek és öreg nagyon hamar feled, a külömbség csak az, hogy a gyermekkori emlék még visszatér, öregkor emlékét elviszi az idő.

Most is csak az történt. Uj játszótárs mellett feledték a régit. Az idő meg halad. S azt a szép játékot, amelyet az ember, mint gyermek kezdett meg, a melyet későbben annyit emlegettünk, kíméletlen kézzel durván szakítja meg. S különös az ember. A miben az élet nehéz perczeiben oly jóleső vágygyal keres vigasztalást, azt mikor élvezte és elkeli hagynia, olyan könnyű szívvel feledi a múltat, s lép az ifjú korba. De jól is van ez igy. Minek a fájdalmat kétszer is érezni. Jobb észre sem venni, hogy határhoz értünk, melyet ha át léptünk vógkép búcsút veszünk gyermekéveinknek

minden örömétől, egész életünknek legszebb napjaitól.

A gyermek ifjú lesz. Ekkor már vágyai űzik, hajtják tovább. És még jó szerencse, ha ifjú vágyait csapongni nem hagyá, nehogy szárnyszegetten keljen visszatérni, hogy nagyon és sokat csalódott szivében rideg közönyösség nyughelyét ne leljen, öregifju legyen.

Történetünk hőse vigyázott magára. Ő hamar belátta, hogy bizony ő reá a bölcs Gondviselés nem a tudományok böngészését bízta. így lett tanítóvá. És ezen téren megállja a sarat, a haladó korral ö is együtt halad, kitartva biztosan.

Tanult, jött, ment, végre, mint Noé bárkája sok hányatás után pihenőre talált igy talált nyughelyre sok bolyongás után Akszuboródon az uj tanító ur.

Innét látogat el szabadidejében kis városába a szomszéd vármegyének. A ki itt ismerős az gyakran láthatja, hogy egy jóságos ősz férfival egy lányka, mint az ősz és tavasz összeölelkezve minden nap reggelén mennek a templomba. A templomajtóba egymástól elválnak, az ősz kántor és szép ifjú unokája, a mi uj kántorunk régi játszótársa